Közösség

Egy utolsó nagy panasz

2737

Panaszkodó nemzet vagyunk, ezt tudjuk, nem is tudom, mi lenne velünk, ha egy csapásra megváltozna az egész nép, és boldog, kiegyensúlyozott, mediterrán, mosolygós attitűdöt kapnánk. Valószínűleg fölbomlana az ország. Persze baja mindenkinek van, de föltűnt már egyszer úgy igazán, hogy mennyi siránkozás hagyja el a szánkat? Keveset keresek, sokat dolgozom, fáradt vagyok, nincs időm semmire, nincs pénzem semmire, nem tudom kifizetni, csekk, számla, hitel, elvárás, BKV, köcsög volt, nem engedett be, ellenőr, esik, fúj, meleg van, hideg van, rosszul főznek, nem kedvesek, drágák, beszólt, beszólok, megbántott, megsértett, nem érek rá, borzasztó hetem volt, nem nyaraltam, nem pihentem, stb.

Pedig legtöbbünknek mindenünk megvan ahhoz, hogy mosollyal kezdhessük és azzal zárjuk a napot. Van honnan elindulni, van hova hazatérni, van mit enni, van mit viselni, és ezekkel a luxusokkal a világ kisebbik fele büszkélkedhet. Persze minden relatív, de legalább néha, legalább egy picit próbáljunk úgy tenni, próbáljuk elhinni, hogy nincs akkora nagy baj, ha a három éve vett tévét még nem tudjuk lecserélni egy újra, ha Malájzia helyett csak Szepezden nyaralunk, s ha a télikabátunk két éve ugyanaz.

Valószínűleg csak akkor tudatosul az emberben, hogy mennyit is siránkozik, ha megpróbál gátat szabni a panaszáradatnak, ha visszanyeli azt, amit oly megszokottan ki szokott okádni magából. Tegyünk egy próbát, milyen lenne az életünk, ha nem lenne benne ennyi negatív megnyilvánulás. Mától az év végéig a szerkesztőség tagjai megpróbálnak tartózkodni minden hasonló kijelentéstől. A problémák objektív közlése megengedett, de az önsajnálás és sajnáltatás, a vélt vagy valós paráinkban történő fürdőzés nem. Aki (nem) magyar, velünk tart! Most még utoljára ér kipanaszkodni magad.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások