Közösség

Pénzcsináló leszbikusok

2706

Mindig nagyon kifizetődő a leszbikusokat elővenni ahhoz, hogy egy sorozat sikeres legyen. Ma már nem elég egy csók, mint az Ally McBealben, többet kell villantani, így válnak a leszbikus szeretők is hamarosan a történet részévé. A most futó televíziós sorozatok következő évadjaiban megint csak élnek majd e lehetőséggel, a Dr. House ötödik szériájában leszbózással igyekeznek a képernyő elé ragasztani mindenkit, akárcsak a Grace klinikában - soha nem fogok magam túltenni a fordításon, a Grey's Anatomy-n -, ahol az éppen kirúgott, spanyol nemzetiségű vezető rezidens fordul bánatában az új doktornőnöz, akivel kapcsolata is lesz. Feltehetően véletlen az újabb fordulat, bizonyára nincs ahhoz köze, hogy egymás riválisai. Tévedünk, ha azt gondoljuk, új és csak most felkapott dolog a szapphói szerelmet mint pénzcsináló eszközt beharangozni, hisz már szinte lerágott csont a sorozatok sokadik szériáiba a leszbókat bevonni. Az sem ritka, hogy a sorozat maga úgy indul, hogy tudjuk, vannak benne más szexuális beállítódású szereplők, ám csak később élnek a lehetőséggel a sztori írói, hogy a történetben nagyobb hangsúlyt kapva mindez ne sikkadjon el.

Buffy, a vámpírok réme

Buffy hű követe Willow az első részekben viszonzatlan szerelmet táplál egy pasi iránt, majd a negyedik szériában egy boszorkánykörben találkozik Tarával, akivel barátok lesznek, majd szeretők, és ez több szérián át tart.

Sírhant művek

A temetkezési vállalkozók húga, Claire bonyolódik leszbikus kalandba Mena Suvarival (Amerikai Szépség) a negyedik széria hetedik részében, majd kapcsolatuk nem bontakozik ki, mert Claire rájön, hogy mégiscsak a férfiakat szereti.

Klikk.

 Xena

A harcosnő és Gabrielle együtt élnek túl minden bajt, s együtt örülnek minden jónak. A sokadik részben válik intimebbé kapcsolatuk, melyben Xena sérülést szenved és Gabrielle megfürdeti őt. Későbbi részekben egyre intimebbé válik a kapcsolatuk, s elcsattan minden idők egyik legbotrányosabb csókja. Muszáj volt bevetniük a forgatókönyvíróknak a hosszas fürdőző részt.

Narancsvidék

Az alacsony testtömegindexű főhősnő, Mischa Barton a pasikból kiábrándulva ismerkedik meg Olivia Wilde-dal, aki a Dr. House soron következő szériájában is hasonló szerepet játszik.

Szex és New York

A négy manhattani barátnő szexuális életéből a női szálak sem maradhattak ki, így lett az, hogy a szexéhes férfifaló PR-os Samantha egy leszbikus festőnővel bonyolódik szerelembe, amit hamarosan megun. Kapcsolatuk pár részen át tart csupán, és valahogy sejthető, hogy mindez a negyedik évadban került színre.

Vészhelyzet

Az ER sánta főorvosnője, Kerry a nyolcadik szériában vallja be szexuális beállítódását, Elizabeth Mitchell lesz a partnere, akit a Giában láthattunk már hasonló szerepben. Akkor mindenki Angelina Jolie alakítására figyelt fel, sajnos.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások