Lélek

Neked mi a romantika?

2541

Romantika igenis kell az élethez. Nem is tudom elképzelni nélküle, valószínűleg végtelenül unalmas lenne a világ , ha nem lenne benne romantika. Az alapfogalmakat feszegetni, definiálni nagyon nehéz, ilyen a szépség és a jóság is, és talán a romantika is lassan hasonló alapfogalommá alakult bennünk. Pedig nem kellene hagynunk, hogy ellaposodjon, sőt, ez az, amit mindig mi magunk alakítunk ki cselekedeteinkkel és odafigyelésünkkel a környezetünkben. A romantika olyan életelixír, ami vibrálóvá, élővé teszi az embert, és szinte simogató érzést ad a szívnek. Sokszor elfeledkezünk erről, azt gondoljuk ez más dolga, másnak kell megadnia nekünk a romantikát, és van, hogy a munkák miatt nem ápoljuk romantikával a kapcsolatunkat. Ezt fel kell ismerni és mindent félretéve a másikra kell a figyelmünket és odaadásunkat szánni.

A romantika és törődés nem az, hogy valakinek szendvicset készítünk, és nem is áll meg ott, hogy azt mondjuk: szeretlek. Ennél jóval több figyelmet és tapintatot igényel az, akit szeretünk. Az érzékeny emberek általában romantikus alkatúak, s ők képesek apró kis örömökkel és figyelemmel boldoggá tenni partnerüket. Tévedés azt gondolni, hogy a romantika csak szerelmi kapcsolatban szükséges, hiszen akár baráti, akár családi kötelékeket is megerősíthet az odafigyelés e formája.

Néhány embernek a romantika kaland, várakozás valamire, tömény izgalom a kezdeti ötlettől odáig, hogy a másikat örülni látja. Az újszerű romantikus ötletekkel valójában önmagunkat is megmutatjuk a másiknak, így aki kellően önző, az is kihasználhatja e lehetőséget arra, hogy rá figyeljenek. Hiszen nemcsak arról szól, aki kap, hanem arról is, aki ad. Az ölelés, az arcon simogatás és a szeretlek szó kevés, ezért ne csak a kapcsolat elején, hanem váratlanul is ajándékozzuk meg valamivel azt, akit szeretünk. Nemrég hallottam, hogy valaki úgy lepte meg kedvesét, hogy telefonon kinyomozta, hova megy aznap manikűröshöz, és egy taxissal egy csokor virágot küldött a lánynak. 

Ez csak egy a rengeteg ötlet közül, én például havonta kapok kis post-it-ot a pénztárcámba apró pálcika emberes rajzokkal, sok-sok szívecskével. Az is előfordult már, hogy a cigimre kaptam szívecskéket, a szálakra, de én is készítettem már meglepetésből kettőnk képeiből hűtőmágnest. Olyan is előfordul gyakran, hogy rúzzsal a tükörre üzengetünk, erre már külön van egy rúzsom. Egyszer az egész tükröt teleírtunk mindennel, majd a takarítónő egy húzással lemosta, de azért megörökítettük. A meglepetés virágküldés nem csak alkalmakkor, mindig beválik, ahogy az is, ha kis üzeneteket rejtünk el egymás táskájában. A lényeg az, hogy apró kis szeretet húzásokkal még a legmorcosabb és a legjobban leterhelt ember is feloldódik. Máris jobb így élni, és nem kellenek mindig szavak ahhoz, hogy kifejezzük szeretetünket mások iránt. 

Mindenkinek van egy elképzelése arról, mi a romantika és mi az, ami igazán romantikus. Neked mi?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások