Lélek

Emlékek gyerekcipőben

1791

A gyerekkori emlékeink általában hároméves korunktól maradnak meg bennünk, ami előtte történt velünk, azt egy úgynevezett gyerekkori amnéziával töröljük, azaz inkább elfojtjuk a fejünkben. Van olyan barátnőm, aki emlékszik arra, ahogy pár hónaposan tologatta a mamája a babakocsiban és szemlélte mamája mosolyát vagy az eget. Első emlékképeink változóak, van aki csak tízéves korától emlékszik arra, hogy a világon van, van aki két-hároméves korára és annak az időszaknak a történéseire emlékszik, de bárhogy is legyen, a gyermekkor emlékei árulkodóak és meghatározóak lehetnek az egyén életében.

Hundreds and thousands kampány

Nemrégiben Hundreds and thousands néven indult kampány az Egyesült Királyságban, minek legfőbb célja a boldogabb és békésebb gyermeki lét megteremtése mindenki számára, s ezt a gyermekkori emlékek adatbázisának létrehozásával kívánják elérni. Mindenki beküldheti a maga gyermekkori emlékét, mely később rendszerbe illesztve jelenik meg az adatbázisban, s kulcsszavakkal is kereshetővé válik. Az emlékek közt töredékeseket és egész hosszúakat is találunk, s külön rovat van a hírességek emlékeinek, Cliff Richard például egy emlékezetes karácsonyt elevenít fel, mikor még Harrynek hívták, és biciklit kapott ajándékba. George Michael pedig arra emlékszik, hogy egy kecske megharapta a kezét az állatkertben.

Látszólag ennek semmi értelme, de egyrészt jó szórakozás elmerülni mások emlékeiben, másrészt saját magunkra vonatkoztatva is érdekes elgondolkozni azon, mennyire valósak saját emlékeink, mi az, amire tényleg mi emlékszünk, és mi az, amiket feltehetőleg mások elbeszélései nyomán építettünk be saját emlékeink közé. Egy egyetemi tanár érdekes kísérletet végzett, minek kapcsán érdekes megállapításokra jutott - bár nem szándékosan bonyolódott az emlékek pszichológiájának útvesztőjébe. Donna Meletio pusztán arra szeretett volna magyarázatot kapni, vajon miért van az, hogy egyes diákjai élénken emlékeznek gyermekkorukra, mások meg alig, s szinte ellenállnak minden felidézési kísérletnek is.

A feltételezett összefüggések megdőlni látszottak végkövetkeztetésében, tehát nem feltétlenül azok a felnőttek mutattak gyerekkori emlékvesztést, akik számítógépes játékok és televíziós zombulások mentén töltötték gyermekkorukat, s az sem törvényszerű, hogy gyermekkori trauma okozza az emlékek kiesését. Az emlékek megmaradásának és előidézhetőségének négy jelentős kritériumát tudta megállapítani, melyek elolvasva egészen egyértelműnek tűnnek. Fontos, hogy az esemény önmagunkból induljon ki, azaz fontos és jelentős szerepet játsszunk a későbbi emlékben kreatívan, ezek azok az emlékek, amik élénken megmaradnak, hisz nem passzív, hanem aktív létrehozói voltunk a történéseknek - legyen ez egy sportesemény, egy kreatív játék kitalálása, bármi, ami nem a készen kapott eszközöket és készleteket használja. Fontosnak tűnik az is, hogy emlékünk nem magányos, hanem társas emlék, azaz mindig van ott valaki más is, azaz az élmény megosztott volt. A legtöbb emlék nem a hétköznapokhoz, inkább ünnepekhez, érdekesebb eseményekhez kötődnek, s lényegesnek tűnik az is, hogy nem beltéri, hanem kültéri emlékeink vannak inkább. Egyszerűnek tűnik ez így együtt, de a tanárnő azóta is sikeresen alkalmazza ezen tapasztalatait a tanításban, hisz fogódzókat kapott ahhoz, mik azok az elemek, amik támogatják a memória működését, és a későbbi használhatóságot.

Érzékelés

Saját emlékeinkben kutakodva arra is rájöttünk, a képek mellett jelentősek a szagok, melyek visszahozhatnak olyan képeket, melyekre soha nem derülne fény, ez lehet egy parfüm illata, egy virágzó fáé, egy városé... Nekem ilyen volt a frissen felrakott gumilépcső szaga egy panel házban, melyről eszembe jutott az a kép, ahogy rohanok fel egészen kis koromban a lakásba anyuhoz. Megtörténik számtalanszor az is, hogy egy illat belecsavar a lelkünkbe, múltunkba, de képtelenek vagyunk felidézni, mihez is köthető. A szagok és emlékek összefüggése teljesen evidens, és sokkal nagyobb jelentőséggel bír kisgyerekkorban, mint azt gondolnánk. A magyarázat az, hogy babakorban a tapintás, ízlelés, szaglás segítségével tapasztalják, szemlélik meg először a világot. Néhány hónapos kortól a babák a kezüket rágcsálják, mindent bökdösnek, fogdosnak, ám így igyekeznek megismerni a világot. Ezt tettük mi is, csak már nem emlékszünk erre, maximum a családi asztalnál hangzanak el jól odabiggyesztett sztorik ebből az időszakból. Mindennek hároméves korig van óriási jelentősége, később mindezek a kiegészítő ingerek háttérbe szorulnak a látás és hallás miatt. A látás csecsemőkorban is fontos, az anya-gyerek közti szemkontaktus elengedhetetlenek, ez később kihat a másokkal való kommunikációra és a tanulásra. A hallás addig, amíg nem szívódik fel a magzatvíz, nagyon érzékeny pontja a babáknak, majd később valamiért a magas, hosszan elnyújtott beszédet kedvelik. Az első nyolc hónapban mindegyik érzékszerv képes kompenzálni az elmaradottabbat, ám később már nem, így van az, hogy ha négyévesen még mindig súlyos beszédhibás egy gyerek, akkor szakértőhöz kell vinni.

Elnyomott, s felfedett emlékek?

Sokszor merül fel a kérdés, hogy egyes emlékek, kiváltképp olyanok, mik feltételezett vagy valós traumákhoz köthetők, vajon elnyomhatók, nyom nélkül törölhetők-e, netán idővel visszahozhatók-e tudatos énünkbe, s valóban lehetnek olyan emlékeink, amik nem is a mi emlékeink vagy csak részlegesen azok, úgynevezett pszeudoemlékek? A gyermekkori emlékekkel és a memória ezen működésével kapcsolatos kutatások meglehetősen hiányosak, kutatók és orvosok, akik traumás áldozatokkal foglalkoznak, mindegyik esetet lehetségesnek gondolják, bár hozzáteszik, egy törölt emlék újraépítése ritka, mint a fehér holló. 

A vizsgálatokat nehezíti, hogy morális okokból nem szívesen piszkálnak bele traumán átesettek, főleg gyermekkori traumán átesettek emlékeibe, s nem tartják etikusnak, ha ezeket a tudomány haladásának okán az illetők tudatába visszavarázsolnák vagy legalábbis erre koncentráló kísérleteknek vetnék alá őket. Legérdekesebb kérdés a gyermekkori bántalmazás esete, melyre többnyire részleteiben vagy egészében emlékeznek az áldozatok, ám gyakran nem értelmezik azt, nincsenek tisztában vele, mi is történt velük valójában. S ehhez a témához kapcsolódóan figyelték meg azt a jelenséget is, hogy olykor képesek vagyunk nem létező emlékeket gyártani, így történhetett meg, hogy sokan ártatlanul vádolták meg szüleiket szexuális zaklatással. Ezek kiderítése a tudománynak is nagy feladat, s a vizsgálódások még gyerekcipőben járnak. 

Mesterséges emlékeink

Vidámabb vizekre evezve elgondolkodhatsz azon is, amin mi is hosszasan beszélgettünk. Gyerekként emlékkönyvekbe véstük egymásnak üzeneteinket, a lapok sarkait felhajtva titkokat véstünk oda, idézeteket és kopírozott királylányokat hagytunk egymásnak. Ma már nemcsak fényképek, hanem videók is készülnek életünkről, és blogokban megírunk minden mozzanatot. Kérdés, mennyire jó külső adathordozókon tárolni emlékeinket, mániákusan gyűjteni őket, mindent eltenni, csakhogy kézzelfogható bizonyítékai legyenek annak, éltünk, éreztünk, nevettünk, sírtunk. Sokaknak fájóak ezeket elővenni, főleg idősebb korban, hiszen az agyunk elvileg azt tartja meg a memóriájában amire szüksége van, ám mi valahogy tudatosan pakolásszuk a közös nyaralások metrójegyeit, repülőjegyeit, blogokban megtartunk minden viccet, randit, találkát és még fotók és videók is ott vannak bizonyítékként, mindez volt. Ám mindez egyszercsak végérvényesen és távolian a múlt lesz, és bizony hamarosan mi is csak egy néni leszünk az úton, akit az majd az akkori fiatalok arrébb lökdösnek esernyőstül.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások