Étel+Ital

Jót, jó áron, jó minőségben

2818

Sokszor utaltunk már rá, hogy szerkesztőségünk közelében sajnos elég szűkösek az étkezési lehetőségek. A gyártelepen van ugyan két büfé, de azok menüjét inkább hagyjuk, szót sem érdemelnek. Ezen kívül ott a maffiózó étterem, ahol ugyan jól főznek és menü is van, de nem mindig van kedve az embernek kicammogni odáig, és arra a karakteres miliőre sem mindig vágyik. Aztán pedig ott a nehezítő tényező, hogy az év nagyobbik részében mellőzöm a húsfogyasztást, s bár nem vagyok teljesen vega, többnyire nem kívánom az állati cuccokat.

A netes rendelés tapasztalataink szerint sem anyagilag, sem minőségben nem egészen azt nyújtja, amit szeretnénk, így ezt régóta hanyagoljuk, s mivel sajnos ebben a városrészben limitáltak az elérhető szállítók, a pizza meg elég monoton egy idő után, elég nagy bajban vagyunk nap mint nap. És ekkor lépett be az életembe a Vegafutár, ami szűk két hét alatt annyira levett a lábamról, hogy közhírré kell tennem.

Első nap félve nyitottam ki a dobozkát, mert sikerült már párszor befürödni a vegabio vonallal, de pár falat után vigyorogni kezdtem. Finoooooooooom. A kínálat elég széles, mindennap két leves, öt főétel, két édesség, egy saláta és egy vegyes csemegeízelítő szerepel a kínálatban. Eddig még nem volt olyan, hogy ne tudtam volna kedvemrevalót választani, legyen az indiai konyha, tejtermékmentes étel vagy éppen bio-organikus menü, aminek alapanyagai a krisnások ültetvényeiről érkeznek.

Az ár több mint elfogadható, a levesek 350 forintba kerülnek, a főételek 490-680 forint között mozognak, az édesség 360, a biomenü pedig 1350. Mikor az imént három napi rendelésemet adtam le, 2500 forintot számolt össze a rendszer, és ez az eddigi legolcsóbb verzió, akárhogy is nézem, főleg, hogy kellemesen jóllakom minden nap, sőt, van, hogy még mással is meg tudom osztani.

Annál beszédesebb pozitív kritikát pedig nem tudok mondani egy vegetáriánus kosztról, hogy lelkes húsevő kollégáim is elismerően nyilatkoztak az első gyanakvó pillantásokat követő kóstolópróba után. Jók az ízek, az állagok, megfelelőek az adagok, és nem vagyok nagy édességevő, de a kókuszos tönkölydarás, tejmentes puding a többiek mellett engem is levett a lábamról. Az ebédet mindennap reggel kilenc óra körül szállítják ki, így korán megéhezők is bátran választhatják. Nem tudok többet mondani, egyétek, vegyétek. A műanyag dobozokat pedig szelektíven gyűjtsétek!

Hozzászólások
1
dec
18
Ajala írta:
Nagyon kár hogy vidéken nincs ilyen:(...
13:47
2
dec
18
zzs írta:
hozzánk nem találnak ide a futárok, de asszem adok nekik még egy esélyt.
14:26
3
dec
18
szederke írta:
nyamm..
17:53
4
dec
18
tein írta:
fú, de étvágygerjesztő ez a kép!
vega voltam vagy kilenc évig, és az átlag vega menüvel szkeptikus vagyok, de ezt megérné kipróbálni! a honlapja is vonzó. köszi a tippet.
18:15
5
dec
18
cef írta:
wow na ez faszántos, be is raktam a könyvjelzők közé. király.
19:01
6
dec
19
ragdollgirl1 írta:
Köszi!!!! Ezer hála a linkért, megoldódott az ebédproblémám az otthoni melók alkalmával...
A pizzarendelésekben csalódtam sajnos, volt, hogy rosszul is lettem egy-két kajától. :(
Hétfőre már rendeltem is! :))
15:47
7
jan
05
Ekka írta:
Ma érkezett az első, finom volt, de azért nem petéztem le róla, viszont még mindig nem vagyok éhes...szóval várom a holnapi folytatást:-)
20:49
8
febr
22
teafa írta:
kösz a tippet! receptek is vannak! (mert ugye én ide nem tudok rendelni)
12:37
oleandros írta: tegnap 23:59
... :P megpurczant mindenki :D nem baj! Ole is battyog alucikálni...
oleandros írta: tegnap 23:58
Flashback
Booo írta: tegnap 22:41
♥ Nina Simone ♥