| 2008.10.28 - |
| címkék: zene |
Ugye emlékeztek rá amikor a sírós, illetve rá egy hétre a vidám dalokat soroltátok fel, olyanokat amelyek akkor is jó kedvre derítenek, amikor azt hiszitek, szarabb már nem is lehet. Ezen hozzászólások között jött Magnifique ötlete, mely szerint igazán érdekes és izgalmas is lenne egyben összegyűjteni azokat a számokat, amelyeket a legszívesebben hallgattok szeretkezés közben, jó élmények fűződnek hozzájuk, vagy csak bármikor beindít benneteket, és baromi szexinek találtok.Alapjában véve én két típusra osztanám ezeket a szexuálisan túlfűtött zenéket, az egyik felét szeretkezés közben szeretem hallgatni, és engedni, hogy az érzelmeim teljesen magukkal ragadjanak, a másikat pedig a "csak szex" kategóriába sorolom. Ez utóbbi csak akkor kerül elő, ha olyan hangulatban vagyok, amikor egy vadállat módjára akarok kefélni, az előbbi meg a simogatós, szenvedélyes, szerelmes verzió.

A mocskolódósok közül természetesen az abszolút kedvencem Madonna-tól az Erotica, mi is lehetne más, hiszen ehhez élmények is kötnek, nem mellesleg pedig készült hozzá Fabien Baron rendezésében egy olyan klip, hogy attól bármikor beindulok. Pedig nem is pornó! De ha már klip és szex, akkor muszáj megemlítenem itt és most a Tosca-tól a Honey-t is, melynek vágatlan verziója biztos minden heteroszexuális férfi álma, a zene pedig tökéletes aláfestése egy fülledt, izzadtságtól, vagy a méztől sikamlós éjszakának.
Aztán ott van a Someone Like You melytől az is felpörögve fogja érezni szex közben magát, aki nem is szívott poppers-t! Próbáljátok ki teljes hangerőn! Amit pedig sehol sem találok az interneten, az a Rhythm Of Saliva videója, de ez még hagyján, de a szám sincsen fenn sehol. Még jó, hogy nekem az egész album itt figyel a polcon, így most fel is töltöttem nektek ide. Na, nálam ez a tökéletes aláfestés ha arról van szó, hogy szedjük szét egymást!
Aztán csak felsorolásszerűen amik még eszembe jutnak dögös, szexi dalok közül: Neneh Cherry - I've Got You Under My Skin, Gus Gus - Purple, Traci Lords - Control, Janet Jackson - If, Sizequeen - K-Hole, Club 69 - Let Me Be Your Underwear, La Tour - Blue, Jamie Principle - You're All I've Waited 4, Grace Jones - Slave To The Rhythm, Jimmy Somerville - Control, Soft Cell - Sex Dwarf, Placebo - Every You Every Me, ...
De szép számmal vannak olyanok is, melyeket a teljes érzelmi megadás, vagy csak a kellemes háttérzaj miatt szeretek hallgatni szeretkezés közben. Ilyen például az amerikai Ké, I Am című albuma, amit ugyancsak sehol sem találtam, így elérhetővé tettem nektek, hogy tudjátok miről is beszélek. Annyi érzelem van ebben a lemezben, mint kevés másikban, legalább is szerintem.
Aztán ilyen még a teljes lemezek közül nekem a Stakka Bo, The Great Blondino című albuma, a Gus Gus-tól a Polydistortion, Kirsty Hawkshaw-tól az Out, a The Beloved Single File-ja, Maxwell-től az Embrya, a The Aloof-tól bármelyik, vagy a Skinny-től a Weekend és a Taller. De külön kiemelnék pár nótát is, melyek kedvesek számomra, és szívesen hallgatom őket a háttérben: Smoke City - Underwater Love, Yello - The Rhythm Divine, Tricky - Overcome, Raz Ohara - Kissing, Massive Attack ft. Tracey Thorn - The Hunter Captured By The Game, Janet Jackson - That's The Way Love Goes, Jimmy Somerville - Rain, Leila - Feeling, Lenny Kravitz - If You Can't Say Now, Placebo - Portége Moi, Nightmares On Wax - Aftermath, vagy az Akido-tól a Reaction Shot.
Te mire indulsz be? Mit nevezel szexi dalnak?
Köszönjük Gus!
| Eddig 33114 olvasó | 123 hozzászólás | regisztrálj és szólj hozzá Te is! |
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
28
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
30
30
30
30
30
30
31
31
31
31
31
31
31
02
02
03
03
04
25
07
27
15
17
20
23
12
16
14