Lélek

Lelked rajta

2532

Harminc leszek nem sokára, éltem már meg sok mindent, jót, rosszat egyaránt, s talán nem is kéne megítélnem, hogy milyeneket. Ez idő alatt lelkiismeretes emberrel nem nagyon találkoztam, egészen az elmúlt hónapokig. Az élet úgy osztotta a lapokat, hogy megismertem egy nálam jóval fiatalabb embert, én pedig úgy játszottam a lapokkal, hogy a barátom lett. Tőle tanultam meg, hogy a lelkiismeretesség egy hosszú távú befektetés. Elmélkedésem végén mindenképpen bemutatom a példát is, de előtte tisztázok egy-két dolgot.

A lelkiismeretesség egy olyan tulajdonság, amit mindenki magáénak mond, leginkább az állásinterjúkon. A lelkiismeretesség az önkontrollra és a célirányos magatartásra utal. A lelkiismeretesnek aposztrofált személyek megbízhatóak, pontosak, precízek, felelősségteljesek. Tehát saját egoizmusukat háttérbe szorítva tudnak cselekedni, segíteni, dolgozni és nem cserben hagyni a másikat. 

A Kaliforniai Egyetem munkatársa, Howard Friedman által vezetett csoport a lelkiismeretesség különböző pszichológiai jegyei alapján – alaposság, kötelességtudat, önuralom, rendszeretet, megbízhatóság, megfontoltság – elemezte húsz korábbi felmérés eredményét. Közel kilencezer ember viselkedésjegyeit és életkorát hasonlították össze, s arra a következtetésre jutottak, hogy a kimagaslóan lelkiismeretes emberek átlagosan kettő-négy évvel tovább éltek, mint kevésbé ilyen típusú társaik, mert életvitelük általában stresszmentesebb volt, kevesebbet ittak és kevesebbet dohányoztak. Tehát, ha lelkiismeretesek vagyunk, nemcsak sikeresebbek leszünk az életben, de tovább is élünk.

Megkérdeztem a barátomat, hogy miként alakult ki nála ez a lelkiismeretesség, ez neveltetés vagy tanulás kérdése? Ő ettől lesz nyugodt, állítása szerint. Nem szeret kampányszerűen dolgozni, tanulni, őt felhergeli, ha valami a lelkén szárad. Persze volt, hogy túlzásba esett. Középiskolai éveit egy kemény suliban töltötte, és karácsonyra már annyira kikészült a saját teljesítménykényszerétől, hogy ha leesett egy kanál a földre, már azon is el kezdett bőgni. Szóval nem árt valamiféle balanszot tartani a lelkiismeretesség és a mániákusság között. 

A lelkiismeretes ember jó barát. Mert mi az első dolog, ami eszünkbe jut, ha barátról van szó? Persze, hogy a megbízhatóság, a segítőkészség, aki nem hagy cserben, akit bármikor felhívhatok és konstruktívan cselekszik. Értem. Nem magáért. A kapcsolatunkért. Nem csak akkor hív fel, amikor valamit akar, mondjuk bulizni menni, vagy épp dicsekedni, esetleg panaszkodni. Úgymond lelkiismeretesen bánik a kapcsolatunkkal. 

Lelkiismeretesség minden szakma és pozíció alapkövetelménye lehet, és minél megbízhatóbb és pontosabb munkavégzésre, nagyobb teljesítményre van szükség, annál magasabb lelkiismeretességgel kell az illetőnek rendelkeznie, legyen az beosztott vagy vezető. A munkahelyen, ami egy olyan hely, ahol a mindennapjaink egyharmadát, felét töltjük, különösen fontos, hogy érezzük a munkatársaink lelkiismeretességét, amit talán lojalitásnak lehet nevezni. Minden munkahelyen létezik csapatmunka, nincs annál rosszabb érzés, amikor valaki kihúzza ez alól magát és a többiekre hárítja a munkát, hisztivel, hazugsággal, fenyegetőzéssel. Ilyenkor kellemetlenül érzi magát mindenki, és ez számtalan konfliktus forrása lehet. Első pillanatban felvesszük a kesztyűt, arra gondolunk, hogy jó, akkor legközelebb én is megengedem magamnak, hogy belecsináljak a saját fészkembe, majd más elvégzi helyettem a munkát. Aztán rájövünk, hogy saját magunkkal szúrunk ki, és hosszú távon mindenképpen inkább becsületesnek éri meg lenni, mint bosszúállónak. De valami megromlik belül, és bizony nekünk kell dolgozni más hibáján, magunkban. Ha az illető szervezetlen, munkavégzése pontatlan és megbízhatatlan, a szabályokat figyelmen kívül hagyja, nem tervez előre, a külső kontroll gyengülésével a munkafegyelme is jelentősen alábbhagy, azaz semmilyen körülmények között nem áldozza fel magát a munka oltárán,  nehéz olyan szakmát vagy beosztást mondani, aminek ez lenne a követelménye... Mégis nap, mint találkozunk ilyenekkel, akik elevickélnek így vagy úgy taposva át másokon.

És akkor jöjjön a példa. Tavasszal lett egy bloggerünk, akinek az írásai közül heti egy-két postot átvettünk. Amikor a második cotcot bazárunkat szerveztük a nyár kellős közepén, hívtunk segítőket, mert nagyon népszerű lett a vásár, nem bírtunk vele hivatalból. Kedves bloggerünk az elsők között jelentkezett, hogy a fene vigye a nyári kánikulát, a strandot, a szombat délutánt, ő bizony felül a vonatra, és Békéscsabáról Pestre utazik, hogy segítsen. Odatette magát. Azóta a munkatársunk lett, szeretjük, mert lelkiismeretes.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások