Közösség

Ne használd!

2659

A címben szereplő mondat sokszor elhangzott november 21-én a Millenáris Teátrumban először megrendezett Fenntarthatósági nap nevű programon. A szervezők - a Magyar Telekom, a Merlin Energia és a Vegyél Vissza! Program - remélik, hogy hagyományteremtő volt az idei program, és évről-évre nagyobb tömegeket mozgat majd meg a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés jegyében!

A rendezvény közel kétszázötven látogatóját már a bejáratnál Ökokosztümbe - kupakokba és csomagoló anyagokba - öltözött hoszteszek fogadták. A belépőként szolgáló PET-palackokból a programok végére egy óriási rozmárt hozott létre Szőke Gábor szobrász.

A rendezvény az egyéni felelősségre szeretné felhívni a társadalom figyelmét, hogy igenis a szelektív hulladékgyűjtéssel, a standby üzemmódok kikapcsolásával, vagy éppen a komposztálással mennyit tehetünk bolygónkért. A vendégek a szakmai beszélgetések, viták mellett láthatták a Vegyél Vissza! klímaakciójának kreatív pályamunkái, de az MTVSZ hóemberét is - pontosabban azt, ami még maradt belőle, az orrát és a szemét. Az Obi standjánál virágot lehetett ültetni, a Greenpeace-nél pedig állást lehetett foglalni a környezetvédelem törvényi támogatása mellett.

A nap folyamán fellépett a Strokes nevű együttes is, akik a mai felállásban és névvel 2006 óta játszanak együtt, de a banda története egészen 1996-ig nyúlik vissza. A nagyon ritmusos és teátrális zenét kukák, hordók, vödrök, botok, csövek, seprűk összeütésével állítják elő, előadásmódjuk sokszor humoros, de tökéletesen passzolt a rendezvényhez.

Ha felkeltette ez a kezdeményezés az érdeklődéseteket, akkor látogassatok el honlapjukra és csatlakozz a kezdeményezéshez!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások