Lélek

Megfelelés mindenkinek

2264

Korunk egyik parája a megfelelési kényszer, mely az életünk számos területét felöleli. Jónak kell lennünk a munkánkban, ahol egyre nagyobb kihívásokkal találkozunk, tökéletesnek kell lennünk a párkapcsolatunkban és más emberi kapcsolatainkban is, mindemellett legyünk jók a szüleinkkel és találjuk meg önmagunkat is, közben persze tanuljunk is valamit, hogy karrierünket megfelelően egyengessük. Az elvárásoknak való megfelelés hatalmas erőfeszítéseket vesz igénybe, belső energiáinkat akár teljesen fel is emészthetjük, ha folyamatos megfelelni vágyásunkkal nem figyelünk valóban saját magunkra, hisz sokszor nem vesszük észre, kinek is akarunk épp megfelelni - a környezetünknek vagy saját magunknak? A kettő közt hatalmas különbségek vannak.

Szabályos élet

Amióta megszülettünk, meg kell felelnünk. Gyermekként nem rúgunk bele a nagyi boszorkány szomszédjába bármennyire gonoszan viselkedik is, nem kakilunk be, bármennyire unalmas a bilin ülni, nem megyünk ki óráról az iskolában, és nem csinálunk egy csomó mindent, hiszen van egy szabályrendszer, ami alapján működik – úgy ahogy – a társadalmunk. A társadalmi normák nem véletlenül alakultak ki, az ezeknek való megfelelés szocializál minket. Persze megfelelés és megfelelés közt is óriási a különbség. Az adót befizetjük, nem megyünk át a piroson, bejárunk dolgozni, azt tesszük, amit a főnökünk elvár, nem csalunk, nem hazudunk. Igen ám, de ki akar megfelelni a szomszédnak, aki szúrós tekintettel mered ránk, mert mindennap éjfél után érünk haza, és lehet, hogy mindennap más pasi kísér el az ajtóig?! Ezzel már igazán nem tudunk vagy inkább nem akarunk foglalkozni. Hiszen a magunk urai vagyunk.

Szülői kényszer

A családunk és barátaink gyakran támaszthatnak olyan követeléseket, amik alatt úgy érezzük, összeroppanunk. A szülői nyomás akár tönkre is teheti az életünket. A nekik való megfelelés számunkra kiemelkedően fontos, az óvó törődés észrevétlenül megy át elvárásba, tehát el kell végezni az egyetemet, lehetőleg azt, a munkában jónak kell lenni, és persze mi is akarjuk, hogy szüleink büszkék legyenek ránk. Gyakran érezhetjük, hogy ha egy-egy elvárásukat nem teljesítjük, kevésbé fognak minket szeretni és talán így is van. Néha meg kell állnunk, és el kell gondolkodnunk azon, mi akarjuk-e, belső késztetésből mindazt amit kérnek tőlünk, vagy pusztán ránk erőszakolják az akaratukat. Idővel kiderül, hogy magunkénak tudjuk-e érezni életünk minden területét, és azt milyen módszerekkel tudjuk megerősíteni, a kemény napokat rutinosan kezelni. Vagy épp a szüleink életét, vágyait teljesítjük be, és boldogtalanok leszünk, mert sosem teljesedhet ki - a megfelelési kényszer nyomása alatt - saját énünk, boldogságunk. A szellemi és a lelki fejlődéshez elengedhetetlen, hogy magad válassz, tapasztalni kell, akár rosszat is. Az elvárások korlátokat emelnek. A kényszeres megfelelni akarás elnyomja vágyainkat, kreativitásunkat, fejlődésünk lehetőségeit, hiszen nem azt tapasztaljuk meg, ami belőlünk jönne.

Szerelem

Rengeteg elvárással találkozunk párkapcsolatainkban. Nem csak egymás iránt vannak elvárásaink, hanem bizony a körülöttünk lévőknek is vannak a mi kapcsolatunkkal összefüggésben. Mindenkiben ott a vágy, hogy jó lenne, ha a környezetünk is látná, milyen boldogok vagyunk, és ezt joggal tesszük, mert nekünk tökéletes. Egy társadalmilag elfogadott ideális szerelmi kapcsolatban a szerelmespárok teljes harmóniában élik mindennapjaikat, nagyokat beszélgetnek és játszanak, tökéletes szeretők egymás számára. Mindennap szexelnek akár kétszer is, esténként romantikus vacsorát tartanak – majd szexelnek -, elmennek színházba, moziba kiállításra – aztán szex -, hétvégén kirándulnak és minden tökéletes. Holott közel sem. Iszonyú nagy stresszt ró az emberre, ha ezek szerint az elvárások szerint próbálja a párkapcsolatát alakítani, ugyanis ilyen nincs, tehát lehetetlen véghez vinni, a filmekben látottak és a valóságban tapasztaltak közti megfelelni vágyás komoly frusztrációt okozhat az ember bensőjében.

A divat

Nos, kihagyhatatlan eszmefuttatásunkból a külsőségek iránti megfelelési vágy. Bár jól érzem magam pizsamában, sőt néhány éve még le is mentem a reggeli kifliért benne, de mostanra olyan hatással vannak a rám szegeződő szempárok, hogy nem teszem meg, se pizsi, se szénhidrát. Szerettem azt a sok évig hordott Gulliver típusú cipőt is, amit még Velencében vettem tíz éve, de nem tudom felvenni, mert most nem divat a nagy csatos, krumpliorrú cipellő. És folytathatnám a sort a végtelenségig, hogy milyen ruhákat nem hordok, mert meg akarok felelni a környezetem elvárásainak, persze még így is sokszor kikerekedett szempárok jönnek velem szembe az utcán. Az unalomig boncoltuk már a témákat, miért káros plasztiktestet hordani, miért fontos a testünk elfogadása, miért beteges kacsacsőrű emlősre hasonlító szájat csináltatni, de valahogy mégis számtalan mennyiségű nő elhiszi, hogy a teste tökéletessége a mérce a társadalomban elfoglalt helyében. Akkor fogadnak el, ha testtömegindexem épphogy egészséges, de inkább legyen átlagon aluli.

Ha a melleimen a bimbó az ég felé mered és nem a föld felé lóg, ha a hajam a legújabb trendeknek megfelelő, ha a ruhám nemcsak divatos, de legalább márkás, még menőbb, ha egyedi tervezésű, ha mindennap olyan az outfitem, hogy ne lehessen belekötni, a megfelelő táskához van megfelelő cipőm, a felsőm harmonizál a harisnyámmal és így tovább. A reggel elkezdődik a ruhastresszel, majd a délelőtt elhozza a munkahelyi elvárásokat, napközben meg kell felelni a körülöttünk lévőknek, nem engedhetjük meg a hangulatingadozásokat, „keep smile”-lal telik a nap, este frissen, fitten vidáman hazalibegünk, főzünk, mosunk takarítunk, romantikus vacsorázunk, olvasunk, televíziót nézünk és szexelünk egy fergetegeset, majd mélyenszántó beszélgetést abszolválunk a fáradhatatlan, intelligens és tökéletes testű, szőrtelen pasinkkal. Aha, majd belelóg a bilibe a kezünk és felébredünk. Hogy mikor? Amikor megbetegszünk, mert a felgyülemlett szorongások megbetegíthetnek.

Egészség, betegség

Meg kell felelnünk az elvárásoknak, bár képtelenség, mégis igyekszünk. Amikor már akkora a nyomás, hogy testünk is tiltakozik, akkor jön a stressz, amelynek az egyenes következménye a pszichoszomatikus megbetegedések láncolata. Állandó fáradtság, kimerültség, levertség, depresszív lelkiállapot, magas vérnyomás, migrén, gyomorfekély, tumor, agyvérzés, infarktus. Persze megfelelni kell, bizonyos korlátok között, a stressz is kell, mert motivál, egy darabig. De önmagunkon kívül senkinek sem kell megfelelni, mert az lassú öngyilkosság. A teljesítményünk motivációja valójában a megbecsülés, elismerés iránti szükségletünk, így ha azt érezzük, nem teljesítettünk úgy, ahogy szerettük volna, nem érezzük a megbecsülést. A megfelelés szorongásokat, frusztrációkat okozhat, a kudarcok pedig olyan útra terelhetnek, amik egyenesen a depresszióig vezethetnek. A megfelelési kényszer önbizalmunk hiányából fakad, mely szinte mindenkire igaz. A legnagyobb hangú, leghatározottabbnak tűnő emberekben is ott lapul a kisebbségi komplexus és önbizalomhiány, melyet ki így, ki úgy próbál leplezni. 

Pszichológiai ösztönzés

A lelkünk belső egyensúlyának helyreállításához megannyi eszközzel áll rendelkezésre agyunk. A motivációk, a cselekvésre késztetések valójában az egyensúlyok felborulásának következményei. Ha felborul az egyensúlyunk, akkor létrejön a drive, a belső hajtóerő, a késztetés, amely a szervezetet olyan cselekvésre készteti, amivel az egyensúlyi állapot helyreállítható. Ekkor a belső hajtóerő már csökkenni kezd, és minden energiánkkal a cél eléréséért küzdünk. Ezekhez a belső hajtóerőkhöz érzelmi töltöttség is társul, a megfosztottság és kielégülés érzetei dominálnak. A drive-ok tesznek minket érzékennyé olyan ingerek iránt, amiket addig nem is észleltünk, a tapasztalatok során megszerzett cselekvés-sorozatok újabb viselkedéseket indítanak be és finoman hangolják azokat. Így alakul ki bennünk a telítettség érzése is.

Mindez azért fontos, mert az ember cselekedeit motivációi hajtják, az úgynevezett Maslow-féle piramisban az alap, hogy élettani szükségleteinket elvégezzük, aztán megteremtjük a biztonságot melyben kialakítjuk a szociális (szeretet) igényeinket, később úgy élünk, hogy megbecsüljenek minket, és mindennek a csúcsán törekszünk az önmegvalósításra. Vitatott a sorrend kérdése, de tény, hogy mai világunkban még ha nincs is meg a megfelelő lakásunk és partnerünk egyet nagyon akarunk: önmegvalósítani.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások