Étel+Ital

Csináld másképp -fahéjas meggyszörp

1631

Nemrég egy ismerősöm Dániából hazatérve két dolgot emelt ki, az egyik a hygge* szó, amivel most különösebben nem foglalkozunk, ellenben ott van a másik, hogy a dánok szerinte mindent összekevernek, ami első ránézésre nem is illik össze, aztán mégis mindig jól sikerül. Ez az elv amúgy felénk is ismerős, lásd a BMV-leves (Bele Minden Vackot) szép hagyományait, vagy az alábbi recepteket, ahol hagyományos dolgokat kutyulunk addig, amíg még jobbak nem lesznek.

Fahéjas meggyszörp

Kezdjük talán a legkevésbé merésszel: a fahéjas meggyszörp nagyon hasonlóan készül, mint a szegfűszeges meggyszörp, vagy a vaníliás meggyszörp, ezek pedig nagyon hasonlítanak a klasszikus meggyszörphöz. Szóval menni fog, ígérem.

Ahány ház, annyi szörp, szerintünk az alábbi az igaz út: meggy leszed, megmos, kimagoz (magot szigorúan félretesz!), gyümölcsöt felaprít, összezúz. Magokat szintén összezúz, nagy, edényeket előkerít, beleszór magok, gyümölcsök. Ez egy ilyen lusta üzemmód, ugyanis ezután várni kell 1-2 napig, a gyümölcs (meg a magok!) szottyadnak valami langyos helyen, lefedve. Ha letelt a pár nap, szépen leszűröd a meggyet, kinyomkodod, és az így kapott lének nagyon megörülsz.

Ez lesz ugyanis a szörp: minden liter léhez hozzácsapsz egy kiló, kevésbé édesszájúak 70-75 deka cukrot, valamint egy citrom levét, szorgosan elkevered, és főzöd egy jó negyedóráig. Még forrón üvegekbe töltöd (amiket korábban nagyon, nagyon alaposan elmostál), és szárazgőzbe teszed. Dunsztod sincs mi az? Most majd lesz: annyi a lényege, hogy a forrón bezsuppolt szörp minél lassabban hűljön ki. Ez egyfajta öntartósítás, a meleg megöli a gonosz baktériumokat, mikróbákat és egyéb konyhai szörnyeket. Két fontos dolog van, a nagyon gondosan elmosott üvegek, illetve arra figyelj még, hogy minél kevesebb levegő maradjon bennük, miután betöltötted a szörpöt. Ha ezzel megvagy, megágyazol az üvegeknek plédekből, újságpapírból és egyéb hőtartó anyagokból, jól betakarod őket, és megint vársz. Pár nap múlva, amikor kihűlt, kész is. 

Hogy mitől lesz fahéjas, vaníliás, szegfűszeges, netán rumos? Hát attól, hogy teszünk bele: édeséhesek vaníliát kapargathatnak a nemes ügy érdekében, de jöhet egész fahéj, illetve szegfűszeg is; utóbbiakat a párnapos szottyadási periódusban tesszük bele, a vaníliát a főzés előtt. Rummal is lehet finomítani a szörpünkön, ezt a főzés után ajánljuk belekeverni, a szokásos mennyiség egy-két evőkanál literenként, de persze ezt is lehet ízlés szerint. 

*: najó, a hygge lefordíthatatlan, és körülbelül annyit tesz, hogy valami nagyon nagy jóság, és cool és cosy.


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
júl
18
donci írta:
sajnos itt nem ismerik a meggyet, csak a cseresznyét! pedig de imàdom!
10:57
2
júl
18
tirella írta:
Nagyon tetszett a fogalmazás, nagyon élveztem. Gratulállok!
11:02
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés