Lélek

Bezzeg a mi időnkben...

1676

Bezzeg amikor mi fiatalok voltunk, akkor is voltak durva dolgok, lehet, hogy még durvábbak is, mint manapság. Csak épp elfelejtettük, legalábbis nincs a felszínen, de azért néha eszünkbe jut ez-az. Most például az, hogy mi is bedőltünk a készen kapott dolgoknak, felöltöttük magunkra különböző stílusjegyeket, voltunk rockerek, rapesek, alterosok, bonanzások, mégis normális felnőttek lettünk, diplomával, munkával, lakással, párkapcsolattal. Szóval nem ment agyunkra a kamaszkori hülyeség, valószínűleg az emósoknak sem fog.

Élesen emlékszem még, amikor vinnyogva nevettem, nyilvánosan, már-már vihogtam, és pont nem érdekelt a többi ember fintorgó arca, sőt... annál jobban erőltettem a röhögést. Akárcsak a mai tinikék, de mostanra - pedig tényleg nem telt el több évtized azóta - irritál, amikor hangoskodnak, amikor sutyorognak, amikor vihorásznak, amikor hangosan hallgatják a zenét és fura, készen kapott stílust erőltetnek magukra! Néha-néha be is szólok, de legalábbis megvető pillantásokat lövellek. Aztán eszembe jut, hogy én mekkora idióta voltam, elszégyellem maga, somolygok egyet, és megpróbálok türelemmel viseltetni a mai tizenévesek iránt.

Aztán ott van az, hogy miket húznak magukra! Atyaég! És rögtön beugrik, hogy a világból tudtam volna kirohanni, amikor a felnőttek annak idején kritizálták a combközépig érő csíkos zoknimat vagy a bakancsomat, a Conversemet, amit rakott szoknyával hordtam. Szóval, meg lehet érteni a mostaniakat is. Végül csak azt látom, hogy hozzánk, fiatal felnőttekhez akarnak hasonlítani. Görbe tükör ez nekünk.

A "Bezzeg az én időmben" kezdetű monológoktól mindig is irtóztam, persze végig kellett hallgatni, hogy milyen rossz volt lezárt határok között élni, meg dolgozni, keményen, mindenért. Ezeket a példabeszédeket próbáltuk figyelmes arccal végighallgatni, az egyik fülünkön bement, a másikon kijött, és már szaladtunk is bele a következő hülyeségünkbe. Na, és mit ad isten, a kis tizenkilenc éves félismerősömet, már most oltogatom, ha valami butaságot csinál, hogy mi volt anno, meg mire figyeljen. Én sem vagyok különb az őseimnél.

Kapnak valamit, megpróbálnak vele azonosulni. Ismerkednek önmagukkal, a világgal, tanulnak vagy nem a hibáikból, szerepeket próbálnak, szóval alakulnak. Tizenévesen mindenki lázad, próbál önálló lenni, belemennek ilyen-olyan dologba, ami el nem ítélhető, bármekkora hülyeség is legyen. Végül is nem ők tehetnek a korcs értékrendről, ami ömlik a médiából. Nem csodálkoznék rajta, ha néhányan elhinnék, hogy az az érték, hogy mekkora szopós a szája egy csajnak, vagy épp mennyire eszes, mert szép kerek a cicije, és milyen ügyesen tud a testéből pénzt csinálni. Végül is ezt látják nap, mint nap. Azt hiszem a legtöbben azt utáljuk a tinikben, hogy mi már nem vagyunk azok.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások