Tesónak lenni

Talán a legnehezebb családi kapcsolatok egyike, több szempontból is. Egyrészt ő az a családtag, akivel legtovább tartózkodsz az élők sorában, azaz mikor már a szüleid is rég meghaltak, ő még mindig ott lesz, és ezzel már kezdeni kéne valamit. Ám ebbe sokszor beleszól a másik fele a történetnek, azaz hogy a testvéredet nem választhatod meg úgy, ahogy a barátaidat, készen kapod, és olykor egy egészen eltérő természet és világlátás az, amiben közös nevezőre kell jutnotok, és ez nem mindig megy. Mert ugye alapvetően két csoportra oszthatók a testvérek, vannak jó és rossz testvérek, no és persze vannak olyanok is, akiknek nincs testvérük, de velük most nem foglalkozunk, legalábbis egyelőre.

"Szörnyű rossz testvérek vagytok" esetleg "legyetek már jó testvérek" - mondják a szülők előszeretettel, mert tényleg hatalmas harcok vívhatók két gyerek között, akiket a sors csak úgy egymás mellé kavart, látszólag mindenféle koncepció és átgondolás nélkül. Alapvetően már az elején vakvágányra megy minden, hisz a nagyobbak átesnek azon a traumán, hogy egyik pillanatról a másikra a családba férkőzik egy undok, bőgőmasina kisbéka, aki talán egy-két napig jópofa, de aztán jó lenne, ha végre eltüntetné innen anya és apa, mert itt én vagyok az egyetlen, engem tessék szeretni. A testvérféltékenységet szülői oldalról megelőzni, tompítani, tudatosan kezelni csak egy szintig lehet valószínűleg, oda lehet figyelni pár dologra, például nem akkor oviba adnia a nagyobbat, amikor a kicsit hazahozzák. Vagy nem arra fogni, hogy nem vesszük ölbe, hogy a pici a hasában van a mamának. Ilyesmik. De a nagyobbik felével az alig egy-két éves gyereknek egyedül kell megküzdenie, és tapasztalatainkból úgy tűnik, ez nem mindenkinek sikerül gördülékenyen. Sőt.

Nálunk a családban kazetta őrzi a hangfelvételt, ami bizonyítja, nővérem agyon akart verni a sárga lapáttal. Ehhez képest ma már tökéletesen idilli a helyzet, de kemény évek vezettek idáig. Gyakorlatilag végigveszekedtük és verekedtük gyermekkorunkat, fogalmazhatunk úgy is, hogy minden közös játéknak üvöltő, zokogó veszekedés lett a vége. Többnyire provokáltam, ő többnyire megvert, én többnyire sírtam, és ekkor többnyire őr szidták le. Ez bizonyára a kisebbik testvér bosszúja azért, hogy neki sokkal kevesebb jutott a szülőkből, rá sosem szegeződött kizárólagosan a figyelem. És nyilván azt sem könnyű feldolgozni a kisebbiknek, hogy bár ő azon kívül, hogy megszületett, az égvilágon semmi rosszat nem tett, ám ezzel mégis sikerült kivívnia valaki gyűlöletét, és évekre szóló hadüzenetet kapott.

A kamaszkor egyébként is problémás, így akkor a nagyobbik testvér pont tojik a kisebbik fejére, ha lehet, inkább nem is mutatkozik együtt vele. "Tizenhárom éve borzolod az idegeimet otthon Számántá, legalább a suliban hagyj békén" - hisztizik Penelope is a Házibuliban. (Persze nem tudja levakarni a kiscsajt, mert mégiscsak testvérek, és mégiscsak ragaszkodnak egymáshoz, még ha le is vénribancozzák néha egymást.) A testvérféltékenység és testvérmarakodás azonban nem áll meg itt, sokakat egészen hosszan elkísér, ám idősebb fejjel többnyire kimondatlan, lappangó ellenségeskedések formájában mutatkozik meg. Az effajta problémás testvérek a kamaszkor elmúltával, felnőtt fejjel kell, hogy újrakezdjenek egy romlott, valódi és tartalmas kapcsokat mellőző viszonyt, ám ekkor végre jó eséllyel indulhatnak, ha nem váltak véglegesen Káinná és Ábellé. Nálunk ez lett a megoldás, és mondhatom, egészen örömteli élmény rájönni, mégiscsak van egy ember, aki szeret, aki előtt semmi nem ciki, aki mindig ott lesz, mindig rohanni fog, akire számíthatsz.

Féltestvérek

Ez aztán az igazán fogas kérdés, mivel a viszonyban menthetetlenül ott van az elvált szülők közti feszültség, az új házastárssal, ha úgy tetszik mostohaapával vagy mostohaanyával való kapcsolatod, s az is nehézség sok esetben, hogy nem feltétlenül laktok egy lakásban. Ahogy körülnézek, azt látom, ha ez utóbbi helyzet áll elő, ezek amolyan semmilyen testvéri viszonyok, az erős kötődés, a szerető viszony leginkább az egy háztartásban élők között alakulhat ki. No persze a hagyományos, szimpla testvérféltékenységbe itt még bekavarhat az is, hogy nem ugyanaz a két szülő, s hogy a kisebbiknek anyu és apu is ott van, neked pedig nem. A biztos őt jobban szeretik érzés sem lehet kellemes, s eleve az, ha úgy kezded látni a dolgokat, hogy ők egy család, és te picit kilógsz a sorból. A felnőttek szerepe itt talán még fontosabb, mint az ép családok esetében. 

Esetemben ez föl sem merült, főleg azért, mert a féltestvéremmel és apámmal igen ritkán találkozom, hisz más országba költöztek, lassan két évtizede csak sátoros ünnepek alkalmával találkozunk. Így aztán végképp nehéz bármiféle testvéri viszonyt kialakítani, legfeljebb a féltékenységig jutsz el, hogy basszus, én miért kaptam apámtól ennek említésre sem méltó töredékét csupán szeretetben, odafigyelésben, törődésben, jövőegyengetésben?

Mostohatestvérek

Ez a legjobb, legalábbis nekem ez volt a legjobb, bár a mostoha meglehetősen erős negatív konnotációval bír. Az én mostohatestvéreim, azaz ex mostohatestvéreim, hisz a szülők azóta elváltak (jól van, furcsa családom van), szóval kétharmaduk lényegesen idősebb, egyharmaduk lényegesen fiatalabb volt nálam és nővéremnél. Sose éltünk egy háztartásban, így mindenféle konfliktust elkerültünk, ám kőkemény lehet, ha egyszer csak betelepítenek melléd egy vadidegent. Szia kislányom, ez itt új apu, ő pedig itt az új testvéred. Mint a Hamupipőkében. Rettenet, tuti falnakmenés és érmetélés.

Egykék

Vannak, akik egyedül nevelkednek, mindent megkapnak és csak ők léteznek. Ez bizony sokszor az életben adu ász a kezükben, olyan munkát választanak, ami abszolúte én központú, karrierükben erőteljesen nyomulnak, és sajnos ők azok akik képtelenek kettőben gondolkodni. Ez megnyilvánul a velük való együttélésben, maguknak vásárolnak rágcsákat és elvárják, hogy a hűtőbe két hete rakott túró rudi még ott legyen. Nehéz velük együtt élni, mert a szülőkkel nagyon erős kapcsolatuk van, akik elvárják, hogy mindent tudjanak a gyerek életéről, szeretnek abba beleszólni és párkapcsolatban jóval többször kell hozzájuk menni, mint egy testvéres családban kellene. Ráadásul akik párban élnek egy egykével az alapvető szeretetadásra és megosztásra kell, hogy ráébresszék a másikat. Ez kemény falat, lehet, hogy két egyke jobban boldogulna. Mindez nem tudományokra épül, hanem a közös tapasztalatainkra.

Testvérek a tudományban

Már megint elővettük Szendi Gábor könyvét (A NŐ felemelkedése és tündöklése), mert van egy nagyon érdekes fejezet a testvérekről, pontosabban a születési sorrend jelentőségéről, ami semmiképpen nem elhanyagolható tényező, ha már egyszer testvérekről esik a szó. Az író szerint a testvérharc természetes, a rivalizáció és a testvérgyilkosság is, mert mindez a természetes szelekció része, harc a szülői erőforrásokért. Ezt a szülők akadályozzák meg legkevésbé, nekik az a céljuk, hogy a legerősebb, leginkább életképes utód legyen, akibe energiát invesztálnak. Mindez evolúciós, ősi és ösztönös.

Az elsőszülött gyerek helyzeti előnyben van, ő a "szemünk fénye" státuszt betöltő ember a családban, egészen addig, míg nem érkezik meg a trónfosztó bőgőmasina, aki onnantól kezdve mindenki által óvott és védett lesz. Ezzel sérül az eddigi kiskirályi szerep, de mindig az elsőszülött lesz a legerősebb, a legokosabb, sőt legújabb vizsgálatok szerint valóban nagyobb intelligenciával rendelkeznek. Persze az, hogy a legidősebb az erős, nem jelenti azt, hogy az utána jövők megadják magukat. Ők módszereket agyalnak ki, hogy előtérbe kerüljenek. Voltaire-nek volt egy benga bátyja, aki állandóan testi terrort alkalmazott nála. Ezt úgy kompenzálta a híres gondolkodó, hogy szarkasztikus megjegyzésekkel piszkálgatta a testvérét, ezzel kivívta a család elismerését és melléktermékként, a franciák leghíresebb írójává nevelődött. Az első gyerekek, mivel elég nagy befektetést kapnak a szülőktől, elkötelezettek lesznek a család iránt, és konzervatív, tradíciókövető, lelkiismeretes, tekintélytisztelő emberekké válnak.

Ellenben a sokszor a rájuk osztott pótszülői feladatok miatt erőből cselekednek, agresszívek, rámenősek, nyomulósak. A később született gyerekek, kevesebb figyelmet kapnak, kevésbé elkötelezettek a család iránt, radikálisabbak, nyitottabbak az új dolgok iránt. Sokszor elnyomott helyzetűnek érzik magukat, ezért érzékenyen reagálnak az igazságtalanságra, elnyomásra és az ő valódi eszméjük tényleg a szabadság, egyenlőség, testvériség. Alávetettségük miatt, inkább diplomatikusak, kedvesek, erő helyett ésszel élnek. A középső gyerekek sajátos tulajdonságokat vesznek fel. Martin Luther King középső gyerekként ellenezte az erőszakot, az agresszió helyett a kompromisszumra helyezte a hangsúlyt. De mi van azokkal, akik jóval később születtek, mint első, második, harmadik gyerek? Nos, az ilyenekből lesz Rákosi, Hitler, Rajk. Rákosi a hatodik gyerek, Hitler a negyedik szülött, közvetlen fizikai agresszióra nem voltak hajlamosak, nem úgy mint Sztálin - elsőszülött fiúként -, aki fegyveres rablásokban vett részt, és a feleségét is fejbe lőtte. Mindezek példák, melyeket evolúciós vizsgálatok támasztanak alá.

Minden testvérnek megvan a maga a helye a családban, olykor hajlamosak  vagyunk arra, hogy saját helyzetünket rosszabbul ítéljük meg, mint amilyen. Gondold végig, milyen lehettél a tesód szemében gyerekként és milyen vagy számára most. Sokszor a gonosz nővérek lesznek a legjobb lelki támaszok. A testvérek helye meg van a világban, a családban, akár édes a testvér, akár mostoha, akár féltestvér. Neked milyen viszonyod van a testvéreddel?