| 2008.07.01 - |
A zene csodálatos dolog, ha valamiért adnék Nobel-díjat a világban,
akkor azt biztosan az egyetemes zene kapná, ami mindenhol ott van az
életünkben. Éveken át tanultuk az iskolapadban az alapokat (már ahol, sokunknál semmiféle képzés nem zajlott, még a kottát sem ismerjük), szóval egészen
régről hordjuk magunkkal, generációról generációra.
Dó, ré, mi fá, szó, lá, ti, dó, ezt ismételtük éveken át az iskolában,
megjegyezni kézjelekkel együtt bonyolult volt. Legendák keringenek
arról, hogy ezt Kodály Zoltánnak köszönhetjük, ám az igazság az, hogy ő
egy már régről ismert rendszert vett át. Célja az volt, hogy megtanítsa
növendékeit a tiszta énekhangokra, pontosabban a biztos
hangeltalálásokra. A rendszert Arezzoi Guido iskolája teremtette meg,
kb. 1000-ben. Igen, ennyire régen, mégpedig egy Szent Jánosnak írt
himnuszból, mert sorainak egy-egy kezdőhangja adja a szolmizációs
hangokat (UT-RE-MI-FA-SOL-LA-SI). Később úgy találták, hogy az UT
szótagot nem lehet olyan jól énekelni, ezért Giovanni Battista Doni
1640 körül a saját családnevének egy szótagjával helyettesítette azt.
Egyes források szerint a Dominus (Úr, Isten) latin szóból eredeztethető
a dó. Kodály Zoltán pusztán átvette ezt és beültette a magyar
énektanulás alapkövének, hogy legyen a zene mindenkié.
A germán és angolszász területeken, Magyarországon, Japánban a szolmizáció feladata az, hogy ábrázolja a hangok egymáshoz való viszonyát, tonalitását, anélkül, hogy megkötné a hangnemet. Sok országban a szolmizációs hangot ABC-s névvel (C, D, E, F, G, A, H, C) helyettesítik, aminek ugyanez a lényege. Mindent összevetve, ha szerettük, ha nem, több mint ezer éves dolgot tanultunk meg.
01
02
02
02
02
02
02
02
02
02
02
16
02