Közösség

Amikor kellett, beleadtam apait, anyait

1767

Kovács Ági a napokban hivatalosan is befejezte élsportolói pályáját, Pekingben már csak nézőként és persze szurkolóként lesz jelen. Megkérdeztük, milyen volt mindezt nőként megélni, s hogyan tovább...

Láthattunk a tévében műsorvezetőként, és táncoltál is, sőt, az FHM címlaplánya is voltál. Az úszó mellett a nőt is megmutattad magadból - hogyan hozható egyensúlyba ez a sporttal?
KÁ: Szerintem az úszás pont jó a nőiességre, ugyan a vállak nagyok lesznek, de arányosan tartja a testet, nekem jó alakot adott. Lélekben nagyon szerencsésnek mondhatom magam, női problémáim nem voltak.

Milyen sportolóként fegyelmezni a nőiséget, a hisztiket, hangulatváltozásokat pláne a nehéz napokon?
KÁ: Szerencsére nem kellett magam fegyelmeznem, de voltak olyan lányok, akik amikor menstruáltak, meghaltak. Én annyit éreztem csak, hogy előtte való nap két tábla csokit tíz perc alatt megettem, amit akkor senki nem vehetett el tőlem. A legjobb, hogy még csak nem is hízunk ettől. Nem fájt a hasam, nem hisztiztem.

Milyen stílusban szeretsz öltözködni? Van kedvenc márkád?
KÁ: A sportosan elegánsat szeretem, a farmer felső a kedvencem, de szeretem az nőiesebb, csinosabb felsőket is. Egy-egy alkalommal felveszek magassarkút is és akkor kapom a visszajelzéseket, hogy jól áll, ám fáj tőle a lábam. Sportmárkák közül a NIKE a kedvencem, náluk meglepően sok az utcára tervezett ruhadarab, nagyon jó, hogy a sportmárkák az utcai öltözködésre is terveznek.

Hogy lazulsz? Bulizni, táncolni jársz vagy a barátaiddal otthon vagytok szívesen?
KÁ: Eddig sok dolgom volt, és idén a születésnapomon buliztam először. Most előttem áll másfél hónap, amikor nem fogok dolgozni, ezalatt szeretnék többet szórakozni. Szurkolóként megyek az olimpiára Pekingbe, és biztos ott is fogok mulatni a barátaimmal és sporttársaimmal.

Mit gondolsz, milyen lesz ott nézőként lenned?
KÁ: Nem bánom, hogy csak szurkolóként leszek ott, tavaly szeptembertől nagyon döcögősen mentek már az edzések. Szerencsére kevesebbet edzhettem mint mások, de így is soknak éreztem. Úgy voltam vele, hogy fél év van az olimpiáig, megpróbálom, aztán rádöbbentem, hogy ez lett volna a negyedik olimpiám, s tudtam magamban, hogy döntős már nem leszek. Úgy éreztem, a csúcs közelében abba kell hagynom. Alexander Popov nagy példaképem, őt mindenben követném, csak egy dologban nem, Athénban a huszonnegyedik lett az ötven méter gyorsban, amiben csúcstartó volt. 

Milyen konfliktusokkal kellett szembenézned a pályád során?
KÁ: Az edzővel előfordultak konfliktusok, én mindig alkudtam az úszásban, gyakran mondták is, hogy menjek ügyvédnek. Éreztem, hogy mennyit bírok, így volt, amikor kevesebbet edzettem de amikor kellett, beleadtam apait, anyait.

Miről kellett lemondanod?
KÁ: Sportosztályba jártam, nagyon jó osztályba kerültem, ott mindenki sportolt. Hasonló habitusúak voltunk, nagyon jó hangulatban teltek a közös éveink, onnan ismerem a legjobb barátnőimet is. A sport miatt szövődtek a barátságaink, így az iskolai és baráti éveimben semmiről nem kellett lemondanom. Az edzésekben viszont a korán kelés nagyon nem ment, 8-9 előtt inkább ne szóljon hozzám senki, és amikor be kellett mennem háromnegyed hatra az edzőterembe, ájulásig voltam rosszul. Minden reggel le kellett küzdenem saját magamat, tizenhárom éven át minden nap háromnegyed ötkor kelni tényleg kínzás volt.

Magadnak felelsz meg vagy a csúcsok megdöntése a cél?
KÁ: Ha kitűzök egy célt, azért kőkeményen dolgozom. Pont ezt éreztem Debrecenben az EB-n, és sajnos ez volt az, amit a pekingi olimpiánál már nem éreztem. Magamnak is meg akartam felelni és mások felé is teljesítenem kellett, ám nálam tíz évvel fiatalabbak ússzák a mai csúcsokat, s idén ötven új csúcsot döntöttek meg, amivel én már nem tudom felvenni a versenyt.

A nézők egyre jobb eredményeket várnak, pontosan ilyen csúcsdöntéseket, és ez azért néha túl sok a sportolóknak. Mit érzel Kolonics György halála miatt?
KÁ: Folyamatosan rá gondolok, nem sokat szeretnék róla beszélni. Azt hittem, ez egy rossz vicc. Meg vagyok döbbenve, szeretném azt hinni, hogy ez a dolog nem történt meg. Sydneyben együtt nyertünk aranyat, együtt ünnepeltünk. A test jelez, ha már nem bírja, és ezekre igenis oda kell figyelni.

Az egyik legsikeresebb és legismertebb olimpiai bajnok vagy. Közel kerültél az emberekhez, azok is tudják ki vagy, akik nem néznek úszást. Ez az ismertség komoly pr munkát takar vagy te magad nyűgözted le ennyire a közönséget?
KÁ: Azt gondolom, hogy jó időszakban jöttem, mert Egerszegi Krisztina űrt hagyott maga után, majd jött még egy pici lány, és azt a szeretetet stafétaként én kaptam meg. Sokat köszönhetek neki, személyesen is ismerem, és példaképemnek tekintem. A kommunikációban vannak segítőim, meghallgatom mindenki véleményét, és igyekszem a jókat megfogadni. Amióta hazajöttem Amerikából, hasznosítom a marketingkommunikáció szakon tanultakat. Nagyon jó érzés, hogy megszerettek az emberek. 

Hogy lehet kezelni a magánéletet és a sportolói karriert? Volt részed szakmai féltékenységben?
KÁ: Velem egy korosztályú úszó nem volt, csak fiatalabbak, ők pedig felnéztek rám. Párkapcsolatban engem mint magánembert szerettek, így a sportolót tisztelték, és nem volt ebből konfliktusom soha. 

Megfordult benned valaha mostanáig, hogy feladod és másba kezdesz?
KÁ: 2004 telén folyamatos rosszulléteim voltak, akkor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Kivizsgáltak, ám minden leletem negatív lett de én éreztem, hogy valami nincs rendben, így az alternatív gyógymódot választottam. A mai napig 100 %- osan nem tudom, mi bajom volt akkor, Amerikában volt olyan időszak, hogy nem is edzettem. Amikor hazajöttem, rengeteg cikk jelent meg arról, hogy nem vagyok jól, sokan meg is kerestek a gyógyulással kapcsolatban. A Varga gyógymódnak köszönhetően egy hónapon belül újból jó fizikumom volt, annyira, hogy a világranglista harmincadik helyéről feljöttem a negyedik-ötödik helyre. 

Milyen terveid vannak a jövőben?
KÁ: Jelenleg Kőbányán van egy úszóiskolám, emellett a marketing kommunikáció is érdekel. Több megkeresésem van, ám csak ősszel fogok azzal foglalkozni, hogyan legyen tovább, most pihenni szeretnék. Az biztos, hogy sportolni mindig fogok, a futás, a golf, biciklizés hobbi szinten vagy akár munkában is része lehet az életemnek. Ám azt, hogy napi nyolc órán át edzősködjek, nem tudom elképzelni.

Milyen lesz nem "KovácsÁgi"-ként élni, hogyan lehet ezt kezelni?
KÁ: Nem az lesz a világ tragédiája, hogy nem szerepelek annyit. Van magánéletem, amit nem szeretnék megosztani a világgal. Az emberek kíváncsiak rám, de nemcsak az úszás az én életem, van egy másik énem is. Kizárt dolognak tartom, hogy teljesen eltűnjek, mert én az az ember vagyok, akivel mindig történik valami - a búcsúztatómon az újságírók is megsirattak és mondták, ha bármi van, ők jönnek...

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások