Közösség

Római vakáció

2484

Romantikus napokat töltöttem az olasz fővárosban, Rómában. Egy hét alatt ugyan nagyon keveset lehet megtapasztalni egy város, egy nép mindennapjaiból, én mégis igyekeztem tüzetesen szemügyre venni az ott élőket, és szerencsére egy olasz párnál laktam, tehát mindenféle információval elláttak.

Általánosságok

Róma jó régi város, akinek odavisz az útja nyilván tudja mire számítson, régi kövek, épületek, S.P.Q.R feliratok, turisták milliói. A főbb nevezetességeket mindenképpen meg kell látogatni, mert eszeveszett hangulatuk van, ráadásul, ha nem nézel meg valamit, itthon tuti szemrehányó pillantásokat kapsz. Colosseum, Pantheon, Capitolium, Piazza del Popolo, Vatikán, a hidak, a vízvezeték, terek, templomok, múzeumok. Ha Rómába készülsz vegyél egy útikönyvet és lapról lapra járd végig a várost. Tömegközlekedni nem kell, de egy szuper kényelmes cipő igen. Ha mégsem bírja valaki az erőltetett menetet - mert az -, akkor a 110-es buszt kell használni, 09:00-től 20:00-ig, félóránként közlekedik a Termini állomástól - infrastrukturális központ -, ez érinti Róma fő nevezetességeit. A buszról bármelyik megállónál le lehet szállni, és ott szétnézni az adott látványosságnál, majd ugyanazzal a jeggyel egy következő buszra felszállni. Érdemes Roma Pass-t vásárolni, ez egy kedvezményekre és utazásra használható kártya, amellyel két múzeum vagy nevezetesség ingyenesen, a többi kedvezménnyel látogatható, a tömegközlekedéshez pedig egy háromnapos bérletet tartalmaz, s mindössze húsz euró. Körülbelül négy nap kell ahhoz, hogy a nevezetes római körzeteket bejárjuk, meglessünk mindent és elköltsünk egy rakás pénzt. 

A zöld város

Amire egyáltalán nem számítottam, mielőtt Rómában jártam, az az, hogy mennyire zöld a város. Már a repülőtérről befelé tartva is láttam, hogy gyanúsan zöldell minden. Hatalmas fák, pálmák, terebélyes bokrok, virágzó leanderek voltak mindenfelé. Amikor beértünk a városba, akkor sem szűnt meg a zöldellés. Parkok, kisebb-nagyobb zöldterületek vannak mindenütt. Ha épp annyira be van építve a terület, hogy ott már egyetlen fa sem fér el, akkor is zöld minden, mert a házak, az erkélyek, a tetőkertek, a teraszok telis-tele vannak növényekkel. Mediterrán burjánzás van mindenütt. Imádtam.  

Róma drága

Magyar átlagkeresethez mérten elég drága az olasz főváros. Ha meggondolod, hogy mire mennyit még akkor is eléggé zsebbe kell nyúlni. Egy laza pizza vacsi, mondjuk egy ásványvízzel tíz-tizenkét euró alatt nem jön ki. Ha hódolnál a klasszikus szokásnak, előétel, főétel, második, desszert, és az olcsónak mondható ház borát is megkóstolnád, ötven euró alatt tuti nem jössz ki. Enni trattoriában érdemes, ezeket általában családi vállalkozásként működtetik az olaszok, és nagyon barátságosak, igen az áraik is, bár nincs nagy kínálat, de egy ínyedre való ételt biztosan találsz, ami nem a pizza-pasta variációk egyike. Ha olyan a szálláshelyed, ahol lehetőséged van főzőcskézni, azt mindenképpen javaslom, mert sokkal költséghatékonyabb és ízletesebb is. Az élelmiszerüzletek kínálata fenomenális, mindenből van tíz féle, legalább, de tejfölt ne is keress, az nincs. Ha ruhát szeretnél vásárolni, akkor ne számíts nagyobb durranásra, mint itthon egy Terranovában, kizárólag a felső kategóriás - általam megfizethetetlen - boltok kínálnak szép és egyedi cuccokat, bár néhány outletbe bele lehet futni, ezeknek a kínálata inkább a tavalyelőtti modellekkel dolgozik. Minden körzetnek külön piaca van, itt mindenképpen alkudozzatok, pofátlanul. Nekem húsz euróért kínáltak egy övet, amit ötért sikerült megszereznem, ha úgy látod nem enged az árból, hagyd ott az árust, utánad fog menni, ha mégsem, akkor lesz másik, aki utánad megy. 

Lakók

A rómaiakkal nem sikerült megismerkednünk, de az üzletekben csak akkor voltak kedvesek, ha tuti vásároltunk, és elköszönni is csak akkor hajlandóak, ha előtte vettünk valamit. Angolul nagyon kevesen beszélnek, viszont, ha olaszul szólsz hozzájuk, úgy hogy előtte konstatálták, hogy idegen nyelven kommunikálsz, akkor nagyon kedvesek lesznek, örülnek, hogy beszélsz a nyelvükön. Bár nem olaszok, de Rómában élnek a bangladesiek. Nem vicc, a rómaiak jó nagy része bangladesi vendégmunkás, vagy épp már letelepedett indiai. Ők csinálják a piszkosmunkát, és állítólag ők tartják el azt a rengeteg nyugdíjast, aki Rómában él. Helyiek szerint Rómában él a legtöbb idős ember. Természetesen rákérdeztem, hogy a szociális háló hogy bírja el azt a rengeteg nyugdíjat, és kiderült, hogy épp a bevándorlók azok, akik eltartják a nyugdíjasokat. Velük kapcsolatban óriási probléma, hogy vezetnek, mármint autót. Más ország gyermekének amúgy iszonyú kaotikusnak tűnik az olaszok vezetési morálja, és bármennyire is közhelyesen hangzik ez, de a zsenik tényleg átlátják a káoszt. Sajnos az idősebbek lassabb reakcióidővel rendelkeznek, és hetente hallani a hírekben, hogy egy nyolcvan akárhány éves úrvezető az autópályán balesetet okozott, mert a szembejövő forgalmi sávba hajtott, vagy rosszul lett és karambolozott, vagy elbóbiskolt és azért okozott balesetet. Az olaszoknál ez általános probléma.

Amikor Rómában voltunk rengeteg - békés - tüntetésnek lehettünk tanúi. A legnagyobb demonstráció a Circus Maximus területén volt, a Palatinus romjainak árnyékában, ahol több mint két milliónak gyűltek össze. A tüntetés oka, hogy az olasz kormány nyolc milliárd eurós forráskivonást tervez az oktatásból az elkövetkezendő három évben - a szülők, a diákok és a tanárok is háborognak. A tervekben nem csak a büdzsé drasztikus megkurtítása szerepel: a miniszterelnök elképzelése szerint az Olaszországban ötéves általános iskolai képzés során minden tárgyat egy pedagógusnak kéne tanítania, a gyerekeknek pedig a mostanihoz képest feleannyi órát kéne az iskolában tölteniük, valamint újra kötelezővé szeretné tenni az iskolaköpeny - uniformizálódás - használatát, mert az olasz diákok is agresszívak, fegyelmezetlenek, szintén problémát okoznak a diák- és tanárverések.

Tanácsok

Legyél mindig együttműködő a hatóságokkal, ha Rómában vagy. A Colosseum árnyékában üldögélve épp az útikönyvet böngésztük, amikor egy egyenruhás minden előzmény, ok és indok nélkül elkérte az útleveleinket, és eltűnt velük egy irodában. Természetesen vagyunk már annyira önérzetesek, hogy ezt ne hagyjuk annyiban, hát utána iramodtunk, hogy mégis megkérdezzük, mi történik. A figura minden érvelés nélkül egy nagy könyvbe lejegyezte az adatainkat, még azt is, hogy mikor jár le az útlevelünk, mivel semmilyen információt nem adtak, hát megkérdeztük, hogy ez valami statisztika, gondolkodás nélkül rávágták, hogy az, persze, érezhetően füllentettek... Furcsa érzés volt. Olasz vendéglátónk is meglepődött, miután elmondtuk neki az esetünket, és elmondta, hogy az olasz hatóságokkal az a legnagyobb probléma, hogy kérdés nélkül, alapvető adatvédelmi jogok betartása nélkül intézkednek, de jobb meghunyászkodni. Az egyenruhás figura becsületére legyen mondva, hogy az útlevelembe rejtett dugi pénzt visszaadta, pedig megfeledkeztem róla. Bár sok az egyenruhás, mégis sok a bűncselekmény, főleg a zsebtolvajlás, rablás, fosztogatás. Kerüld el éjszaka a Termini környékét, a hajléktalanok itt tanyáznak, a 64-es busz sem biztonságok, a rómaiak csak zsebtolvajjáratnak hívják, ami érthető, hiszen ez a járat köti össze a központi utaselosztót a Szt. Péter térrel, rengeteg a turista, akik övtáskában ficeregnek, ami a zsebtolvajoknak óriási örömet szerez, mivel ezt az utazási kelléket a legegyszerűbb kifosztani. Érdemes elkerülni a hónap utolsó vasárnapján a Vatikánt is, ezeken a napokon ugyanis ingyenesen látogatható a Vatikán és a múzeumai, ilyenkor a sor felfoghatatlan méretet ölt, négy-öt utcán keresztül is kacskaringózik. 

Összességében elmondhatom, hogy Rómát kár lett volna kihagyni, szuper romantikus és persze, hogy dobtam pénzt a Trevi-kútba... visszatérek.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások