Közösség

A 112 egy este kétszer is!

2014

Én még sosem hívtam a rendőrséget, főleg nem egy este kétszer, de hát mindenki tudhatja jól, hogy telhetetlen vagyok, és ha egyszer belevágok valamibe, akkor azt mindig túlzásba is viszem.

Az történt ugyanis, hogy ma hazafelé a melóból, egy külföldi család férfi tagja, elfehéredve ugrott a biciklim elé a Gödörnél, hogy azonnal csináljak valamit, mert egy srác fekszik a bokrok között. Megnéztem és láttam, hogy igaza van, az bizony egy srác. Kiütve! A faszi meg sápítozott ezerrel: "Please call ... Oh,Oh,Oh ..." Hívtam gyorsan a 112-es számot, de az alatt a 20 perc alatt amíg kiértek, finoman próbáltam életet lehetni a gyerekbe. Túl finoman, ugyanis a rendőröknek jobban ment, de én nem mertem rázni. A jobban ment meg annyit takar, hogy a fiú résnyire kinyitotta a szemét, majd azt mondta, hogy basszuk meg. Biztos nem szó szerint értette, mert én biza nem kúrok me senkit, aki előtte összepisálta magát, és elájult. Következő 40 perc következett, mire megjelentek a mentősök, baromi kedvesen. Elvitték a detoxba, ha jól sejtem. Mindenesetre berakták a hordágyon az autóba, aztán vércukrot mértek. Ennél a percnél hagytam őket magukra, mert igen csak fáztam a nagy szélben, papucsban és rövidnadrágban, egy szál pólóban. A gyerek remélem jobban lesz holnapra, innen is jobbulást neki!

Szépen el is értem Zuglóig még az eső előtt, így bevágódtam gyorsan a boltba egy kis kenyérért, ahol érdekes látvány fogadott. Egy olyan "mindenki nagymamája" típusú hölgy mesélte a pultos csajnak éppen az az napi történetét. Reggel indult Érdről a gyerekeihez, akik a Pósa Lajos utcában laknak, de úgy eltévedt, hogy még mindig nem talált oda. Amíg én fizettem, ő kért egy pohár vizet, mert egész nap nem ivott, majd útnak akart indulni. Érted? Úgy, hogy körülbelül dél óta kereste az utcát! Lenéztem a kis töpörödött öregasszonyra, és már tudtam, hogy nem haza felé fogok menni. Lassan bandukolva elindultunk a gyerekeihez. Közben megtudtam, hogy 1939-ben született, miért jött, mit akar, hol szállt le a buszról, van-e mobilja, tudja-e a házszámot, vagy legalább egy telefon számot. Persze semmi támpont, csak az utca neve. Azzal biztatott, hogy amint beérünk az utcába, már megismeri a házat.

Meg is ismerte amint befordultunk a sarkon! Az első átellenben lévő házra bökött, de túl korán örültem. Becsöngettem, mire kijött egy nő, akire rögtön rátámadtam: "Meghoztam a mamát!" Tökre nem értette, csak nézte a nénit, és nem jött ki hang a száján. Ekkor már szakadt az eső és bőrig voltunk ázva. Én is néztem a nénikét, mire ő: "Akkor nem ez a ház lesz!" Még jó hogy beengedtek minket az eresz alá, így a gyereknek hitt nővel együtt kerestünk valami támpontot az asszonka táskájában, de semmi. Papírfecnik, számlák, személyi, meg két kajával tömött szatyor, gondolom a gyerekeknek. Na, itt pattant el a húr! A röhögésem visszatartva hívtam újra a 112-es számot, ahol megnyugtattak, hogy már a környéken van egy kocsi, aki a nénit keresi, mert a gyerekei is bejelentést tettek már. Pár perc volt tényleg és be is ültették. Remélem már ő is megszáradt, és most fog vacsorázni. A kezeit csókolom, és én köszi a vicces sztorikat, meg ezt a mostanit is! 

Köszönjük Gus!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások