Közösség

Ásó, kapa, diliház

1460

Személy szerint valahogy nem bírom se az esküvőket, se a köréjük szerveződő hisztériát, ez nem szép tőlem, tudom, de attól még ez van. Oka lehet, hogy abban keresendő, hogy még nem voltam olyan szertartáson, ami után azt éreztem volna, énisakaroooooook. Csak olyan, ami után azt éreztem, na ez az, amit soha. Abba a korosztályba léptem, s velem együtt a környezetem is, ahol már potyognak a jegygyűrűk és a menyasszonyi csokrok - bár mindeközben azt a megfigyelést tettem, hogy társaságfüggő a házasodási kedv. Van, ahol senki sem esküszik, mindenki elvan a maga vadházasságával, de ahol valaki elkezdi, ott aztán vég nélküli a násznépekkel zsúfolt hétvégék sora. Bizonyára ez is egyfajta láncreakció, meg egymásralicitálás, meg énisakarokfehérruhát-jelenség.

Leánybúcsú...

Vegyük alapul azonban azt a helyzetet, hogy hivatalosak vagyunk egy számunkra fontos ember esküvőjére, és nincs mese, el kell menni, mert ez ünnep, fontos egyszeri alkalom, satöbbi, tehát nem is kérdés, megyünk. Az első, amivel szembenézünk, az esetünkben a leánybúcsú problematikája, amit én bármennyi pénzért elcserélnék egy legénybúcsúra, de mivel ezt nem tehetem, ebből kell kihozni a legtöbbet. Bevallom, viszonylag rutintalan leánybúcsúztató vagyok, így minimális tapasztalattal rendelkezem e téren, de annyit már leszűrtem, hogy a jópofa feladatok az esetek többségében egyáltalán nem jópofák, és hogy ismeretlen nőkkel együtt tölteni egy egész estét, na az a legkeményebb kihívás az egészben.

Mondom a negatív tapasztalatot. Megérkezel egy leánybúcsúra, ahol alig ismersz valakit, fogalmad sincs, ki milyen viszonyban van a saját barátnőddel, egy csomóan terhesek is, és olyan furcsa az egész. Persze már akkor is furcsa volt, mikor az előzetes körlevelezés ment, s ebből kiindulva előre rettegsz a pillanattól, mikor kell majd kilépned a lakásból egyenpólóban, hogy szerencsétlen menyasszonnyal az élen totál hülyét csináljatok saját magatokból a nagy nyilvánosság előtt. Ha valamelyik elvetemült ötletgazdának eszébe jutott volna egy chippendale fiút rendelni az ünnepi alkalomra, hogy végre tapasztalatból tudjam utálni vagy szeretni ezt a műfajt, legalább erről tudnék nyilatkozni, de sajnos nem így volt. Játékok, ajándékok, koktélbeszélgetések a kinek jobb a kapcsolata és a kinek nagyszerűbb a partnere témakörben, majd mehettünk is a közeli dizsibe. Feszengőknek jó taktika a menyasszony gyors leitatása, így ő is hamar haza akar menni, s gyorsan vége lehet az estének.

S hogy mi lenne a jó? Nem tudom. A mennyit tudsz leendő férjedről kérdőív például kifejezetten tetszett, ez úgy tűnik kötelező eleme a leánybúcsúknak, de jó sok és fantáziadúsan összeállított kérdések esetén ez egyáltalán nem baj. Persze magadban te is igyekszel válaszokat adni saját emberedre vonatkozóan, és rájössz, egyáltalán nem is olyan magától értetődő, hogy a pasidnak melyik a kedvenc étterme, hogy mit utál benned a legjobban, hogy mikor van az apósod születésnapja, s hogy melyik testrészedet szereti rajtad a legjobban. Nem tudom mi lenne a jó.

... de minek?

Döntésre kéne jutni alapvetően, hogy mi is az értelme a leánybúcsúnak. A tökéletes és utolsó nagyon nagy ereszdelahajam pasikkal, mindennel? Ez ugye nem feltétlenül ízléses. Vagy összeröffenés a barinőkkel pusztán annak okán, hogy a vőlegényünket egy másik kerületben egy sztriptíztáncosnő szórakoztatja? (Mondom, hogy legénybúcsúra akarok menni.) Alapvetően úgy érzem, a lányok bosszúból tartják ezeket az estéket, a fiúk meg kárörvendenek azon, akinek épp bekötni készülnek a fejét. Persze lehet, hogy nem így van, de se tapasztalatból, se utána érdeklődve nem találok semmi igazán lényegeset ezekben az estékben, ráadásul a leánybúcsúk kapcsán az internetnek is megáll a tudománya a chippendale szolgáltatásoknál. Ja, meg lehet rendelni bűvészt is.

Hagyományait nem igazán sikerült felkutatni, az azonban bizonyos, hogy a népzene őrzi ennek lenyomatát a múltból, a lakodalmi dalok és vőfélyrigmusok mellett olyan dalokat is jegyeznek, melyek legény- és leánybúcsúk alkalmával hangzottak el, mai formája azonban feltehetőleg a tengerentúlról származik, akár a Valentin nap.

A nagy nap

Ennél azért jóval egyszerűbb az esküvő, amit sokkal jobban is szeretünk, s aminek értelmét is inkább látjuk ugye. Persze ekkor is vannak nehéz kérdések, mert azon kell agyalnod, hogy mi az istent vegyél fel, mit aggass a partneredre, mit vigyél nászajándékba, és hogyan közlekedj oda-vissza. Azon csak odafele elmélkedj, hogy nem vallásos emberek miért akarnak templomi esküvőt, hogy miért képesek megkeresztelkedni csak azért, hogy egy számukra semmitmondó szertartás keretében adják őket össze Isten színe előtt. Mint ahogy azt se másokkal beszéld meg, ha rossz az étel, ha gyűlölöd a zenét, ami szól, s hogy alapvetően nem érted, miért ragaszkodnak sokan ehhez az éttermesdihez. (Jobbnál jobb ötletek mindig vannak, ki tóparton, ki trance buli keretében, ki pedig vízimalomfogadóban házasodna, de a meghívókon ezek sajnos mindig éttermekké változnak később.)

Na de vissza a praktikus kérdésekhez, mert azt tudjuk, hogy az esküvő szép és jó és örömteli, mindegy, hogy ki milyen formát választ is ehhez, hisz a lényeg, hogy ők legyenek boldogok, az ő álomnapjuk legyen ez, nem pedig az, hogy a násznép kedvére tegyenek. (Ezért legyen mindig vőfély, ha házasodsz, hogy neked semmivel ne kelljen foglalkoznod, se részeg vendégekkel, se ügyetlen pincérekkel, se beszéddel, se semmivel.)

Mit veszel, mit viszel?

Öltözködési tippeket itt találsz, úgyhogy ugorjunk is a nászajándék kérdésre. Szerencsés esetben a meghívón feltüntetik, hogy ajándékban gondolkozz-e avagy inkább borítékkal készülj. Ez a két alapváltozat, melynek árnyalatai széles skálán mozognak. Van, aki konkrét és pontos nászajándéklistát ad meg, cikkszámmal, árral, mindennel - ilyet egyes háztartási designboltok kirakatában is láthatunk a házasuló pár nevével megjelölve, s ez az, amikor hosszasan lehet egyeztetni, ki mit vesz meg, miből van már három, s mi az, amit össze kell dobni, mert szinte megfizethetetlen. Ez leginkább akkor fordul elő, mikor a pár a násszal párhuzamosan foglalja el az új fészket is.

Ha már rég együtt vannak, valószínűleg inkább ezt kérik, ami tulajdonképpen érthető, ha belegondolunk, hogy sok tucat embert etetnek-itatnak egy estén át, s ez nem mai ízléstelenség, ez régen is így volt. Megetted a kását, fizesd meg az árát - kántálással lehetett tejelni a szakácsbrigádnak, s a menyasszonytánc alkalmával az ifjú párnak is. Sok vidéki lagzit járt forrásunk szerint régen a szakácsoknak azért fizettek, mert a faluból az asszonyok az esküvő előtt egy hétig főztek minden földi jót, amit csak találtak a faluban, és ennek az árát külön számlára szedték. A menyasszonytáncból bejövő összeget az ifju házasok pedig az új otthonra gyűjtötték. Mindezek mára átalakultak, így van, aki még pénzt se kér, csak jókívánságokat, bár ez ritka, mint a fehér holló.

Sajnos sok visszás érzést szülhetnek mostanában ezek a kérések, hiszen kényelmetlen a párnak is, hogy már a meghívóban valahogy jelezni kell, kérnek-e, mit kérnek, mennyit kérnek. Kényelmetlen a meghívottaknak is, hisz adnál valami személyeset, ami nem olyan egyszerű, ha két személyben gondolkodsz, s közülük nyilván az egyiket ismered jobban. Ajándékba betársulni személytelen, a pénz meg egy szükséges rossz, ráadásul lehet, az azt adónak hatalmas érvágás az az összeg, ami a hetedhét országra szóló mennyegző rendezőinek semmiség. Az a helyzet, hogy erre nincs általános recept. Ajándékod milyensége mindenképpen attól függ, milyen viszonyban vagy a házasulókkal, ha a szíved csücskei, a pillangóreptetés is belefér, ha csak távoli rokon, a szimbolikus dolgok a legjobbak. Általános irányelved az legyen, hogy olyat adj, amivel magadat is szívesen meglepnéd, csak magadnak sose vennéd meg. Ez a legjobb kiindulópont.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások