Test

Nike+ Human Race

1892

2008. augusztus 31-én, egyszerre több, mint 25 városban rendezik meg a Nike+ Human Race-t, a világ legnagyobb egynapos nemzetközi futóversenyét, amely során közel harminc helyszínen futnak világszerte a futóünnepen. A táv tíz kilométer, a rendezvényen négy földrész nagyvárosai vesznek részt, többek között: Los Angeles, New York, London, Madrid, Párizs, Isztanbul, Melbourne, Sanghaj, Săo Paulo és Vancouver. A verseny ráadásul jótékony célt is szolgál, hiszen a tíz kilométeres távot aznap lefutó regisztrált résztvevők a Livestrong, a www.ninemillion.org vagy a WWF szervezetek egyikének adhatják a nevezésük után a Nike által befizetett hozzájárulást. Futni szeretnél? Regisztrálj a nikeplus.com weboldalon.

A Nike+ Human Race a futás rendhagyó ünnepe, amelybe a világ bármely pontján bekapcsolódhatsz. Válassz várost; a regisztrálj. Azok számára is biztosított a verseny, akik nem a rendező városok egyikében laknak, hiszen a Nike+ segítségével bárki, bárhol részt vehet a versenyben. A Nike+ iPoddal és a Nike+ SportBanddel rögzítheted a lefutott távolságot és feltöltheted adataidat egy olyan adatbázisba, ahol a futók látják egymás eredményeit is. „A cél, hogy a világ minden pontján megmozgassuk és összehozzuk a futókat – mondta Trevor Edwards, a Nike globális márkamenedzsmentért felelős alelnöke. – Fantasztikus élmény lesz! A célunk az, hogy ugyanazon a napon egymillió ember fusson egyszerre. A Nike+-nak köszönhetően bárki és bárhol csatlakozhat a futókhoz.”

Minden városban ugyanazon a napon indul a verseny –  Tajpejben kezdenek először futni, és végül Los Angelesben rajtolnak. A verseny során olyan nevezetességeket érintenek a futók, mint az LA Coliseum sportközpont, a Taipei 101 - a világ legmagasabb épülete -, Mexikóváros történelmi központja és a madridi Puerta del Sol. Az isztambuli verseny útvonala áthalad a Boszporusz hídon, amelyet arra az időre lezárnak a forgalom elől, hogy a résztvevők szó szerint átfuthassanak Európából Ázsiába és onnan vissza.

A verseny előtt, valamint a verseny napján olyan kiemelkedő Nike-sportolókkal találkozhatnak az érdeklődők, mint a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong (a texasi Austinban), a hatszoros maratoni bajnok és a legutóbbi New York-i maraton győztese, Paula Radcliffe (Londonban), a pekingi olimpián aranyérem-esélyes Craig Mottram (Melbourne-ben), valamint a Grand Prix-győztes koreai Yu-Na Kim (Szöulban).  

A nikeplus.com a Nike+ Human Race hivatalos weboldala. A résztvevők itt megismerkedhetnek a Nike újdonságaival és a futást könnyítő legújabb technológiákkal is, például a Nike Zoom Victory+-szal, a Nike legújabb professzionális edzőcipőjével, amely a könnyű és erős Flywire technológiával készült, továbbá válogathatnak a legfrissebb Nike+-sportzenék közül. A Sport Music szekciónál a Training Run és a Coaching Mixes alatt kifejezetten futógépes edzéshez és országúti futáshoz találunk zeneszámokat.

Vegyél részt a világ legnagyobb futóversenyén, felejthetetlen rekord részese lehetsz. Magyarországon a Nike Futóklubok segítségével tudsz csatlakozni a versenyhez. Augusztus 31-én a Margitszigeten szervezik meg a Human Race magyarországi futónapját, ami egy egész napos futófesztivál lesz sok programmal és közös Human Race futással.

Csatlakozz a Human Race élményéhez itthon is! Részletek hamarosan a www.futocenter.hu oldalon.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások