Hirdetés
Divat

Nanushka új ruhái

2431

Nanushka, alias Sándor Szandra is bemutatta 2008/2009-es őszi-téli szezonra szánt kollekcióját a Kortárs kifutó rendezvény keretein belül. Nanushkának Budapest mellett Los Angeles-ben is van showroomja, s karrierjét nagyban befolyásolta, hogy tizennyolc évesen a London College of Fashion-ön kezdett divattervezést tanulni, ott szerezte meg diplomáját is. Showroomja édesanyja babaruharaktárából lett, ahol diplomamunkái egy részét és egyéb terveket valósítottak meg először. Itthon 2006-ban nyerte el az Év Fiatal Divattervezője díjat, de persze a külföldi piacra ő is hamarabb tört be, mint a hazai tudatba. Külföldön Amerikától kezdve Tokión át egészen Madridig azóta is jelen van kollekcióival. Uralkodó színe többnyire a fekete, amelyet nem tud mivel magyarázni, talán csak azzal, hogy a kreatív emberek szeretik a feketét, és a fekete nem foglal állást, az csak fekete, egyszerű és mindennel kombinálható szín, vagyis nem is szín.

Hirdetés

Klikk a képre!

Az idei kollekció

Nanushka 2008/2009 őszén és telén sem szakad el a jól bevált borongós fekete színtől, ugyan egy kis szürkével és fehérrel, néhol barnával töri meg a komorságot. A kényelem és a formabontó szabás ennek a kollekciónak is alappillére. A ruhák egyszerűek, színükben sincs semmi különös, amik mégis érdekessé, egyedivé teszik őket azok a kiálló vállrészek, a különleges zseb megoldások, a gyűrött anyagok és azok rétegezése. A mell alatti szabás és az A-vonal több darabnál is megjelenik, valamint az O-vonal is, ahol a bő forma alul gumis sávban végződik, nekem ezek a kedvenceim. Akárcsak a ruháknál, a kiegészítőknél is a fekete dominált - fekete táska, fekete kötött sapka, fekete pamuttal borított gumis öv, sötét minimalista nyaklánc és hozzá passzoló karkötő. Nekem legjobban a fekete gyöngyből és/vagy textilből készült fejpántok tetszettek, én viselnék ilyet! Nektek a kollekció melyik darabja kellene?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
Oct
22
whitetulip írta:
tetszik, bár az 5.képen lévő ruhát, én azért egy cicivel rendelkező lányra adtam volna rá, nem egy ilyen férfias mellkasúra..
11:17
2
Oct
22
kittiorszagh írta:
Végre-végre, Nanushka!
Annak ellenére, hogy személy szerint imádom a szivárvány minden színét magamon viselni, ezek a ruhák fantasztikusak. Egyszerű és nagyszerű, szimplán a nőt hivatott kifejezni. Nanushka tud valamit. A USE-ról még nem olvastam itt, volt már róluk szó?
11:30
3
Oct
22
tein írta:
hát, ezek igen jól néznek ki.
11:34
4
Oct
22
Curiosa írta:
Most egyik ruha sem fogott meg.Valahogy nem látszik rajtuk a minöség, olcsónak tünnek, pedig , ha jól tudom elég drágák.
(Bocs, ha tévednék, nem láttam még közelröl Nanushka ruhát, de ez jön le.)
12:30
5
Oct
22
iconishta írta:
egyszerű és letisztult, átjön a "filozófia", ezért tetszik. mégis mintha egyre ugyanazok a formai megoldások köszönnének vissza a nanushka kollekciókban
15:27
6
Oct
22
ismeretlen írta:
Darkness rising! :) Tetszenek ezek a ruhák: egyszerű, szép, letisztult, hordható. Osztom a feketemániát! :)
15:56
7
Oct
22
ismeretlen írta:
A fekete nagyon elegáns szín (jó,elméletileg nem igazi szín..:P), de erre kihegyezni az egészet, az már nekem sok :S Az egyszerűség és az ötletesség ötvözése már annál dícséretesebb..:)
16:07
8
Oct
22
xxxxxx írta:
szerintem ez a jellegzetes szürke-fekete vonal nagyon jól passzol ezekhez a ruhákhoz. pont azért ugye, mert a ruha itt a formájával és nem a színével/mintájával kell hogy kitűnjön.
véleményem a minőségről és árról: a minőség szerintem közepes, semmivel sem rosszabb mint bármelyik butik kínálata, de azért nem 3 hét alatt mennek szét. az ár: nyilván drága, de ez enm utolsó marketingfogás sem, nem feltétlenül a profit a lényeg. ami drágább, arról az egyszerű halandó rögtön minőségre és egyediségre (vagy inkább kevésbé tucatárura) asszociál. bár azért igen, van itt egy kis túlzás...
mindenesetre én nagyon szeretem nanushka ruháit, és ebben a kollekcióban sem csalódtam!:)
16:42
9
Oct
22
Lolita írta:
Nekem bejövős ez a színtelenség.
Nanushka honlapon már jó rég voltam : o
Hát nem járok gyakran,az igaz,tetszenek általában
a rucik,de nem áhítozok utánuk.
Ez a koll. is tetszik,nekem a kedvencem,ami kinnt van főképnek,
a többi nem fogott meg különösebben.
17:01
10
Oct
22
Három, nyolc, tiz. Nálam ez a nyerő. Mind remek, csak ahhoz, hogy mind megállja a helyét
valakin, nagyon szépnek kell lenni. Bár csak itthon is lenne. Sokat kell az eredetiért utazni.
NANUSHKA az idei- ill tavaszi kollekciója REMEK.
LOLITA IRJA szintelen kollekció. Talán annak kell szinesnek lenni aki belebújik!!!!!!!!
Nem elég ha csak a ruha beszél. Villogjon a gazdi is.. Nem?
19:47
11
Oct
22
percemberke írta:
Mi ez a depresszió? Azért mert ősz van nem kell beszürkülnünk! Meg örüljetek hogy nem kell gyászolni! Tök hétköznapi cuccok, még elmenne ha színesek lennének, de így ha ingyen adnák sem kéne. Pláne még drágák is... Hát ha ez a mai divat, nem kérek belőle. Nem azt mondom hogy csiricsáré cuccokban járjunk, de miért nem lehet színt vinni az öltözködésbe? Középszerű vonalak, semmitmondó színek, csúnya modellek. Egyszerűen nem tudok pozitívumot kiemelni. Sajnálom...
20:06
12
Oct
22
törölt írta:
Tetszenek! Nem vagyok modellalkatú, de én is felveszek hasonló stílusú felsőket + bizsu gyöngysorokat.
21:09
13
Oct
23
hoshi írta:
4,6,11 :)
09:22
14
Oct
23
Kedves P E R C E M B E R K E


Az irás ami a tolladból kipottyant CSÚCS, talán savanyú a szőlő? Többször el kellene olvasi
irásodat Tennmagadnak!!!A modelleket nem szegény tervező gyártotta, őket ajánlották.
Könnyű másokat kritizálni. Biztos szuperül mutatna a kifutón a kivonulásod!!
09:30
15
Oct
23
KicsiKatica írta:
Nem rosszak, de én most a színes korszakomat élem :), úgyhogy nem tudnám magamon elképzelni ezeket a ruhákat. Még ha lenne pénzem rájuk, akkor sem. Bár akkor meg feldobhatnám őket néhány drága, színes, bohókás kiegészítővel...
11:20
16
Oct
23
micu írta:
Imádom! kell az összes! :)
12:00
17
Oct
23
titokka válaszaCuriosa írására:
Lehet abban valami amit irsz,egy lány ezt irta a bemutató után:

"Hmm, hát nekem van egy-két nanushka darabom, és a gombok elég hamar lepotyognak, a varrás is igen hamar feladja...azért az ember nem ezt várná egy drágább designer darabtól"

Nóri mint szakmabeli volt ott ő ezt irta a bemutatóról:
"Óriási hiba: Nanushka csizma foszlott talpa... Gyerekek, ne vicceljünk már!"
Ágotának pedig nagyon durván le volt nőve a haja -ez ciki.
Sok újdonságot nem mutatott fel idén.Lehet,majd jövőre.

12:10
18
Oct
23
Nessy írta:
A modellek szépek lennének, ha az arcuk előnyösen lenne megvilágítva..! A ruhák meg.. Tényleg ne nagy szám, egy csomó külföldi tervező ugyanilyeneket tervez..
13:21
19
Oct
23
Rhea írta:
EZEK ŐSZI-TÉLI RUHÁK??????????????????????????????????INKÁBB TAVASZI/NYÁRINAK MONDANÁM..................Nem azért mert van közte olyan ami jól néz ki, de a sapkát leszámítva egyáltalán nem téli!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Igaz én is utálok pulcsit hordani és szivesebben hordanék ilyet, dehát hideg van már az ilyen újjatlanokhoz :(!
13:29
20
Oct
23
palaty írta:
Én szertetem N-át, de ez most annyira nem fogott meg, majd megnézem, hátha a honlapon más..... pl a 2évvel ezelőtti őszi-téli szuper volt. Na a modellek meg adva vannak, úgy néznek ki, mintha 12 éves testeket kihúztak volna 180-ra, de ezt máár megszokhattuk volna nem?
És nekem tetszik hogy ilyen anticolorista a csaj, legalább nem kell parázni, hogy semmi mást nem tudsz felvenni hozzá a saját ruhatáradból.
15:36
21
Oct
23
Jucc írta:
nem vágom, hogy lenge, "alig" felsőkhöz, amiből kint az ember válla, netán fél háta,minek kötött sapka. A haj nem hullik ki, de tüdőgyuszi lesz. Értem. Nem értem. V. csak azért, mert "csini"?
15:39
22
Oct
23
annamery írta:
nagyon tetszenek a blézerek felfelé ívelő vállai... kicsit futurisztikus, de partykra simán felvenném. a színek hiánya nekem nem zavaró, inkább egyből arra gondoltam, hogy mivel lehetne feldobni a ruhákat. a 2. ruha nagyon jó, egy színes nadrággal tudnám elképzelni, bár egy mintás harisnyával is jó lenne, de azt kicsit merésznek érzem a hossza miatt.
16:35
23
Oct
23
palaty írta:
Wow megnéztem a honlapján a ruhákat, sokkal jobban néznek ki....
www.nanushka.hu
Bár nekem a cipők, csizmák tetszettek a legjobban, de gondolom azt nem ő csinálja... :-(
20:24
24
Oct
24
Rancid írta:
Tetszenek és hordanám is őket csak épp megfizetni nem tudom,ilyen az élet.

Egy volt oszt.társnőm mindig Nanushka ruhákat hordott és mondta párszor,hogy a minősége nem annyi mint az ára..Csak ő megtehette hogy kidobta ha ,tönkrement"...
09:03
25
Oct
24
morsi írta:
nekem Nanushka ruhái kicsit "pizsamásak", ezért én nem hordanám, de amúgy ügyes a csaj.
23:59
26
Oct
25
iFashion írta:
NANUSHKA CATWALK SHOW V I D E O
Budapest 08-09 FW

stilus.blog.hu
10:38
27
Oct
25
iFashion válaszaiFashion írására:
http://stilus.blog.hu
10:39
28
Oct
25
csillucka írta:
Én is imádom a színeket, az élénk színeket meg végképp...bár régebben feketemániás voltam, de emiatt az emberek sosem vettek észre olyan átlagossá tett... a szürke szín meg aztán végképp átlagos és szó szerint szürke lesz az ember, az olyan semmilyen olyan szürke hétköznapba illő. Viszont az tény és való h. ha mondjuk rikító színekben pompáznának ezek a ruhák nem ütnének akkorát, és senki nem figyelne fel a különleges szabásmintára. Nekem az 1-es a 6-os 10-es és a 11-es teccett...ezek a nyakláncok meg iszonyat jók...tiszta egyediek, nagyon bejön
20:11
29
Oct
25
dorkusz002 írta:
szerintem azon a modellen is jól mutat..
egyébként tetszik a kollekció, egészen hordható ^^
20:18
30
Oct
25
nicicica írta:
A 6-os képen lévő felsőt felvenném.
22:53
31
Oct
26
hedvig válaszawhitetulip írására:
szerintem nincs mit szégyellnie....
13:07
32
Apr
25
Sziporkaa írta:
bármelyiket felvenném, passzolnak hozzám, különösen az egyberuhák, szuperek. bár mivel elég egyszerű szabásúak, nem adnék ki ennyi pénzt értük, az már más kérdés, hogy plázákban nem lehet egyszerű letisztult minőségi odlgokat kapni :S

ajánlom Anh Tuan-t is, mint "magyar" tervezőt, nagyon tehetséges, ők a 2 kedvencem:)
16:16
33
Oct
28
Katuska900727 írta:
Nanushka ruhái csodálatosak.Ez egy dolog.

De drágák is...ez meg a másik dolog.:-(
14:08
34
Apr
03
Szaffika írta:
Én is osztom a fekete mániát:-) nagyon jók a rucik:-)
22:16
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés