Lélek

Aggyal vagy szívvel döntesz?

2236

Hiába vágod rá bármelyiket is, azt hiszem egyik sem húzható teljesen rá senkire - egyszer ez, egyszer az dominál helyzettől és például életkortól függően. Az érzelmek valamilyen szinten mindig szerepet játszanak döntéseinkben, tetteinkben, egész életünkben, kiirtani nem tudjuk őket, persze nem is akarjuk, hiszen ettől az örökös hullámzástól olyan szép. Néha kicsit szenvedünk, de csak azért, hogy utána értékelni tudjuk, mikor minden jobbra fordul - ha nem ismernénk a mélységeket, a magasságot sem tudnánk kellőképpen élvezni. Az érzelmek bizonyos fokú irányításával persze hellyel-közzel megvédhetjük magunkat a nagy mélységek megtapasztalásától, de nem biztos, hogy van értelme.

Bár egyik kategória sem húzható rá mindenkire, azért vannak, akiknek az agya felül tud kerekedni a szívükön, és vannak, akik inkább a szívükre hallgatnak az esetek többségében. Én azt hiszem az első csoportba sorolhatom magam, nagyrészt fejben döntök el mindent, aztán továbblépek. Persze ez messze nem olyan egyszerű, hiszen rendesen sajog az én szívem is, de ha az agyam döntött, ha megvolt az ítélet, már nincs mese, nincs visszaút. 

Ez a típus akár szerencsésnek is mondható, mert látszólag sok-sok szenvedéstől, megaláztatástól kíméli meg magát, az ilyen agyas típus, viszont nem jó mindig agyban dönteni, van, hogy kell egy kis kompromisszum készség, erre azonban csak a szívünk képes rákényszeríteni bennünket. A másik, amit figyelembe kell venni, hogy a szakemberek szerint azoknál, akik jellemzően racionálisan döntenek, előbb vagy utóbb ez valamilyen testi betegséget okozhat az érzelmek elfojtása, fizikai tünetekkel kell számolniuk hosszú távon.

A másik típus képviselői a szívükre hallgatnak döntéseik, tetteik nagy részénél, éppen ezért erősen kiteszik magukat annak a veszélynek, hogy képesek sokáig tűrni egy kapcsolatban - amely már réges-régen nem működik -, képesek sokáig várni egy ígérgetett szerelemre, képesek folyamatosan ülni az érzelmi hintán. Az érzelem nagy úr, sok mindent megteszünk szeretetből és szerelemből is.

Számos példával tudja mindenki bizonyítani, hogy az érzelmeket mennyire nehéz irányítani, milyen nehéz csak agyban dönteni. Már írtunk a szeretőségről mint párkapcsolati formáról, és oda jutottunk, hogy az viszi zátonyra az ilyen viszonyt, hogy nem tudjuk kordában tartani, irányítani érzelmeinket. Persze lehet leplezni, lehet megjátszani, de belül csak ott tombolnak továbbra is. Önuralomtól függ, hogy felidegesítjük-e magunkat a nem éppen kedves pénztáros nénin, hogy kifakadunk-e, de annak, hogy hogyan reagálunk egy megcsalásra, már semmi köze az önuralomhoz: fáj és kész. Fáj mindenkinek, lényegtelen, hogy inkább aggyal vagy inkább szívvel hozza meg a döntéseit, olyankor irányíthatatlanná válnak az érzelmek.

Vagy vegyünk például egy veszekedést - mindegy kivel, hogy szülőkkel, barátokkal vagy éppen a nagy Ő-vel hadakozunk - a vita hevében, ahogy elöntenek az érzelmek, sokszor olyan szavakat használunk, és olyan dolgokat vágunk a másik fejéhez, amiket normál állapotban nem tennénk. Ilyenkor az ego üvölt bennünk. Persze lelki fejlődésünkkel, a tapasztalatokkal egyre okosabbak leszünk, kordában tudjuk tartani kirohanásainkat, dühkitöréseinket, az agyunk kezdi átvenni az irányítást bizonyos érzelmi területeken is, és idővel megtanulunk okosan veszekedni, addig pedig jó néhány hibát elkövetünk, de ezekre szükségünk is van.

Úgy tűnik, fiatalon, tizenévesen, húszas éveink elején hajlamosabbak vagyunk a szívünkre hallgatni. Ekkor még felelősség nelkül élünk, a szakítás is könnyebb, hiszen az előttünk álló évek magukban rejtik a lehetőséget, hogy jön majd egy jobb, jön majd más. Még nem kell racionálisan döntenünk, hogy egy biztos és nyugodt életet teremtsünk magunknak, még szabadok vagyunk, még nincs felelősség, még nincs egyre hangosabban ketyegő óra.

Harminc felé azonban már akaratlanul is egyre inkább szem előtt kell tartanunk a hosszabb távú dolgokat, a családos terveket, így az évek múlásával agyunk egyre nagyobb szerepet követel magának, beindul e végeérhetetlen gondolati kör, a logikus mérlegelés, a mit-miért érdemes feladni, a mit fogunk kapni, és hogy ez hogyan hat ki másokra, mások érzelmeire, mások életére. A biztonság és a nyugodt élet egy kor után sokkal, de sokkal fontosabb lesz mint az elsöprő nagy érzelmek, a kalandok, ez lehet az oka, hogy inkább aggyal döntünk. Persze szerencsések azon kevesek, akiknek a biztonságos élet és az elsöprő szerelem egy személyben adatik meg, így nem kell választaniuk, hiszen a szívük is oda húz, ahova az agyuk. Legalábbis egy darabig.

Míg lépéseink csak a mi életünket befolyásolják egyszerűbb a szitu, mindegy, hogy aggyal vagy szívvel választasz, minden sokkal egyszerűbb.Akkor azonban, amikor már ott van egy szerető társ, netán egy-két gyerek is, már nehezebb a kérdés. Döntésünk kihat a másikra, a többiekre is, ekkor természetesen hajlamosabbak vagyunk az agyunkra hallgatni. Egy megromlott párkapcsolatnál vagy a házasságnál, ha nincs gyerek, akkor is nehéz a választás, hiszen párunkra is hatnak tetteink következményei.

Nem csak a szerelmünkben, a párkapcsolatunkban kell döntenünk, a munkahelyünk, a suli vagy éppen egy jóbarát is állíthat hasonló válaszutak elé. Napi komfortérzetünkkel kapcsolatos dilemma lehet, hogy olyan munkát végezzünk, amit szeretünk, amit szívvel-lélekkel csinálunk, még ha nem is fizetnek meg úgy érte, ahogy azt szeretnénk, vagy olyat, amit jól megfizetnek, de nem akkora kedvvel végezzük. A szívünk az imádott munkához, míg agyunk az anyagi biztonsághoz húz, s ez is nehéz kérdés.

A kor és az adott szituáció mellett nagy különbség van a döntések terén a két nem között is, csak úgy, mint minden más területen. Mi nők inkább a szívünkre hallgatunk, míg a férfiak az agyukra. Gondoljunk csak bele, mennyivel érzékenyebbek vagyunk, bármilyen kis apróságot a szívünkre tudunk venni, a férfiak pedig sok mindentől meg sem hatódnak - legalábbis látszólag. És ez így szép valahol.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások