Lélek

Háborúból béke

2593

Konfliktusok márpedig vannak. Tudatunkra ébredésünk óta folyamatosan konfrontálódunk szüleinkkel, társainkkal, saját magunkkal. De mégis honnan jön a konfliktus és legfőképpen hova tart? A latin confligo szó jelentése összecsapást jelent, akkor alakul ki, amikor egyének, csoportok között szembenállás van, különböző okok - vélemények, nézetek, igények - miatt. Az interperszonális kapcsolatokban az együttműködés és a versengés két alapvető motívum. A versengést konfliktust idézhet elő, az együttműködés pedig ennek megoldására irányulhat. Ez a versengés lehet tisztességes és tisztességtelen, az, hogy a konfliktus miként alakul, nagyban függ a személyek egymáshoz, de leginkább önmagukhoz való viszonyától. A konfliktus kifejeződése is függ a személyiségek milyenségétől, eszerint két fajta lehet: a konfliktus az egyén belső világában játszódik le vagy a viselkedésében, tetteiben is megnyilvánul, tehát kifejezi azt. Hatása is függ a személyek mibenlététől, céljaitól, eszerint vagy konstruktív a konfliktus vagy destruktív.

Filóztak

Több mint kétezer évvel ezelőtt Arisztotelész fogalmazta meg a konfliktus egyik metaforáját, amely a legmaradandóbb bölcselet a témával kapcsolatban. Szerinte az értelem és az érzelem mindig ellentétben álltak egymással, hiszen az érzelmek a primitív emberi reakciók, s ezeket az értelemmel kell elnyomni. Ez a „veszedelmes érzelmek” gondolata hosszú időn át befolyásolta a nyugati civilizációt. Descartes szemlélete az, hogy a konfliktust fel kell számolni, és egyoldalúan a jósággal kell helyettesíteni. Ez jellemzi a mai társadalmi felfogást is. Hegel továbblépett a "Gondolkodom, tehát vagyok." összefoglalásán, és kifejlesztette a tézis, antitézis és szintézis dialektikus folyamatát. Tehát a konfliktus folyamata úgy néz ki, hogy felvetődik egy probléma, a tézis, ha ez nem megfelelő, ezt követi a tézis ellentéte, az antitézis. A szintézis pedig magában foglalja mind a tézis, mind az antitézis érvelését, majd kizárja a racionalitást. Konfliktus megoldva. Darwin volt az első, aki valamiféle pozitív tartalommal töltötte meg a konfliktust. Rámutatott, hogy a fajok a létért való küzdelem során csakis úgy fejlődhettek, ha versengtek, tehát így a konfliktus építő jellegű lett. Sartre arra tanít, hogy minden emberi interakció már önmagában is egy konfliktus, azaz már eleve bennünk van, a konfliktust mint kikerülhetetlen tényt ezek szerint el kell fogadnunk, viszont bánni is meg kell vele tanulnunk, hogy hatékonyak és boldogok lehessünk.

Közelebb

A filozófiai eszmefuttatásoknál talán fontosabb, hogy áttekintsük, milyen klasszikus konfliktushelyzetek adódnak életünk során. Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete szerint fejlődésünk szakaszokban történik, és minden szakasznak megvan a rá jellemző alapkonfliktusa: csecsemőkorunkban a bizalom-bizalmatlanság konfliktusa, két-három éves korunk között a függés és az önállóság közötti konfliktus, óvodásként a bűntudat és kezdeményezés, ami feszültséget generál, hat-tizenegy éves korunkban a teljesítmény kerül előtérbe a konfliktusok terén, majd húsz éves korunkig saját identitásunk, annak keresése, elfogadása, ami ellentmondásokat szül bennünk és környezetünkben, húsz-negyven éves kor között az intimitás kérdése jelenik meg, hatvan éves korunkig a stagnálás ellen küzdünk, majd halálunkig a visszatekintés és az életünk értékelése, ami konfliktusokhoz vezet.

Szerelem

Amikor egy párkapcsolat minden kezdeti nehézségen túljutva elér addig a pontig, hogy családdá váljon, a konfliktusok nem szűnnek meg. Nyilván ezt senki nem is gondolta, viszont fontos végigvenni, hogy melyek azok a pontok, amelyek a családban generálódhatnak, hiszen, ha megértjük a miérteket, talán egyszerűbben vesszük az esetlegesen előttünk álló akadályokat. A gyermekkori családdal kapcsolatos problémák sok vitát eredményeznek. Rengeteg olyan eset van, amikor még évekkel a családalapítás után sem történik meg a valódi leválás az eredeti családról. Leginkább azokra a családokra jellemző ez, ahol a szülő válás vagy haláleset következtében egyedül marad, vagy ahol a kilépő „gyerek” egyke. Klasszikus, hogy ezekben a családokban a szülő kapcsolata a felnőtt gyermekével jóval szorosabb az átlagnál. Ilyenkor a szoros köteléket fenntartó gyermek kénytelen túl nagy befolyást engedni jelenlegi, formálódó családja életébe, s ezekben az esetekben nehéz meghatározni, hogy ki is a gyerek és ki a felnőtt. Az anyós és após viták hátterében gyakran húzódik meg az, hogy a szülők képtelenek a felnőtt gyermeküket elengedni, ezzel teret engedve annak, hogy önállósodjon és családot alapítson, hogy harmonikus, fejlődőképes és kiegyensúlyozott, új életet teremtsen. Mindezek a problémák, konfliktusok a családi élet természetes velejárói, nem kell felelősöket keresni, ez van.

Meg meló is van

Klasszikus, minden munkahelyen megesik. Az egyik félreérti a másikat, a másik kegyes hazugságokat ereget, a harmadik képmutató mosolyba fojtja az ellentéteket. Már-már törvényszerű, hogy egy-egy közösségben kialakuljon hatalmi harc, és ebből a konfliktus. Státuszokért folyik a harc, elismerésért, sokszor a főnök lehetetleníti el a zökkenőmentes együttgondolkodást, és természetesen jelen van a félelem is, a munkánk elvesztése, a teljesítményünk, a munkavégzésünk minőségének esetleges csökkenése miatt. Mivel a csapatmunka szinte mindenütt egyre fontosabb szerepet kap, ezért alapkövetelmény, hogy őszinték legyünk egymással, hiszen ennek óriási ereje lehet. Persze ezt kivitelezni úgy, hogy megmaradjon az egészséges balansz, nagyon nehéz, mert nem teregethetjük ki az életünket, hiszen ez a munkahelyünk. A konfliktus azzal kezdődik, hogy valaki azt érzékeli, negatív hatást gyakorolnak rá vagy olyan dolgokra, amely számára fontos. Tehát minden esetben először önmagunkban jelenik meg. Ezzel különösen vigyázni kell, hiszen lehet, hogy félreértelmeztünk valamit. Arra már Darwin is rájött, hogy a konfliktusok szükségesek a fejlődéshez, viszont, ha ezek elszaporodnak, a munkavégzést gátolják, és a teljes bomláshoz vezethetnek.

Mint az állatok

Magatartáskutatók szerint, ha konfliktusba kerülünk, úgy viselkedünk, mint egy teknős vagy róka, esetleg plüssmaci, oroszlán, cápa, bagoly. Az egónk mellett a kapcsolatunk fontossága is befolyásolja, hogy milyen módon rendezzük le a konfliktust. Mindannyian rendelkezünk valamilyen konfliktuskezelő stílussal, amivel hatékonyan vagy kevésbé hatékonyan kezeljük harcainkat. Mivel jól tanulható módszer a konfliktuskezelés, ezért az életünk során többször is változhat, folyamatos tapasztalásaink mentén. A visszahúzódó teknősök igyekeznek elkerülni a konfliktusokat, inkább a háttérben maradnak, mert úgyis tehetetlenek, így könnyebb kimaradni a verekedésből. A róka ravaszkodik és keresi a megoldásokat. Egójuk egy részét feladják, de igyekeznek meggyőzni másokat, kompromisszumot keresnek, ha ez nem vezet célra, kicsit félreteszik a dolgot, majd újra próbálkoznak. Az oroszlán alattvalójának tekint mindenkit, és a saját céljait próbálja elérni, akár a többieken keresztültaposva is. Hatalmi játszmáik vannak, a konfliktusok során eldönti, hogy ki van mellette és ki ellene, majd e szerint ritkítja a környezetét. A cápa-típusú konfliktuskezelés során a lehengerlés dominál, győztesnek lenni, ez a cél. Amennyiben kudarcot vallanak, nem titkolják, hogy ezt kudarcként élik meg. A plüssmacik azt akarják, hogy szeressék őket, így mindenki más igényét a sajátjuk elé helyezik, a lényeg, hogy kapcsolataik ne sérüljenek. A bölcs bagoly együttműködésre ösztönöz, és e szerint szerint cselekszik. A konfliktust nem problémának, hanem megoldandó feladatnak tekinti. Arra törekszik, hogy mindenki elérje a célját, de a kapcsolatok is megmaradjanak.

A módszer

Ahány ember, annyi féle, mondhatnánk. Mindenesetre vannak olyan konfliktuskezelési módszerek, amelyek hatékonyan alkalmazhatóak egy-egy közösségen belül. Az első és legfontosabb dolog meghatározni, hogy a konfliktusban benne lévő személyek miként kerültek kapcsolatba egymással, miért vannak együtt, mik a céljaik, van-e ebben olyan, amelyet közös célnak lehet tekinteni, és ezeket a célokat elfogadják-e? Innentől kezdve lehet sima ügynek tekinteni a dolgot, de természetesen nem az. Alapvetően három variáció következhet ezek után: figyelmen kívül hagyják a konfliktust vagy meghatározzák, hogy miként lehet megoldani, persze a legideálisabb, ha a tagok megtalálják a saját megoldási metodikájukat a konfliktusra. Vannak olyan esetek, mikor valaki a csoporton belül vagy egy kívülálló segítséget tud nyújtani a résztvevőknek abban, hogy megoldják a kialakult helyzetet.

Édes hármas

Amennyiben a harcos felek nem bírnak egymással, mindenképpen nagy segítség lehet egy harmadik fél bevonása a problémába. Ilyenkor a felek ki tudnak lépni pozíciójukból, könnyebben megállapodnak. Két nagyon fontos dolgot kell szem előtt tartani: a harmadik fél ne folyjon bele a konfliktusba, és ne használja ki az esetleges hatalmi pozícióját. El kell köteleznie magát mindhárom félnek amellett, hogy olyan megoldást keressenek, ami mindenkinek megfelelő. Fel kell kutatni a konfliktus hátterében álló valódi okokat. A véleménynyilvánítás szabad, de a személyeskedés tilos. A csúcsponton mindenképpen érdemes megmutatni az érzelmeket, őszintén. A csoporton belüli vagy azon kívüli harmadik fél lehet, hogy segítséget tud nyújtani abban, hogy a résztvevők kimozduljanak az állandósult pozíciójukból és egy megállapodásos megoldás elérésére törekedjenek. Ezek az emberek nem vehetnek közvetlenül részt a konfliktusban, és minden félnek engedélyeznie kell azok részvételét. A harmadik félnek teljes mértékben tisztában kell lennie szerepével, például, hogy segítséget nyújtson a résztvevőknek a konfliktus megoldásában, és nem válhat annak résztvevőjévé, illetve nem használhatja ki hatalmát. És megszületik a kompromisszum.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások