Lélek

Házasodni akarok!!!

2364

A legtöbb nő - igen, vannak kivételek - kislány korától fogva álmodozik a férjhez menésről, habos-babos királylány ruhákról, szerelmes pillantású vőlegényről. Sokak életében ez az álom nagyon hamar, még többeknél normális időben, és néhányuknál bizony túl későn, kapkodva teljesül vagy éppen sosem. Összességében elmondható, mindenki házasodni akar, legalább egyszer!

Definiáljunk

Két ember házasságra lépése egy életközösséget hoz létre, a hagyomány és a törvény szerint is, amely jogilag szabályozott. Az ok, amiért egy pár kimondja az igent, nagyon sokféle lehet. Vannak, akik szeretnék így biztosítani kapcsolatuk társadalmi, gazdasági stabilitását, vannak, akik ebben látják a lehetőséget arra, hogy a családi egységet megteremtsék, gyermeket szüljenek, neveljenek, sőt vannak olyanok is, akik szexuális viszonyukat akarják így szentesíteni, kinyilatkoztatni a szeretetüket, nyilvánosan. Amennyiben ezen okokat végigvesszük, rájöhetünk, hogy 2008-ban, Magyarországon mindez megvalósulhat anélkül is, hogy aláírnánk egy papírt, és az államtól kapnánk egy házassági anyakönyvi kivonatott a férjezett nevünkkel. 

Korai öröm

Számtalan példát - akár a sajátomat is belevéve - tudunk arra, hogy a fiatal korban, az első fellángolás során megkötött házasságok sutba vesznek. Klasszikus történet, amikor a gimnáziumi évek alatt belebonyolódunk az első kapcsolatunkba, amely akár négy-öt évig is tarthat, azt hisszük, hogy igen, megtaláltuk, ő az! Akkor most jegyezzenek el, vegyenek feleségül, és éljünk boldogan, amíg világ a világ. Nos, akár történhet így is. De az esetek többségében bizony másként alakul. Emlékszem, amikor tizenhét évesen, alig egy év együtt járást követően megkérték a kezem, boldogan mondtam, hogy igen! Leérettségiztem, majd jött az összeköltözés, a mindennapok az egyetem mellett, aztán alig telt el két év, már mást is észrevettem. Bulizni jártam, örültem más pasik közeledésének, bár nem csaltam és nem csaltak, mégis éreztem, hogy hibába van meg a dátum, amikor ki kéne mondanom, hogy elkötelezem magam egy életre, hiába vagyok jól valaki mellett, még sok mindent látnom, tapasztalnom és csinálnom kell. Ezeket az érzéseket nem is akartam elzavarni, elfelejteni, nem dugtam homokba a fejem, szépen minden jót kívántunk egymásnak, és szakítottunk. Szerencsére nem vártuk meg, hogy a szakítás helyett elválás legyen a kapcsolatunk felbomlásának a definíciója. Bár sokan bele esnek a hibába. Nem tudhatjuk huszonegy-két évesen, hogy mi az élet, nem tapasztaltunk annyit, hogy kijelenthessük, igen ő az és vele, amíg világ a világ. Én nem engedném a harminc év alatti házasságot! Tudom, ezért megint kapok majd hideget, meleget, és rengeteg ellenpéldát fogtok majd felhozni : "Én huszonegy éves vagyok, három éve házas, nagyon boldogok vagyunk, és azok maradunk is örökre!" Aha. De, ha nem tapasztaltál, nem ismertél meg rengeteg embert, még te sem vagy felnőtt, hogy tudnád eldönteni, mi alapján, hogy igen ő az. Bizony emberismeret is kell a boldog párkapcsolatokhoz.

Vadházasság

Ma már senkit nem köveznek meg azért, ha házasság nélkül együtt él a párjával. A puding próbája az evés. Ha az együttélés jól megy, a saját szabályaitok alapján, akkor gyanús, hogy a papírok aláírását követően is jól fog működni. Sajnos egyre több olyan sztorit hallok, amikor sok éves együttélést követően, amely tényleg teljes összhangban és tökéletesen telt, összeházasodtak a felek, majd alig telt el egy-két év, már a válóperes ügyvédekkel randiztak a felek. Hogy ezen gyakori jelenségnek mi lehet az oka, ki tudja? El lehet filozofálgatni rajta, de konkrétumot csak a válóperes felek tudnak mondani. Sokan elmondják, akkor romlott el valami, amikor összeházasodtak, valami óriás nyomás nehezedett rájuk azáltal, hogy aláírták a papírokat, hogy szeretik egymást, és úgy maradnak. Talán a szabadságérzetük veszett el? Jogos a kérdés, hogy mégis mi a különbség az együttélés és a házasság között, és a házasság előtt sokan gondolhatják azt, hogy semmi, mégis, onnantól kezdve, hogy néhány tanú, esetleg több száz főnyi lakodalmas nép előtt megfogadtátok, hogy együtt tűzön-vízen át - bár eddig is ezt tettétek - mégis nagyobb lesz a felelőség, legalábbis érzetre. És mégis, hogy van az, hogy nekem alá kell írnom egy papírt, hogy végre mindenki elhiggye, hogy igen is szeretem őt?!

Férjvadászok

Persze önállóak vagyunk, talpraesettek, biztonságban vagyunk saját magunk által, de akármennyire dívik a szingli életforma, legtöbbünk - vannak kivételek, persze - fejébe betör egyszer a férjhez akarok menni érzés. A fészekrakó ösztönünk és a biológiai óránk diktálja a tempót, hogy mikor jön el ez az érzés. Harmincas csajismerőseink közül többen kétségbeesetten keresik a férjet, és bizony vannak olyan ügyesek köztük, akik egy-két hónapon belül csápjaik közé fognak egy férfit, és már gömbölyödik is a pocakjuk. Kedves férfibarátom, amikor egyik ősszel összejött egy csajjal, már a második hónapban ultimátumot kapott: "Vagy összeházasodunk, és gyereket csinálsz nekem vagy fel is út és le is! Nem vagyok már tizenhat, hogy járogassunk!" Nos, férfiemberünk erre elgondolkodott, végül is ő sem mai kakas már, hát miért ne? Pikk-pakk házasság, gyerekszülés, izgalmak, jaj de cuki pici baba... Aztán eltelt másfél-két év, és a pasi inkább mozog a haverokkal, más cicák társaságában, mint otthon a hullafáradt feleség és a mindig törődést igényló gyerek mellett. Embere válogatja? Lehet, de az elmúlt három évben közel fél tucat ilyen példasztorit láttam. A gyorsan, a biológiai óra hangos ketyegése mellett megkötött házasságok hogyan is ne végződhetnének rosszul? Egy-két hónap együttlétet követően, amikor még minden izgalmas, szép, jön az ultimátum, a kierőszakolt házasság, családalapítás, persze, hogy a nagy szenvedélyben hajlamosak néhányan hülyeséget csinálni, holott lehet nem is illenek össze, de ez csak akkor derülhetne ki, ha legalább adnának még egy évet egymásnak. De nem, ilyenkor már bizalmatlanság és rohanás van. Mert mi van akkor, ha most elvesztegetnek egy-két évet, és kiderül, mégsem illenek össze, utána jöhet megint egy-két év férjkeresés, és már ki is futottak az időből. Milyen időből? Az időből, hogy boldogok legyünk?

Psota Irén is elénekelte már:

Én nem akarok minden áron férjhez menni,
nem kell tőlem félni sohasem.
A szívemet, azt ki kell előbb érdemelni,
mert én az igazit keresem.

Én nem akarok minden áron házasságot,
életcélom nem az esküvő.
Én megfigyeltem milyen rosszul járnak mások,
és végül egyedül lesz a nő.

Hamar lakzi hosszú bánat, szerelemből bosszú támad,
s egyre marhat majd a bú.
Alig egy-két hétre mához visszamehetsz a mamához,
nézheted a csillagokat: Jaj de szomorú!

Én nem akarok minden áron férjhez menni,
nem kell tőlem félni sohasem.
A szívemet, azt ki kell előbb érdemelni,
mert én az igazit keresem.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások