Test

Üsd ki az influenzát!

2474

Az influenza irtó kellemetlen, tünetei hasonlóak a náthához, kiegészítve némi izomfájással, hidegrázással és lázzal. A testhőmérséklet a vírusoknak köszönhetően akár negyven fokra is rúghat, a tünetek eleinte csak torokfájással és orrfolyással jelentkeznek. Később jellemző a fáradtság, levertség, fejfájás, szédülés, hasmenés és a köhögés is. Az influenza nagyon megviseli a szervezetet, hanyag kezelése akár tüdőgyulladást is okozhat. Ez az a betegség, amit ki kell feküdnünk, és sokszor antibiotikumok segítségével kell kiűznünk a vírusokat. Fontos tudni, hogy a gyógyszerek mellett, azaz inkább helyett más eszközökkel is felléphetünk testünk egészségéért. Ha kifeküdjük, akkor pusztán a lázra elég, ha gyógyszert szedünk, a többi tünet magától enyhül, és a szervezet jóval ellenállóbb lesz, mint az antibiotikum kúra után.

Kamilla

A kamilla tea ellazít és megnyugtat, a forró tea tisztítja a légutakat, és csillapítja a náthás tüneteket. Az orrfolyás sokkal jobb, mint a dugulás, ám erre már tengeri sót tartalmazó orrspray-t is használhatunk, és az alvás jóval könnyebb lesz. Szintén jó szolgálatot tesz a hársfatea vagy lázra a kakukkfű tea is. És persze sok sok méz, hisz az fertőtlenít. De ne tűzforró teába tegyük, mert elillan a hatóanyag. Csavarhatunk ki citromot, és abba is csorgathatunk mézet, kitűnő torokfájás űző szer.

Levesek

A házi húsleves az első számú gyógyital a világon, ráadásul lázas betegen rengeteg folyadékot kell innunk, hogy ki ne száradjunk. Ha nincs erőnk nekiesni betegen egy nagy fazék húslevesnek, megteszi egy egyszerű csontleves is, sok zöldséggel.

Paradicsom

A paradicsomban van egy úgynevezett lycopen nevű antioxidáns, ami a tüdőre és az immunrendszerre nagyon jó hatással van. Japán kutatók a paradicsomlé védő hatását vizsgálva rájöttek, hogy a dohányfüst okozta károkat, azaz a dohányzás közben keletkező oxidáló hatást a tüdőben a lycopen helyreállítja, és meggátolja a szöveteket károsító szabadgyökök képződését. Így tehát sok paradicsom fogyasztásával tisztán tarthatjuk tüdőnket.

C-vitamin

Minden olyan gyümölcsöt, gyümölcslevet vagy zöldségfélét ami C-vitamint tartalmaz együk, igyuk, mert ez a vitamin teszi ellenállóvá a szervezetet a vírusokkal szemben. Ilyenkor akár 1000 mg vitamint is felhasznál a testünk.

Immunerősítés

Erre a legtutibb tippünk az echinacea csepp, ami a kasvirágzatúakhoz sorolható, és erős alkoholos oldatban kerül forgalmazásra. Borzasztó lenyelni, hisz égeti, marja a nyálkahártyát, ráadásul óránként kell adagolni, de valósággal felturbózza az ellenállóképességet, szóval ez minden betegség kötelező eleme.

Ha ezeket választjuk homeopátiás szerekkel, vagy azok nélkül, két hét alatt garantáltan kiheverjük a legkeményebb influenzát is. Influenzás időszakban a homeopátiás szereket, az echinaceát és a C vitamint megelőzésképpen folyamatosan is szedhetjük.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások