Lélek

Mi van a szerelmen túl?

1900

Rengeteget gondolkozunk azon, mi lehet az oka annak, hogy párkapcsolataink sokszor esetlenek, hogy generációnk képviselői közt megszámlálhatatlan döcögős, boldogtalan, félresikló párkapcsolat van. Ilyenkor hosszú, borozós, bőrfotelbe süppedős-ragadós beszélgetések közepette, miután a következő kulcsszók röppennek föl: megbántottság, félrekommunikálás, elhidegülés, bizonytalanság, jövőkép, kétség..., mindig oda lyukadunk ki, hogy a kulcsszó nem lehet más, mint az intimitás. Ott vagy otthon, ott vagy boldog, ahol intim légkör vesz körül, ahol a párkapcsolatodban működik az a valami, ami sok mindent takar, de legtalálóbban talán ez fedi. Intimitás.

Szakemberek úgy vélik, egyre több egymástól elhidegült ember él párhuzamos valóságokban egy-egy kapcsolaton belül, közös lakásban két komplett idegen, ami azért is nagy probléma, mert a család fogalma beszűkült, egyre kevésbé támaszkodunk élettársunkon kívül családunk többi tagjára, a családmodellek valamiképpen zsugorodnak, de egyébként is sokan gyermekvállalás nélkül élnek együtt hosszú éveket, s mire elérkezne az ideje a családalapításnak, már rég kapcsolatuk romjain kapirgálnak csak.

Az intimitás valójában nem más, mint valakivel megélni a fizikális, szellemi, lelki és érzelmi nyitottságot. Sajnálatos módon ennek egyik fontos elemét, a szexualitást, azaz a fizikai síkot az elmúlt időben kissé kiszakították a párkapcsolat, az intimitás keretei közül, s ennek észrevétlenül mindenki issza a levét, mivel sokan ennek hatására képtelenek érzelmi közelséget tapasztalni a szexualitás során. Hozzátehetjük az üresség érzéséhez azt is, hogy nagyot csavarodott a világ a tengelye körül, míg hosszú ideig a produktivitás volt az elsődleges, ma a boldogságot keressük sokan itt és most, és ennek egyik elengedhetetlen és látványos eleme nem más, mint párkapcsolatunk, aminek minden szempontból kielégítőnek kell lennie. Ilyen azonban nincs, azaz van, ha közösen alakítjuk a szempontokat.

Hajlamosak vagyunk azonban saját kritériumrendszerünket szem előtt tartva eldobni magunktól társunkat, ha nem teljesen gömbölyű minden, de ami még rosszabb, hajlamosak vagyunk vágyainkat elnyomni, s így egyre növekvő, kimondatlan elvárásrendszert építeni magunkban. Ezáltal válunk egyre feszültebbé, s ezáltal hidegülünk el még inkább társunktól, s építjük tornyunkat napról napra még magasabbra. És ami a legnehezebb, hogy nincsenek kész modelljeink arra, hogyan is kéne mindezt jól csinálni, a hagyományos nemi szerepeket rég elvetettük, egyenlőbbek vagyunk az egyenlőknél is, ráadásul elvált szülők generációjának gyermekei vagyunk, akiktől aligha leshettük el az intim légkör megteremtésének fortélyait, kiváltképp, mivel jellemzően éjjel-nappal dolgoztak. Pedig mára bizonyított tény, hogy azok a gyerekek, akik nem kapnak elegendő gyengédséget, megfelelő mennyiségű fizikai érintést, simogatást, komoly problémákkal küzdenek a későbbiekben, s képtelenek kifejezni érzelmeiket, csalódásaikat, élményeiket, szeretetüket, haragjukat.

De gondoljuk végig, hol csúszunk el vagy éppen mit csinálunk jól kapcsolatainkban! Szerelmet, később szeretetet, ragaszkodást, támogatást, persze jó szexet, megértést és manapság jobban mint valaha: legjobb barátot. Ha mindezt egy személyben megtalálod, s hosszú éveken át ezt így, harmóniában mind meg is tudjátok élni, isteni szerencséd van. Jellemzőbb azonban, hogy valamelyik esetleg több oldal is hiányos, s a kezdeti illúziót a köd felszállása után erős kiábrándulás, dezillúzió követi.

Ekkor kezdődik az a szakasz, mikor folyamatosan csalódottságodnak adsz hangot, folyton szajkózod, a másik mit rontott el, szerinted hogyan kéne cselekednie, viselkednie, neked miért rossz az, amit ő tesz, ahogy ő él, van, gondolkozik, mindenki beveti saját egóját, s lenyomasztja a másikat. Mindkét fél elkezd viselkedni, rettegni, mikor hibázik újra, bezárkózik, elkezdünk falakat építeni. A kezdeti mindent elfogadó, mindent szerető viszony helyett kialakul a kiábrándult, hibáztató, védekező és támadó rendszer, ami az elfojtásokat termeli csak, s végül a már említett ki nem mondott elvárásokat. Az idő tovább mélyíti ezt a szakadékot, s kialakul a teljes érzelmi elszakadás és hadiállapot, csak a fizikai testek mutatkoznak még egymás mellett. Sokszor persze mindaddig tudatában sem voltunk annak, hogy elvárunk valamit a másiktól, amíg egyszer csak nem kapjuk tovább.

Nem egyedi esetek ezek, hanem társadalomdinamikai, pszichédinamikai modellek, családtípusok, kommunikációs iskolák, mindenféle tudományosan megnevezhető és meg nem nevezhető elemek összességeinek eredményei, amikkel szinte mindnyájunknak meg kell küzdenünk, akik párkapcsolatban gondolkozunk. De hogy mi a megoldás, s hogyan kerülhető el mindez? Egyes szakemberek válasza nagyban összecseng azzal, amit személyes tapasztalattal is alá tudunk támasztani. Hosszú távú kapcsolatot nem feltétlenül szerelemre kell építeni, hisz a szerelem szerelem, a házasság (vadházasság) pedig olyan, akár egy vállalat, amit szerződés köt, de nem is biztos, hogy minden fél tisztában van vele, mit is ír alá. Ha ez jól működik, az egy boldog élet záloga lehet. De mitől, hogyan működhet jól? Erre megpróbálunk választ adni legközelebb.

Rengeteget kell tanulnunk múlt kapcsolatainkból, hisz az azokban tapasztalt és tanult reakciók mindig velünk lesznek, s mindenre ezek függvényében reagálunk úgy, ahogy.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások