Közösség

Káromkodunk!

1532

Biztosan veletek is milliószor megesett, hogy kicsúszott ez-az a szátokon, amikor belerúgtatok a küszöbbe, amikor csak főttetek a dugóban, vagy amikor valami nagyon nem akart működni. Igen, a káromkodásra gondolok. Arra, ami miatt egészen kisgyermekkorunkban, amikor még azt sem tudtuk, mi jön ki a szánkon, a felnőttek csak összenéztek, döbbenve, majd kacagva, mi meg tovább feszítettük a húrt. Arról, amit tilos volt nagyon sokáig, arról, amit büntettek is egy időben, és arról, amit egy jól nevelt hölgyemény semmiképpen nem engedett meg magának. 

Lexikon szerint a káromkodások, leggyakrabban állandósult szókapcsolatok funkciója az indulatszavakéhoz hasonló és nagyon közel áll a szólásokhoz, alakilag. Tartalmilag és formailag szitkozódás, átkozódás leginkább. Egymás felmenőink szidalmazása, vagy épp a másik megátkozása, rossz kívánalmunk kifejezése. Nem csak az egyház, hanem a világi hatóságok is szigorúan ítélték meg a káromkodást. Az 1567. évi 9. tc. és az 1604. évi 8. tc. a káromkodás megszüntetését célozza. Persze ez manapság már abszolút nem aktuális, hiszen nincsenek káromkodásra vonatkozó törvények, szabályok, előírások. Sőt, még törvényhozóink, politikusaink is gyakran eregetnek szájukból durva sértéseket, akár nyilvánosan is. Gondoljunk csak a legutóbbi népszavazásra és az azt követő velős konklúzióra, amit Horn Gábor prezentált a nagyérdeműnek. Jogos a kérdés, hogy mégis hogy a csudában várhatnánk azt, hogy a villamoson, a buszon, az iskolákban, a munkahelyeken ne ömöljön a trágárság a szánkból, ha országunkat irányító fejek is kidurrannak alkalmanként? 

Pszichológusok szerint a káromkodás az agresszivitás egyik megnyilvánulása. Ez biztosan így is van. Hiszen, amikor legszívesebben nekimennék valakinek, hogy kikaparjam a szemét, biztos, hogy inkább leanyázom. Jótékonyan hat a frusztráltságra, oldja a stresszt. Bár ezen elgondolkodva el is bizonytalanodtam, hiszen, amikor tényleg felidegesít valaki, vagy viselkedésével frusztrál, és szidom, káromlom, nem lesz jobb, sőt, mintha még nőne is bennem a feszültség. Sokkal jobb, ha egyenesen megmondom neki, szitkozódás nélkül, hogy figyelj, ez és ez a bajom veled. Akkor már nem kell görcsölni és káromkodni. Én még mindig meglepődöm, amikor egy filmben nemi szervek, utcalányok és egyebek folydogálnak a szereplők szájából, prezentálva a gizdaságukat. És a szépirodalomban is megvetette a lábát, főleg a modernben, a mocskos szavak tárháza. Esterházy nagy kedvencem, korai regényeiben elvétve sem találkozunk vulgarizmussal, a maiakban pedig oldalról oldalra bele lehet futni. 

Be kell valljam, nekem sem szűz a szám. Kiskoromban válogatott és nagyon hosszú káromkodásokat hallottam édesapámtól, akinek, ha nem jött össze valami, nagyon tudta szórni a szitkot. Aztán, amikor bekerültem a médiába, megdöbbenve tapasztaltam, hogy mindenkinek a szájából folyik a mocsok. Ez nyilván azért van, mert egy sajtómunkásnak általában szépen kell kommunikálnia, de valahol ki kell jönnie a csúnya szavaknak is, vagy mit tudom én! Lehet alkalmanként nyomatékosítani a mondanivalót, de nem minden szituációban és nem minden adandó alkalommal, akkor ugyanis elveszti a jelentőségét, egyszerűen igénytelen, és közönséges emberré válik. Persze a magyar nyelv képes kiköpni magából hosszúra is fűzött trágár szóvirágokat, lehet próbálkozni.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások