Lélek

Kezedben a végzeted

2644

A horoszkópok világát mindannyian ismerjük, és tudjuk, hogy az asztrológia szerint a csillagok és bolygók hatással vannak ránk. A tenyérrel azonban más a helyzet, hiszen születésünktől fogva kódolt, beleírták a végzetünk.

Azt tartják, hogy a bal kezünkben hordozzuk azt, amit megírtak nekünk,  a jobb kezünkben pedig azt, ami meg fog történni. Általában a domináns és aktív kéz mutatja meg valódi személyiségünket, hogy mit tettünk eddig, a nem domináns kéz pedig fényt derít belső természetünkre. A gyengébbik kezünk felfedi a karmánkat is, az erősebb pedig megmutatja, hogy tudjuk formálni végzetünket.

A tenyér alakja

Négy tenyér alak van, ami szerint osztályozhatjuk a kezünket, e négy forma pedig a négy elemmel kapcsolatos, a földdel, levegővel, vízzel és a tűzzel. A föld keze lehet széles, négyzetes alakú tenyér formájú, ami rövid ujjakkal hosszabbodik meg. Általában vastag bőr van ezen a tenyéren, pirosas a színe, a vonalak pedig mélyek, tiszták és egyenesek. Úgy tartják, hogy azokat akiket az ég ilyen kézzel áldott meg makacsak, erős az életerejük, megbízhatóak, egyenesek és nagy felelősségérzetük van. A levegő tenyér négyzetes alakú, szinte derékszögben áll az ujjtöveknél, amiből hosszú ujjak nőnek. A hüvelykujj kicsi, gyakran száraz a bőr ezen a kézfejen. A tenyér vonalai vékonyak és tisztán láthatóak. 

Azok, akiknek ilyen a tenyerük beszédesek, társaságot kedvelőek és inkább szellemi tevékenységet végeznek. Nyugtalanok és hajlanak arra, hogy újdonságokat cselekedjenek. A víz eleméhez tartozó tenyér ovális alakú és hosszú ujjak nőttek rajta, melyen a bőr puha és nyirkos. Érzelmes, kreatív embert ismerhetünk meg e tenyér tulajdonosaiban, akik sebezhetőek, és hajlamosak arra, hogy a belső érzéseik alapján hozzák meg döntéseiket. A negyedik tenyér típus a tűz elemébe tartozik, azok sorolhatóak ide, akiknek meleg a kezük, általában pirosas a színe és négyzetes vagy derékszögű alakú tenyéren rövid ujjak helyezkednek el. A tenyér vonalai jellemzően erősek. E kéz tulajdonosai spontánok, merészek és extrovertáltak, emellett optimisták és lelkesek. Nagyon magabiztosak, ám sokszor lobbanékonyak.

Életvonal

A hüvelykujj és a mutatóujj között elnyúló vonal az életvonal. Ez képviseli az egészséget, életerőt és az élet minőségét. Megmutatja a fő eseményeket az életben és azt is, másoknak milyen szerepük van az életünkben. Az életvonal hossza az életút hossza is egyben, ha ez szakadatlan vonal, akkor a tenyér tulajdonosa sokáig fog élni. Ha hullámos, akkor sok energiát kell fektetnie az életében, ha rövid akkor könnyelműen éli az életét, ha törés van a vonalban akkor az életútban várhatóan törés következik be, ha megszakad a vonal, akkor sérülés vagy épp kórházi kezelés következhet be.

Szív vonal

A felső vízszintes vonal a tenyéren a szívvonal, mely a kisujjtól húzódik keresztül a tenyéren egészen a mutatóujjig vagy annál is tovább. Sok tenyérjós ebből a vonalból olvassa ki a párkapcsolatokat, ám az érzelmi élet mellett mutathatja a szív betegségeit, és a depresszióra való hajlamot is. A sorozatos törések a szívvonalon szerelmi fájdalmakat és szakításokat képviselhetnek. Ha a szívvonal egyenes és rövid, akkor az illető inkább a testi örömöket részesíti előnyben, mint a romantikát. 

Fejvonal

A szívvonal alatt elnyúló vonal a fejvonal, ami intelligenciát és a kreativitást jelzi. Az egyenes fejvonal rendezettségre és gyakorlatias megközelítésre utal, míg a görbe kreatív, spontán embert takar. Ha a vonal hullámos, akkor az illetőnek nehezére esik a kitartó figyelem, ha sorozatosan kereszteződik, akkor válság várható. ha közel helyezkedik el a szívvonalhoz, akkor óvatos természetű, inkább távolra helyezi magát az emberektől. Ha a szívvonaltól távol van  fejvonal, akkor nyitott gondolkodású, magabiztos emberrel van dolgunk. 

A vonalakon túl a tenyeren elhelyezkedő dombok is megmutatják, milyenek vagyunk. Akinek a Vénusz-dombja nagy (ez a hüvelykujjon lévő dombocska) akkor az illető szenvedélyes. A Merkúr-dombon lévő vonalak (kisujja alatti dombon, oldalt) pedig jelzik, hány utóddal büszkélkedhet a tenyértulajdonos.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások