Közösség

EXPO - Expózz!! - expozééé!!!

2063

Mielőtt elkezdeném beszámolómat az idei EXPO-n látottakról, tartozom egy bocsánat kérésel mindazoknak, akik égnek a vágytól, hogy mindent megtudjanak a 2008-as zaragozai világkiállításról, ugyanis látogatásunk, egyéb zavaró tényezők miatt, kissé felületes lett. Ezek pedig az idő rövidsége és két – arra a napra utánfutóvá átminősített –  gyermek léte. Szóval a teljesség igényét ne várjátok viszont, amit sikerült megnézni az igazi élmény volt! Azt hiszem ha csak kettesben lettünk volna a párommal, se igen tudtuk volna végigjárni az összes pavilont egy nap alatt. Az idei kiállításon százkettő ország képviselte magát. Volt, aki külön pavilonban, és voltak országok akik, - mivel egy kontinens szinte azonos kultúrájú népei -, közös pavilonban mutatták be országukat.

Természetesen először a magyar pavilon felé vettük az irányt, amint sikerült bejutnunk az expo területére. Mondanom sem kell, hogy rengetegen voltak, ennek ellenére nem kellett sokat ácsorogni a bejáratnál, security check, jegyellenőrzés, gyerkőcökre névvel telószámmal ellátott karszalag biggyesztés után, nagy nagy izgalommal trappoltunk a Magyar pavilonhoz. Büszkén léptünk be, hogy igen, mi is itt vagyunk, ennyi ország között, mi is megmutatjuk amink van. 

Az idei expo témaköre a víz volt és annak mindenféle alternatív felhasználása, védelme, megóvása, és persze minden amit képvisel: az életet, a jövőt stb. Mi ebben jók vagyunk, nekünk rengeteg szép és értékes vizünk van. Tehát itt a nagy alkalom, hogy megismerjék Magyarországot az igazi értékeiről is, nem csak a gulyásról meg a matyóhímzésről – jobb esetben - asszociáljanak ránk. A víz ugyanis az emberiség legnagyobb kincse  nem az olaj, de nem is a nemesfémek, hanem az iható tiszta víz. De ezt egyenlőre csak igazán az becsüli akinek nincs belőle sok….

Szóval büszkeségtől dagadó kebellel léptünk be a magyarok pavilonjába, és három kerek perc elteltével döbbent kifejezéssel az arcunkon, kezünkben két szórólappal már távoztunk is a Magyar pavilonból. A három perc látnivalóját pedig, majd az irományom végén elétek tárom. Rögtön mellettünk volt a Hollandok napsütés színűre pingált pavilonja. Két mosolygós arcú holland hostess lány fogadott a bejáratnál, amitől az embernek egyből az a gondolat ötlött fel , hogy ez egy barátságos nemzet. Nagyon ötletesen a lábunk elé hajlított vetítő vásznon egy rövidke filmen megtudhattuk, miként emeltek gátakat a hollandok az országukat folyton elárasztó víz ellen. Nagyon látványos és pont elég érdekes is volt. Ecsetelték a vízenergia jelentőségét is. Látszott, ők készültek.

Ezek után a nagy-nagy látványosságnak ígérkező Japán pavilonhoz értünk. Két szinten volt ott minden, amit ez az izgalmas nép a misztikus kultúrájával megalkotott. De csalódnunk kellett,végtelen hosszú sor állt a bejáratnál, kiírva egy táblán várakozási idő száz perc. Lehetetlen volt kivárni, a japánok megoldásai a globális vízproblémákra ez alkalommal rejtve maradt előttünk. Következett Angola. Szép afrikai ország lehet – gondoltam -, ha a pavilonja ilyen hívogató bejárattal van ellátva. Nem sajnálták a munkát, a fafaragások elkészítésére, ami a pavilon EGÉSZ falát díszítette. Bent is elképesztő aprólékossággal elkészített, kifejező tekintetű fafaragványok díszítették a termet. Azt hozták, amiben nagyok: fafaragást; vizük nem sok lehet, de fában utolérhetetlenek, ez tuti.

Még magunkhoz sem tértünk a látványtól, mikor nepáli imamalmok zengése, zakatolása, zörgése hívogatott a következő pavilonba. Belépve, keleties illat, nyüzsgés, ami fogadott – csak, aki már járt ott, ő tudja igazán! Én eddig ilyet csak filmen láttam ! A nepáliak a konyhájukat hozták, az imamalmaikat, hatalmas képeket a szent hegyeikről, hennafestést - ez utóbbiból nekem is jutott a kegytárgyaikat, egyszóval az „átlényegülést”. Zsongva léptünk a nepáli élményből egyből be a Niger folyó kanyargós partján zajló bazározás, csere-bere, piacolás forgatagába. Nigéria, az ország ütőerét jelképező bővizű folyójának partján zajló életet mutatta be. Ott a víz jelenléte az élet maga. Mindezek után nagy kedvencünk, a Latin Amerikai pavilon felé siettünk. Egy helyen Közép, és Dél Amerika összes országa! Brazília fülig érő mosollyal fogadott, látványos vízeséssel kikerülhetetlenül kezünkbe adott kis füzettel, amiből mindent megtudhattunk, a nemzetük minisztériumainak együttműködéséről, ahogyan a környezetüket védik. Végigjártuk Argentínától kezdve Bolíviát, Kolumbiában kicsit megpihenve, élveztük az utolérhetetlen kolumbiai kávét, Hondurast sem kifelejtve. Az összes ország eljött képekben, hozva magával országának ismertetőjét, madarát vagy éppen különleges formájú ivó edényét.

Ezek után a Karibi térség országai következtek. Kubában nyitottunk egy Cuba libre-vel és egy Mojitoval. Ezek után mesés karibi hangulat fogadott a Bahamák ajtaján, benyitva Jamaica reggie feelingje, Dominica homokos partja mind, mint az álom, olyan volt! Hozták magukkal azt a megfoghatatlan varázslatot, amit a Karib-tenger csapongó viharai sodornak a Bermuda-háromszög titokzatos légköréből. Szimulálva egy trópusi vihar keletkezését és szelének erejét, persze csak kicsiben. Ja, és persze szólt a karibi zene! A Karibi tengerről a sivatag országai felé vetett minket a szél, Algéria, Jemen, Szaud-Arábia Tunézia, Kuvait, víz híján a mentateát, és a tengernyi mennyiségű csecse-becséjét hozta el. A fűszeres illat, ami a keleten jellemző szintén transzportálva lett.

Mindeközben a zaragozai nap kegyetlenül égette, perzselte a látogatókat, a szervezők, és a tervezők ötletességét dicséri a helyszínen mindenhol jelenlevő láblógatásra alkalmas vizek létrehozása, illetve a különféle szökőkutak, breezek kialakítása. Építészetileg lenyűgöző alkotás volt, a külön erre az alkalomra készített híd, ami az Ebro folyó felett ível át, fentről nézve talán egy elhajított, megtekeredett fémszalagra emlékeztet. Amit még nem sikerült meglátnunk az az Európa egyik legnagyobb akváriuma, ahová dél körül már nem lehetett jegyet kapni. Viszont a szervezők készültek egy hatalmas sóheggyel, ami a szomjúságot jelképezi.

És jöjjön, amit a végére tartogattam az a csalódottság, amit a Magyar pavilonban átéltem. Hol van a spiritusz, az ötlet, a lelkesedés, a lendület? A magyar pavilon homlokzatán egy szürke kavics volt látható „A Duna Gyöngye” szlogennel ellátva, bent egy unott arcú, hostess fiú üldögélt. A tárlatban elhelyezett hatalmas táblákra felírva, valami ősrégi vízimalom működési elve, semmi korunk vívmánya. Az aranyérmes ásványvizünk a padlóba süllyesztett vitrinben került elhelyezésre, többi néhány gyógyvizes üveg közé. Hévízi tavunkat egy tócsa hivatott jelképezni aprópénzzel telehajigálva…. Nem tudom miért nem tették bele az alkotók a szívüket-leküket ebbe a pavilonba, de amit más ország képviselőinek sikerült megmutatni, azt nekünk már megint nem, még azzal sem, amiben pedig igazán bővében vagyunk. Itt értem a végére az egynapos világ körüli utunknak, azt hiszem ezt egy életen keresztül megemlegetem!

Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások