Lélek

SOHA ne mondd, hogy SOHA!

2027

Érdekes, de én valahogy mindig úgy gondolkodtam erről a témáról, hogy velem soha nem fordulhat elő, hogy ilyen helyzetbe kerüljek, vagy legalábbis a közelébe. Nem vagyok egy nagy bulizós, nincsenek alkalmi partnereim, és még csak drogos sem vagyok. Nos, most már kijelentem, SOHA ne mondd hogy SOHA!

Történt ugyanis, hogy 2005 nyarán megműtötték a vesémet, a kórházból kijőve boldogan lábadoztam itthon. Épp egyedülállóként. Barátnőm és az akkori barátja kitalálták hogy bemutatnak a srác egy barátjának. Mondom miért is ne! Legalább nem itthon fogok gubbasztani. Szimpi volt a srác, én is neki. Elkezdtünk találkozgatni, közös programok, randi minden ami kell. Aztán a srác elkezdett furcsán viselkedni, egyszer úgy tett mintha egy pár lennénk máskor meg mintha csak barátok. Nem értettem miért. Kérdezgettem de mindig kitérő választ adott. Végül is addig-addig szenvedtünk, hogy összejöttünk. Fél évig voltunk együtt. Meglehetősen furcsa kapcsolat volt, soha nem mondta, hogy szeret. Igaz nem is ez az érdekes, hanem az, hogy miután szakítottunk, véletlenül beszélgettem msn-en egy közös ismerőssel a haveri köréből. Megkérdezte a lány, hogy lefeküdtem-e a sráccal?

Igen. Mire Ő – hát nem kellett volna, mert AIDS-es.

És akkor kezdett összeállni a kép, hogy miért van leszázalékolva, miért nem dolgozik, nem jár el szinte sehova, egy egyszerű nátha is egy hétig ágynak dönti, hogy miért költöztek annyit az elmúlt években, és még sorolhatnám. Gondolom nem kell mondanom, mennyire megijedtem, és kibuktam. Az volt a szerencsém hogy óvszert használtunk. Persze azért egyből mentem tesztet csináltatni, ami hála Istennek negatív lett. Sőt, azóta még kétszer voltam, és azok is jók lettek.
De valahogy nem tudom túltenni magam rajta. Úgy érzem vak voltam, magamat hibáztatom, és azóta egy pasiban sem tudok megbízni. Borzasztó érzés. Azért is írtam ezt most meg mert reménykedem hátha segít abban hogy feldolgozzam.

Ti mit gondoltok, ki lehet valahogy védeni hogy ilyen emberekkel összejöjjön valaki? Vagy minden pasinál kezdjünk úgy hogy akkor most egy negatív HIV tesztet kérnék?!

Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe.

Hozzászólások
1
szept
16
Tallu írta:
Megnyugodtam, hogy nemcsak nekem vannak ilyen félelmeim. Én legszívesebben minden pasimtól kértem volna AIDS tesztet. Amúgy én is voltam már AIDS szűrésen emiatt..miután egy olasszal voltam együtt..hehh..olaszok..köztudottan nagyon sok a HIV fertőzött köztük európai viszonylatban. Persze védekeztünk, de azért mint tudjuk, orális úton is el lehet kapni, a vírus bármilyen kis hámsérülésen keresztül bejuthat a szervezetünkbe, és nekem épp volt egy kisebb seb a számban.. Megijedtem de rendesen.
13:18
2
szept
16
zsofi írta:
iagzából nekem furcsa ez a történet, sok szempontból. persze tanulságos, ha tényleg így volt, de nem szeretném, ha azt a sztereotípiát erősítenénk, hogy a HIV fertőzöttek - NEM AIDS-esek - nem őszinték, és felelőtlenül viselkednek.

és vajon a barátai miért fél év után közölték ezt veled? és vajon nem csak rosszindulat volt mögötte?

egyébként igen, egy negatív tesztet nem csak a pasik, a csajok is prezentálhatnának. de nem csak erre. chlamydiára, HPV-re, miegyébre
13:21
3
szept
16
meda írta:
én minden pasitól, akivel úgy néz ki, hogy szex lesz a dologból, kérek 1 HIV tesztet, meg 1 teljes STD-szűrést: chlamydia, mycoplasma, ureaplasma, gomba, egyéb baktérium, HPV.
Van aki rögtön elfelejti, hogy kekszelni akart velem(mondjuk a módszer kiváló a nyomulós fajta lekoptatására) de van, aki tényleg elment és még örült is neki, hogy jé, tényleg, ezt lehetett volna már korábban is,X partnernőn túl. de persze én is bemutatom a sajátom, hogy "tiszta" vagyok :)
13:45
4
szept
16
fruzsina23 válaszameda írására:
te jó ég, nem semmi:)

13:52
5
szept
16
meda írta:
ezt a rendszert közvetlenül a második tartós párkapcsolatom után vezettem be, mikor kiderült, hogy 1,5 év öröm-boldogság-nemibetegmentes korszak után a nőgyógyász myco-és ureaplasmát diagnosztizált...rögtön szakítottam, hisz a kezdetben "tiszta" párom hirtelen megfertőzött...hosszú tagadás után bevallotta, hogy félrelépett...szóval ezt elkerülendő, inkább mutassák be a negatív leleteiket, pláne 26-27 éves pasik, akiknek múltjuk van!!!
14:02
6
szept
16
csincsilla88 válaszazsofi írására:
nem volt rosszindulatúság az ismerős részéről, ugyanis miután kiderült "falhoz állítottuk" a szüleit és beismerték hogy igen AIDS-es a gyerekük. Ami a legundorítóbb hogy az anyja egyfolytában azon dolgozott hogy együtt legyek a kicsi fiával:S
14:10
7
szept
16
csincsilla88 válaszameda írására:
szerintem nagyon jól teszed hogy kérsz ilyen teszteket. én is ezek után azt kértem/kérek mindenkitől akivel arra kerül a sor.
és igazad van abban is hogy jó szűrő, meg abban is hogy sértésnek veszik a "TEREMTÉS KORONÁI".
14:13
8
szept
16
trapphenci válaszacsincsilla88 írására:
annyira fura, suta nekem ez a sztori, mintha egy filmből csippentetted volna ki. Persze érzem én a valóságtartamát, de nem értem, hogy 20 évesen, ilyen tapasztalattal és ilyen panasszal: "...azóta egy pasiban sem tudok megbízni. " hogy kommentezhetsz ilyet egy másik cikkhez:
Halasztott szex
08-09-16 14:04
asszem egyet kell értenem:D jó dolog a reggeli sex, meg a délelőtti, délutáni, esti:D:D:D...
Most akkor mi van? mégis találtál valaki negatív tesztekkel? Vagy csak a szemeket akarod felnyitni? Mindekettő dícséretes... Csak nekem olyan freak ez a sztori.
14:26
9
szept
16
Kathy írta:
És mi van azzal az idővel, amíg "lappang" a bármilyen fertőzés, magyarán nem lehet még kimutatni, de már létező ?
azt hogyan lehet kivédeni? vagy itt jön be mégiscsak a bizalom?
egyébkét iszonyú lehetett Neked, csincsilla88 ! nagyon sajnállak!
14:28
10
szept
16
csincsilla88 válaszatrapphenci írására:
attól még a szexet szeretem hál'istennek ezt nem sikerült tönkretennie. és volt azóta olyan párom akivel minden oké volt.
a nem tudok megbízni azt úgy értem hogy olyan hülye dolog ez a teszt kérés mármint hogy kell, de hát kell, csak elég nehéz ezt beadni a pasiknak (tisztelet a kivételnek)
bocs ha suta a sztori nem vagyok egy nagy író csak ki akartam adni magamból ami bennem van ezzel kapcsolatban. meg kíváncsi voltam más mit gondol erről.
14:31
11
szept
16
csincsilla88 válaszaKathy írására:
köszi az együtt érzést!
ami a lappangási időt illeti a HIV fertőzés már 2hét után kimutatható de legkésőbb 3hónap után tutira ki lehet mutatni.
a többivel nem tudom mi van
14:36
12
szept
16
csincsilla88 válaszatrapphenci írására:
amugy sejtettem hogy ezt a kommentet az orrom alá fogja dörgölni valaki, de hát attól mert egyszer megszívtam attól még azt hiszem nem kell zárdába vonulnom és frigiddé válnom!? vagy tévedek??!
14:38
13
szept
16
Aliana írta:
én egyszerűen kivédem: monogámia :P
15:42
14
szept
16
zsofi írta:
ajanlom ezt:
http://cotcot.hu/stilus/cikk/990
15:58
15
szept
16
scarlett válaszacsincsilla88 írására:
henci szerintem csak arra gondolt, hogy kicsit ellentmondásos a komment és a fenti irományod. ennyi. amúgy meg dehogy kell zárdába vonulnod :), tökjó, hogy azóta akadt nooormális pasi az életedben -mert a fenti sztorid elég rémisztős...
16:04
16
szept
16
mojj írta:
én egyszer mentem el AIDS tesztet csináltatni,azt mondták, 3-4 hát,míg megjön az eredmény, na ebből nagyjából 6 hét lett. nem volt amúg olyan nagy para,semmi konkrét,mint a cikk írójánál, csak úgy gondoltam,sosem lehet tudni,minden nemi úton terjedő nyavaját kivizsgáltattam.
nehéz viszont azt elképzelni,hogy ha azonnal magamra akarok rángatni vkit,akkor még gyorsan elküldöm tesztekre, és kaparhatom a falat legjobb esetben is 3 hétig:D

vagy én voltam rossz helyen vizsgálaton?
17:01
17
szept
16
donci írta:
én mindenféleképpen letisztàznàm az egészségügyi àllapotokat mindkét félnél àgybabujàs elött.aki meg nem képes erre, azzal nem is érdemes kezdeni....
a teszt eredményéig pedig mindenképpen gumi.
17:13
18
szept
16
Adriana válaszaAliana írására:
Szép mondat volt! :-)
Egyébként a férjem az első együttlét előtt elmondta, hogy sok barátnője volt már, és mivel komolyan gondolja velem, csináltatott tesztet. Meg is mutatta... Szerintem ez így korrekt.
17:14
19
szept
16
robeen írta:
Korrektségről manapság elég ritkán beszélhetünk, de jó lenne ha így menne mindkét oldalról, hogy megmutatom a tesztem ha megmutatod a teszted, aztán "mutogassunk mást"...Bár tudom kilógok a sorból a nememmel, de azért csatlakozom a véleményekhez, és ha valaki tőlem tesztet kérne, megadnám neki, sőt szívem szerint én is kérnék mindenkitől. Igaz a 3 hét átfutási idő azért nem kevés...
Kicsit ellensúlyozni akartam a "szar szemét szar pasi" hangulatot. :)
17:47
20
szept
16
loulee írta:
16 éves voltam. életem első párkapcsolata. a srác new yorkban élő magyar. egy év szerelem és egymás mellett kitartás (legalábbis én azt hittem) után valószínűleg megcsalt valami szutyokkal new yorkban, mert hazajött és megfertőzött szifilisszel. akkor kigyógyítottak, eltűnt a vírus a szervezetemből.
nem lettem gyanakvóbb, megbíztam a partnereimben. nem volt futó kapcsolatom soha, nem érzetem hogy félnem kéne.
áprilisban elmentem az std-centrumba és a létező összes nemi betegségre leszűrettem magam.
kiderült hogy human papilloma vírusom van, bárkitől elkaphattam. 66-os genotípus, ami a legnagyobb kockázatúk csoportjába tartozik. azóta 2havonta járok rákszűrésre, egyenlőre semmi. vagy legyőzi az immunrendszerem vagy nem.

vigyázzatok magatokra csajok! lehet hogy meda módszere elsőre furcsán hangzik, de lehet hogy már csak ez a megoldás...
18:49
21
szept
16
csincsilla88 válaszarobeen írására:
nem mindenhol 3 hét, az anonim aids szűrésen pl 1 hét alatt megvan az eredmény.
18:54
22
szept
16
Elprof írta:
Már bocsánat, de nekem kicsit nevetségesen hangzik itt pár hozzászólás. Természetesen korrektül hangzik hogy kérj papírokat.
Csak a helyzetet találom komikusnak, s bocsánat ha profánul hangzik, de egy képzelt helyzet:
Leányzó s a srác, egy gyengébb pillanat már éppen a szeretkezésbe hajlana a dolog (mert hát gyengébb pillanatai mindenkinek vannak):
- Ne tovább, megörülök a vágytól, de rendben vannak a papírjaid, tesztek rendben? - kérdi a lány:
- Igen, most voltam vizsgálatokon, 3 hétig vártam mindenre, de negatív minden. - feleli a fiú
S nálad is negatív minden?
- Igen, komplett szűrővizsgálaton voltam!
- Rendben, szedsz valamit? Van gumi nálam, s ha nem bánod kettőt is vennék fel, mert hát még sem bízom benned!
- Köszönöm figyelmes vagy, én sem bízom benned!
Szerintetek ez életszerűen hangzik?

Ha mindenki 25 millió papírral rohangálna, ami 1 hónapnál nem idősebb akkor mi lenne? (Kérdem én kiknek is van ilyen? Azt hiszem a pornószakmában lehet az ilyenekről hallani.)

S szerintetek egy normális párkapcsolat alapja, hogy bizonytalanok vagyunk? Értem ezalatt hogy ha már azzal vagyunk akiben választottunk látjuk, s odajutunk hogy ágyba bújunk vele? Sajnálom azokat akik csak papíroknak hisznek, igen sok olyan ember van aki link, hazudik stb. De hát miért nem lehet az pl hogy előbb megismerjük a másikat? Miért kell mindjárt azt feltételezni, hogy egy férfi agy csak arra van kódolva hogy mindegy legyen csak végre lopott bicikliset játszunk...dugjuk.

csincsilla88, ne haragudj de 20 éves vagy, rettentő komoly élettapasztalatról nem adhatsz bizonyságot...vagy netán te is a fiatal tinik táborába tartozol akik már igen korán kezdték a tapasztalatszerzést? Mert ebben az esetben akkor kérdem, hogy ha nem ütött volna be a baj akkor mai napig vígan élnéd a "felelőtlen" életet. (Hozzáteszem valós életet.) Meda azt hiszem soha nem szeretnék olyan nőt megismerni mint te, nulla bizalom.

Rohadjon meg az összes pasi tudom én, mert mindig minden baj forrásai...sőt egyenesen odajutunk minek kellenek a földre. Mert betegesek, ösztönlények, nincs bennük semmi érzelem, s a motivációjuk kimerül a "fajfenntartási ösztöneinek gyakorlásában"...

Igen költsetek sok sok pénzt arra hogy bebizonyítsátok mennyire egészségesek vagytok! :) Sőt majd utána steril szobába szexeljetek, s vegyvédelmi ruhában járjatok mindenfelé, mindenkire jeladót, ha a férfinek véletlen megmozdul a fantáziája s ennek lent jelei is vannak, akkor az asszonykánál máris vörös kódot jelezzen, s fordítva is...s persze havonta irány az újabb szűrővizsgálat. Hipochonder banda. ;)
21:13
23
szept
16
Katussska írta:
Szerintem a mai világban mindenki joggal kérhetné a párját, hogy menjel el AIDS-tesztet csináltatni...Sajnos az a tapasztalatom, hogy a tizenévesek körében egyre gyakoribb, hogy azzal vágnak fel: "Bibi már nekem is volt egyéjszakás kapcsolatom..." és ilyenkor természetesen nem gondolnak a védekezésre. Ráadásul még a HIV vírus is képes évtizedeken keresztül lappangani a szervezetdben anélkül, hogy bármiféle gondot okozna...az ember meg nem is sejti, hogy beteg...sötöbö. Én is kértem anno az előző páromat, mi megoldottuk úgy, hogy elmentünk mindketten... és nem sértődtem meg, hogy megkért engem. Valahol viszont szégyen az, hogy bennünk van a kétely: mi van, ha ő mégis....
A HPV-ről meg csak annyit, hogy nekem is volt egyszer p3-as teszteredményem, annak ellenére, hogy akkor már több éve éltem monogám párkapcsolatban.....abban biztos voltam, hogy nem a páromtól kaptam el...ez is lappanghat a szervezetben több évig...Persze kiderült, hogy nem volt bajom, csak egy gyulladás miatt volt rossz az eredmény...mégis kicsit ráült a kapcsolatunkra. Ezzel is nagyon kell vigyázni! Meg egyébként is....Tessék Nagyon Vigyázni!
:)
21:21
24
szept
16
Katussska válaszaElprof írására:
:) Mindez szép és jó! De gondolom nem mindenki bújik ágyba a második randin az éppen aktuális emberrel, ha mégis, azt úgysem védekezés nélkül teszi....Ha már megismerték egymást, úgyis rájönnek, hogy van e okuk félni (és ne haragudj, de én megértem a mai fiatalokat, ha félnek, mert minden ezzel az AIDS témával van tele...és örüljünk annak, ha félnek, legalább védekeznek, ha nem ütik úgy ki magukat előtte, hogy rossz rájuk nézni...természetesen, akinek nem inge...). Ha úgy érzi valamelyik fél, hogy "Lehet, hogy kérnem kellene, hogy csináltasson tesztet", mert mondjuk az előélete nem éppen rózsás (ha szereti egymást a két fél, ez úgyis kiderül), akkor nem feltétlenül kell megsértődni.
És pont az a legnagyobb baj a mai világban, hogy sok fiatal életfelfogása (szex fűvel-fával védekezés nélkül) miatt oka van mindenkinek bizonytalankodni....
21:28
25
szept
16
sziszuscicus írta:
Fú, nagyon durva a sztori:S Én hiszek a cikk írójának, egyáltalán nem tűnik légből kapottnak...És ott az volt a pláne, hogy a fiú tudta, hogy beteg, nem?
21:31
26
szept
16
Katussska írta:
Nem derül ki sima rákszűréssel, hogy HPV-s vagy e....A dokim anno azt mondta, amikor megijedtem "Az a *va internet..." (szó szerint). A rákszűrés során csak az derül ki, hogy a keneteddel bibi van (de ez lehet gyulladás, gomba, baktérium, vagy akármi más). Ilyenkor írnak fel gyógyszert és kúpot, majd 3 hónap múlva el kell menned újabb vizsgálatra. Ha ez is rossz lesz, elküldenek HPV tesztre, ami 8000Ftba kerül (és ilyenkor 5 különböző nem betegséget is megvizsgálnak). Ha nincs kedved megvárni a 3 hónapot, akkor is megcsináltathatod a tesztet. A HPV ellen nem véd az óvszer, egy legyengült immunrendszerű ember még csókolózás, vagy orális szex közben is elkaphatja. Ha a párodon szemölcs van, addig örülj, amíg rajtad nincs. Attól, hogy szemölcse van, az még nem jelenti, hogy HPV-s is. Menj orvoshoz és mondd el neki, hogy mi van a pároddal, ő majd kivizsgál rendesen.... És húzzátok fel az óvszert időben! :)
21:36
27
szept
16
Usaboy válaszaElprof írására:
Fúúúúúúú.....nagyon sajnálom hogy ezt nem én irtam.
Egyszerüen életidegen ez a rendben vannak e a papirjaid cimü beszélgetés izgalmi állapotban!!
Mire végig olvasuk egymás leleteit,vége a varázsnak..........
De tényleg.....ez nagyon komoly........
Lepapirozni minden szeretkezést.........!??!??
22:56
28
szept
16
Usaboy írta:
Az óvszer sem nyújt teljes biztonságot!
A barátomon is volt, mégis elütötte egy teherautó..................
22:59
29
szept
16
Elprof válaszaKatussska írására:
Pont, hogy a fiatalokkal van a gond, mert kiütik magukat, nem törődnek semmivel, mert bizony az a fontos, hogy 15 évesen már azzal dicsekedhessen, hogy ő már nem szűz. S mesélj már nekem, hogy melyik tizenöt éves van tisztába a nemi betegségekkel...tudom az amelyik már beszedett valamit.
Alapvetően akkor nem a biztonság a fontos, holott tudjuk hogy annak kellene lennie.

Amúgy csak egy kérdés ez már kicsit másabb téma, de még mindig a szemét szexéhes pasi víziójához:
A pasi a disznó, akkor miért a nő álmodik a makkal? ;)
23:01
30
szept
17
hetvenhet írta:
Szerintem érdemes a védekezésre kihegyezni az elején minden kapcsolatot. Egy idő után pedig kényelmesebb elmenni néhány szűrésre valóban. Ami miatt nem jó csak a papírok kérése, azon túl, hogy minden más szexuális úton átadható fertőzést nehézkes időnként szűrni:

HIV-nél három hónap a hivatalos ablakperiódus, aminek elteltével az immunreakciót követően megjelenő antitesteket a fertőzöttek legalább 99%-ában ki lehet mutatni (a maradék immunrendszerével problémák lehetnek). A gyakorlat az, hogy 90-95%-ban már 4-6 hét után is bejeleznek a kombinált antigén-antitest tesztek, ha nem áll fent egyidejűleg más krónikus fertőzés (pl HVC). Amit viszont el lehet bukni, hogy a továbbadás esélye éppen akkor ugrik meg robbanásszerűen a kezdeti virémia miatt, amikor valaki friss, néhány hetes HIV fertőzött. Ebben az időtartományban kétséges bármilyen teszteredmény. A helyes óvszeres védekezés viszont gyakorlatilag 100%-os.

Nem attól kerül valaki veszélybe, hogy egyéjszakás a kapcsolata van, hanem hogy nem védekezik. Tökmindegy, hogy örömlány, vagy éppen ártatlan széparcú szomszéd lány a partnered, védekezés nélkül ugyanúgy létezik a kockázat, ha a partenerednek volt kockázata korábban. Bár a HIV egy nem túl könnyen átadható, statisztikai alapon működő fertzőzés, egyszer hibázni pont elég. Az eredeti történethez annyi, hogy a HIV semmilyen külső tünet alapján nem megítélhető (elhúzódó nátha, gyakori költözés, whatever), tehát nem volt vak a posztíró. Van egy-két, nem túl karakterisztikus tünete, de csak a késői, valóban AIDS fázisban. Emiatt terjedt el széleskörben, mivel jól el lehet éldegélni vele, a fertőzöttek döntő többsége tünetmentes éveken át, legalább a fele még a fejlett országokban sem tud róla.

Az orális szexről annyit még, hogy direkt sérülések hiányában kevésbé jellemző HIV átadási út (bár a befogadó félnél megvan az esélye), gyakori hiba szokott lenni, hogy akkor már a közösülésnél sem védekeznek, mert úgyis mindegy orális szex után. A kettő között kb. százszoros kockázati eltérés van, a védekezés nélküli közösülés az igazán komoly veszélyforrás.
00:28
31
szept
17
hetvenhet válaszaElprof írására:
Poénnak szántad, de kettő óvszert senki se használjon egymáson, mert a kettő sokkal könnyebben elszakad, mint az egy.

Nem bizalomról van szó, hanem hogy zéró kapaszkodód van. Ha ránézésre működne a dolog, akkor nem lenne csak az USA-ban egymilliót meghaladó (!) HIV fertőzött, ami azért nem Közép-Afrika, a felelőtlenség miatt mégsem lehet visszaszorítani. Ha valaki nem is tudja, hogy HIV pozitív, akkor meg aztán tényleg bízhatsz benne.
00:37
32
szept
17
meda válaszaElprof írására:
Elprof, hihetetlen emberismeretről tettél tanúbizonyságot, ha 1 hozzászólásom alapján konstatáltad, a nulla bizalmat:):):)én sem szeretnék Veled hasonló pasikkal megismerkedni, a cinikusokat reggelire nyelem le keresztben:)
a leletek megtekintése pedig nem a legtüzesebb pillanatban történik meg...tisztázzuk, nem azon lányok táborát erősítem, akik néhány nap, 1 hét 2 hét után ágyba ugranak a kiválasztottal, szeretem kivárni az 1 hónapot, lehet, hogy 2őt is, ez alatt még 1 nőből férfivé átoperálás is sikerülhet.szeretem megismerni az illetőt, hogy biztos legyek benne, tényleg le is akarok vele feküdni, ne azért legyen viszonyunk, hogy csak a szex tartson össze. pont a bizalom alapja, ha a pasinak nincs mit takargatnia. és lehet hogy Téged ez megdöbbent, de vannak fickók, nem is kevesen,akik várnak 1 hónapot és szűrésre is mennek, nem veszik rossz néven és ők sem azon paráznak, hogy a flóránk és faunánk keveredése után mi történik. a pénzkidobásról meg annyit: a HPV szűrés kivételével a TB mindent támogat.
további személyeskedő megjegyzésektől próbálj megkímélni, még ha anonimitásodban biztonságban is érzed magad, a neten is vannak udvariassági szokások, ha még senki nem mondta volna Neked, kedves Elprof.
06:42
33
szept
17
Peti írta:
Eléggé radikális véleményem van az AIDS-esekről (is), szóval nem hergelném az indulatokat...
(ja-ja tudom, önhibáján kívül lett AIDS-es, meg nem tehet róla, meg stb, blablabla, AIDS-es, potenciális veszélyforrás, ahogy nem tehet arról, hogy megkapta, úgy lehet hogy arról sem tehet majd, hogy véletlenül fertőz... majd dob egy bocsit)

Szóval valaki mindenféle papírt kér szex előtt? OK, de akkor már nincs mese.
Meg nem sértődnék, sőt tetszene a dolog. De ez felhívás keringőre!

Venka írta: "utálom a férfiakat. egyáltalán nem lehet bízni bennük semmiben!"
Teljesen igazad van. Én is férfi vagyok és pont ilyen. És minden férfi! Ne add fel! Terjeszd a hitet!
08:00
34
szept
17
hali írta:
Kerdes: akkor kerjuk a papirt csak, mielott eloszor megtortenne???? Mi van, ha mondjuk mar 100 eve hazassagban elunk es megis kiderul,hogy hopp a lanynak van valami nemu uton terjedoje...mert ugyebar jar rendszeresen rakszuresre, stb.... es mastol nem kaphatta el, csak a ferjetol, aki peldas csaladapa, imadja a feleseget, stb.... szoval, ilyenkor akkor mi van????
10:25
35
szept
17
Elprof válaszameda írására:
Kedves Meda! Örülök gyöngybetűidnek, szerintem a netikettet hagyjuk, tudja mindenki hogy van, tudjuk alkalmazni is, ellenben nem kell mindig mindenkinek a véleményével egyetérteni, legalábbis szerintem...s ha véleménynek éle van, nos abba még senki nem hal bele. A cinikus megjegyzésem, meg tán a feljebb vázolt képtelen jelenetnek szólt.

Amúgy ha elolvastad akkor pontosan én is erről beszéltem, ha már odakerülsz hogy valakivel szeretnél lefeküdni, elég érettnek és biztosnak érzed a kapcsolatot hozzá, márpedig enélkül szerintem sem megy. Mi a fenéért kell mérgezni egy más papírokkal, vagy ezzel teszed függővé hogy nos "ugyan bejössz nekem, s kívánlak is, de míg nincs papír marad a plátói viszony"? El tudom képzelni milyen lelkesítőleg hat. S félreértés ne essék valóban elfogadom hogy kell az óvatosság.

Amúgy nekem olybá tűnik hogy mindenki magából indul ki, tehát elkapsz valamit akkor tuti a másik is elkapott valamit...tán nem kellene fűvel-fával összefeküdni. ;)

Apropó emberismeret, nos te épp ugyanúgy ítélkezel felettem. Nem beszélve arról, hogy mondod hogy nem elég egy hozzászólás, igen, meg lehet, mondtál számokat, hogy 1-2 hónap (ami természetesen rendben is van) s akkor ezalatt hol van az emberismereted? Őszinte, nem keveredek ellentmondásokba, beszél a múltról nincsenek titkai előtted...de te csak a papírban hiszel, nekem csak ez a fura. Neked többet ér a papír mint az ember szava, olyan emberé akiben megbízol. S mondhatod, hogy ő is megérti, s elfogadja, sőt kéri (hogy a viharba ne kérné, mikor te nem bízol benne, akkor ő miért tegye). Egy kezdődő szerelemben szerintem ez több kárt okoz mint hasznot. De idézve egy klasszikust: "Mindenki másként csinálja!"

S igen anonim a felület, ellenben magánúton is nagyon szívesen megvitatom veled a kérdést, vállalva ki is vagyok.
10:42
36
szept
17
Norc69 írta:
Ó cseszd meg, szerencse hogy már kaptál választ, kölünben ki kellett volna akasztanom egy kurva nagy GUGLI táblát ide. Mennyivel egyszerűbb itt kérdezni, és aztán szűrni a félinformációkból az igazságot, mint rákeresni (3 betű!) és elolvasni?
10:50
37
szept
17
Norc69 válaszahali írására:
Ilyenkor az van, hogy fogyjon a feleség 20 kilót, nézzen meg 20 pornófilmet, olvasson el egy évfolyam playboyt, hustlert meg ckm-et,kezeltesse ki magát, és csábítsa vissza az urát attól a finom ropogós huszonévestől, akitől elkapták a nyavalyát.

Egyébként van nagoyn kevés olyan std amit mondjuk egy nemmegfelelően tisztított jacuzziban vagy vc-ben is el lehet kapni, de első sorban sexually (ahogy a neve is mutatja)
10:53
38
szept
17
Elprof írta:
Már bocsáss meg de a kijelentésed azért felveti, hogy akkor miért is keresd a férfiak társaságát? Miért is vagy kapcsolatban egy olyannal akiben több rosszat látsz mint jót? Általánosítasz ami igen csak felelőtlen.
Medának tetszeni fog, ismét cinikus leszek. ;)
Miért kell a pasi akkor, miért választasz egy genetikailag hibátlanul kódolt nőt magad mellé társnak? Tudod a nő a teremtés reprodukciója, mely felülmúlja az eredetit. Ami természetesen nem nehéz, hisz másodjára már az elsőbeli hibákat javítani lehet. De még is csak az első lesz az igazi minden hibája ellenére. ;)

Majd most jön hogy hímsoviniszta vagyok, pedig hidd el nem, tisztelem a nőket azért amilyenek, de köztük sem mindegyik földre szállt angyal, s még sem általánosítok. Ne globálisan nézz mindent hanem az egyént.
10:54
39
szept
17
hali válaszaNorc69 írására:
Persze, a no hibaja, hogy megcsaljak... Egyertelmu... Akkor is ha 50 kilos, es harmonikus a kapcsolat....
A lenyeg az, hogy ha meg papirja is van az elso alkalom elott, aztan mi lesz? Optimalis esetrol beszelek, mikor a felek biznak egymasban...stb....

Szerintem a pasiknak is kene jarniuk felevente-evente ellenorzesre, mint a noknek....
11:15
40
szept
17
Elprof válaszahali írására:
Nem, nem csak nő hibája, hogy megcsalják, a legtöbb férfi valóban igen disznó mód tud viselkedni. Viszont amit te mondasz, szintén egy kapcsolat megrontója, a folyamatos kontroll, félévente ellenőrzés, mert akkor hiába mondod, hogy bízol benne, de még sem. Folyamatos megkérdőjelezés, folyamatosan éreztettet bizalomhiány. Szerinted ez nem lehet oka annak, hogy esetlegesen bármennyire is szeret belefárad ebbe? Csak a papír...nonszensz.
11:44
41
szept
17
tein válaszameda írására:
nem kötözködni akarok, de nekem egy kicsit furcsa ez az "előre kérem a papírokat"-technika. ha pl egy hónapig (kettőig) vársz az ágyba bújásig, akkor a jövendőbeli partnerednek már az első randik egyikén el kell hintened, hogy le fogsz vele feküdni, és kéne a papír. addig meg még kismilliószor elromolhat köztetek a dolog. persze, egy érvényes aids-teszt sosem baj otthon, csak ezzel a módszerrel kevésbé izgalmas a történet, hiszen tudjátok, hogy meg fog történni, azt is, kb mikor, semmi izgalom.

biztos az én hibám, hogy nem aids- és hpv-teszten szocializálódtam, de nekem ez az egész elég idegen, és nehezen realizálható.
12:11
42
szept
17
nepper válaszazsofi írására:
zsofival nagyon egyetértek, ne sarkítsuk kizárólag a pasikra és az aids re a dolgot, számtalan csúnya dolog van, amely egyaránt leselkedik pasira és csajra is. így eljutottunk a középiskolai felvilágosító órákra, ahol a szemérmes védőnéni vagy osztályfőnök hangsúloyzza az óvszer használatát, talán nem viccből! apám mondogatta nekem régebben, hogy: - FIAM NE ÉSZ NÉLKÜL, INKÁBB AIDS NÉLKÜL!
14:46
43
szept
17
nepper válaszazsofi írására:
zsofival nagyon egyetértek, ne sarkítsuk kizárólag a pasikra és az aids re a dolgot, számtalan csúnya dolog van, amely egyaránt leselkedik pasira és csajra is. így eljutottunk a középiskolai felvilágosító órákra, ahol a szemérmes védőnéni vagy osztályfőnök hangsúloyzza az óvszer használatát, talán nem viccből! apám mondogatta nekem régebben, hogy: - FIAM NE ÉSZ NÉLKÜL, INKÁBB AIDS NÉLKÜL!
14:46
44
szept
17
Elprof írta:
Eleve úgyis állsz hozzá! Férfi = szükséges rossz. Sajnálom, hogy így látod, talán egyszer valami fehér holló rád talál. Akkor pedig abban kétkednél, hogy ilyen nem lehet, miért veled, meg amúgy sincs ilyen...így visszatérnél az előbbi megállapításhoz. Én is mondhatnám, hogy nem bízok vagy is nagyon nehezen bízok meg a nőkben, sok pofon volt, vagyis csak az. Kérdem én megéri akkor becsületesnek lenni? Ha az vagy átvernek, becsapnak, ha nem vagy az akkor te vagy az utolsó szemét. De nem kívánok megváltozni. ;)
16:28
45
szept
17
csincsilla88 válaszaElprof írására:
attól hogy valaki fiatal még lehet tapasztalata, és egyébként ha figyelmesen olvastál volna akkor észreveszed hogy azzal kezdtem a cikket hogy nem vagyok az a mindenkivel ágyba bújós meg egyéjszakás típus. ez is egy normális párkapcsolatnak indult.
amugy meg elég szar hogy ide jutott a világ, kívánom ne legyen részed ilyen élményben. utánna valószínű nem így nyilatkoznál...
23:09
46
szept
17
csincsilla88 válaszasziszuscicus írására:
persze hogy nem mondta, kussolt mint sz*r a fűben már bocs a kifejezésért.
23:14
47
szept
18
Peti írta:
:)

(ab ovo... szó szerint, szó szerint! :D )
08:10
48
szept
18
Norc69 válaszaPeti írására:
"Eléggé radikális véleményem van az AIDS-esekről (is), szóval nem hergelném az indulatokat..."

Te is úgy gondolod hogy be kellene zárni őket egy kellemes-kényelmes rezervátumba, ahol lenne kaja, fűtés, megfelelő munkalehetőségek (ki-kinek végzettsége szerint), és kefélhetnének szabadon egymással, hiszen már nem kell félniük semmitől?
09:46
49
szept
18
Norc69 válaszahali írására:
"Szerintem a pasiknak is kene jarniuk felevente-evente ellenorzesre, mint a noknek...."

egyetértek. Behívó, időpont, és hajrá. Pont mint a tüdőszűréssel; szerintem ezt fontosabb lenne kötelezővé tenni; gondolom több az STD mint a TBC. És erősebb jogkövetkezményekkel elmulasztás esetén, mint a tüdőszűrésnél.
09:50
50
szept
18
Peti válaszaNorc69 írására:
Valami ilyesmi.
Unokáink megköszönnék.
Tény hogy nem akarom hogy hozzám érjenek, azt se hogy rám leheljen vagy csak a közelemben legyen. Nem fognék meg semmit amiről tudom hogy előtte egy AIDS-es fogdosta.
Sajnálom de nem akarok esélyt adni egy ilyen borzalmas betegségnek (tudom-tudom), hogy engem is megkaparintson.
Biztos szörnyen hangzik ez itt pár embernek, de ez van.
11:42
51
szept
18
Peti írta:
Egyébként férfiaktól hogy vesznek mintát ehhez a HPV-teszthez?
Remélem nem úgy ahogy gondolom...
Egész kedvet kaptam ehhez az ellenőrzősdihez :)
11:54
52
szept
18
delicious válaszaNorc69 írására:
Szerintem is az lenne a megoldás, ha kötelezővé tennének pár szűrővizsgálatot. A nőknél tud működni. Legalábbis az ismeretségi körömben mindenki elmegy évente legalább egyszer vizsgálatra. Nálam ez úgy kezdődött, hogy nem kaptam máshogy fogamzásgátlót, csak ha rendelkezem egy évnél nem régebbi szűrővizsgálattal. Azóta meg megszokásból megy a dolog. Be van időzítve. Azt azért hozzá kell tennem, hogy ez még mindig "csak" a rákszűréses vizsgálatra igaz... Több, mint a semmi...
Bár a férfiak nem járnak fogamzásgátlóért orvoshoz, azért szerintem nekik is be kellene vezetni valami ilyesmit. Szerintem többen gondolnák ezt a kötelező vizsgálatot hasznosnak, mint nyűgnek...
Férfiak, Ti mit gondoltok? Várom a reakciókat!
17:46
53
szept
18
Norc69 válaszadelicious írására:
Én, férfiak azt gondoljuk, hogy:
Mi a ferde bráner köze van az évenkénti rákszűrésnek a nemi betegségekhez? Ne mondjátok már, hogy a nőgyogyi az egy kenetből majd bármi mást megnéz a rákon kívül!
Rendben, kimutatható összefüggés van a HPV bizonyos fajtái és a méhnyakrák bizonyos fajtái közt. Adjanak egy pontos időpontot ingyen HPV szűrésre, és istenúccse, elmegyek, megcsináltatom. Vagy teljes STD-re és akár azt is. De ne csattogtasuk már itt a mellünket, hogy a nőket bezzeg szűrik! Rák ellen vazze! Mármint ha nem lusta elmenni. Szezon =/=fazon!
Két éve, mielőtt a média itt is felkapta volna, senkinek halványlila gőze sem volt a HPV-ről! (2000ben láttam a vészhelyzet egy részét, nyugaton, eredeti évfolyamban - nem lemaradva ahogy itt adják - ott akkor kezdték felfújni ezt a dolgot, akkor hallottam róla először)
21:10
54
szept
18
Norc69 írta:
És tudjátok, hogy miért szűrik a nőket méhnyak és jobb esetben mellrák ellen? Nem azért mert az állam bácsi annyira szeret benneteket, hanem mert a rák gyógyszer és kezelés kurva drága!
21:12
55
szept
19
delicious írta:
Én nem vagyok annak a híve, hogy akkor járjuk az orvost, amikor már nagy a baj... A megelőzést preferálom. Ha az emberek felelősségteljesen járnának vizsgálatra, szűrésre sokak életét könnyítenék meg. Nem csak a magukét...
Az meg, hogy a rák gyógyszer és kezelés mennyibe kerül az államnak, a legkevésbé sem érdekel. Én nem azért járok vizsgálatra, hogy az államot segítsem, hanem saját egészségem érdekében.
Inkább örülök annak, hogy a szűrés ingyen van, mint hogy háborogjak azért, mert ez közvetett módon az államnak is jó.
Norc, kicsit gondold át az utolsó kommentedet!
08:58
56
szept
19
Norc69 válaszadelicious írására:
:)
Jaj, dehogy háborgok én hogy ez államérdek is- én más pénzével/energiájával is takarékos vagyok, nem csak a sajátommal. Csak vessük össze egy kemo-radio árát (rák) egy 6 hetes penicillin kúra (szifilisz) árával, és egyből meglátjuk, hogy az állam miért szorgalmazza a méhnyakrák szűrést, és miért nem az STD vizsgálatokat.
És ezen háborgok, és speciel "aktív" koromban szívesen megvizsgáltattam volna magam félévente, és egy HPV szűrést most is el tudnék képzelni magamnak (sokat kóstolt férfiaknál pl száj és garatrákot okozhat). De nem piaci áron, basszák meg, hanem TB keretben, ha már fizetem azt a kiba járulékot!
A másik dolog ami picit kihozott a sodromból az hali 48asa meg a Te 63asod. Úgy tűnt mintha gőzötök sem lett volna, hogy mit is vizsgálnak rajtatok évente. Ez olyan volt összefüggéseiben, mintha azt mondanám, hogy minket szemész szűr évente, és igazán elküldhetnék a nőket is egy tüdőszűrésre, hogy ezáltal kevesebb legyen benőtt lábköröm :-)
22:32
57
szept
20
hali írta:
Szerintem ez alapveto dolog, hogy ha megyek rakszuresre, kerek minden elvegezheto vizsgalatot... ha mar szetraktam.. bocs... mondjuk en maganrendelobe jarok, nem is kerdes,hogy azt vegeznek el, amit kerek...
Ez a felvetes, a paroknak legyen dokijuk... szurni mindenfele nyavajat evente es egyutt!!! nagyon tetszik... sajnos nem sok doki jar erre es olvassa a kommenteket.
Meg valami... amig az elottem szolok nem kaptak el valami remseget a parjuktol, addig lehurroghatnak... de nem kivanom nekik ezt a tapasztalot....
Es igen, a pasik felelotlenek.
11:31
58
szept
20
Norc69 válaszahali írására:
Így már érthetőbb. Csak van olyan magánrendelő, ahol ugyanannyit vársz, fizetsz, ugyanazt az 1 kenetet veszik le, és ugyanúgy TB-re értékelteti ki a doki, másnap a munkahelyén, mintha sztk-ban mennél el hozzá.
Ez a párok dokija nem is rossz ötlet. Csak félévkor az egyiket, év végén a másikat kéne vizsgálni; mert ugye ha az egyiknél találnak valami, az úgyis ott van a másiknál is :)
17:30
59
szept
22
Feagil válaszaElprof írására:
Az a probléma, hogy te feltételezed, hogy mindenki tisztában van vele, milyen betegségeket hordoz. Pedig nem.
Úgyhogy egy kezdő kapcsolatban hiába bízol meg a másikban: ha egyszer ő sem tudja magáról, akkor csak a papír lesz az, ami nem hazudik. Ez nem emberismeret kérdése.

De fordítsuk meg a dolgot: bízzunk benne - de akkor abban is bíznunk kell, hogy az előző parnereivel is ilyen kölcsönös volt a bizalom, és ők is elmondták volna, ha valamilyen bajuk van - és bíznunk kell a partnerei korábbi parnereiben, és az ő korábbi partnereikben is. Stb.
Elég utópisztikus elképzelés. (Hogy a naivitás és a hülyeség kifejezéseket ne is használjam.)

Elméletileg akár működhetne is, egyetlen apró feltétellel (azon kívül persze, hogy mindig mindenki igazat mond a párjának): ha lenne egy 0 időpont, amikor minden ember tudná, hogy milyen nyavalyája van. Ehhez csupáncsak egyszerre kellene szűrni 6 milliárd embert.
Sima ügy. :P

Ezután már csak azt kellene megoldani, hogy a fertőzött medencék is szóljanak a bennük fürdőzőknek - de az előzőekhez képest ez már tényleg semmiség.
14:28
60
febr
03
natalieee írta:
Ha félsz ,hogy megfertözödtél várj még 3 hónapot ,mert a HIV teszt még 3 hónapig negativ...és a HIV pozitiv meg az AIDS-es nem egy és ugyanaz. Mindenestre mielött tesztet akarsz cisnalni,nézz utána a témának..
10:06
oleandros írta: tegnap 23:59
... :P megpurczant mindenki :D nem baj! Ole is battyog alucikálni...
oleandros írta: tegnap 23:58
Flashback
Booo írta: tegnap 22:41
♥ Nina Simone ♥