Gyerek nélkül

Van, aki mindent megtenne azért, hogy legyen gyereke, és vannak akik mindent megtennének azért, hogy ne legyen. Én az utóbbi kategóriába tartozom, jó néhány éve. Korábban, húszas éveim elején úgy gondoltam, eljön majd az idő, amikor vágyom a gyerekre, családalapításra. De most, hogy eljött az idő, az érzés nem érkezett meg vele. Régóta foglalkoztat a dolog, hogy vajon miért nem, és mi van akkor, ha nem. Mi van, ha pasimnak a csaja maradok? Nem megyek hozzá feleségül, nem szülök neki gyereket - Ja, hogy nem neki szülöm? -, és csak a csaja maradok. Az idők - a saját időnk - végezetéig? Nem leszek a felesége, nem leszek a gyerekének az anyja, csak a társa, a huncut csaja, akár negyven évesen is.

Nem kell gyerek

A szingli végül megtalálja hasonlóan érett, tapasztalt, karakán párját, jól élnek, utazgatnak, tervezgetnek, de a tervek között nem szerepel a gyerek. Nincs napirenden az utódlás kérdése. Önzők. Majd hatvanévesen, amikor senki sem nyitja rájuk az ajtót, igazán magányosak lesznek. Ilyen, és ehhez hasonló, rosszindulatú vélekedések szoktak röpködni azok felé, akik nem akarnak gyereket. Rögtön meg tudom cáfolni az összes vádat! Nem vagyok önző, csak ismerem a határaimat, magamat, a páromat, a céljaimat. Miért lennék magányos? A társadalom alapja egyre inkább nem a család, hanem a barátok. Semmi garancia nincs arra, hogy ha szülök, egy, két vagy három gyereket, akkor biztosan rám nyitják az ajtót. Viszont valószínűbb, hogy lesznek barátaim, kapcsolataim, amit az évek során építettem ki, és nem leszek magányos. Kirándulunk majd, minden nyugdíjas klubnak a tagjai leszünk, és nem lesz semmi gondunk, mint az önmegvalósítás, épp úgy, mint az elmúlt negyven évben.

Karrier

Sok esetben a karrier az, ami befolyásolja az embereket, párokat, ezért nem vállalnak gyereket, vagy csak nagyon későn, ha mégis. Ami nagyon érdekes - persze, nem az -, hogy a férfiak esetében egészen elfogadó a társadalom, ha nem akarnak gyereket. A férfinak, akinek fontosabb a munkája, mint a családalapítás, akár még a renoméja is nőhet, de ugyanez egy nőnél csúnya vádakat eredményezhet. Vénlány effektus. Épp ebből kifolyólag nagyon sok nő beadja a derekát a békesség kedvéért, holott egyáltalán nem vágyik még gyerekre, sőt, a terveibe nem is lehet beleilleszteni. Van ismerősöm, aki a szerelem hevében engedte, hogy Véletlenke megfoganjon, és megszülessen. Néhány év elteltével azonban csúnyán szétment a házassága. Egy multinál építette a karrierjét, a férje művészeti vezető volt. Miután a gyereke már elérte azt a kort, hogy bölcsis lehetett, rögtön beadták. Ezt követően a viták abból generálódtak, hogy ki vigye a gyereket bölcsibe, kinek van reggel nyolckor fontosabb találkozója, ki végez előbb, kinek fontosabb a karrierje. Mindkét felet megviselte a csatározás, és persze, hogy a végén a gyerek vérzett el a harctéren. Bálint - Véletlenke - most öt éves, beszédzavaros, éjszakánként bevizel, és többet van bébiszitterekkel, mint a szüleivel. A pasiból vasárnapi apuka lett és masszív alkoholista, az anya szenved, mert ő igazából nem is akarta ezt a gyereket. Jogos a kérdés, hogy akkor minek? Nos, igen a társadalmi nyomás és az elvárások és minimum három tönkrement sors.

Hárítások

Nálam a legelső indok ami kijön a számon, amikor rákérdeznek, hogy mégis miért nem akarok még gyereket, hogy kicsi a lakásom, néha ketten is egy merő tömeget alkotunk, ebbe a stúdiólakásba, tipikus szinglilakba nem szülhetek, hiába élek ott a pasimmal évek óta. Nem férünk el. Kell a tér a gyereknek, nekem, a csávómnak. A másik, hogy napi tizennégy, sőt akár tizennyolc órákat is melózunk, hát mégis mikor tenném tisztába? Ráadásul, még egy éve sincs, hogy elértem egy célt, álommunkám lett, hadd élvezzem még! Persze a karrierépítés alapesetben nem szabhatna gátat a gyerekszülésnek, de mégis. Mivel Magyarországon a távmunka nem elterjedt, nem elfogadott, így szinte képtelenség törés nélkül átvészelni egy gyerekszülést és a kezdeti hónapokat. Mert meggyőződésem, hogy nem kellene senkinek évekig gyesen, gyeden vagy min lennie gyerekszülés után. Egyébként tőlünk nyugatabbra ez nem is divat. Lemegy a szülés, eltelnek az első sokkoló hetek, kialakul a rutin, és a nő már dolgozik újra. Persze, ehhez teljes értékű férfira és rugalmas munkaadóra van szükség.

Dinkilét

A jól élő, független, de mégis párban élők legfőbb indoka, hogy majd akkor vállalnak gyereket, ha annak mindent meg tudnak adni. De mi az a minden? Amit a reklámok sugallnak a tökéletes élethez. Gondoljunk csak arra, hogy hány, de hány gyerek nőtt fel külön szoba nélkül, hányan élnek családostul garzonban?! Ráadásul az önmegvalósítási attitűdök mellé, amelyek magazinokból, a tévéből, mindenhonnan hullámoznak felénk, egyáltalán nem fér bele a gyerek. Erőteljes lelki okai lehetnek annak, amiért nem akarunk gyereket. A függetlenségünket őrizzük. Végre megtaláltuk a nagy őt, viszonzásra talált a szerelmünk, de mégsem merünk függni, mert ez félelmeket szül bennünk. Külön bankszámlánk van, vagyoni szerződés, mindenki annyit dolgozik, annyit keres, hogy akkor se legyen pácban, ha netán a nagy szerelem mégsem jön össze, és a társunk már nincs többé. Mivel a szerepek - a női és férfi szerepekre gondolok - erőteljesen felcserélődtek, nehéz is lenne egy nőnek kilépni az önmaga által megteremtett biztonságból, és klasszikus feleségként függeni a férfitől. Holott a férfiak szeretik óvni a nőjüket. Még ma is bennük van, hogy a férj hordja haza a pénzt, amiből a nő megteremti a fészket..., a fészket a családnak. Tehát, csajok, ne féljetek függeni, talán a vágy a gyerek után is kialakul. Valamikor.

Lélek

A anyasággal beálló új nőkép okozhat bőven feszültséget egy csajban. Mert mi volt eddig? Húszas éveinkben felhőtlenül csábítottunk, majd csábítottak, aztán elcsábultunk, egyetemre jártunk, szorgalmi időszakban buliztunk, aztán a vizsgaidőszakban is, mert sikeresek voltunk, jöttek a munkahelyek, a karrierünk elkezdet felfelé ívelni, meglett a nagy szerelem is. És itt álljunk meg egy pillanatra. Már ezt is elég nehéz feldolgozni, hogy egyetlen ember van, a kapcsolat. Ezért felelősséget vállalunk, alakítjuk őt és magunkat, alkalmazkodunk az új helyzethez, hogyan is lehetne elképzelni, hogy beveszünk egy harmadikat, amiért mindketten felelősséggel tartozunk? Nehéz, nyilván. Lehet, hogy van valahol anyaságra felkészítő tréning, de azt tuti nem akkor kellene elvégezni, amikor már terhesek vagyunk.

Alkalmassági vizsga

Szülőnek lenni mindenképpen alkalmassági vizsga. Évek óta törekszem a maximumra, természetes, hogy szülőként is a maximumot szeretném nyújtani, de mi van akkor,ha nem lesz elég időm, energiám, s leginkább türelmem, hogy vele foglalkozzak, hogy képezzem, fejlesszem, elegendő szeretet adjak neki? Két út lehetséges, vagy tökéletesen vagy sehogy. Persze ez óriási frusztrációt okoz bennem, és nyilván több ezer harmincas nőben. Már az is nagy dolog, ha ezeket a démonokat bevallja magának valaki, és nem csak menekül előlük, mondjuk egy pszichésen generált meddőséggel. Ugyanis a meddőség nagyon sokszor nem szervi eredetű, de erről legközelebb. Van még egy komponense annak, ha hosszú ideig elutasítjuk a gyerekvállalást. Ez pedig a negatív minta. A gyötrelmes gyerekkor, az, hogy boldogtalan anyát láttunk magunk előtt, vagy épp egy szétesett családban, pingpong labdaként - egyik szülőtől a másikhoz állapotban - nőttünk fel, bizony erősen csökkenti a kedvet a családalapításra. Persze megfelelő bölcsességgel, a gyermekkori traumák feldolgozásával, kialakítható egy olyan viselkedési forma, amiből süt: Én mindent másképp csinálok majd!

Lépj be a klubba! 

Mert bizony erre is van lehetőséged. 1984-ben, Jerry Senberg alapított egy klubot, melynek a neve No Kidding! világszerte nyolcvanhat országban szerveződnek, több tízezer taggal. Ez egy olyan platform, ahol kimondják, hogy a világ nem a gyerekek és szülők körül forog. Mert mégis, hogy van az, hogy a munkahelyeden a kollégád korábban leléphet, csak azért, mert szülői értekezletre megy, évente több hetet lehet táppénzen, mert a gyerek rubeólás, megfázott vagy épp megy a hasa? Persze a munkát el kell végezni, de túlórázni nem azok maradnak, akiknek gyerekük van, hanem te, akinek nincs. „A szülők magas lóról beszélnek, mintha nekik különleges elbánás járna a munkahelyen, az éttermekben, az adókedvezményekről már nem is beszélve“ – mondja Steinberg. A gyermekteleneknek épp annyi joguknak kellene lenni, mint azoknak, akik vállalnak gyereket. Semmivel sem rosszabbak a független, szabad emberek! Teljes gázon nyomják előre a karrierjüket, hasznos tagjai a társadalomnak, építenek, tevékenyek, nem szedi szét őket a munka és a családi élet összeegyeztetése, ráadásul a szerelmi életük is kiegyensúlyozottabb, bensőségesebb lehet, hiszen jóval több idejük van egymásra. Hiszen melyik anya vagy apa nem tapasztalta még azt, hogy egy hosszú, munkával teli nap után vagy egész napos gyerekkel való hancúrozást követően, amikor végre elcsendesedik a lakás, és az egykori szerelmesek intim pillanatokat teremthetnének, megjelenik a hálóban a gyerek, szipogva bebújik az ágyba és a szerelmesek anyává, apává válnak. Nincs intimitás, előbb-utóbb, ha nem tudják megszervezni, anyának és apának kezdik szólítani is egymást. Szóval nehéz. Iszonyú nehéz, és tényleg lehet, hogy erre nem mindenki vágyódik.