Csókolj még!

Néhány napja zötykölődtem a vonaton, azon a régebbi fajtán, ahol a szemben lévő ülések olyan közel vannak egymáshoz, hogy a szemközti utas térde majdnem az enyémhez ér. Nos, társam mellettem ül és velünk szemben egy szerelmespár. Szerették egymást. Nagyon. Őrületes csókcsatákat vívtak, az én fejemtől alig egy méterre. Eleinte nem zavart... Aztán, amikor minden technikát elleshettem már, kicsit frusztrálva éreztem magam. Nem, nem csak ilyen hosszas szájra puszi volt, nem! Nyelvek háborúja! Hol a srác nyelvének a játékát vehettem ki mozdulatról mozdulatra, hol a lány szívókájának a játékosságát. 

Egy idő után meguntam a rejtett kukkolást, levettem a napszemüvegemet, előredőltem, térdemen megtámaszkodtam a könyökömmel, államat a kézfejemre támasztottam – tudjátok, mint a gondolkodó ember –, és elkezdtem bámulni őket, mint borjú az új kaput. Néha oldalra hajtottam a fejem, hogy még érdeklődőbbnek tűnjek, és képzeljétek, használt! Azt nem mondom, hogy zavarba jöttek, de furcsán visszabámultak. Én meg ennyit mondtam: „Na, folytassátok légyszi, annyira izgalmas ez a nyilvános petting!” Itt már zavarban voltak, én pedig elégedetten hátradőltem, megszorítottam a párom kezét, rákacsintottam és olvastam tovább. 

A szexuális forradalom idején a nyilvános csókban nem volt semmi megbotránkoztató, sőt még anyáink is bőszen smaciztak mindenütt. Lehet, hogy ez a helyhiánynak volt köszönhető. Nem volt mindenkinek albérlete, lakása, sőt gyakran még külön szobája sem, legfeljebb egy kollégiumi szobája, így kikényszerültek a szabadba az intim jelenetek. De ez mára mintha csitult volna. Nem látni annyi csókolódzó, egymásba bújó szerelmes párt a villamoson, mint akár tízegynéhány éve is, sőt néha-néha, ha belecsúszunk egy-egy nyálas, cuppogós jelentbe, igencsak megütközünk, sőt talán még pfujolunk is.

A csók Kínában és Japánban a mai napig nem történhet nyilvánosan, mások szeme láttára, ez a mai napig megdöbbenést és megvetést vált ki. De nem kell annyira messze mennünk. Néhány éve Olaszországban nyaraltam, és csókolóztam a fiúmmal, az utcán. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy dudálnak, fütyülnek és tapsolnak a digók! Oké, lehet, hogy nem kellett volna annyira belemennünk egymás szájába.

Persze az sem mindegy, hogy milyen csókot leheltek egymásra. Egy üdvözlő jellegű, hosszabb szájra puszi nem megbotránkoztató, bezzeg, amikor már a nyelvek peregnek! És persze a helyszín! Mert a csók intim. A körülménynek is annak kell lennie! Hiszen ez valamiféle lélekcsere, tartják a régiek, szinte mágikus cselekedet. No persze nyilván ez is csak addig zavaró, amíg más csinálja, és nem te, de azért idővel megtanuljuk, hol ér és hol nem ér. Tuti csókhelyek? Vannak. Moziban bénázva, Gellért-hegyen, kint a parkban megmámorosodva, a vasútállomáson búcsúzva, vagy a Margit-szigeten, amolyan kommersz módon. 

Te hol? Mennyit? Hogyan? És zavar, ha más csinálja, de te épp nem tudsz kivel?