Lélek

Megfelelés mindenkinek

2264

Korunk egyik parája a megfelelési kényszer, mely az életünk számos területét felöleli. Jónak kell lennünk a munkánkban, ahol egyre nagyobb kihívásokkal találkozunk, tökéletesnek kell lennünk a párkapcsolatunkban és más emberi kapcsolatainkban is, mindemellett legyünk jók a szüleinkkel és találjuk meg önmagunkat is, közben persze tanuljunk is valamit, hogy karrierünket megfelelően egyengessük. Az elvárásoknak való megfelelés hatalmas erőfeszítéseket vesz igénybe, belső energiáinkat akár teljesen fel is emészthetjük, ha folyamatos megfelelni vágyásunkkal nem figyelünk valóban saját magunkra, hisz sokszor nem vesszük észre, kinek is akarunk épp megfelelni - a környezetünknek vagy saját magunknak? A kettő közt hatalmas különbségek vannak.

Szabályos élet

Amióta megszülettünk, meg kell felelnünk. Gyermekként nem rúgunk bele a nagyi boszorkány szomszédjába bármennyire gonoszan viselkedik is, nem kakilunk be, bármennyire unalmas a bilin ülni, nem megyünk ki óráról az iskolában, és nem csinálunk egy csomó mindent, hiszen van egy szabályrendszer, ami alapján működik – úgy ahogy – a társadalmunk. A társadalmi normák nem véletlenül alakultak ki, az ezeknek való megfelelés szocializál minket. Persze megfelelés és megfelelés közt is óriási a különbség. Az adót befizetjük, nem megyünk át a piroson, bejárunk dolgozni, azt tesszük, amit a főnökünk elvár, nem csalunk, nem hazudunk. Igen ám, de ki akar megfelelni a szomszédnak, aki szúrós tekintettel mered ránk, mert mindennap éjfél után érünk haza, és lehet, hogy mindennap más pasi kísér el az ajtóig?! Ezzel már igazán nem tudunk vagy inkább nem akarunk foglalkozni. Hiszen a magunk urai vagyunk.

Szülői kényszer

A családunk és barátaink gyakran támaszthatnak olyan követeléseket, amik alatt úgy érezzük, összeroppanunk. A szülői nyomás akár tönkre is teheti az életünket. A nekik való megfelelés számunkra kiemelkedően fontos, az óvó törődés észrevétlenül megy át elvárásba, tehát el kell végezni az egyetemet, lehetőleg azt, a munkában jónak kell lenni, és persze mi is akarjuk, hogy szüleink büszkék legyenek ránk. Gyakran érezhetjük, hogy ha egy-egy elvárásukat nem teljesítjük, kevésbé fognak minket szeretni és talán így is van. Néha meg kell állnunk, és el kell gondolkodnunk azon, mi akarjuk-e, belső késztetésből mindazt amit kérnek tőlünk, vagy pusztán ránk erőszakolják az akaratukat. Idővel kiderül, hogy magunkénak tudjuk-e érezni életünk minden területét, és azt milyen módszerekkel tudjuk megerősíteni, a kemény napokat rutinosan kezelni. Vagy épp a szüleink életét, vágyait teljesítjük be, és boldogtalanok leszünk, mert sosem teljesedhet ki - a megfelelési kényszer nyomása alatt - saját énünk, boldogságunk. A szellemi és a lelki fejlődéshez elengedhetetlen, hogy magad válassz, tapasztalni kell, akár rosszat is. Az elvárások korlátokat emelnek. A kényszeres megfelelni akarás elnyomja vágyainkat, kreativitásunkat, fejlődésünk lehetőségeit, hiszen nem azt tapasztaljuk meg, ami belőlünk jönne.

Szerelem

Rengeteg elvárással találkozunk párkapcsolatainkban. Nem csak egymás iránt vannak elvárásaink, hanem bizony a körülöttünk lévőknek is vannak a mi kapcsolatunkkal összefüggésben. Mindenkiben ott a vágy, hogy jó lenne, ha a környezetünk is látná, milyen boldogok vagyunk, és ezt joggal tesszük, mert nekünk tökéletes. Egy társadalmilag elfogadott ideális szerelmi kapcsolatban a szerelmespárok teljes harmóniában élik mindennapjaikat, nagyokat beszélgetnek és játszanak, tökéletes szeretők egymás számára. Mindennap szexelnek akár kétszer is, esténként romantikus vacsorát tartanak – majd szexelnek -, elmennek színházba, moziba kiállításra – aztán szex -, hétvégén kirándulnak és minden tökéletes. Holott közel sem. Iszonyú nagy stresszt ró az emberre, ha ezek szerint az elvárások szerint próbálja a párkapcsolatát alakítani, ugyanis ilyen nincs, tehát lehetetlen véghez vinni, a filmekben látottak és a valóságban tapasztaltak közti megfelelni vágyás komoly frusztrációt okozhat az ember bensőjében.

A divat

Nos, kihagyhatatlan eszmefuttatásunkból a külsőségek iránti megfelelési vágy. Bár jól érzem magam pizsamában, sőt néhány éve még le is mentem a reggeli kifliért benne, de mostanra olyan hatással vannak a rám szegeződő szempárok, hogy nem teszem meg, se pizsi, se szénhidrát. Szerettem azt a sok évig hordott Gulliver típusú cipőt is, amit még Velencében vettem tíz éve, de nem tudom felvenni, mert most nem divat a nagy csatos, krumpliorrú cipellő. És folytathatnám a sort a végtelenségig, hogy milyen ruhákat nem hordok, mert meg akarok felelni a környezetem elvárásainak, persze még így is sokszor kikerekedett szempárok jönnek velem szembe az utcán. Az unalomig boncoltuk már a témákat, miért káros plasztiktestet hordani, miért fontos a testünk elfogadása, miért beteges kacsacsőrű emlősre hasonlító szájat csináltatni, de valahogy mégis számtalan mennyiségű nő elhiszi, hogy a teste tökéletessége a mérce a társadalomban elfoglalt helyében. Akkor fogadnak el, ha testtömegindexem épphogy egészséges, de inkább legyen átlagon aluli.

Ha a melleimen a bimbó az ég felé mered és nem a föld felé lóg, ha a hajam a legújabb trendeknek megfelelő, ha a ruhám nemcsak divatos, de legalább márkás, még menőbb, ha egyedi tervezésű, ha mindennap olyan az outfitem, hogy ne lehessen belekötni, a megfelelő táskához van megfelelő cipőm, a felsőm harmonizál a harisnyámmal és így tovább. A reggel elkezdődik a ruhastresszel, majd a délelőtt elhozza a munkahelyi elvárásokat, napközben meg kell felelni a körülöttünk lévőknek, nem engedhetjük meg a hangulatingadozásokat, „keep smile”-lal telik a nap, este frissen, fitten vidáman hazalibegünk, főzünk, mosunk takarítunk, romantikus vacsorázunk, olvasunk, televíziót nézünk és szexelünk egy fergetegeset, majd mélyenszántó beszélgetést abszolválunk a fáradhatatlan, intelligens és tökéletes testű, szőrtelen pasinkkal. Aha, majd belelóg a bilibe a kezünk és felébredünk. Hogy mikor? Amikor megbetegszünk, mert a felgyülemlett szorongások megbetegíthetnek.

Egészség, betegség

Meg kell felelnünk az elvárásoknak, bár képtelenség, mégis igyekszünk. Amikor már akkora a nyomás, hogy testünk is tiltakozik, akkor jön a stressz, amelynek az egyenes következménye a pszichoszomatikus megbetegedések láncolata. Állandó fáradtság, kimerültség, levertség, depresszív lelkiállapot, magas vérnyomás, migrén, gyomorfekély, tumor, agyvérzés, infarktus. Persze megfelelni kell, bizonyos korlátok között, a stressz is kell, mert motivál, egy darabig. De önmagunkon kívül senkinek sem kell megfelelni, mert az lassú öngyilkosság. A teljesítményünk motivációja valójában a megbecsülés, elismerés iránti szükségletünk, így ha azt érezzük, nem teljesítettünk úgy, ahogy szerettük volna, nem érezzük a megbecsülést. A megfelelés szorongásokat, frusztrációkat okozhat, a kudarcok pedig olyan útra terelhetnek, amik egyenesen a depresszióig vezethetnek. A megfelelési kényszer önbizalmunk hiányából fakad, mely szinte mindenkire igaz. A legnagyobb hangú, leghatározottabbnak tűnő emberekben is ott lapul a kisebbségi komplexus és önbizalomhiány, melyet ki így, ki úgy próbál leplezni. 

Pszichológiai ösztönzés

A lelkünk belső egyensúlyának helyreállításához megannyi eszközzel áll rendelkezésre agyunk. A motivációk, a cselekvésre késztetések valójában az egyensúlyok felborulásának következményei. Ha felborul az egyensúlyunk, akkor létrejön a drive, a belső hajtóerő, a késztetés, amely a szervezetet olyan cselekvésre készteti, amivel az egyensúlyi állapot helyreállítható. Ekkor a belső hajtóerő már csökkenni kezd, és minden energiánkkal a cél eléréséért küzdünk. Ezekhez a belső hajtóerőkhöz érzelmi töltöttség is társul, a megfosztottság és kielégülés érzetei dominálnak. A drive-ok tesznek minket érzékennyé olyan ingerek iránt, amiket addig nem is észleltünk, a tapasztalatok során megszerzett cselekvés-sorozatok újabb viselkedéseket indítanak be és finoman hangolják azokat. Így alakul ki bennünk a telítettség érzése is.

Mindez azért fontos, mert az ember cselekedeit motivációi hajtják, az úgynevezett Maslow-féle piramisban az alap, hogy élettani szükségleteinket elvégezzük, aztán megteremtjük a biztonságot melyben kialakítjuk a szociális (szeretet) igényeinket, később úgy élünk, hogy megbecsüljenek minket, és mindennek a csúcsán törekszünk az önmegvalósításra. Vitatott a sorrend kérdése, de tény, hogy mai világunkban még ha nincs is meg a megfelelő lakásunk és partnerünk egyet nagyon akarunk: önmegvalósítani.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
szept
30
marimatsu írta:
gratu, jó cikk:) nem tudom van e valaki aki mentesiteni tudja magát a megfelelési kényszer alól ami az élet minden területén ennyire beskatulyáz...én igyekszem, de nem mindig sikerül...
13:06
2
szept
30
antares777 írta:
Én megfelelek mindenhol és nem parázok rajta, ennyire egyszerű :-)))
Ha félnék biztos nem menne minden területen...
Jó agysebészeti műtétet nem tudnék csinálni, de azt senki nem is várja el tőlem.
13:16
3
szept
30
Bettus22 írta:
Ami a divatot illeti, nem igazán érdekel, hogy megfeleljek bárkinek is.Hiába eszméletlen csini egy ruha, vagy cipő, vagy bármi, ha nem tudok benne menni, nem érzem jól magam benne, nem fogom azért felvenni, hogy másoknak megfeleljek.
Amit viszont végképp nem tűrök el, az az, ha a táplálkozási szokásaimba akarnak beleszólni. Szeretem a töltött káposztát, meg még jó néhány hizlaló kaját, és nem fogom őket csak azért kihagyni az étrendemből, mert hizlalnak. Én eszem meg, nem más.Ahogy az ezek miatt rámrakódó súlyfelesleget se fogja leúszni, letornázni senki helyettem.
13:21
4
szept
30
antares777 válaszaBettus22 írására:
Erről az jutott eszembe, bár csak olyanok lennének a szülők, hogy fogyóztatni akarják az embert, de sajnos mindig csak tömni akarnak :-))))
13:38
5
szept
30
szicse válaszaantares777 írására:
Nálunk is általában ez a szöveg, hogy mennyire keveset eszel lányom. De hát ha nem fér több. Egyébként az, hogy nagyon félek az elhízástól biztos vmilyen szinten a most sugallt gizda-ideálnak tudható be, de én inkább magamnak akarok ezzel tetszeni. Mostanában mintha kezdenék "lelazulni" a megfelelés terén, de sokszor majd beleszakadok, hogy jó legyek. Ilyenkor nekem jól esne egy kicsit ágynak esni, mint a cikk említette, hogy mindenki engem pátyolgasson, velem foglalkozzon és tehermentesítsen. De nem lehet, nincs idő ilyesmire... :)
Valamilyen szinten kötelező alkalmazkodni, nem hiszem, hogy akik lázadnak- akár öltözködéssel, akár viselkedéssel- annyira élvezik, hogy kinézik őket a társaságból.
14:23
6
szept
30
doresz írta:
Lányok had gratuláljak,szuper összeállítás.Érzékeny pontomra tapintottatok,ha valami akkor a megfelelési kényszer igazán megnyomoríthatja az ember lányát.
Amióta csak a szüleim elváltak -kb. 16 éve- mindig is apumnak akartam megfelelni.Azt gondoltam ha nem vagyok elég jó,nem úgy viselkedem ahogy azt szerinte kell akkor nem szeret.
Igazából csak most kezdtem el érezni,hogy sehogy sem érzem jól magam így.
Az összes energiámat az emésztette fel hogy megfeleljek a környezetem elvárásainak.
Ez egy csapda,és ha nem nézel őszintén magadba minnél előbb később rosszul jársz.
Ja a hajhullást kihagytátok a testi tünetek közül,az is elég gyakori megfelelési kényszer hatására kialakult emocionális stressz miatt.
15:40
7
szept
30
livcso írta:
nagyon jó a cikk!én is sokat gondolkoztam már ezen hogy feeladom..mert egyszerűen nem tudok megfeelellni mindeennek mindenkinet!túl nagyon az elvárások és nem tudok boldog lenni!........talán túlreagálom !....
Jah meg még annyit hogy van olyan szülő aki fogyókúráztatni akar.........az én anyám folyton rám szól hogy ne egyek már annyit ....hogy fogok így kinézni...stb.(megjegyzem hogy 48kilómmal....jóval soványabb vagyok mint az átlag).......már szzinte étkezési zavaraim jöttek el...próbálok akkor enni ha nemmlátják...félek hogy rámszólnak hogy már megint eszzek..........MEGFELELÉSI KÉNYSZER.......(ördögi kör)
15:57
8
szept
30
scarlett válaszaantares777 írására:
khm, az én szüleim (anyukám) kifejezetten nem az a "tömős" típus. mivel én baromi hízékony vagyok, kb 3 éves koromtól vitt mindenhova (balettől kezdve szertornáig volt jópár sportág), hogy kordában tudja tartani az alkatom... és a mai napig észreveszi, ha csak fél kiló felszaladt rám :) szóval van ilyen is.. :)
16:55
9
szept
30
törölt írta:
"A szülői nyomás akár tönkre is teheti az életünket. A nekik való megfelelés számunkra kiemelkedően fontos, az óvó törődés észrevétlenül megy át elvárásba, tehát el kell végezni az egyetemet, lehetőleg azt, a munkában jónak kell lenni, és persze mi is akarjuk, hogy szüleink büszkék legyenek ránk. ... Vagy épp a szüleink életét, vágyait teljesítjük be, és boldogtalanok leszünk, mert sosem teljesedhet ki - a megfelelési kényszer nyomása alatt - saját énünk, boldogságunk. "

Na, gyerekek, én ezt szoptam meg! :PPP
Talán pont azért szeretnék olyan nagyon-nagyon saját lurkókat, hogy ők már tényleg szabadon, szívük szerint választhassanak pályát. Hogy én megadhassam erre a lehetőséget, s ne szeressem kevésbé a kölykömet, ha "csak" egy kétkezi munkás lesz belőle és nem végez főiskolát/egyetemet. De boldog lesz a rohadt életbe, mert szeretni fogja a foglalkozását.
Hiszem, hogy sikeres csak az lehet - hosszú távon - aki szívesen, örömmel végzi a munkáját.

Nekem már az is csak egy álom, hogy a nemszeretem szakmámon belül egy olyan munkahelyre tudjak átigazolni, ahol kellemesebb a társaság és érdekesebb a feladat. Amíg ez nem sikerül, hullajtom a hajamat (persze nem szándékosan) - remélem, nem kell a kopaszságig várnom! :P
17:45
10
szept
30
curlie írta:
Nagyon jó cikk, gratula, lányok! :)
Szerencsére a szüleim sosem tűztek ki elém olyan célokat, amik elérhetetlenek lettek volna hozzám, vagy a képességeimhez képest. Inkább mindig ösztönöztek/ösztönöznek, sosem erőltettek rám semmit, inkább megmutatták a lehetőségeket, vagy az utat, hogy mit hogyan lehet jól csinálni, mit hogyan jobb csinálni. Persze, sokszor volt olyan, hogy hiába beszéltek, saját magam tapasztalatáig nem hittem el, hogy tényleg igazuk volt egy-két dologban.

Társadalmilag elfogadott, ideális párkapcsolat? Hmmm... szerintem olyan nincs, hogy tökéletesen harmonikus minden. Főleg, hogyha kívülről nézzük, hiszen mindenkinek nem lehet megfelelni. Hallottam már olyan sztorit is pl, hogy "X meg Y olyan tökéletesen élnek, mindig kéz a kézben sétálnak, pedig már harminc éve házasok.Semmi nem történik velük.Nem furcsa ez kicsit?"-és innentől kezdve már ment is a pletyka...

Testtömeg-index, na ez tényleg jó! Én az a véglet vagyok, akire mindig rászólnak ( hála az égnek, a szüleim soha nem mondják, csak más emberek a környezetemben), hogy miért nem hízol már, eszel te rendesen? Miért vagy ilyen sovány? Satöbbi. Ez ugyanolyan rossz érzés.
Nem tudok hízni, bármit eszek, a doki közölte, hogy örüljek, hogy nem vagyok hízékony, és ha nem vagyok beteges, akkor egyáltalán semmi gond nincsen. De nagyon rossz hallani nap mint nap, hogy "hű de sovány vagy!". Könyörgöm, én sem molesztálok senkit, hogy 25 feletti a bmi-je, akkor engem se piszkáljanak. Másrészt, aki túlsúlyos, annak sem mondjuk, hogy "miért eszel annyit?" Nem?
Nekem mindenki pont úgy jó, amekkora, és kész. Én miért nem vagyok jó XS-es méretben?
És nem, csak azért, mert azt mondják, nem fogok hízókúrát tartani :)

Szó, ami szó, szerintem nem szabad azt akarni, hogy megfeleljünk mindenkinek, vagy legalábbis ne akarjunk tökéletesen megfelelni, mert nem lehetséges. Persze, ha van célunk, akkor meg is akarunk felelni, ha másnak nem is, de magunknak mindenképpen, csak az nem mindegy, hogy milyen áron.
18:06
11
szept
30
BJosh írta:
Anyám folyamatosan azt hajtotta h tanulj németül...angol szakra mentem. Anyám folyamatosan sujkolta belém a konzervatív értékrendet...nos krvára az lettem mint látjátok xDDD. Anyám folyamatosan tömött volna és "férfit" akart belőlem nevelni, ehhez képest 18 éves koromban 15 kilót fogytam és azóta nem megyek 60 fölé :D arról nem is beszélve, hogy hogy nézek ki... ;) Én valahogy minden ellen lázadok ami nyomásként feszül rám és igyekszem gyökeresen az ellentetjét csinálni, ez van. LÁZADJATOK TI IS!!!! :P
18:57
12
szept
30
Adriana válaszaBJosh írására:
Azért férfi nyugodtan lehetsz... :-D
20:36
13
okt
01
antares777 válaszaAdriana írására:
:-))))

Erről az jutott eszembe amikor céges rendezvényen 80 munkatárs elött a kolleganőm felkiáltott és rám mutatott.
-Látjátok egy igazi férfi !
(gondolom hova kívánt a legtöbb férfi kollégám...)
10:00
14
okt
01
kincs0420 írta:
Én az apósoméknak nem tudok megfelelni, teljesen mindegy mit csinálok, mindig én maradok a hülye kis k***a. Mai napig nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki ezt a címet, de azt tudom, hogy ez közrejátszott abban, hogy most egy elég nehéz ponton vagyok az életemben.
10:34
15
okt
01
antares777 írta:
Mert kiálltam elsőnek táncolni vele és a mai napig is ki merek, pedig nem is tudok.
Ma már elvárják tőlem a nyitótáncot a céges rendezvényeken, pedig két falábam van :-)))
12:19
16
okt
01
Anima írta:
Zavaró h,sokmindenben meg kell felelni,és vannak dolgok amikben nem tudok nem is akarok,mert az csak az én dolgom,nem ártok vele senkinek,akinek nem tetsztik és szóvá teszi rohadjon meg ha ilyen beszűkült .(öltözködés,zene,szórakozás,érdeklődés...idegeneknek sem fogok megfelelni,lehet suliban tanároknak meg kéne tanulás téren,de ami nem érdekel,nem szeretem az nem is megy-ezt néhány tantárgyra értem.
17:55
17
okt
01
carrie írta:
Saját életemben nem nagyon tudnék ilyenről beszámolni, szerencsére szabad szellemben neveltek a szüleim, a tesóimat is, de engem mint lekisebbet inkább kényeztettek, mint korlátoztak. Azt mondták, hogy tanuljak, de azt nem hogy csakis kitűnő lehetek, és nem kényszerítettek egyetemre/fősulira, hagyták hogy csináljam amit szeretnék.

Persze a suliban mindig ott van a megfelelés kényszere. Minden tanár azt hiszi csak az ő tantárgya létezik, csak arra kell készülni, és nem ismernek kegyelmet, ha a napi 6 órádból egyikre már nem volt erőd készülni, mert elájultál a fáradságtól például... Szerencsére azok az idők elmúltak.

A legjobb barátnőm példáját tudnám felhozni, na Ő mindig 101 %-ra törekszik. És néha nagyon kikészül tőle, mégsem bír leállni. A tanulás terén, a külsejével kapcsolatban, a kapcsolatában, néha még idegeneknek is meg akar felelni...
A másik pedig a Kedvesem, aki sokat veszekedett velem amiatt, hogy én állítólag magas elvárásokat támasztok vele kapcsolatban, és sokáig tartott míg meggyőztem hogy ez nem igaz, azóta belátta, hogy mellettem valóban önmaga lehet.

Szóval én nem nagyon foglalkozom a megfeleléssel. Az alapvető szabályokat betartom, a feladataimat elvégzem. Aki ismer, annak nem kell bizonyítanom, aki meg nem, annak meg főleg nem.

"Élj úgy hogy önmagadnak megfelelj! A saját szemedben légy hős!" (nem tudom a szerzőt, de jó idézet)
18:38
18
okt
01
bluemoon írta:
Nagyon jó a cikk, csajok! Jókat vigyorogtam rajta, így, egy "végigmegfelelős" nap végén, különösen a divat rész második bekezdésén... :)
Érdekes újra és újra szembesülni azzal, hogy miért hullafáradt az ember lánya, miért fordul be egyre gyakrabban, és egyre jobban... Hát ezért! Jó nehéz megtartani az egyensúlyt önmagunk és mások között. Mindenki előtt le a kalappal, akinek sikerül!!!
19:22
19
okt
03
Shill válaszacurlie írására:
milyen ismerős :)
Engem is azzal szekálnak, hogy egyek többet stb. közben örökölten vagyok ilyen.
Nem baj, legalább azt eszünk amihez kedvünk támad :)
19:09
Felhasználónév:
Jelszó: