Közösség

Bekerekezett város

2223

A valódi autómentes nap - tehát nem a hétvégi bohóckodás - estéjén valójában semmi eget-földet rengető nem történt, mindössze annyi, ami minden nap történik. Sok ezer biciklis el akart jutni A-ból B-be az autók forgatagában, s tette mindezt, ahogy tudta - többnyire az autók mellett lehúzódva, esetleg köztük centizgetve, néhol ingerült dudaszó közepette, máshol a kongó utcákon fellélegezve. Olykor, ha sokan verődtünk össze egy szűkebb utcában vagy egy szűkebb hídon, hát elfoglaltuk az egész sávot a gyorsabb haladás érdekében, és lám, nem dőlt össze a világ, nagymamák nem haltak meg, gyerekek nem maradtak éjszakára az oviban, a színházak megteltek, a jogok nem csorbultak.

Annyiban volt ez más, mint az eddigiek, hogy nem kijelölt útvonalak mentén rajzott a Critical Mass, csak kezdő és végcél volt megadva, lezárás nélkül, rendőri felvezetés nélkül. Nem is dőltek meg rekordok, az a majd' húszezer bringás, aki megjelent, mintha minden nap kint kerekezne, olyan természetességgel szívta magába a város ezt a sok kétkerekűt, mint az autómentes nap szmogját. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolkodnék az autózás pszichológiáján, s tegnap egy pillanatra akár el is hihettem volna, hogy most végre minden volán mögött ülőnek leesik, nem ellenségek vagyunk, hanem várostársak, nem háborúból tekerünk, hanem magunkért, hogy nem ellenük biciklizünk, hanem mellettük, és képzeletemben az autós látá, hogy ez jó.

Ó, mondd, miért?

Közben persze nyilvánvalóan ez nem ilyen egyszerű, mert az autózás lélektana igen összetett, keveredik benne az ego, a dac, a kényszer, a stressz, a harag, a lustaság, az elfojtott vágy és még egy csomó minden, ami sokszor csak egy b....megben sűrűsödik össze. Az autó kényelem, az autó esernyő, az autó praktikus, az autó gyors, az autó jó - elvileg. De eljön a pillanat, amikor a pozitívumok listája messze eltörpül a negatívumok listája mellett, nevezetesen azok mellett a tények mellett, hogy az autó drága, a benzin drága, a parkolás drága, parkolóhely nincs, az autózás lassú, az autózás idegtépő, a dugó nagy, az autó lassú, az autó rossz.

És itt akadok meg rendre. Vajon mi kényszeríti az emberek ilyen széles tömegét, hogy az ismert tények ellenére az egyik bizonyítottan legsúlyosabb stresszfaktort, a dugóban való poroszkálást válasszák minden nap valami gyorsabb, valami egyszerűbb, valami ésszerűbb helyett? Hagyjuk most a beteg rokonokat és a teherfuvarozókat meg azokat, akiknek lakóhelyük okán tényleg nincs más választásuk, nyilván nem róluk beszélek (bár az agglomerációba való kiköltözés ugye megkérdőjelezhető, hisz menekül a szmog elől, majd ő csinálja nekünk ide). Cserébe én meg hagyom a moralizálós szövegelést légszennyezésről, klímaváltozásról, élhetetlen városról, koszos falakról, korai halálról, allergiás gyerekekről, elfoglalt terekről. (A belvárosban élek, tudom, hogy ez autókkal jár, mint ahogy romkocsmákkal, éttermekkel, kávézókkal is, úgyhogy ezek ellen se nagyon kéne feljelentgetni, de ez más tészta.)

Mi lehet tehát az az ok, ami miatt minden nap felkel valaki korábban, mint kéne, beül egyedül (igen, a legtöbben egyedül vannak, ezt mindenki látja) az autójába, és egy órán keresztül szív - minden értelemben. Sokáig azt gondoltam, legfőbb oka ennek az, hogy úgy érzik, valaki csorbítani akarja őket valamilyen alapvető emberi jogukban, mintha alkotmányos jog lenne a dugóban ülés. Hihető volna ez is, hisz magyarázatot ad a szélsőséges agresszióra, ami egy-egy CM után tapasztalható volt bizonyos években, mintha bosszúra éhesen ültek volna be másnap a dobozokba.

Lusta Dick

De találtam jobb magyarázatot, mégpedig a lustaságot. Igen, azt hiszem ez a legfőbb kiváltó ok, és ebből fakad minden járulékos szenny. Lusták vagyunk, ezért nem ülünk fel a bringára. Környezetemben nem egy és nem kettő olyan ember van, akik bőven bebringázható távolságokat tesznek meg kocsival, de nem ülnek bringára, mert nem és nem és nem. És akárhányszor beszélgetünk, arra jövök rá, basszus, ők egyszerűen lusták. Semmilyen ésszerű ok nincs, se gyerek, se rokon, se vidéki távolság, csak a nem.

És innentől persze, hogy frusztráló, ha míg én a lusta fenekemet pihentetem a huzatvédős ülésen, s mellettem fitten elteker egy bringás, már rég csak ingó-bingó hátsóját látom, de én még mindig itt ülök. Ekkor én is pipa lennék. Nem feltétlenül rá, leginkább magamra, de magamnak se vallanám be, hogy ez ciki, inkább támadásba lendülnék, szidni kezdenék minden kerekest, agyvizem forrna, és meg is érkeztem a volán mögötti agresszióhoz, az anyázáshoz, a leszorítósdihoz, a direkt el nem engedősdihez. És erre jön a többi fémdoboz irritáló közelsége, hogy nem haladok bassssszki, pedig itt ülök egy három millás kocsiban, és nem haladok, és zöld és sárga és megint piros, és előttem bénáznak, és mi az anyámért nem mész már, te köccccccsööööög?

(Nem a bringa az egyetlen alternatíva, ott a tömeg, óppardon közösségi közlekedés, de annak esetleges hiányosságai és ár/értékbeli problematikái most nem ide tartoznak.)

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások