Lélek

Jó nap ez a halálra?

2558

Gimnazistaként beiratkoztam egy vitakörbe, ahol hétről hétre hatan megvitattunk egy-egy témát. Ilyen volt az Öngyilkosság: gyávaság vagy bátorság? téma is, s a vita során hárman érveltek a gyávaság, hárman pedig a bátorság mellett. Arra jutottunk, hogy ez a tett gyávaságból fakad, sőt országos disputa versenyt is nyertünk ezzel. Még abban az évben karácsony előtt voltam egy buliban, ahol az utcán egy srác jó nagy nézőközönség előtt fejbe lőtte magát az apja szolgálati fegyverével. Konkrétan láttam, ahogy a csávó a szájába vette a pisztolyt, és a golyó a bal oldali halántékán jött ki. Hetekig sokkolt az élmény. Mint kiderült, a sráccal szakított a barátnője néhány hete, és a buliban egy másik fiúval mutatkozott - hosszas zsarolás, lelki terror után az ex barát úgy döntött, huszonhárom évesen elég volt már, eleget élt, ennek véget vet. A lány pszichiátriára került, később hallottuk, hogy a fiú apja is öngyilkos lett, nem bírta elviselni, hogy a gyermeke az ő felelőtlenségéből - nem zárta el szolgálati fegyverét - tudta ilyen egyszerűen, úgymond hirtelen felindulásból kioltani saját életét. Ahogy ez a példa is, a legtöbb öngyilkosság lelki válságból fakad, ritkábban közösségekben, szektákban történik.

Deprimált lélek

Belső életünket nagyon meg tudja viselni a depresszió, nem is csoda talán, hogy az öngyilkosok nyolcvan százaléka kezeletlen lelki betegséggel küzd - vagy épp nem küzd tovább. Óriási rizikófaktort jelent, ha egy ember magányos, ha társtalan, barátok nélküli, kilátástalan életet él. Sajnos a szenvedélybetegek és a befolyásolható személyiségek sokkal inkább hajlamosak a szuicid cselekményekre. Ha valakinek a családjában volt öngyilkos személy harminc százalékkal nagyobb az esély arra, hogy ő is el fogja követni, mint akiknél ez fel sem merült, ráadásul a mintakövetést nagyban befolyásolják a sztárok, ismert emberek cselekedetei, mint Kurt Cobain-é, Marilyn Monroe-jé, vagy épp Zámbó Jimmy-jé, kinek ki. Ha a következő jegyek bármelyikét felfedezed saját magadon vagy bárkin a környezetedben, akkor mindenképpen fordulj szakértői segítséghez, mert ilyenkor az amatőr terápiák már nem segítenek.

Jelek

Beszűkült kapcsolatok, érdeklődés hiánya, tevékenységek megszűnése. Ezek a legkönnyebben észrevehető jelek. Amikor a problémákat nem kísérik kreatív, megoldást elősegítő gondolatok, és folyamatosan, egyedüli szóba jöhető megoldásként ott villog a teljes lemondás, a mindennek véget vetés lehetősége. Az öngyilkosság - a fenti példa ellenére - ritkán következik be hirtelen felindultságból. Jellemzőbb, hogy mielőtt valaki kioltja a saját életét, előtte hónapokig, hetekig rágódik, és küldi a szándékára utaló félelmetes jeleket. Mindenféle, az öngyilkosságra utaló kommunikációt komolyan kell venni. Sokszor szóban is megnyilvánul a szándék: "Nem megy tovább!", "Az egyetlen megoldásnak azt látom, ha megölöm magam!", "Véget vetek a szenvedéseimnek!" Ezek a kijelentések nagyon megrázóak a környezet számára, ezért lehetetlen nem tudomást venni azokról. A verbális kommunikáció mellett az egyéb figyelmeztető jeleket is észre kell tudnunk venni. Ilyenek a depresszió, a felelőtlen magatartás, jelentős változás a viselkedésben, beállítottságban illetve megjelenésben - mondjuk aki eddig partyarc volt, most már csak gubbaszt a befüggönyözött lakásban -, tudatmódosítás rendszeressége. Ez utóbbit akár passzív öngyilkosságnak is lehet tekinteni - hogy egy mindenki által ismert példát említsek : Albert Györgyi -, amikor olyan magatartást folytatnak emberek, amely a biztos halálhoz vezet. Ez persze nem csak alkohollal, drogokkal érhető el, ha valaki szívbeteg, és nem veszi be a létfontosságú gyógyszerét, vagy a tumoros beteg nem kezelteti magát, az is lassú, tudatos önpusztításnak fogható fel.

Az elme

Létezik akkora krízis, amikor olyannyira beszűkül az ember tudata, hogy a megoldhatatlannak vélt - hangsúlyozom: VÉLT - probléma: magánéleti konfliktus, élethelyzet elnyomja az élni akarás ösztönét. Ez az ösztön ott van mindennapjainkba, nem lépünk le a járdáról a zebrára, ha piros a lámpa, nem szárítjuk a hajunkat a fürdőkádban, nem vágjuk fel az ereinket kenyér szeletelés közben, egyszóval vigyázunk magunkra, az életünkre. Sokféle lehet a krízist generáló ok: betegség, szerelmi bánat, szexuális vagy testi sértés, öngyilkosság vagy agresszív magatartás a családban, közeli barát vagy családtag halála, nem kielégítő iskolai eredmények, közelgő vizsga vagy vizsgaeredmények kihirdetése, munkahely elvesztése, munkahelyi problémák, közelgő bírósági eljárás, börtönbüntetés a közelmúltban vagy közelgő szabadulás, és persze a pénzügyi gondok. Némelyik generáló ok szinte felfoghatatlannak tűnik egy egészséges elméjű, lelkületű embernek, de tény, hogy életünk legnehezebb pontjai ezek lehetnek. Az öngyilkosságot elkövető ember pszichéje beteg, az elkövetés pillanatában mindenképpen, ezért a sikertelen öngyilkosokat elmeosztályon ápolják, gyógyítják.

Viszonyok

Az ember történelme során több olyan időszakot is átélt, amikor az öngyilkosság nemhogy elfogadott, de elvárt volt egyes, meghatározott esetekben. Epikurosz, ókori görög atomista filozófus így nyilatkozott a halálról: "Szokj hozzá a gondolathoz, hogy a halál semmit sem jelent számunkra, mert minden jó és minden rossz az érzékelésben van, a halál pedig az érzékelés megszűnte." Rómában Seneca azért lett öngyilkos, mert a császár halálra ítélte, de így elkerülhette a szégyent. A középkorban az egyház tiltotta ezt a tettet. Az öngyilkos nem kaphatott egyházi temetést, lelkére örök kárhozat várt. Megesett, hogy elrendelték, hogy az öngyilkossá lett lányok testét mezítelenül közszemlére kell tenni. A szégyen kapcsán mindenképpen meg kell említeni azt a japán hagyományt, ami a szeppuku, ismertebb nevén a harakiri. A feudális Japán szamurájai számára az egyetlen méltóságteljes öngyilkossági forma. Két fajtája létezett: az önkéntes és a kötelező. Az önkéntes szeppuku a XII. századi háborúskodások idején terjedt el a csatában legyőzött harcosok körében, akik az öngyilkosságnak ezzel a módjával próbálták elkerülni a fogságba esés szégyenét. Némely esetben a szamuráj azért hajtott végre szeppukut, hogy kövesse hűbérurát a halálba, így bizonyítva hűségét; hogy tiltakozzék feljebbvalója vagy a kormányzat valamely lépése ellen; vagy hogy vezekeljen kötelességének elmulasztásáért. Az önkéntes szeppuku a modern Japánban is előfordul -  így végzett magával Mishima Yukio író, tiltakozásul az akkori politika ellen. A kötelező szeppuku a szamurájokra kiszabott halálbüntetés volt, amely megóvta őket a hóhér általi lefejezés szégyenétől. Ez a XV. századtól eltörléséig, 1873-ig uralkodó gyakorlatnak számított. Voltaire és Rousseau finomított a felfogáson, az ember szabadságjogának tartotta, hogy ítélkezzen, rendelkezzen saját élete felett. Az öngyilkosság tömegessé először a XVIII. században vált, amikor Goethe megírta Az ifjú Werther szenvedései című művét, ennek hatására rengetegen követtek el öngyilkosságot. Az újkorban - és ez alól Magyarország sem volt kivétel -, az öngyilkossággal kerülték el az emberek a felelősségre vonást, az anyagi csődöt, a családjukra hozható szégyent. Ezeket a cselekedeteket a környezet sokszor elvárta azoktól az emberektől, akiket perbe fogtak, akik eladósodtak, ezáltal látták lehetőségét annak, hogy megőrizzék a család nevének tisztaságát.

Szomorú vasárnap

Magyarországon az öngyilkosok aránya a XX. század során nagyon magas volt, a szuiciditást feldolgozó statisztikák élén jártunk sokáig, sőt 1968 és 1987 között egyenesen világelsők voltunk. Mivel nem volt lehetőség külföldi szakértők bevonására, kutatásokat ebben a témában nem végeztek, így választ sem kapott senki, hogy ez miért lehetett. Évente a világon százezer emberből tíz-húsz követ el öngyilkosságot. Az öngyilkosság gyakorisága országonként és kultúránként jelentős különbséget mutat, vannak országok, ahol következetesen tíz alatt marad százezer emberre vetítve, másutt megközelíti a negyvenet. Férfiak négyszer gyakrabban vetnek véget életüknek önnön  kezükkel, mint a nők, de a nemek viszonyában még egy országon belül is jelentős eltérések lehetnek. 1973-ban volt itthon a legmagasabb az öngyilkosok aránya, ekkor százezer főre jutott negyven öngyilkos, ma ez a szám húsz körül van.

Urbánus legenda

Az öngyilkosok himnusza - így nevezték a harmincas évek végén a Szomorú vasárnap című dalt, mely az egész világot bejárta. Az a legenda övezi a dalt, hogy valami egészen különös, mágikus hatása van. Aki meghallja, olyan mély depresszióba kerül, hogy öngyilkosságot követ el. A dalt Seress Rezső és Jávor László írták 1935-ben. Hatására kisebb öngyilkossági hullám indult el, megközelítőleg húsz esetet kötnek a dalhoz. A ballada később, 1941-ben Billie Holiday nyomán lett világhírű Gloomy Sunday címmel, hasonlóan Seresshez, Billie Holiday is tragikus halált halt, öngyilkos lett. A dalt mind Amerikában, mind pedig Magyarországon betiltották. A tények hihetőnek állítják be a sztorit, bár a gazdasági világválság és a II. világháború közötti lét nem lehetett túl felemelő, tehát magyarázható a szuicidhullám ezzel is, vagy egy korai gerillakampánynak is tekinthetjük.

Hogyan öljük meg magunkat?

Igyekszem oldani a hangulatot, egy kis Popper Péter féle humorral, amely arról értekezik, hogy miként kövessünk el öngyilkosságot.

1. Jól képzett öngyilkos soha még csak célzást sem tesz öngyilkossági terveire. Aki meghalási szándékáról beszél, az két hatást ér el ismerősei körében: Amíg él: "Csak jártatja a száját, úgyse meri megtenni!" Amikor meghalt: "De sokáig lamentált szegény, amíg rászánta magát!" Halálunk mindenkinek legyen meglepetés; életünk frappáns zárópoénja!

2. Soha nem szabad búcsúlevelet írni. A búcsúlevél hitetlenné teszi életünket és halálunkat. Ha még van mondanivalónk az élők számára - mondjuk el nekik. Ha még maradt ütésünk és simogatásunk - üssünk és simogassunk. De "visszaszólni a megsemmisülésből" - ez szánalmas és megvetésre méltó. Azt bizonyítja, hogy gyávák voltunk cselekedni életünkben és elnémulni halálunkban. Ha a halálunk nem elég büntetés azoknak, akiket meg akarunk büntetni szeretetünkért, akkor egy szemrehányó levél aligha kelt nagyobb bűntudatot bennük. De gyanúba kerülünk, hogy ezen primitív módon még egy kicsit tovább akarunk élni.

3. A tisztességes öngyilkos nem végrendelkezik. Nincs komikusabb annál, mint amikor egy ember az örökkévalóság kapujából visszafordulva, még gyorsan polgári jogi ügyeket bonyolít. Ne röhögtessük már ki magunkat.

4. Öngyilkosságot soha nem követünk el családi vagy ismeretségi körben. Önkéntes halálunk csak a legzártabb magánügyünk lehet. Ezért az öngyilkosjelölt utazzon el meghalni, a legjobb, ha külföldre távozik. Erre a célra még kölcsönt is szabad felvenni. Hátrahagyott javainkból majd megtérítik az illetékesek. Az ember ne spóroljon a halálán.

5. Esztétikusan kell megölnünk magunkat. Jó ízlésű ember nem csinál horrorfilmet a halálából. Ezért szigorúan tilos: - mindenféle tárgyat magunkba szúrni, ereinket felvágni - mert a seb, az alvadt vér gusztustalan; - felakasztani magunkat - mert a kilógó nyelvű, püffedt, fekete arcú hulla ijesztően csúnya és groteszk; - kinyitni a gázcsapot, vízbe ugrani - ugyanezért; - levetni magunkat valamilyen épületről - mert az eldeformálódott test méltóságát vesztett és értelmetlen húshalmaz; - gyógyszereket, vegyszereket enni nagyobb mennyiségben - mert öntudatlan állapotunkban könnyen magunk alá csinálhatunk. Sőt, ha ügyetlenek vagyunk, halál helyett csak meghülyülünk, és életfogytiglan ápolhatnak minket.

6. Ezért az elegáns ember, aki ad az esztétikumra, a kezdetleges módszerek helyett: - Éhen hal. (Egyáltalán nem kell enni, 2-3 nap múlva már nem érezzük az éhséget. Kellemesen bágyadtak leszünk. Közben igyunk, de csak tiszta vizet, hogy ki ne száradjunk, mert nagyon kellemetlen és rossz szagú [acetonos] lesz a leheletünk. A végén egyre többet fogunk aludni, majd "szívgyengeségben" [általános keringési összeomlás] csöndesen és valószínűleg álmunkban elhalálozunk.) - Megfagy. (Egy üveg jó konyak társaságában elhever egy havas erdei tisztáson, és addig nézi a csillagokat, amíg ringató kábulatban átsuhan a nemlétbe.)

7. Öngyilkosságból csak jelesre lehet vizsgázni. Vagyis meg kell halni. Akit pótvizsgára utasítanak megmentés útján - az süllyedjen el röstelkedésében. Nem komoly ember. Az élők között van a helye.

8. Az elkeseredettség, a kétségbeesés a legkevésbé alkalmas lelkiállapot arra, hogy befejezzük az életünket. Ilyenkor csak a dilettánsok követnek el öngyilkosságot. E szabály hátterében a következő meggondolás lappang: Materialisták számára: Életünk ritmusosan lélegzik, mint minden, ami él. Van dagálya és apálya, felemelkedése és alázuhanása. Létünket a paradoxon nagy törvénye szabályozza, amely azt tanítja, hogy mennél nagyobb erővel taszítanak a körülmények lefelé, annál inkább megnövekszik a felhajtó erő, és előbb-utóbb érvényesül. Éppen úgy, mint amikor egy parafa dugót nyomunk a víz alá. Ezért aki a kétségbeesés mélypontján öli meg magát, bizonytalan szívvel lép ki az életből, mert sejti, hogy a dolgok közeledő jóra fordulásáról mond le. Idealisták számára: Végül mégsem lehet tudni, hogy nincs-e a dolgoknak odaát folytatása. S minden vallás és misztika egyetért abban, hogy változtatni - önmagunkon, kapcsolatainkon, érzelmi állapotainkon - csak itt, e földi életben lehet. A túlsó síkon csak szemlélet van és megítélés. Ezért a dilettáns öngyilkos a legrosszabb csapdába esik bele: éppen azt az elviselhetetlen lelkiállapotot konzerválja időtlen időkre, ami elől az öngyilkosságba menekül. Úgy marad.

9. Ezért akkor kell megölnünk magunkat, amikor elégedettek és boldogok vagyunk. Egyedül ez az öngyilkosság hiteles, mert bizonyítja, hogy nem gyávaságból, menekülésképpen vagy önutálattól sarkantyúzva távozunk az élők sorából, hanem azért, mert megvetjük az életet amúgy egészében, örömeivel és sikerajándékaival egyetemben. Az ilyen öngyilkosságot soha nem bánjuk meg, és példaképpé válhatunk minden idők következő öngyilkosai számára.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások