Lélek

Semmiért egészen

1867

Egy évvel ezelőtt egy közel másfél évtizedes együttélésem szakadt meg partnerem hűtlensége miatt. Ő volt a lelkem másik fele, s nagyon nehezen dolgozom fel a szakítást! A gyógyító terápiák között felkerestem neurológust, pszichológust, ezoterikust, spirisztát és igyekeztem mindenki tanácsát megfogadni. Na bumm: nem jött össze! A felejteni vágyás akarása a szórakozóhelyek, diszkók, múzeumok, mozik, fitness-edzések látogatásában és szexuális kalandok kergetésében csapódott le, miközben naponta tettem a dolgomat, dolgoztam a munkahelyemen továbbra is rendesen, és folytattam a jogi tanulmányaimat rendesen. Hiába volt egy éven át minden különböző terápia, a kiutat nem találtam meg: nem vagyok boldog. Barátaim, családtagjaim azt várják tőlem, hogy ennyi idő eltelte után már végre sugározzam a boldogságtól és happy legyek, ha kell, ha nem.

Rajtam viszont egyre inkább erőt vesz az enerváltság, mert bárhová megyek, sehol sem érzem jól magam, az új partnerek sem keltik fel az érdeklődésemet: mindegyikben csak a potenciális kihasználómat látom, innentől kezdve inkább kerülöm őket. Már a szex sem érdekel, mint ahogy a boldogság és a boldogság keresése sem! Becsaptak, megaláztak, csalódtam. Most csak vagyok, pontosabban elvagyok, mint a befőtt, a szalicil meg romlik a fejemen. Miért kell boldognak mutatnom magam mások előtt a mások megelégedettségre? Minek ez a színjáték? “York napsütése rosszkedvünk telét/Tündöklő nyárrá változtatta át.” Miért baj az, ha ez több évszakváltáson keresztül történik? Miért kell egy vigyorhoz minden családi fotón azt mondanom, hogy “csíííííííz”???


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások