Közösség

Álommunkáink

1919

Persze hogy mindnyájunknak vannak álommunkái, pálmafákkal szegélyezett, csak egy-két turista által látogatott partszakaszon backpacker paradicsomot létrehozni függőágyakkal, kellemes muzsikaszóval, amolyan nagycsaládos érzésként. Vagy fizetést kapni pusztán azért, mert boldogok vagyunk, esetleg ugyanazt a munkát csinálni mint most, mert szeretjük, csak tízszer ennyi pénzért. Jó volna feltalálónak lenni, útikönyveket írni, mindenható gyógyítónak lenni, ám vannak olyan munkáink is, amik ennél kézzelfoghatóbb távolságban vannak, ám ha mégis felkínálnák nekünk, valószínűleg nemet mondanánk. De addig jó vele viccelődni.

Egyikünk álommunkája évek óta egy és ugyanaz. A kenólányság. Minden este deréktól fölfelé kicsi ízléstelen, de mindenképpen dekoltázsvillantós ruhában számokat olvasni. És intonálni! Mert nem lehet ám csak úgy eldarálni azt a huszonakárhány számot (mellesleg fogalmam sincs, maga a játék miről is szól valójában), ezeket a számokat értelemmel kell megtölteni, meglepett hangsúlyt, diadalmas hangsúlyt, közönyös hangsúlyt váltogatva. Ezt szeretném. Bemennék minden este, sminkkel, hajjal fél óra, aztán mehetsz tovább, mindezt valószínűleg alsó hangon annyiért, mint amennyit most keresek. Egyszóval: Zsíros Anna lennék. (Teóriámat, hogy szoros személyes ismeretségek alapján lehet ide bekerülni, az esetenként felbukkanó kenófiú cáfolni igyekszik.)

Másikunk álommunkája nem más, mint nőiesen izmos testtel, feka csajként állni egy yachton, bikiniben és tűsarkú szandálban pezsgőt vinni 50 Centnek. Igen, van, aki 50 cent kurvája szeretne lenni. Nézzük is ezt az életet: van benne sok tenger, pia, kaja, jó zenék, társaság, jó partik, híres emberek, igazi sztárokkal együtt partizás és némi szex is. Híres emberekkel. Lehet, hogy a hüvelyem akkora lenne, mint a Vezúv krátere, de semmi gondom nem lenne az életben. Ráznám a kerek, feka fenekem az elhagyhatatlan kézmozdulattal, amit már a nyolcvanas évek óta gyakorolok - a tévéből. Ám ennek a melónak az a hátulütője, hogy körülbelül 19- 23 éves korig tudnám nagyon jól csinálni és mert maximalista vagyok, hamar ki is égnék, ez jól látható a munkaköri leírásomból. Addig is, nagyon jól menne, de nagyon.

És akkor álljon itt a harmadikunk álommunkája is. Aki egyes szám első személyben bír csak írni. Amikor megkérdezte Zsófi, hogy na mégis mi, akkor én mondtam neki, hogy cotcot újságíró? És tényleg nem viccből, nyálból gondoltam. Régebben bemondólány akartam lenni, a jobbik fajtából, aki nem csak beszél. Kipróbáltam, mégsem tetszett. Talán lennék a New York-i Vogue főszerkesztő asszonya, aki mindenkivel jóban van és, akit minden partyra meghívnak és, aki előtt minden kapu nyitva van. Igen, az lennék. Vagy, hadd maradjak cotcot újságíró. Esetleg Carrie Bradshaw...?

Te mi lennél? Ha bármi lehetnél?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások