Lélek

Kiégtem

1924

Leterhelt vagyok fizikailag, stresszelek, és a lelkem is úgy érzi, ez már sok. Amikor valakiben ez az érzés felülkerekedik, a munkájával, szakmájával kapcsolatban, akkor ott már betegségről van szó. Ezt hívja a szakirodalom burnout – kiégés – szindrómának. A tünetei a kimerültségen kívül a reménytelenség és az, hogy egyáltalán nem érzi magát az ember kompetensnek egy-egy elvégzendő munkával kapcsolatban. A negatív attitűdök nem csak a munkahelyén, de a magánéletében is eluralkodnak. A burnout szindróma sok-sok év kemény munkájával alakul ki. Leginkább azokra leselkedik ez a veszély, akik emberekkel foglalkoznak, akár közvetlenül, akár közvetve.

Az első évek

A kezdeti szakaszban tele van az ember reménnyel. Önként és dalolva vállal túlórát, azt érzi nélkülözhetetlen, hatalmas lelkesedéssel veti bele magát a melóba, mert céljai vannak, és hiszi, hogy el is éri azokat. Ekkor még cseppet sem érzi magát senki sem veszélyben. Lelkesedés, energikusság, munkatársakkal való élénk kapcsolatok kialakítása jellemző. Vannak intő jelek is, a semmire sincs időm általános érzése az egyik. A magánélet összefonódik a szakmával, a hivatással, már a „szabadidőben” is azon agyalnak, hogy mit és hogyan lehetne jobban, hatékonyabban csinálni. Mivel ezek az emberek a személyiségüket tartják a legjobban kihasználható munkaerőnek, ezért bármilyen kudarcot személyes veszteségként könyvelnek el. Idealizmus és irreális bizonyítási kényszer az, ami ebben a stádiumban legkönnyebben felismerhető. Ha ez a felismerés megtörténik, könnyen megelőzhető maga a betegség. A feladat egyszerű ebben a szakaszban. Bizonyos feladatokat félre kell tenni, a személyes igényeket előtérbe kell helyezni. Ilyenkor könnyen megmarad a munka szeretete, a magánélet elkülönül, kiegyensúlyozott és harmonikus életre lehet törekedni, tehát a frusztráció nem alakul, mai a későbbiekben a kiégést okozza.

Hullámok

Biztosan érezte már mindenki, hogy összecsapnak a feje fölött a hullámok. Nos, ez az érzés hosszútávon iszonyatos frusztrációt képesek okozni. Amennyiben a munka és magánélet területén nem alakul ki megfelelő egyensúly, egy harmonikus életritmus, akkor folyamatos félelemben él az ember, hogy elveszíti az irányítást minden felett. Ebben a szakaszban a magánélet már teljesen háttérbe szorul, amennyiben létezik még egyáltalán, a problémák, ha vannak, elfojtódnak. A hangulatuk ebben a szakaszban a munkáért bármit odaadó embereknél igen változékony, humorral egyáltalán nem lehet őket betámadni. A testi kimerültséget megpróbálja palástolni, eszeveszett edzésekbe kezd, vagy épp átalussza a hétvégéket. A legfurcsább, hogy az ezt megelőző lelkesedés teljesen eltűnik, és semmiben nem lát már kihívást a delikvens. Csökken az elkötelezettség, a kapcsolatok leépülnek, fárasztja minden ötletelés, szakmai együttműködés. Persze agyban még képben vannak, de csak arra jutnak, hogy kevesebbet és rosszabbul teljesítenek, tehát az önértékelés rohamosan zuhan. Mindent rutinból és nem lelkesedésből, és végképp nem kreatívan próbálnak megoldani, a szakzsargont teljesen elsajátították, és nem is beszélnek már másképp.

Itt a vége

Az egyén saját „belső világával” való kapcsolatát teljesen elveszíti,  idegennek érzi a  testét. A depresszió, a belső üresség érzése általánossá válik, szélsőséges esetben a végső kiszállás vágya uralkodik el rajta, tehát az öngyilkosság. A személyközi kapcsolatokban negatív, cinikus, rosszindulatú kommunikációs stílus jellemzi. Megfigyelhető még közöny, érzelemmentesség, visszahúzódás, fásultság vagy túlérzékeny, védekező viselkedés.

Gyógyír

Ha valaki eléri az apátia szakaszát, tehát óhatatlanul kiégett, akkor ott mindenképpen terápiára van szüksége. Nem lehet segítség nélkül kimászni a gödörből. Persze létezik megelőzés, ahogy azt már korábban írtuk, a legfontosabb az egészséges balansz megteremtése. A problémás szituációkat érdemes racionálisan és nem érzelmileg megközelíteni és a megoldás is észből, mintsem zsigerből jöjjön. Ami talán a legnehezebb, viszont a leggyorsabban gyógyító metodika, ha szakma váltás. Ki kell lépni a számunkra alkalmatlanná vált munkahelyről. Szakértők szerint a szerepváltás a szakmában, öt-hét évente mindenképpen szükséges, de persze van ,akinél ez az időpont jóval hamarabb elérkezik, főleg, ha eleve nem választott túl jól, és kényszerpályán van. Nyugaton jellemző az alkotó-évek beiktatása, ami Magyarországon igen nehézkes, hiszen kevesen engedhetik meg maguknak, hogy csak úgy leálljanak, mindenféle pénzkeresettel és csak önismeretre, alkotói tevékenységre fókuszáljanak. Mindenesetre, az évi rendes szabadságot érdemes kihasználni, sőt a táppénz intézményét is, ha szükségesnek érezzük.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások