Közösség

Matekkal a szexre buzdító levelek ellen

2340

Velem számtalanszor előfordul, hogy az est leszálltával, megjelentek a szokásos éjjeli démonok,  a meggondolatlanság, a bátorság, a pimaszság, leginkább alkohol hatására jönnek. Ilyenkor hajlamos vagyok olyan leveleket, SMS-eket küldeni, amiket másnap tuti megbántam, de már mindegy volt. Egy ilyen alkalommal történt, hogy küldtem egy levelet az exemnek, miszerint nem érdekel, hogy már nem akar velem lenni, de legalább szexelni járjunk össze néha, mert arra bármikor készen állok. Persze nem válaszolt. Vagy megesett olyan is, hogy a főnökömnek írtam egy privát levelet, amelyben hosszasan ecsetelem, hogy miért rossz főnök és SZERINTEM mit és hogyan kellene tennie, kommunikálnia, viselkednie. Mondanom kell-e, hogy fél év múlva már nem dolgoztam a cégnél?

Nos, a google levelezőprogramja mostantól megvéd minket azoknak a leveleknek az elküldésétől, amiket valójában lehet, hogy nem is kéne elküldenünk. Mivel leginkább este tíz és hajnali négy között vagyunk kapatosak, ergo meggondolatlanok és merészek, hát ezen időintervallumban, ha levelet küldünk, a kézbesítés előtt meg kell oldanunk néhány matematikai példát. Ezzel nem csak azt teszteli a program, hogy mennyire vagyunk józanok, hanem visszarántja agyunkat a realitás talajára és nem az érzelmeink lesznek a domináló tényezők a cselekedeteinkben. Ez a szolgáltatás a Gmail Labs. Jogos a kérdés, hogy mi van a matematikusokkal, akik még a legrészegebb pillanataikban is képesek helyesen deriválni, nos erre természetesen a google csapata is gondolt, a matematikai feladatok nehézségét igény szerint lehet állítani. 

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások