Étel+Ital

Olvadj el!

2669

Ha Svájc, akkor jönnek szépen sorra az asszociációk: óra, bank, sűrű szövésű szociális háló és a fondü! A svájci hegyek pásztorai, óriás leleménnyel, egy igazán különleges, ínyencséget találtak ki, amikor jéghideg nappalok után, megpihentek és csak sajt, kenyér volt náluk. A száraz sajtot felolvasztották és abba mártogatták a száraz kenyeret. Áldja őket, az ég! Először is szerezz be egy fondüszettet. Már három-négy ezer forintért megvehető, és utána már csak az alapanyagokat kell beszerezned, majd összehívni egy klassz kis baráti társaságot és lehet fondüzni.

Élmény

Bár a fondü azért kifejezetten praktikus, mert nem kell sokat pepecselni vele, főleg, ha vendégeket várunk, mégsem gyorskaja. Már az előkészületeket is lehet együtt csinálni. Valaki kockázza a kenyeret, a másik a sajtot reszelni, morzsolja, darabolja, a harmadik előkészíti az edényt, összekovácsolja a csapatot a közös munka. És mint tudjuk, a konyhának nagyon nagy közösségteremtő szelleme van. Mindenképpen szerezzünk be jóféle fehérbort, és pálinkát. 

Uccu neki! 

A fondü elkészítésében semmi ördöngős nincs, de be kell tartani egy-két alapszabályt. Az edényt alaposan ki kell kenni fokhagymával, egy kis fehérbort és pálinkát kell beleönteni, majd tegyünk bele sajtokat, minimum három félét, én nagyon szeretem, ha az egyik kék sajt, a másik füstölt, a harmadik egy egyszerű keménysajt. Nagyon fontos, hogy ne használjunk lágy sajtokat, mert az hajlamos az íztelenségre. Kis lángon kell elkezdeni a hevítést, egészen addig, amíg nem kezd olvadni a sajt, vigyázzunk, hogy ne főjön a cucc, csak bugyborékoljon. Egyfolytában kevergessük, közben gurítsunk le egy-két kupica pálinkát, előkészítve a gyomrunkat. Amikor kész kezdjünk mártogatni. Vigyázzunk a hosszú, hegyes botokkal, ne szúrjunk meg senkit, legfeljebb csak finoman. Azon meg senki ne aggódjon, hogy összekeverednek a botok, mert mindnek a végén különböző jelölés van, ezáltal könnyen megkülönböztethető. Fontos, hogy hideg italokat ne szolgáljunk fel a fondü mellé, csakis pincehideg bort, esetleg pálinkát, teát, grogot. Hogy miért ne hideget? képzeljük el azt, amikor a forró sajtmártásba belemártjuk a kenyeret, zöldséget, lenyeljük, a csodálatos ízek kavalkádja ellepi a szánkat, majd lecsúszik a gyomrunkba, erre lefagyasztjuk jéghideg itallal, és a sajt egy gombócba megdermed a gyomrunkba. Na, az ilyen esetek után reggelig kínlódhatunk gyomorfájással.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások