Közösség

Minőség elérhető áron - Millió dolláros hotel

2517

Min kell egy embernek átmennie ahhoz, hogy megtalálja önmagát? Sikerülhet-e egyáltalán bárkinek ez? Mi vár ránk az út végén, boldogság, őrület vagy éppen halál? A címben tárgyalt hotel lakói szemmel láthatóan minden stáción átmentek és mennek folyamatosan.

Elképesztő hogyan tud valaki ennyi gyagyás, szerethető vagy éppen gyűlöletes figurát összeírni, a filmet jegyző Bono és Nicholas Klein igazán kitettek magukért. Elvarázsolt és magával vitt a bentlakók eszetlen, lassú vegetálása, és az a csoda, amit egy társuk halála és az azzal járó felhajtás okoz. Az őrült forgatagból aztán mindenki megpróbálja a legjobbat kihozni és természetesen itt derül ki, hogy a lakók szintén emberek. Önzőek, rátartik, ellenségesek, a pénz szaga szinte mindenkiből a legrosszabbat hozza ki.

Mindezek ellenére megjelenik a színen az őszinte szeretet, a gyermeki ártatlanság egy fogyatékos srác képében. Tulajdonképpen az ő története a film, mindenki más mellékszereplő. Ez sajnos rengeteg kibontatlan, karaktert, megoldatlan rejtélyt jelent, de nyilván két órában nem is lehet mindenkivel foglalkozni. Mindenesetre lenyűgöző, hogy minden zugra jut egy emberi roncs, egy félresiklott élet, csupa csupa feltáratlan történet. Csoda, hogy eddig egyetlen producernek sem jutott eszébe sorozatot csinálni belőle, ha csupán a főbb szereplők élettörténetét mutatnák be egy-egy epizódban már biztosak lehetnének a Golden Globe-ban.

A színészek is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, éppen ez a film az, ami miatt lehet szeretni Mel Gibsont is. Igaz a szokásos agresszív nagymenő szerepből nem kellett kilépnie, de a szenvedése és fogyatékossága itt megmagyarázza a viselkedését. A főszereplők mellett még a mellékszerepekben is egészen jó alakításokat láthatunk, amit sajnos a magyar szinkron egy az egyben agyoncsap. Amíg Mel Gibson vagy Jeremy Davies játéka valahogy eltűri a szenvtelen, ízetlen hangokat, addig például a Peter Stormare által alakított Dixi karaktere élvezhetetlen az affektáló, beszédhibás eredeti hang nélkül. Utóbbi két szereplő a magyar közönségnek jelenleg a Lost-ból és a Szökésből lehet ismerős, Gibsont meg igyekszünk elfelejteni, ha mód van rá.

A filmet rendező Wim Wenders a tőle megszokott lassú, vontatott, olykor modoros stílust hozza, ami tökéletesen illik a lassan hömpölygő mindent magával ragadó őrülethez. Mindehhez egy egészen jó filmzene tartozik, amit annak ellenére is szeretek, hogy nem vagyok túl nagy híve a U2-nak, nyilván ezen finomít valamennyit a Brian Eno felé érzett elkötelezettségem.

Sosem felejtem el, amikor egy késő este műsorára tűzte a Duna TV ezt a filmet, rögtön kiverte az álmot a szememből. Percekig üdögéltem még a halakat nézve, és azon gondolkodva, hogy vajon mi lett a szereplőkkel? Megható, romantikus és egyben tragikus történet, amelynek a végére semmi sem oldódik meg. A tragédia mindössze két ember életét változtatja meg gyökeresen, csupán rájuk gyakorol hatást, minden más természetes és állandó. Ettől lesz tragikus és néhol már túlságosan emberi a dolog.


A Millió Dolláros Hotel (The Million Dollar Hotel)

121 perc, forg: Soundcard

Fogy. Ár: 990-

Lelőhely: Tesco Újpest (már megint)

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások