Lélek

Okos vagyok és szép

2148

Az egész ott kezdődött, hogy elkezdtem egy városi tévénél dolgozni. Az első szerkesztett műsoromat követően - amit természetesen VHS kazettára rögzítettem -, számtalanszor megnéztem a műsort követően lefutó stáblistát. Ott figyelt a nevem. Marha büszke voltam. Aztán amikor már annyiszor megnéztem a kazettát, hogy konkrétan alkalmatlan volt a szalag arra, hogy bármiféle képet vagy hangot közvetítsen, hát anyukám kidobta a kazit. Persze hozzátette, lassan neurotikus az állapotom. A következő állomása hiúságomnak, amikor már nem csak a nevemet, de a fejemet is lehetett látni a híradásokban. Atyaég! Semmi mást nem néztem, csak azokat a felvételeket. Persze meg is kellett néznem, hiszen sokat lehetett tanulni belőlük. És akkor jött a többi. Felismertek az utcán, SMS-ek százai jöttek, hogy "Láttalak a tévében!", leszólítottak az utcán, a zöldségesnél... Persze nem lettem híresség, de mégis fura volt, és egy kicsit másként is viselkedtem. Persze ez hamar elmúlt, és felfogtam, hogy persze, hogy megismernek, hiszen olyan munkám van, ami által publikus lett a fejem. Évekig nem is volt több gond a hiúságommal, nárcizmusommal, önimádatommal. Erre mi történik? Elindítunk egy Add tovább interjút, és a velem készült interjúra naponta százszor rákattintok, nézegetem magam, print srcreeneket készítek, küldözgetem mindenkinek. Na, most mi ez, ha nem nárcizmus?

Nárcisz

Narkisszosz egy szerencsétlen flótás a görög mitológiában, akit egy istennő - Artemisz - szerelemre gerjeszt, vágyát önmagára nem tudja csillapítani, csak áll a víztükörképe előtt, és imádja önmagát. Mindezt azonban nem bírja, és tőrrel szíven szúrja magát. Ez a boldogtalan, önmagában élő figura rengetegszer felbukkan az irodalomban, a filmművészetben is. Paradox személyiség: önimádattal ugyanakkor szerencsétlenséggel él együtt. A pszichológiában a XIX. században jelent meg a nárcizmus, egy bizonyos szexuális perverzió klinikai leírása, amikor az ember a saját testével mint szexuális tárggyal foglalkozik. Mára megváltoztak a szexualitáshoz fűződő viszonyaink, így már nem probléma, ha játsszunk testünkkel, sőt, így maga a nárcizmus is jelentésváltozáson esett át, mára az önimádatot, az eltúlzott önértékelést értjük ezalatt. Lényege, hogy az illető saját személyiségét mások rovására, mindenek fölé helyezve imádja, érdeklődése központi tárgyaként kezeli. Mindent a saját érdekében tesz, tehát, mérhetetlenül egoista. Így rájöttem, hogy ami velem volt, az nem nevezhető nárcizmusnak, inkább hiúságomat éltem ki ebben. Ennek ellentmond, ha a következő definíciót nézzük: kívülről nézve úgy látszik, hogy a nárcisztikus személyiségnek nagy az önbizalma, holott gyakrabban éppen az ellenkezője, az alacsony önértékelés az igaz. Nem elég, ha ő jó, vagy nagyon jó, neki a legjobbnak kell lennie. Tehát van némi keveredés ezekben a jelzőkben. A hiú hiábavalóságokra büszke. Olyan javakra, amelyek a megbecsülésre nem méltók, tehát olyan dolgokra, amelyekről nem tehet, például a szépségre, a rangra.

Unalom, depresszió

Ha a nárcisztikus személyiség nem kap elegendő hódolatot, különleges bánásmódot, s nem táplálják kellően énképét, unottá, olykor dühössé válik. Sokszor közönyösen viselkedik elbújva légvárai közé, és magáról álmodozik, ez menti meg őt a mély depressziótól. Természetére, embertársaival való kapcsolatára jellemző az irigység, és hajlamos a bosszúra. Egekig emeli azokat az embereket, akiktől sokat vár, és mélységesen lenézi, megveti azokat, akik egyáltalán nem foglalkoznak egójának duzzasztásával. Törekszik a függetlenségre, hiszen csak magával akar foglalkozni. Presztízsre tör, hatalomra, szépségre, fontos ember akar lenni. Lehet sikeres a munkájában természetesen, de ha nincs értékelhető tehetsége, nincsenek valódi értékei, akkor nevetséges, komikus és igen sokszor bosszantó benyomást kelt a környezetében. Az egyébként jókedélyű nárcisztikus ember, nagyon könnyen gerjed haragra. Iszonyatosan érzékeny a kritikára, bár ezt sokszor nem mutatja, taktikázik. Ha képtelen már a fantáziavilágába elmenekülni, akkor hibáit másokra vetíti ki. Ellensége a valóság, a nehézségek, a kudarcok, a veszteségek mind deprimálttá teszik, s ha nem tudja saját fejlesztésére fordítani a tapasztalatait, gyakran válik hipochonderré, melyben a figyelmet saját magára irányítja, így élve meg nárcizmusát.

Csillagok

Érdekes módon több ismert, de nem elismert ember is eszembe jutott, miközben kutattam a nárcizmus mivolta után. Nem meglepő, hogy a nárcisztikus figurák igényüknek megfelelő foglalkozást választanak, színészetet, tanítást, és általában a médiát. Ezekben a foglalkozásokban a nárcizmussal még exhibicionizmus is párosul. A legnagyobb torzulást a személyiségben - leginkább a nárcizmus felé - a hirtelen sztárrá válás okozza. Az átmenet nélküli gyökeres változás az ember életében nagyon veszélyes, hisz elvesznek a régi értékek, az újaknak nincs gyökerük, aktiválódik a önszeretet, ami neurotikussá, nárcisztikussá válik. Ilyenkor átalakul az új sztár belső világa és a környezete is. Tévesen úgy ítéli meg, hogy minden róla szól, minden érte van, és ezeket a visszajelzéseket is kapja, tehát ezt hiszi reálisnak.

Szerencsére nem vagyok celeb, és most már azt is tudom, hogy a tünetek elmúlnak, tehát nárcisztikus sem. És te? Neked vannak néha önimádó pillanataid?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások