Test

Ésszel szexelsz?

2674

 Senkit nem szeretnénk lefárasztani a száraz tényekkel, megrémíteni az igencsak rémisztő történetekkel. Nem akarjuk unalomig ismételni önmagunkat vagy másokat. De van néhány dolog, amiről nem lehet elégszer beszélni, frissíteni a tudásunkat, és rámutatni a lényegre!

Struccok országa

A regisztrált HIV betegek száma hazánkban évről évre nő, természetesen az új betegek száma is. Sajnos nagyon kevesen járnak el szűrésre, így legalább a fertőzöttek és fertőzők háromszor annyian vannak, mint amennyit a hivatalos számadatok mutatnak. Hazánkban 1985-ben kezdték el hivatalosan szűrni és nyilvántartani a fertőzött betegeket. 2002-ig összesen 1041 hordozót regisztráltak, viszont ennek a számnak többszöröse valószínűsíthető, hiszen nagyon kevesen mentek el szűrésre. 2003 és 2007 között évente 100-120 új vírushordozót azonosítottak, kiugrónak a 2007-es év tekinthető, amikor 119 olyan vért szűrtek, amelyben kimutatható volt a vírus. Sajnos az emelkedő tendencia abszolút jellemző. A 2008 első féléves adatok alapján várhatóan az idei évben lesz az eddigi legtöbb regisztrált HIV fertőzött. Szeretném azt hinni, hogy az emelkedés amiatt van, mert egyre többen járnak szűrésre, és nem amiatt, mert hazánkban nem működik a prevenció, a felvilágosítás és legtöbben hajlamosak vagyunk homokba dugni a fejünket.

Több mint tíz éve volt a Semmelweis Orvostudományi Egyetemnek egy prevenciós központja, ahol olyan orvostanhallgatókat oktattak, akik szerettek volna részt venni a fiatalabb nemzedék felvilágosításában. Néhány medikust, medikát felkészítettek, hogy tovább tudják adni a HIV fertőzött állapottal, annak megszerzésével, rizikófaktorral, védekezéssel kapcsolatos információkat. Ezek után szerte az országból jelentkezhettek azok a középiskolások, akik kedvet éreztek hozzá, hogy a megszerzett ismereteket továbbadják társaiknak, barátaiknak, osztálytársaiknak. Én is részt vettem ebben a prevenciós programban. Miután három napig, reggeltől estig oktattak minket a biztonságos szexről, az óvszer használatáról, a szűrés fontosságáról, minden osztályba elmentünk a gimibe és osztályfőnöki órán előadtuk amit hallottunk. Nagyon érdekes volt és szerintem hatékony is. Teljesen más, ha egy fiatalt egy hasonló korú világosít fel, mint egy teljesen más generációból, mert úgymond nem tűnik úgy, mintha papolna. Ez a program sajnos már nem létezik.

Ma Magyarországon évente hárommillió forintot ad a kormány arra, hogy szexuális felvilágosítást tartsanak iskolásoknak, ha ebbe belegondolunk, könnyen rájöhetünk, hogy egyetlen intézménynek ez elegendő lenne, de annak a sok száznak, ami működik, biztosan nagyon kevés. Ez meg is látszik a fiatalok felvilágosultságán. Egyik éjjel - jellemző, mikor vannak a hasznos tévéműsorok -, a XXI. század című tévéműsorban volt egy riport arról, hogy a tizenévesekre milyen veszélyek leselkednek, ezekről mennyit tudnak. Megkérdeztek több fiatalt, és olyan kijelentés is elhangzott, miszerint a HIV-et sátánisták kaphatják el, esetleg elhanyagolt emberek, hajléktalanok. Tény, ők is elkaphatják, hiszen a betegségek nem válogatnak, de épp ennyi esélye van a fertőzésre egy jó körülmények között élő, keresztény teremtésnek is, amennyiben szexuális életet él és nem védekezik óvszerrel. Az elmúlt években drasztikusan megnőtt a húsz év alatti, HIV vírussal fertőzött lányok száma.

Ebben óriási szerepünk van nekünk, felnőtteknek. Budapest egyik hírhedt, ősszel bezárt tinidiszkójában volt egy sötétszoba, ahol kanapék, szivacsok és teljes sötétség volt, ide jártak az alsó emeleteken bulizó, tudat módosult lányok, fiúk szexuális tapasztalatokat gyűjteni. Egy vendég nyilatkozott a műsorban, elmondása szerint ismer rengeteg olyan tizenhárom-tizenhat éves lányt, aki egy éjszaka alatt, akár öt-hat sráccal is létesített szexuális kapcsolatot. Ezek után nincs min csodálkozni, ez a hely a nembetegségek melegágya volt. Idén szeptember végéig közel száz új fertőzöttet regisztráltak, akiknek a többsége huszonöt év alatti, heteroszexuális. Tévedés, hogy a HIV csak a homoszexuálisokat érinti, tény viszont az, hogy Európában valóban ők vannak többségben a fertőzöttek közül. A WHO felmérése szerint Magyarországon a szexuálisan aktív embereknek csak hét százaléka védekezik óvszerrel! Így tényleg nem kell meglepődni, hogy a világon élő negyvenmillió AIDS betegből Magyarország az apró népességével és inaktív szexualitásával produkál több ezret, bár ezek közül csak ezerháromszáz körül van a regisztráltak száma.

Orosz rulett

Létezik egy új játék Oroszországban. Fiatalok jönnek össze tízen, tizenöten, közülük az egyik HIV pozitív. Mindenki kiválaszt egy partnert magának és védekezés nélkül szexelnek. Három, majd hat hét múlva elvégeznek egy HIV tesztet és újra találkoznak, hogy kiderüljön ki nyert, kit talált el a golyó. Megdöbbentő! Szeretnék bizonyítékot arra, hogy ez hoax!

Tedd meg!

A gondolat fals miszerint: "Ez velem nem történhet meg!" Ezért minden esetben használj gumi óvszert. Járj véradásra, ezzel duplán, sőt sokszorosan jól jársz, amellett, hogy a véreddel - amennyiben "tiszta" - segítesz legalább három embernek, leszűrnek minden fontos betegségre, ingyen, bérmentve anélkül, hogy intézményről intézményre kellene járnod. Ha nem akarsz vért adni, járj szűrésre, az országban több anonim szűrőállomás működik, végeznek szűrést a Tisztiorvosi Szolgálatokban, illetve a Bőr- és nemibeteg Gondozókban is. December elsején, az AIDS világnapján több helyen ingyenes és anonim szűrést végeznek országszerte, menj el!

Nemibeteg értesítő

"Lefektettek: örömben úsztam. A tesztből kiderült: beteg lettem" - jelent meg a HVG onlineon, a hónap elején. Létrejött egy amerikai közösségépítő szájt, ahol be lehet jelölni, hogy kikkel szexeltünk, és a weboldalt készítő Internetes Szexuális Felvilágosító Szolgálat tájékoztat, ha valaki beteg lett. Küldenek egy képeslapot - természetesen névtelenül -, aminek az előbbi idézet a tartalma, ezzel hívva fel a figyelmet a fokozott védekezésre, a szűrésre! Arról is értesíti a lehetséges fertőzötteket, hol találják a legközelebbi nemibeteg-gondozót, vagy hogy egy-egy kéjkórnak milyen tünetei és kezelési módjai léteznek. Az eredetileg a kaliforniai San Franciscóból indult kezdeményezéshez kilenc további amerikai állam, két kanadai város, Európából pedig Románia egészségügyi intézményei csatlakoztak.

Hozzászólások
1
nov
28
Pami írta:
ez az Orosz rulett ha igaz eldobom az agyam.... hihetetlen
13:42
2
nov
28
dkny írta:
pedig igaz,volt a tv-ben is. amugy utolsó kérdésnél, nem "mindegyikkel" a helyes válasz?
13:45
3
nov
28
dkny írta:
illetve ugye ondósejttel nem, de a többivel igen
13:45
4
nov
28
trapphenci válaszadkny írására:
okos:)
15:46
5
nov
28
tiborka írta:
az igazság az, hogy most egy kicsit indulatos lettem!!!
16:35
6
nov
28
Tallu írta:
Utolsó kérdésnél miért nincs egy olyan opció, hogy az utolsó három mindegyikével?..

Illetve egy nyelvtani észrevétel:
"Sajnos nagyon kevesen járnak el szűrésre, így legalább a fertőzöttek és fertőzők háromszor annyian vannak, mint amennyit a hivatalos számadatok mutatnak. "
A "legalább" szó nem jó helyen van, így más értelme van.

Helyesen:
"Sajnos nagyon kevesen járnak el szűrésre, így a fertőzöttek és fertőzők legalább háromszor annyian vannak, mint amennyit a hivatalos számadatok mutatnak. "

Nem kekeckedés, csak teljesen más értelme van a mondatnak úgy, ahogy Te írtad. Amúgy jó cikk és hasznos is, főleg a mai világban.. Nem lehet eléggé elcsépelt ez a téma sajnos.
16:50
7
nov
28
trapphenci válaszaTallu írására:
azért mert valamelyikkel nem!
köszi az észrevételt...
16:53
8
nov
28
CissyMoon írta:
ez kész... még sosem hallottam erről az orosz rulett-dologról, de leesett az állam, ahogy olvastam... nem is értem, hogy képesek ilyen felelőtlennek lenni... az életükkel játsznak!...
nameg az hogy 13-16 éve közöttiek egy éjszaka 5 partnerrel... nem is tudok mást mondani, mint hogy gusztustalan!...
a cikk nagyon jó, nagyon hasznos és nagyon igényes. és nagyon megdöbbentő. köszönöm
17:45
9
nov
28
eamane írta:
Van egy ismerősöm, húszéves, most várja első gyermekét. A gyerek egy egy hónapos kapcsolatból származik, apuka lelépett, mikor megtudta, hogy a lány terhes. Ahogy a lánnyal beszélgettem, kiderült, hogy eddig sosem védekezett, kivéve, ha a fiú maga húzott gumit, merthogy "minek az, úgyse leszek terhes". Megkérdeztem tőle, hogy ha pl. nem terhes lett volna ettől a kis affértól, hanem összeszed egy derekas nemi betegséget, mondjuk AIDS-t, akkor is így állna a dolgokhoz? Azt az arckifejezést láttátok volna... Néma csend, majd a csaj azt mondta: "Á, figyi, ennek olyan kicsi a valószínűsége, meg amúgy is, ez nem Afrika, itt nincsenek is AIDS-esek..."
Ezek az emberek itt élnek közöttünk, és nemcsak hogy ők felelőtlenek, de nagy valószínűséggel a gyerekeiket is így fogják nevelni. Egyszerűen borzasztó...
18:53
10
nov
28
mojj írta:
megmurdálnék ha egy éjszaka 5 emberrel kéne szexelnem..vagy akár 2vel.
amúgy tényleg okosabb szűrésre akkor menni,mikor vért adsz.
én egyszer csináltattam hiv tesztet, a fél életem (4-5 hét) ráment,mire megtudtam az eredményt,persze pozitív lett.
(igaziból nem volt sok okom rá,csak dolgozott bennem a mivanha para)
20:26
11
nov
28
rAMONa válaszamojj írására:
negatív nem?
nagyon jó cikk. 14(?)-16 évesek 5 fiúval? milyen szülő az aki kurvát nevel a gyerekéből?...és hogy lehet hogy egy ilyen "szórakozóhelyre" 18 év alattiakat beengednek? hihetetlen:(
20:51
12
nov
28
palaty válaszamojj írására:
Mármint negatív nem? ! Vagy mi?!?
Más: Ez az orosz rulett dolog igen durva... Szerencsére tartós kapcsolatban élek(remélem a pasim is.. :-)), de ezek után biztosan elmegyek. Csak, hogy kicsit javítsak a statisztikán. És sztem érdemes néhány évente tesztelni... Akkor is, ha nem cserélgeti az ember bugyiként a partnereit... sose lehet tudni...
20:54
13
nov
29
cropp írta:
az mtv europe-on voltam nagyon jó hiv/aids ellenes reklámok tavaly. emlékszem, hogy az amerikai srácok hogy csodálkoztak, amikor meglátták, hogy európában ilyen durva reklámokat engedélyeznek. sajnos amúgy nem találom őket jútúbon. olyasmi volt egy pl, hogy három-négy pár szexel, boldog orgazmusok, srác elővesz egy pisztolyt és lelövi a mosolygó csajt. és szöveg, hogy a hiv fertőzöttek nemtomhány százaléka 25 év alatti hetero csaj. (vagy valami ilyesmi, nem pontos adatok). vagy amikor egy pár beszélget egy kávézóban, ilyen nyilvánvaló félrebeszélések (sokat kellett dolgoznom, a csajokkal voltam, stb), és minden mondat után lelövik a másikat. szöveg, hogy maradj monogám vagy használj gumit. durva, de szerintem hatásos reklámok. mondjuk nekem eszembe sem jutna lefeküdni valakivel, akiről nem tudok semmit óvszer nélkül.
01:51
14
nov
29
cropp válaszacropp írására:
ja, a legjobban kihagytam: szexelő pár, minden oké, szöveg: ha lefekszel valakivel védekezés nélkül, lefekszel az összes volt partnerével, és konkrétan megjelent egy csomó csomó ember szintén szex közben. szóval a végén effektíve egy nagy orgia volt a reklámban. hatásos?
01:52
15
nov
29
cropp írta:
http://www.veradas.hu/ logikus?
01:54
16
nov
29
trapphenci írta:
mondjuk egy pozitív apa gyermeke, azért nem lesz HIV fertőzött, mert az ondósejthez volt csak közea váladékhoz.

menj szűrésre, használj gumit... legalább a többik érdekében...

kb 10 liter nyálat kéne lenyelned, egy fertőzött embertől ahhoz, hogy elkapd a vírust
10:40
17
nov
29
Iphigenia írta:
Jaj de áldom az eget, hogy eddig mindenkivel, mindig csak gumival voltam hajlandó.... áááh egyáltalán nem vagyok fenyegetve. Jó szokásom megtartom.

Egyébként tényleg elképesztő, hogy a fiatalok mennyire nem tudnak semmit a nemi betegségekről.... Sőt nagy hányaduk a szaporodással magával sincs teljesen tisztában...

Nem lehet erről eleget beszélni sajnos.
11:42
18
nov
29
Tia89 írta:
3 éve vagyok együtt a kedvesemmel, az elsők voltunk egymásnak, mindig óvszert használunk, és nem hinném, hogy az elkövetkező néhány évben új partner után néznék, tehát minket abszolút nem fenyeget a veszély. De nagy örömmel üdvözlöm, hogy egyre több fórumon próbálják a fiatalok, és nem csak a fiatalok figyelmét felhívni a különböző nemibetegségekre.

Kíváncsi leszek, hogy az utolsó kérdés esetében melyikre fognak a legtöbben voksolni, mert hát szerintem is a "mindegyikkel" lenne a helyes válasz, már csak azért is, mert óndósejt nem igen fordul elő ondóváladék nélkül...
12:20
19
nov
29
Makine írta:
Az orosz ruletthez: nem mindenki csinálja mindenkivel, a cikkben úgy van "mindenki kiválaszt EGY partnert magának..." Dehát ez brutál... :S
13:19
20
nov
29
DSz írta:
Köszönöm a cikket, elképesztő... Alapból nagyon tájékozott vagyok ezekben a dolgokban, de fel se merülne bennem olyasmi, mint ez az Orosz Rulett. Brutális, elképesztő, végtelenül primitív.
És ami még emelett elképesztő, hogy a legtöbben valóban úgy állnak hozzá, hogy "ugyanmár, hol vagyunk mi, Afrikában?" Egy pasival (a mostani barátommal) feküdtem le eddig, óvszert használunk. A cikk hatására azonban azt hiszem el fogok menni vért adni, bármennyire is ez az egyetlen dolog, amitől valóban rettegek.
15:21
21
nov
29
vercsykeee válaszaPami írására:
Szerintem is hihetetlen! Megdöbbentő, hogy vannak ilyen elmebeteg emberek...
16:44
22
nov
29
hubbabubba írta:
azok a mtv-s reklámok tényleg nagyon jók..
csak az a baj, és ezt sajnos magamra is mondom, hogy egy adott pillanatban baromi nehéz felelősnek lenni.. ha mondjuk évek óta arra vársz h egy konkrét emberrel szexelj és ott az alkalom és megőrülsz és ennyi. persze átfut az ember agyán hogy hoppá ezt lehet nem így kéne, de mondjuk nekem nem az az első, hogy belegondoljak, hogy mi mindent kaphatok el konkrétan a pasi előző partnereitől és ez elég gáz, tudom.
16:57
23
nov
29
mojj írta:
ja negatív,persze:D
kicsit más világban jártam,mikor írtam.
17:44
24
nov
29
donci írta:
de hülyén vannak a tesztkérdések feltéve.
21:22
25
nov
29
nofree írta:
és a másik szájában is, a nyálában meg vér.
21:27
26
nov
29
Semira írta:
Mind a négy módon elkapható a vírus..
Nyállal csak akkor ha az emésztőrendszerben valahol sérülés van, lehet ez a szájban, de lehet a gyomorban és a bélrendszerben is. Az a buktatója, hogy teljesen észrevétlen. Ezért nem szabad pl smárolás elött fél órával (?) már fogat mosni nehogy megsértsük a fogínyt.
A cikkben a "minden alkalommal használj óvszert"-hez szerintem hozzá kellett volna tenni: ha ismeretlen partnerrel szeretkezel. Tartós kapcsolatokban élők nem nagyon használnak évekig óvszert, ha gyermeket is akarnak. Ennyire meg kell bízni a másikban, különben mitől tartós a kapcsolat? Szerintem a hosszú óvszerhasználat akár konfliktust is okozhat mert a partner nem érti miért nem bízol benne annyira hogy ne legyen óvszerre szükség. Egy szűrés mindkét részről és ha senki nem lép félre, szerintem a továbbiakban felesleges az óvszerhasználat. De ha azt nézzük régen senki nem ment el szűrésre mert nem érezték szükségét, nem volt "divat" vagy nem is volt rá lehetőség. Mégsem nőtt ugrássszerüen a betegek száma, a nagy többség teljesen egészéges. Kérdés hogy a mai szexuális forradalomban ez meddig marad igy. :(
22:30
27
nov
30
sotarto írta:
Mi a helyzet az orális szex-szel? Úgy tudom ilyen esetekben is a szájban egy kis sebből hatalmas probléma lehet. Ez ellen mégis h lehet védekezni, már ha lehet egyáltalán?
Nálunk is voltak felvilágosító órák annak idején, egy fiatal nőgyógyásznő tartotta. És ha már orális szex... ő említette, hogy annak idején gyártottak óvszert leszbikusok számára, ami nyelvre húzható volt. Nem egészen értem hogyan működhetett, mert elég nehéz lehet nyelés nélkül bírni, miközben a nyelved kilóg a szádból... na mindegy :)
Rengeteg nemi betegség létezik. Szinte felfoghatatlan számok, pláne ezeket "megtanulni", h melyiknek mi a tünete, már ha van neki?!
Témába vágó film, a magyar címe: Kölykök. New yorki tinikről és az ő nemi életükről szól. Nyomon követhetjük pl. egy 17 éves srác kis kalandjait, akinek az a speciális védekezési technikája a nemi betegségek ellen, hogy kizárólag szűz lányokkal fekszik le. Hogy működőképes-e? :)
Egy nagyon jó barátnőm rácsodálkozott, hogy mi, a párommal még mindig óvszert használunk, mondván "abban nem lehet érezni semmit" és mert "mindenki! a megszakításos közösülést választja". Őt sem a betegségek érdeklik, hanem a nem kívánt terhesség elkerülése.
Nem tudom emlékeztek-e, de volt egy olyan reklám, amiben elhangzott, hogy "Balesetek csak másvalakivel történhetnek!" Viszont valaki más szemszögéből én is és mi is és TE is MÁSVALAKI VAGY!
02:02
28
nov
30
Tatyjana írta:
Jó napot mindenkinek! Nem tudom honnan vette az a szerkeztő hogy nalunk Oroszországban létezik ilyen hülyeség mint az Orosz Rulet!! Ilyen NINCS ,NEM VOLT ÉS NEM LESZ!!!! Mert MI ugyanugy mint bárkimás félünk attól a halalos betegségtől!! És őnkéntesen senki sem szeretne beteg lenni! Amugy jó a cikk és jó hogy az emberek azzal foglakoznak .Jobb megelőzni !
08:55
29
nov
30
Tatyjana válaszaPami írására:
nem igaz! nem kell eldobnot.
09:25
30
nov
30
Tatyjana válaszaPami írására:
nem igaz! nem kell eldobnot.
09:25
31
nov
30
Semira írta:
A gyermek szoptatáskor fertőződik meg az anyatejjel. Terhesség alatt nem mindig.
09:38
32
nov
30
kmd válaszasotarto írására:
ha mindenki gumival szexelne annyival jobb lenne mindenkinek...nincs para:)

és mondjuk egész kontinensek problémáit is megoldaná ha pl az afrikaiaknak elmagyarázná valaki hogy mi az a gumi és mire jó, és mondjuk labdák meg takarók helyett óvszert osztogatnának...
14:02
33
nov
30
kmd válaszasotarto írására:
bocs ezt nem neked akartam, csak úgy általánosságban:)

14:03
34
nov
30
nofree válaszakmd írására:
vagy sikerülne megértetni néhány népcsoporttal, hogy a fertőzés nem múlik el attól, ha megerőszakolnak egy szűz lányt. sajnos ott elég sok helyen tartja magát ez az ostoba tévhit, az eredménye meg ugye nyilvánvaló.
14:50
35
nov
30
Semira válaszakmd írására:
De annak is igaza van aki azt mondja, hogy tényleg nem olyan élvezetes a szex óvszerrel mert nem érezni benne semmit. (ezt én is aláírom) de ami kell az kell nincs mese...
14:57
36
nov
30
anyuka26 válaszarAMONa írására:
sajnos az a baj h a szülők ezt nem tudják, és a másik h azért mert nem törődnek eléggé a gyerekeikkel! senki sem akarja h a lánya kurva legyen (hál istennek 2 fiam van, igaz még kicsik)
el vagyunk foglalva a saját dolgainkkal azzal h egyre több pénzt keressünk és igy sajnos nem jut időnk a gyerekeinkre! azt hisszük a mi lányunkkal fiunkkal nem történhet ilyesmi, és hát foglalkozunk vele, de legtöbben ezt ugy teszik h pénzt adnak nekik mindenre és ezzel jó szülők lesznek.....
én is voltam tiniként drogosok, meg piások között, sőt kétes partykon is de sosem utott eszembe semmi olyat kipróbálni amiről tudtam h nem biztos h jó dolog! meg h több pasival 1 este sexelni... ahhoz már kell pofa, én már 18 voltam mikor elvesztettem és elötte sem volt bennem h nekem ez feltétlne kell, pláne ugy h ne is emlékezzek rá h ki volt az!! (mert nekem a szüleim meséltek, és igy utólag hálás vok h szigorúak voltak velem- akkor persze nem igazán volt jó, mg a széltől is óvtak... most már tudom mért!!!!)
anyaként az ember végképp másképp lát dolgokat, ilyenkor értjük meg hogy a (normális) szülök mért tiltanak sok sok dolgot.... ők már tudják amit akkor mi még nem!!!! köszönet érte!!

amugy meg h már a párkapcsolatról beszélünk!! én is mindig abban éltem, hosszabb több éves kapcsolat, futó kaland csak 1, és nem bánom, én még talán jókor voltam kamasz!
én mindig elmondtam minden pasimnak, ha megcsalsz és elkapok tőled vmit akkor tuti levágom azt a bizonyos büszkeséged, ugyh ha már végképp erre szánod magad akkor használj gumit, mert attól h te hülye leszel és nem akarok idő elött kipurcanni, pláne h itt van 2 gyerek akiket nekem mindenképp fel kell nevelnem és látni is akarom ahogy felnőnek!!

tény:
pár éve volt egy tv műsor, egy nő a férjétől kapta el aki eljárt kurvázni és hazavitte az aids az asszonynak, a szívem szakadt meg mert nem ő tehetett róla és ott volt egy 2 éves kislány! szörnyű az ilyen ember!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
18:15
37
nov
30
anyuka26 válaszaIphigenia írására:
teljessen igazad van... de azért a gumi is lehet defektes...
18:17
38
nov
30
Semira válaszaanyuka26 írására:
Azzal sajnos nem lehet mit tenni. Más védekezési lehetőség sajnos még nincs a gumin kívül. :(
18:57
39
nov
30
Semira írta:
Én is szeretnék elmenni szűrésre, de úgy tudom csak a fővárosban csinálnak ilyet az pedig tőlem nagyon messze van. Sajnos vért meg nem adhatok egy betegség miatt. Mit tegyek? Ötlet?
19:00
40
nov
30
moncsi8212 írta:
Lehet, hogy én vagyok lemaradva, de az általános iskolai felvilágosításokhoz miért is kell extra pénz? Az osztályfőnöki órán is lehet erről beszélni.
20:40
41
nov
30
adria írta:
Sziasztok!

Ne vegyétek sértésnek, de azt kell, hogy mondjam a ti tudásotok is igencsak hiányos és egyértelműen látszik hogy többségében a médiában és az internet magyar nyelvű oldalain található információkon alapszik, ami legtöbb esetben nem hiteles forrás. Persze ez nem róható fel nektek, mert valódi átfogó HIV/AIDS prevenció Magyarországon már több, mint 10 éve nincs vagy igazából soha nem is volt. Az iskolai felvilágosítás teljesen esetleges. A tanáron múlik, hogy felvállalja-e ezt vagy sem. 10 megkérdezett fiatalból legalább 7 nem részesül iskolai HIV-prevencióban. A szülők pedig a legritkább esetben beszélnek ilyesmiről a gyereküknek. Anélkül, hogy bárkit blamálnék szeretnék néhány dolgot tisztázni. Hozzáteszem, hogy régóta hivatásszerűen foglalkozom ezzel a témával, tehát van némi rálátásom a dolgokra és nem okoskodni akarok, de úgy érzem ez itt most egy jó lehetőség, hogy néhány dolgot helyre tegyünk. Legalábbis azok számára, akik olvassák a fórumot, mert látom itt is megy a buzizás, meg az afriakiak hibáztatása, de ezek a téves reakciók pont azt mutatják, hogy az átlagember tájékozottsága köszönőviszonyban sincs a valósággal...

Először is itt egy jó lehetőség szűrésre akit érdekel, (december 1-én lesz!)
http://www.civilaidsforum.hu/

Ez az orosz rulett dolog valóban létezik, de abszolút nem Oroszországra jellemző, hanem elsősorban fejlett nyugati országokban fordul elő. (A média torzítása tájékozatlanságból eredően.)
Magyarországon is él már bőven elég (magyar) fertőzött, ahhoz, hogy egy alkalmi kapcsolatban megfertőződjünk. Tudomásul kell venni, hogy annak a korszaknak már vége, hogy gumi nélkül szexelhetünk. Minden partnerre úgy kell tekintenünk, mintha fertőzött lenne és eszerint kell a védekezést is gyakorolni. Senki nem tud minket megfertőzni, ha mi magunk nem járulunk hozzá (a nemi erőszakot kivéve). Azt is jó tudni, hogy a legtöbb fertőzést olyan emberek okozzák, akik nem tudnak saját fertőzöttségükről, tehát fölösleges a HIV-pozitívokat kárhoztatni, mert többségük vigyáz a partnereire és saját magára is, hiszen neki sokkal nagyobb a kockázata a HIV-vel terhelt immunrendszere miatt.
Ebből is látszik, hogy nem az a lényeg, hogy tudjuk-e a partnerről, hogy fertőzött-e, hanem hogy hajlandóak vagyunk-e minden esetben védekezni. Mindenkinek saját magát kell megvédenie a fertőzéstől. Elsősorban mindenki saját magáért felelős.
Komolyabb kapcsolatokat, házasságot célszerű közös szűréssel kezdeni, ami abban az esetben biztonságot adhat, amennyiben egyik fél sem lép félre. Előfordulhat, hogy elsőre megsértődik a párunk, ha ilyet kérünk tőle, de ilyenkor el kell neki magyarázni, a dolog fontosságát és nyomatékosítani kell benne, hogy a szűrés kölcsönös lesz, nem pedig egyoldalú elvárás. Egy jól működő kapcsolatban ez nem jelenthet problémát. Viszont ha valaki erre nem hajlandó és nem képes megérteni ennek a lényegét, az nem biztos, hogy megérett egy felelősségteljes kapcsolatra.
Tehát nem kell afrikai pasival szexelni ahhoz, hogy elkapjuk a fertőzést. Afrikai pasikkal is nyugodtan lehet szexelni, mint bárki mással, a lényeg az, hogy védekezzünk. Sajnos a baj az, hogy pont ezt nem szoktuk betartani. Egyébként nem igaz, hogy a magyar nők általában afrikai pasiktól kapják el. Van ilyen, de ez csak az egyik mód.
Az is tény hogy a férfiak túlnyomó többsége megcsalja a partnerét, feleségét, de ez egyre jobban jellemző a nőkre is.
Sokkal több a nős, családos biszexuális férfi, mint gondolnánk. Azt is meg merem kockáztatni, hogy több biszexuális férfi van, mint homoszexuális. Ettől függetlenül nem lehet csak őket okolni a heteroszexuális nők megfertőzéséért, mert egyre több olyan eset van, hogy a férj egy nőtől kapta el a fertőzést, amit aztán a feleségének tovább adott. Más országokban ez sokkal inkább jellemző.
Az is tény, hogy a legtöbb esetben a férfi viszi be a vírust a házasságba, de olyan is előfordul hogy a nő.
A családtervezés során gyermekvállalás előtt is ajánlott a szűrés mindkét szülő számára, mert még abban az esetben is, ha mindketten fertőzöttek ma már különböző eljárásokkal minimálisra lehet csökkenteni annak az esélyét, hogy a magzat megfertőződjön, de ehhez tudniuk kell saját fertőzöttségükről.
Sajnos Magyarországon is időről időre születnek fertőzött csecsemők abból kifolyólag, hogy az anya nem tud saját fertőzöttségéről és ez csak a szülés után derül ki.
Csókolózással csak abban az estben lehet megfertőződni, ha az nagyon durva és jelentős sérülésekkel ill. vérzéssel jár. Ez azonban nem igazán jellemző. Tehát a csókolózással történő fertőződés esélye a nullához közelít. A nyál ugyanis nem fertőz!!! Tartalmazhatja ugyan a vírust, de soha nem olyan mennyiségben, ami fertőzést okozhatna. Ha csókolózással terjedne a HIV, már mindnyájan fertőzöttek lennénk...
Négy emberi testváladék tartalmazhat fertőzőképes mennyiségű HIV-et. Az ondó (beleértve az előváladékot is), az anyatej, a vér és a hüvelyváladék. Ezeknek kell bejutniuk a véráramba, ahhoz hogy fertőződés történjen.
Aki szeretné magát megszűretni, ne véradásra menjen! A véradás nem jó alkalom a HIV-szűrésre. Először is a véradás nem anonim, mivel mindenféle adatodat meg kell adnod. Ha bármelyik teszted pozitív lesz levelet kapsz a címedre, amit lehet, hogy véletlenül más bont ki helyetted. De a legfőbb ok, amiért nem szabad a véradást szűrésre használni, hogy a friss fertőzést néhány hétig nem tudják a tesztek kimutatni. Ha pont ebben az időszakban méssz el szűrésre és fertőzött vagy, akkor amellett, hogy kapsz egy hamis negatív eredményt, megfertőzöl másokat is.
Ingyenes, anonim szűrőhelyek állnak rendelkezésre, ahol felkészült szakemberek veszik le a vért és adják ki a leletet, ill. válaszolnak legintimebb kérdéseidre is. TAJ-kártya sem kell!
Csak egy példa: www.anonimaids.hu

Egyébként mindenkinek, aki szexuális életet él legalább évente el kellene mennie HIV-szűrésre.
Vidéken az ANTSZ és a Bőr és Nemibeteggondozók kötelessége biztosítani az ingyenes anonim szűrés lehetőségét.

Ne felejtsük el, hogy az alkohol és a különböző drogok, kedélyoldó szerek hozzájárulhatnak a fertőződéshez, mert hatásukra az ember elveszti gátlásait és olyan dolgokat is megtesz, amikre egyébként nem lenne hajlandó, tehát könnyebben adja fejét veszélyes dolgokra is.
Az is egy nagyon rossz beidegződés, hogy óvszert a férfiaknak kell magukkal hordaniuk. Óvszert a férfiaknak és a nőknek is mindig kell maguknál tartaniuk, mert mindkét félnek ugyanolyan elemi érdeke, hogy ne fertőződjön meg.
Gondoljunk bele, hogy sosem tudhatjuk mikor hoz minket össze a sors álmaink pasijával/nőjével, és ha egyikőnknél sincs óvszer, de rettenetesen kívánjuk a másikat, lehet hogy belemegyünk a gumi nélküli szexbe és ráfázunk. De az sem kellemes, ha az óvszer hiánya miatt kell lemondanunk a soha visszanemtérő alkalomról.
Az óvszer egyébként 100%-os védelmet nyújt abban az esetben, ha az aktus elejétől végéig használják, nem szakad el és nem csúszik le. A szakadás esélyét csökkenteni lehet síkosítószerekkel, de csak a vizes vagy szilikonos alapú síkosítószerek a jók! Ezeket gyógszertárban, szexshopokban, illatszerboltokban lehet kapni. A nyál, vazelin, olajok, krémek, stb. nem jó síkosítószerek, mert károsítják a gumit, tehát könnyebben elszakad. Az ép gumin a vírus átjutni egyébként nem képes.
A síkosítószer azért is hasznos, mert növeli a természetesség érzését, ugyanakkor csökkenti a nemi szervek sérülésének esélyét, tehát a fertőződés veszélyét, de gumi nélkül nem véd meg a fertőzéstől.
Orális szexnél jóval kisebb a HIV-fertőződés kockázata, de nem zárható ki. Vannak akik így fertőződtek meg. Viszont orálisan nagyon könnyen elkapható a Szifilisz, Hepatitisz B és az összes többi szexuális úton terjedő betegség.
A nyelvre húzott gumi semmit nem ér, nem véd meg a fertőzéstől, mert nem csak a nyelv érintkezik a hüvelyváladékkal, hanem a szájüreg nyálkahártyája is.
A Hepatitisz B ellen van védőoltás! Mindekinek ajánlott beadatni. Háziorvos felírja, gyógyszertárban kiváltod, háziorvos beadja. Ennyi! És kb 5 évig védve vagy. Nem olcsó, de megéri, mert a Hepatitisz B sem egy leányálom.
A HIV laboratóriumi körülmények között sokáig életben tartható a szervezeten kívül, de a HIV-vel fertőzött testváladék a szervezetből kikerülve hétköznapi körülmények között viszonylag gyorsan elveszti fertőzőképességét. A beszáradt váladékok már nem fertőznek, legalábbis HIV-vel nem.
Speciális eset az injekcióstű, aminek belsejében légmentes körülmények között tovább is fertőzőképes lehet a vér.
Nagyon káros az a vélemény, hogy a HIV a melegek problémája és ha én nem vagyok meleg, akkor nem kaphatom el. Sajnos részben pont emiatt a téves felelősségelhárító mechanizmus miatt terjedt el a HIV a heteroszexuális fiatalok körében bizonyos országokban.
Egyrészt az, hogy a melegek között több a kiszűrt fertőzött az részben annak is köszönhető, hogy közülük sokkal többen járnak szűrésre, míg a heteroszexuális fiatalok csak szexelnek gumi nélkül fűvel-fával, de a szűrés eszükbe sem jut, mondván, hogy ők nem melegek tehát védve vannak...
Másrészt ne felejtsük el, hogy a világ legtöbb országában a heteroszexuális terjedési mód a jellemző és sokkal több heteroszexuális fertőzött van a világon, mint meleg. Magyarországra ez még nem igaz, de ez át fog fordulni hamarosan, úgy ahogyan ez más országokban is történt köszönhetően az ilyen elhárító hozzáállásnak. Sajnos akkor már késő lesz a felismerés, amikor több ezer magyar heteroszexuális fiatal lesz fertőzött.

A fertőzött híres emberekkel kapcsolatban valaki megjegyezte, hogy nincs közöttük nő. Csak egy példa, Ofra Haza a híres jemeni-izraeli énekesnő, aki heteroszexuális férjétől kapta el a fertőzést és sajnos azóta már meg is halt.
Azt se felejtsük el, hogy ennél sokkal több fertőzött sztár van, de nem mindenki hozza ezt nyilvánosságra.
21:01
42
dec
01
Harlequine válaszaadria írására:
Ez nagyon fontos volt, hogy valaki végre helyre tegye a dolgokat!
Köszi, Adria!
01:26
43
dec
01
ravens01 írta:
Hogy mi megy a mai fiatalok között? Nyugi, csak ki kell várni, hogy mi fog itt még menni... Egy erlini lelkész, aki fiatalokkal foglalkozik, könyvet írt a felcsípett sztorikról. Sok családban teljesen normális, hogy a 6-8 éves gyerekek már pornót néznek a szülőkkel. Írnak olyan fiatalról, aki elcsatangol otthonról, mert már nem bírja, hogy ha anyuka felcsíp egy pasit, hazahozza és már megint a szeme előtt közösülnek. Vagy Anyuka lányával és annak osztálytársával hármasoznak... Szörnyű, és ez mind úgy, hogy a szex és az érzelmek köszönőviszonyban nincsenek egymással. Felnő egy generáció, amely sokat tud a szex mechanikai oldaláról, de semmit a szeretetről...
10:44
44
dec
01
ravens01 írta:
Bocs, berlini a erlini...
10:45
45
dec
01
antares777 írta:
Hihetetlen milyen félős mindenki.
Szerintem ha valaki nem egy drogos,bulis,nagyon "zülött" társaság tagja ilyen veszélyek nem fenyegetnek Magyarországon.

Én gyűlölöm a gumit és az alkalmi kapcsolataimban sem használtam, szűrésen most nyáron voltam és semmi bajom.
Egyébként van egy csomó feles otthon, mert a válásomkor azt is szétosztottuk :-)))
2011 még jó...
11:22
46
dec
01
hubbabubba írta:
szerintem annyira nem vészes a gumi, már így női szemmel, nekem semmi bajom vele sőt.. az mondjuk tök pozitívum h utána nem kell azon izélned h hova folyass.. :) én azt baromira tudom utálni.. csak az egész macera vele előtte, hogy "jaj várjál még odamegyeka fiókhoz és kiveszek egyet belőle" meg ilyenek... néha nincs idő egyszerűen az ilyenekhez.. vagy agy nincs hozzá:)
(jó tudom ez nem vicces, de sztem sokmindenkivel előfordult már...)
13:05
47
dec
01
dkny írta:
http://www.cotcot.hu/lelek - olvassátok a Jobban jártam mint a rákkal c. interjút és hagyjátok Hencit békén az utolsó kérdéssel :)
13:16
48
dec
01
tiborka írta:
ne is okoskodj mert nem! mert a nyálban nagyon kevés, vagy egyáltalán nincs vírus. a másik pedig, egy csókolózás alkalmával, ha csak nem ömlik a vér (!!!) a száj, nyelöcsö, gyomor savas környezetét a vírus nem éli túl....jah terhes sem lehetsz...lol...(idézet: dr veres pál 1974)
14:32
49
dec
01
bobita24 írta:
Hú elnézem egyesek miket írogatnak ...elég meredek.Igazság szerint ezt a helyzetet csak az tudja átértékelni aki közel volt már a tűzhöz.Én 18éves voltam amikor rájöttem hogy az első szerelmem milyen ember is volt valójában és rászántam magam egy tesztre....pokoli két hét volt az eredmény várása,nem kívánom senkinek.De meg kellett bizonyosodnom... Akkor nőttem fel.azóta szerelem ide vagy oda már nem vagyok elvakult,nem volt sok partnerem...de mindenkivel elbeszélgettem ezekről.Szerintem nagyon fontos,őszintének kell lenni...persze valakinek ez sajnos nem megy,ebből vannak a bajok.
19:43
50
dec
01
Bettyblue0722 írta:
pont hogy ondósejttel nem, nem?....
de mind1
20:04
51
dec
02
palaty írta:
Szerintem Mo-on még mindig álomvilágban él az emberek nagy többsége. Van 1500 körüli regisztrált HIV-pozitív, és óvatos becslések szerint is a valós szám ennek minimum2-3szorosa.
Na szóval szerintem mindenki szedje össze magát és húzzon el szűrésre, mert ez fontos. Ha nem vagy fertőzött azért, ha meg az vagy, akkor azért, hogy ne fertőzz tovább. És óvszer nélkül alkalmi kapcsolatot létesíteni szerintem olyan fokú önzés, felelőtlenség és pofátlanság, amire nincs mentség. A legtöbb fertőzést ugyanis tudtunk nélkül adjuk át a partnereinknek. . . !
14:42
52
dec
02
trapphenci írta:
megfertőzheti, de ez nem 100% ! van esély arra, hogy két HIV+ szülőnek HIV negatív gyermeke szülessen. Ezt meg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem orvosai tanították nekem...
písz
16:39
53
dec
02
adria írta:
Ez így is van. De azt hiszem senki nem állította az ellenkezőjét.
Általában ez olyan nők esetében fordul elő, akik nem tudják, hogy fertőzöttek. Mert egyébként, ahogy shivamantra is írja a másik topicban. Gyógszerekkel 1%-ra lehet csökkenteni az esélyét, hogy a baba fertőzött lesz. Ezért kéne minden nőnek és az (apajelöltnek is) elmennie szűrésre, mielőtt gyereket vállal...
16:48
54
dec
05
booooooooo írta:
Az említett műsort én is láttam,és van benne egy-két igen nagy pontatlanság az említett discoval(Bank)aki nem tudná.Először is,az említett negyedik emelet ahova fel lehet menni és lehet PIHENNI,elnyúlni(aludni nem,mert azonnal kizavarnak ha észreveszik) szóval az emelet nagyon nagyon ritkán volt nyitva.Egy évben mondjuk 5ször,a nagyon nagy bulikon,mert akkor volt akkora tömeg,hogy szükség volt rá.Az utóbbi 2 évben már teljesen leapadt a tömeg,ezért is zárt be nemrég mint az eklub is,én is már rég voltam ott emiatt.A lényeg a lényegben ott te SEMMILYEN szexuális aktust nem tudtál végezni észrevétlenül mert a rendezők,házigazdák azonnal észlelték és kitessékeltek az alsóbb szintekre,és erre példát jómagam nem egyszer láttam,azon kevés alkalmak közül amikor a negyedik szint nyitva volt,ami elenyésző volt.Egy sima pénteki,szombati bulin nem volt nyitva a negyedik szint.Ezek az állapotok voltak kb 2 éve,azóta nem hinném hogy ennyit változott volna a helyzet.Szóval a negyedik emeleti emberek nyitott szemmel járnak.Volt szerencsém jó néhány olyan bulihoz(mert ált. csak nagy bulikon voltam,kissebb bulin kevesebbet) amikor a negyedik szint nyitva volt és a csapat felment oda pihenni a nagy nyűzsiből,akár beszélgetni vagy ücsörögni,kicsit elnyúlni a ,,kiságyakon,,.Ezek egy sorba voltak,kis fallal elválasztva egymástól, de szemből abszolút mind tökéletesen belátható volt,csak az nem látott be aki melletted lévő ágyon ült.Az ágyakkal szembe végig asztalok székekkel ahova bárki leülhetett.Szóval szerintetek így megeshet bármi?pláne hogy a terem felügyelői árgus szemekkel vizslatják a ágyakon levőket,és azonnal elküldenek ha bármi gyanúsat látnak?
Szóval ha kb másfél-2 év alatt megváltozott a rendszer akkor igaz az állítás,amit kötve hiszek.
17:26
55
jan
10
Candyy írta:
ez az orosz rulett dolog..........pffffffff...............sztem ez beteges! vannak emberek akik ennyire nem tudnak mit kezdeni az életükkel meg magukkal........szánalmasan hülyék!!!! ezek az emberek megérdemlik h ha megfertözödnek adott esetben bele is haljanak! ez az én véleményem, lehet h kicsit erös deh ez van!
19:00
56
jan
14
NoraG válaszaCandyy írására:
Ezzel egyetertek...mar mint, hogy azt hinne az ember, hogy azert az emberi butasagnak es hulyesegnek van hatara...Meg sincs.
11:59
57
jan
14
sotarto válaszaadria írására:
Személy szerint örülök, hogy hozzáértő szakember is reagált a cikkhez, főleg, hogy teljesen objektív hangnemben történt a dolog.
Annyit fűznék csak hozzá, hogy én nem láttam konkretizálódni olyasmit egy kommentben sem, hogy az afrikaiak a felelősek a HIV vagy annak terjedése miatt, ill. olyasmit sem, hogy kizárólag afrikai férfiaktól kapták el nők (legalábbis én ilyen és ehhez hasonló kommentet nem olvastam).
Olyan hozzászólások valóban voltak, melyekben az afrikai fertőzöttekről esett szó, de emlékeim szerint ez annyiban ki is merült, hogy ezen a kontinensen a legnagyobb a fertőzöttek száma, ill. ugyanitt a lakosság nem engedheti meg magának olyan termékek vásárlását, mint a kondom, így azt ingyenesen kellene számukra biztosítani, hogy az esetleges fertőzöttek ne adhassák tovább másnak a betegséget, továbbá olyan hozzászólás is volt e témában, hogy egyes népi/törzsi hiedelmek szerint a betegségből gyógyírt egy szűz lánnyal való szexuális együttlét jelent - csak hogy finoman fogalmazzak. Ez utóbbi hiedelem is - már amennyiben valóban igaz - mutatja, hogy messzemenően tudatlanok az emberek a témát illetően ("A viselkedés tükrözi a tudást."). Véleményem szerint az általam említett hozzászólásokból nem kellene arra következtetnie senkinek, hogy az afrikaiak (nemtől függetlenül) felelősek az AIDS elterjedéséért!
Egyébként pedig a fiatalok viselkedésére kitérve annyit mondanék, hogy a szülőnek és a nevelésnek óriási szerepe van. Gondolom mki néz Tv-t, és láthattátok már rengeteg filmből, hogy amikor felvilágosításra kerül a sor, akkor a gyerek általában menekül a téma elől, mert "vérciki". Ez a probléma egyik gyökere! A másik pedig a neveltetés, hogy a szülő-gyermek kapcsolatból hiányzik a teljes közvetlenség, és hogy még mindig erőteljes alá-fölérendeltségi viszonyok vannak, ami bizonyos szinten érthető is, mert egy szülő sem szeretné, ha a gyereke a legutolsó haverjaként kezelné, ez rendben van, adjunk tiszteletet, viszont a szülők általában!! nem képesek egyenlő félként tekinteni a gyerekre, ami az ilyen típusú beszélgetésekhez elengedhetetlen lenne.
A mai világban ráadásul tabu a szex, és prűdek az emberek, közben pedig a virágzik a pornó. Csináljuk, nézzük, de nem beszélünk róla. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy nyilvános helyen kellene kufircolni, de beszélni róla azt igenis kellene! Nyilván nem olyan stílusban, mint azt egy nemrég itt megjelent cikk taglalta - tehát nem közönséges ordenáré módon. Viszont Magyarországon ennek sajnos nincs kultúrája.

Nekem most eszembe jutott egy jó ötlet a felvilágosításról! Nem kellene kötelező jellegűnek lennie. Lehetne x időpont/ok/ra meghirdetve a tanórák !UTÁN!, akár nemekre bontva is, esetleg kisebb turnusokban, és aki szeretne, az elmehetne. Szerintem mindenképpen fontos, hogy ne kötelező jellegű legyen, mert ha belegondolunk, huszonvalahányan vannak egy osztályban, akinek fele ezidő alatt barkochbázik, meg röhög a többieken, akiket esetleg érdekelne, és szerencsétlen gyerek, akinek kérdése volna, nem mindig meri feltenni. Ha pedig nem kötelező, de tanítási idő alatt zajlik, akkor sokan azért mennének el, hogy ne kelljen bent lenni az órán. Ahj, nem csodálom, hogy az osztályfőnökök nem vállalják fel... mindenki volt kamasz... vagy legalábbis ismer kamaszt... :)
22:32
58
jan
14
sotarto válaszasotarto írására:
Annyit javítanék a saját kommentemen, hogy amikor a cotcot-os cikkről beszélek, idézem:

"nem olyan stílusban, mint azt egy nemrég itt megjelent cikk taglalta - tehát nem közönséges ordenáré módon."

Tehát nem a cikk volt ordenáré! Félreértés ne essék! :) A férfiak egymás közti, szexről zajló beszélgetésének stílusával foglalkozott, és ez a stílus volt közönséges!
22:42
59
márc
06
aciaga válaszacropp írására:
itt az egyik mtv-s prevention video, amirol beszeltel:
http://www.youtube.com/watch?v=WSVIezIaXOM
15:47
60
márc
30
Naphinel írta:
Drágáim!
Anyatejjel a HIV nem kapható el! Ha az anya fertőzött, egyrészt nem igazán kéne neki gyereket csinálni (bocs, ez ronda kifejezés, de ez az igazság), másrészt, ha már megtette, a baba a vírust placentán át kapja el, ugyanis ott áll összeköttetésben az anya vérével. Szal a HIV poz. anya gyermeke már HIV pozitívan jön világra.
20:42
61
dec
06
adria válaszaNaphinel írására:
Amit írtál, úgy ahogy van hülyeség!
Légszíves járj utána a témának, mielőtt hozzászólsz...

Akit érdekel az igazság, itt elolvashatja:
http://sites.google.com/site/hivgyik/home235
22:36
oleandros írta: tegnap 23:59
... :P megpurczant mindenki :D nem baj! Ole is battyog alucikálni...
oleandros írta: tegnap 23:58
Flashback
Booo írta: tegnap 22:41
♥ Nina Simone ♥