Közösség

Az elidegenedés szimfóniája

2458

Hogyan lehet zenévé formálni mindazt a nyomasztó érzést, mindazt a magányt, ami az embert rágja belülről? Burialnak sikerült, még ha nem is ez volt a szándéka, rideg, nyers, sötét albuma maga az elidegenedés szimfóniája kötelező darab a hideg őszi éjszakákon.

Az Untrue elidegenítő hatása nem csupán abban rejlik, hogy az ember fülessel a fülében utazgat és ügyet sem vet másokra. Eddig semmivel sem találkoztam ami ennyire magába tudna zárni, mintegy aláfestésként a mindennapok valóságához. Nem kiemel és elrepít, hanem beépít és elringat, megmagyaráz és bemutat. A környezetből beszűrődő hangok, a forgalom zaja, az emberek társalgása, a villamos ajtajainak csapódása szervesen beépülnek a zenébe, és hozzátesznek ahhoz. Sosem nyújtja ugyanazt az élményt, nem is csoda, hogy három napig gyakorlatilag folyamatosan szólt a fülemben, akár a legnagyobb dugóban evickéltem előre, akár hajnal háromkor álldogáltam a kihalt külvárosi utcán.


szólj hozzá: Burial: Archangel


A zene maga abszolút minimalista, önmeghatározása szerint az utóbbi években egyre népszerűbb dubstep mintapéldánya. Egy-egy dobalap akár több számon is kényelmesen végighúzódik, és csupán az effektek, hangminták változása nyújt némi támpontot abban hol is tartunk az albumban éppen. A monoton dob és a szokatlanul lágy basszus mellett a fő hangsúly a különböző hangmintákra helyeződik. A zene ezek segítségével lesz dallamos, mégis rideg és távolságtartó. Ezen az érzésen még a vokálból készült, kifacsart, gyakran torz hangminták sem segítenek. Egy női hang ebben a körítésben nem nyújt semmiféle komfortérzetet, valahonnan a távolból szólva inkább megerősít egyedüllétünkben.

A brit producer és zeneszerző Burial már első albumával berobbant a köztudatba, és jelen második lemeze csak fokozta a hatást. Ehhez még gondoljuk hozzá azt a tényt, hogy kilétét egészen idén nyárig ügyesen titkolta, és csupán most merészkedett a nagyközönség elé. William Bevan – mert már tudjuk, hogy így hívják – számára a hírnév nem érdekes, mindössze zenélni szeretne, valahol Londonban , egy feltételezhetően sötét, üres stúdióban. Az Untrue kihagyhatatlan, részegítően modernkori zene egy nagyváros hideg, önző szívéből. Mindennapjaink hű tolmácsolása egy olyan korból, amikor a szomszéd nevét sem tudjuk, amikor a magasfeszültségű vezeték az út mentén szép lehet.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások