Közösség

Félelem és rettegés Magyarországon

2777

Mi jut eszedbe, ha egy közterületen meglátsz egy elhagyott bőröndöt? Csak úgy, letéve, és magára hagyva? Ugye, hogy bomba van benne? Mire gondolsz, amikor lemész a metrómegállóba, és várod, hogy besuhanjon a gépóriás? Persze, hogy figyeled a szemed sarkából a hátad mögötti területet, nehogy jöjjön egy őrült és belökjön a szerelvény elé. Állsz a pirosnál, közelít feléd egy gyanús alak - lehet, hogy nem is gyanús - mi az első? Lenyomod a zárat. Lenyomod, mert attól félsz, azaz inkább csak átsuhan az agyadon, amit valamelyik filmben láttál, hogy kirángatták a vezetőt, leszúrták, lelőtték, kirabolták, elkötötték az autóját. De nem is kell, hogy autód legyen! Elmész szórakozni, kikötöd a bringádat, amikor órák múlva mész a járművedhez, min parázol? Kiszúrták, elkötötték, lerabolták. Ülsz a buszon, részegek ülnek mögötted. Mitől félsz? Lehánynak, hátulról megkéselnek, leszállásnál követnek, elkapnak, kirabolnak, megerőszakolnak, gyilkolnak.

Ezeknek a bevezető soroknak az eseményei végén egyetlen dolog áll: a halál. Minden félelem alapja az elmúlás. A minap olvastam egy statisztikát, miszerint kevesebb a gyilkosság, a nemi erőszak, mégis az emberek úgy nyilatkoznak, hogy félnek, nem érzik magukat biztonságban. Vajon mi lehet az oka annak, hogy statisztikai adatok szerint 2007-ben 203 embert öltek meg az első félévben, idén 188-at. Mi viszont annál is jobban félünk! Csak azért is! Nem merünk kimenni az utcára nemzeti ünnepeinkkor, nem bízunk a rendőrségben, nem bízunk az igazságszolgáltatásban. Persze nem a statisztika számít. Sokkal kevesebben olvasnak statisztikai adatokat a rendőrség honlapján, mint ahányan nézik este fél hétkor szimultán a két bulvárhíradót. És mit hallunk? Megerőszakolták, majd felgyújtották, molotov koktél dobtak a házába, fajtalankodott a gyermekeivel, gyerekek ölték meg, tízéves fiú késelt, és sorolhatnám addig, míg be nem telik a google dokumentum.

A halál miatt jóval nagyobb figyelmet kap a szörnyűség és a tragédia, mint a jó hírek. Ha látunk egy hullát, köré sereglünk, ámulunk és bámulunk, tunkolunk. Valami ismeretlen, valami rettentő közelébe kerülünk ilyenkor, ami borzongással tölt el minket. Jóval nagyobb figyelmet kap a halál, mint a születés. Soha nem mondja be a tévé, hogy Kiss Peti megszületett, egészséges, és a szülei is nagyon boldogok. Nem, legfeljebb akkor, ha nyolc kilóval született a bébi, ha százasikrek egyike esetleg ha az anya, apa fogyatékos vagy súlyos rendellenességgel bír. Tipikusan a médiának köszönhető az országos félelem a budapesti VIII. kerülettől. Ahol csak szóba kerül, mindenki egyöntetűen állítja, hogy a főváros legveszélyesebb környéke a VIII. kerület. Nem élt ott soha, talán nem is járt arra - mert fél -, de mégis véleménye, sőt félelmei vannak sokaknak ezzel a városrésszel kapcsolatban. Mitől félnek a színes bőrűektől - afroamerikai (néger), kínai, roma (cigány), zsidó, sváb, annyi féle van abban a kerületben.

Lassan négy éve, hogy a VIII. kerületben élek. Mentem már haza éjjel, egyedül, hajnalban bekészülve, részegen, feldobva, sírva, röhögve, mindenhogyan, és semmi atrocitás nem ért még eddig. Persze megtapasztaltam már a félelem erejét. Ugyanis amikor elérkezettnek látja az időt, hát előbújik. Így történhetett az is, amikor évekkel ezelőtt egy olyan fiúval jöttem össze, aki még ránézni sem mer gyanús alakokra, mert megkéselik - szerinte - és telefonon beszéltünk, amikor éjszaka mentem haza persze, hogy megfogdostak a Blahán. Tuti, hogy azért volt, mert egyfolytában azért aggódott az én drágám, hogy nehogy bajom essék, ahelyett mondjuk hazakísérhetett volna, de ezt egy budai fiú a legritkább esetben teszi meg, ha Pest VIII. kerületéről van szó.

Elgondolkodtunk, hogy a média vajon milyen okok miatt sulykolja folyamatosan a tragédiát a tévénézők milliós táborába. Egy érdekes hipotézis született, eszerint így akar minket további vásárlásra ösztökélni. Ne menjünk sehova, maradjunk otthon, nézzünk tévét, rendeljünk kaját, csinosítgassuk az otthonunkat, hogy jól érezzük magunkat, ott biztonságban vagyunk. Feküdjünk, nézzünk tévét és ennyi. "A matracon nem történhet semmi baj.", kint meg menjen csak a feszültségszítás, a budaiak féljenek a pestiektől, a fehérek a feketéktől, a józanok a részegektől és mindenki féljen a terroristáktól, mert úgyis annyi terrortámadás van Magyarországon. 

Persze leginkább attól félünk, hogy nem lesz munkánk, pénzünk, tulajdonunk, lapos tévénk. A kábítószer-fogyasztástól, az oktatás színvonalának a csökkenésétől, a környezetszennyezéstől miért nem félünk? Végül is attól jobban kéne tartanunk, hiszen a jövőnkről van szó. Gondolkodj, jön egy újabb félelmetes év.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások