Közösség

Kell nekünk az illem?

2491

Sokszor kapom a fejemhez, hogy a kék vérem mondat velem dolgokat, és eleve ssy-nal írom a nevem, tehát afféle arisztokrata csökevény lennék - legalábbis mások szerint. Valójában inkább az a helyzet, hogy komoly illemtani nevelésben részesítettek gyerekkoromban, nem csak anyám, de különösképp nagyanyám, akinek francia kisasszonya és angol nevelőnője volt, mielőtt végül kisnyugdíjasként távozott volna egy jobb világba. Mindezek mellett nem vagyok illemtanfasiszta, inkább csak jólesik, ha olykor megjelennek a klasszikus udvariassági elemek egy-egy élethelyzetben, olyan apró finomságok ezek, amiktől a férfi férfinak, a nő nőnek érezheti magát kicsit félretéve az egyenjogúsági küzdelmeket, a bizonyítani akarást, minden újkori erőlködést.

De hogy ne mondhassa senki, hogy ennyire maradiak lennénk, inkább tekintsük át, mik azok a társadalmi udvariassági szabályok, érintkezési normák, amik sok helyzetben valóban iránymutatók lehetnének, ha ismernénk, avagy inkább alkalmaznánk őket, aztán el lehet dönteni, kellenek-e ezek nekünk, vagy essen minden úgy, ahogy puffan.

Bemutatás

Kedvenc vesszőparipáim egyike, hisz milliószor kerülök olyan helyzetbe, hogy az illető, akivel vagyok valahol, összetalálkozik egy másik illetővel, akit én nem ismerek. Köszönnek, majd beszélgetnek egy keveset, míg én ott állok vagy ülök mellettük, és nézek ki a fejemből. Basszus, mutass be, ne nézz levegőnek, vedd észre, hogy kínosan érzem magam, vonj be a szituációba! Persze megeshet, hogy a bemutatás azért marad el, mert a az egyes számú illető nem emlékszik a kettes számú illető nevére, de ez is könnyen áthidalható, ha úgy kezded, hadd mutassam be egy kedves barátomat/ismerősömet, aki ekkor már nyújtja is a kezét, és mondja a nevét. És hogy kit kinek? Mindig a férfit mutatjuk be a nőnek.

Köszönés, megköszönés, elköszönés

Alap, hogy ha belépünk valahova, a napszaknak megfelelően köszönünk, és az is alap, hogy visszaköszönnek nekünk. Alap lenne inkább, hisz mikor vendéglátóztam, azon az oldalon dühöngtem, hogy betér valaki egy kávézóba úgy, hogy a hangos és el nem téveszthető üdvözlést akár háromszor is képes elengedni a füle mellett, fogyasztóként pedig azon dühöngök nap mint nap, miért nem képes egy szolgáltatóiparban dolgozó ember viszonozni köszönésemet. A magázó köszönésre érkező hello válasz pedig mindennek a teteje, ezt egyáltalán nem tudom hova tenni, hisz az aktuális formális szerepeknek felül kéne írnia a korosztályos megegyeztést, nem hiszem, hogy két ötvenes nő is sziával köszönne egymásnak egy boltban. Az elköszönés eggyel gördülékenyebb, talán az otthagyott összeg, a kereskedelem megtörtént volta az, ami ezt egyszerűbbé teszi. Természetes ugye, hogy rendelésnél a kérem, köszönöm szavakat alkalmazzuk, kiszolgálásnál pedig semmiképpen nem azt, hogy szívesen.

Tisztelet az időseknek

Erről már értekeztünk, de nem lehet elégszer. Sok rosszat tudunk felsorakoztatni az öregek ellen, lehetnek idegesítőek, lehetnek lassúak, lehetnek naftalinszagúak, de akkor is megették már kenyerük javát, átéltek társadalmi és személyes drámákat, felneveltek gyerekeket, és egyébként is. Az idősek tisztelete, a velük való normális kommunikáció egy harmóniában élő társadalomban alapvető kéne, hogy legyen. Nem kerül semmibe, de annak, aki kapja, nagyon sokat jelent, hisz lépten-nyomon azzal találkozik, hogy őt már leírta a társadalom, ő már csak egy öreg néni vagy egy öreg bácsi. Mindegy, hogy életében mit tett le az asztalra, mára csak egy kolonc. De normális ez a hozzáállás tényleg?

Ülés átadás

Tény, hogy többnyire bringával járok, de kevés közösségi közlekedős élményem során elvétve látok csak olyat, hogy átadják a helyet egy arra rászorulónak. Egy idősnek, egy várandósnak, egy betegnek. Emlékeim szerint ez az, amit tényleg milliószor mondtak el nekünk iskolás korunkban, és akármilyen nehezemre esett is olykor a mázsás iskolatáskámmal dülöngélni a buszban, azonnal pattantam, ha valakinek jobban kellett az a szék. Erre is megvan persze az ellenérvelés, hogy de én lehet, hogy fáradtabb vagyok, meg ha így tudott sprintelni az öreglány a busz után, akkor állni is tud. Nem tudom, nekem ez természetes, és sokszor nem is fogadják el a felkínált helyet, de egy kedves gesztus, amit nem kéne veszni hagyni.

Ajtó

Két alapszabály is tartozik ehhez. Az egyik, hogy előbb az jön ki, aki bent van, hisz bent limitált a hely, ellenben a kinttel. Különösen érvényes ez a liftre, és a tömegközlekedési eszközökre ugye. A másik alapszabály az volt egykoron, hogy a férfiak a nőket előre engedték, s tartották nekik az ajtót. Lilla szerint ez náluk a koleszban tökéletesen működik, úgyhogy a színházi premierre járó ötvenes férfiak ezek szerint példát vehetnének róluk, mert ők aztán mindenféle illemszabályt mellőzve vágtatnak ki és be a hölgyközönség előtt az ajtókon.

Telefon

És hogy egy aktuálisat is nézzünk, amit már feszegettünk egyszer: a mobilozás, amit mostanában még bosszantóbbá tett az iPhone-ok berobbanása. Eddig csak órákig tartó beszélgetések során kellett unatkoznom alkalmi partnereim mellett, de most már az is mindennapos, hogy a velem töltött idő alatt valaki megállás nélkül az okostelefonján babrál. Kikérem magamnak, de tényleg. Nincs szükségem rá, hogy azonnal megtudjam, öt perc múlva milyen idő lesz, ha azt mondom, esik, és arra se, hogy azonnal fellapozzuk az imdb-t, ha szóva kerül Bruce Willis, és nem érdekelnek a legújabban letöltött csajozós alkalmazások Disztingváljunk kérem.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások