Közösség

Isztambult látni kell

1884

Isztambult tényleg látni kell, főleg azoknak, akik szeretnek teljesen más kultúrákkal megismerkedni. Különleges érezni egy tizenkét milliós város pezsgését Ázsia kapujában, amelyet áthat az iszlám vallás. Isztambul Törökország legnagyobb városa, így érthető, hogy fontos kulturális és egyben gazdasági központ is, 1923-ig főváros volt. Területileg csak kisebb része tartozik Európához, mert a Boszporusz szorostól nyugatra fekvő része, már a szomszédos kontinensen, Ázsiában fekszik. A Boszporusz mellett a Márvány-tenger határolja a várost, és az Aranyszarv-öböl kettészeli Isztambul Európához tartozó részét is. A Márvány-tengernek, a tengerszorosnak és az öbölnek köszönhetően, a vízi közlekedés itt olyannyira elterjedt, mint nálunk a villamos.

Utazás

Ha elhatároztuk, hogy megnézzük a kelet, különleges kapuját, és a számos ott fellelhető egészen az ókorig visszanyúló történelmi emlékeket, akkor sokféle módon eljuthatunk Isztambulba. A legegyszerűbb, ha a Malév közvetlen Pestről induló járatai valamelyikére foglalunk jegyet, egy oda-vissza útra szóló repülőjegy ötvenezer forint körül van. Fapados légitársaságok sajnos nem mennek Magyarországról Törökországba. Egyes utazási irodák rendszeresen indítanak buszjáratokat, de a jegyek ára nem sokkal marad le a repülőjegyekkel szemben, és az utazás nem olyan kényelmes, sokkal fárasztóbb és hosszadalmasabb is. Persze mehetünk szervezett úttal is, akkor a szállást és az ellátást sem nekünk kell intéznünk és külön fizetnünk, de tény az nem olyan nagy kaland. Én úgy jártam a városban, hogy a bolgár tengerparti nyaralást megszakítva busszal mentünk el pár napra megnézni Isztambult. Ez kényelmes megoldás, hiszen pár napnál többet nem nagyon érdemes eltölteni a városban. A bolgár üdülő paradicsomoktól nincs is messze, és a buszjegyek ára is baráti: két éve átszámítva nyolcezer forintért vettünk egy retúr Burgasz-Isztambul jegyet. Fontos tudnivaló, hogy ahhoz, hogy beléphessünk Törökországba turista vízumra van szükségünk, amelyet kiválthatunk a Nagykövetségen, de a határon is, az ára húsz dollár körül van. A vízumot akkor kaphatjuk meg, ha az útlevelünk még legalább harminc napig érvényes.

Szállás

Egy ekkora városban mindenféle utazó megtalálja a pénztárcájának és az igényeinek megfelelő szállást. Az egészen egyszerű, de fiatalos belvárosi hosteleken keresztül, az apartmanokon át egészen a csillagos szállodákig. Érdemes az utazás előtt a szállodát lefoglalni, ha valamelyik hostelba megyünk, akkor e-mailben azt is, jó előre leegyeztetni. A reptérről vagy a buszpályaudvarról taxival könnyűszerrel eljuthatunk a szálláshelyünkre, jó ha előre kinyomtatunk róla egy térképet, hogy megmutathassuk a taxisnak. Nagy a város, tele van apró utcácskákkal, egy öreg taxis róka sem ismerheti az összeset. A másik nagyon fontos dolog, hogy a viteldíjban előre állapodjunk meg, az árak nagyon olcsónak fogtak tűnni, de ha alkudunk, akkor a töredékéért is elvisznek.

Látnivalók

Szállást a Galgata torony és az Istiklal Caddesi közelében érdemes keresni, hiszen innen a legtöbb nevezetesség gyalogosan is hamar elérhető. Mi gyalog jártuk be a várost, hiszen a városban található kétezer mecset közül minden utcasarkon láthatunk egyet, vagy más különleges épület, amit vétek lenne kihagyni. Ha célirányosan is megyünk, akkor is jó sétálni, így pillanthatunk be a leginkább az ottani emberek mindennapjaiba. Az Istiklal Caddesi egyébként egy bevásárló utca - hasonló, mint a mi Váci utcánk, csak sokkal nagyobb. Ha vásárlás, akkor az Istiklal Caddesi mellett a Nagy Bazárt sem szabad kihagyni. A Nagy Bazár több száz éve várja a vásárlókat, kétszázezer négyzetméteren, hatvanöt utcával. Nagyságát az is mutatja, hogy egy mecset és három kút is található a bazár területén. Alkudni kötelező, mindent a kiírt ár töredékéért megkaphatunk, ha egy kicsit ügyesek vagyunk. Isztambul nevezetességei közül elsőre mindenkinek a Kék Mecset ugrik be, amely nincs messze a Nagy Bazártól, és amelynek eredeti neve Sultanahmet-dzsámi. A Kék Mecset elnevezést, a falát borító kék színű csempedíszítésről kapta. A mecset ingyenesen látogatható, de öltözzünk fel tetőtől talpig különben nem léphetünk be, bár biztosítanak kendőket a fedetlen testrészek eltakarására. A Kék Mecset előtt egy hatalmas, díszes park terül el, amelynek a másik oldalán a Hagia Sofia található. A Hagia Sofiát számtalanszor átépítették, kezdetben bizánci ortodox bazilika volt, majd mecset lett, ma pedig múzeumként látogatható. A két vallási épület közelében még számos látványosság található, mint például a Topkapu Szeráj Múzeum, Régi Keleti Emlékek Múzeuma, Régészeti Múzeum és sok kisebb mecset, felsorolni is képtelenség. A város ezen részét egy-két nap alatt be lehet járni. Ezután, ha a Galgata-hídon visszatérünk a Istiklal Caddies közelébe, az Aranyszarv-öböl másik oldalára, ott is sok látványos épületet találunk. Felmászhatunk a Galgata-toronyba, megnézhetjük a közvetlenül a Boszporusz partján álló Dolmabahcen-dzsámit és a szintén azonos nevű szerájt. Erről a részről indulnak a hajójáratok is a Boszporusz túlpartjára, Ázsiába. A hajójegyek árai nagyon barátiak, de ha szeretnénk átsétálhatunk a függőhídon is, bár az lényegesen hosszabb. Az ázsiai parton a kikötőhöz közel található pár mecset, de közel sem bővelkedik annyi látványosságban, mint az európai oldal.

A látványosságok mellett különleges érzés bepillantani egy más vallású, teljesen más kultúrájú város életébe. Itt az emberek szimpla hétköznap tömött sorokban állnak a Galgata-hídon és horgásznak, a családok együtt kiülnek a parkokba és délben együtt piknikeznek, a kötelező ima idején pedig egy tűt nem lehet leejteni egyetlen mecsetben sem, az utcák meg szinte kihaltak lesznek. A város lüktet, de az itteniek mégsem rohangálnak idegbetegek módjára. Az emberek kedvesek, türelmesek és segítőkészek a turistákkal szemben, de azért a hagyományos török péksütemény árusoknál legyünk mindig résen. 

Isztambult tényleg látni kell, mert nagy kaland és hatalmas élmény!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások