Közösség

Nyári lealjasodás

1415

A Csinibabában Tupírkáék még flegmán elbambiztak a csónakázó tó mellett, s dúvadkodásnak minősült, ha Ede egy paddal közelebb húzódott - na ez az idealizált múlt, mert persze régen is bizonyára egymásnak estek a fiatalok egy röpke tapira. Viszont amit manapság tapasztalhatunk egy-egy langymeleg nyári este, az egészen hajmeresztő, és most nem konzervatív nyugdíjas szöveg következik.

Nyáron elengedjük magunkat, és ez jó. Kevesebb a ruha, kevesebb a gátlás, több az alkohol és a közvetlen ismerkedés is, nagyjából ezzel megy el ez a három hónap, ami még előttünk áll. Jó érzés nyáron a szabadban kellemesen becsípni, ellazultan beszélgetni, felszabadultan évődni, szemezgetni, flörtölni vagy egyszerűen csak mulatni, de azért nem mindegy, hogy mennyire engedjük el magunkat, és itt érkezünk el ahhoz a problémához, amit már párszor karcoltunk. Azaz jelezzük, vannak esetek, mikor nőtársaink nem feltétlenül illendően viselkednek, s bájaikat tolakodó módon tálalják, s viselkedésük sem a francia kisasszonyok neveléséről árulkodik. 

Értékvesztett önkívület

Egy fiú kollégánk mesélte, múltkoriban a Zöld Pardonnál megtörtént vele az, amiről sosem gondolta, hogy megtörténhet: a buszmegállóban egy bokorból meztelen női hátsó bukkant fel, majd később kimászott az egész test és a hozzá tartozó fej is, és felkínálta magát a fiúk csoportjának minimális alkoholért vagy némi drogért cserébe. Mondjuk ki: vébékáért orális szexet kínált, s alteste másik felét is előszeretettel mutogatta, ami egyrészt mosolyogtató, másrészt egészen elképesztő, és valljuk be, ilyenkor nehéz mit mondani annak, aki azt mondja, ez az erőszakra felbújtó provokáció, ami nyilván mindig jelen van, csak nyáron látványos.

De láthatunk lányokat falatnyi szoknyákban önkívületi állapotban a járdán fekve mattrészegen vagy épp sikongatva-vihogva-ismerkedve, már-már kínosan viselkedve, amint gőzerővel akarnak valami pasit fölhajtani az estére. Szórakozóhelye válogatja, hogy hol milyen típusból van sok, de alapvetően mintha egyre több értékvesztett fiatal lány bolyongana ilyenkor a nyári éjszakákban, és ez itt most egy kicsit tényleg nagymamás. Mi még nem fogdostuk barátnőink mellét kamaszkorunkban egy szórakozóhely közepén, nem is diszkóleszbiztünk, hogy mindenki minket nézzen, persze pasiztunk mi is, csináltunk hülyeségeket is de nem mutogattuk a micsodánkat, nem ajánlkoztunk fel drogért vagy alkoholért cserébe, és valahogy mintha kicsit máshogy lett volna ez az egész még pár éve is.

Magyarázatát persze értjük, hisz ez a szerencsétlen kor nem sok követendő értéket mutat a fiataloknak, nincsenek vallási normák és erkölcsök, amiknek iránytartó érvényük lenne, de még társadalmi normák se nagyon vannak, legalábbis ami a helyes viselkedést, de még inkább ami az önbecsülést illeti. Persze, hogy ha azt látjuk, hogy minden a fogyasztás körül forog, hogy mindent el kell és el lehet adni, magunkra is könnyen vonatkoztatjuk ezt, hisz működik. Egy jól csomagolt női test könnyen eladható, s naná, hogy mindenki próbálgatja, hol vannak saját határai. 

Finoman

Álszentek azért nem vagyunk, s gyorsan hozzátesszük, a nyári esték esetenként minket is megérszegítenek, sőt, egyes esték egyenesen olybá tűnhetnek, mintha az egész város velünk együtt zsongott volna be. Ilyenkor sok olyasmi megtörténhet, ami talán egyébként is megtörténne, csak nem így, nem ott, nem akkor. Egy-egy megrészegült pillanatban egy egyértelműbb flört után a szabadban avagy a közeli szabadban, a parkok, terek fák bokrok takaró ölelésében sok minden történik, s ilyenkor egyáltalán nem gondolkozunk, hogy akarunk-e ettől az embertől bármit is, hogy lát-e az ipari kamera, ami pont ránk szegeződik, hogy megtudja-e a baráti társaság, hogy kicsit összébb melegedtetek, mint azt eddig sejteni lehetett.

Prostitúció vagy alkalmi szex?

Az ilyen alkalmi szexekről vagy szexeskedésekről rengeteget beszélhetünk, mindenhol ott van, minden szórakozóhelyen, ám nem mindegy, hogy ezt a pillanat bizarr különlegességének lehet köszönni, ami szerencsésen így hozta a dolgokat, vagy hogy már a szempilla festésének pillanatától erre ment ki a játék. Az összerebbenéseknek több oka is lehet, a legfőbb a nyári fülledtség, ami magával hozza a szexuális túlfűtöttséget, mely miatt Bovarynéként vagy Cartman cicusaként kúsznak egyesek a szexért. Csalódások, bosszú, kielégítetlenség, önbizalomhiány mind okai lehetnek az alkalmi szexeknek, de nyáron a szabadban nyilván sokkal könnyebben történik mindez, mint télen, mikor iszkolunk a hideg elől, és még ruha is van rajtunk rétegesen, s motiváció se biztos, hogy van egyáltalán. Egy -egy nyári estébn körül nézve láthtatjuk azt is, nem mindig a fiúk azok, akik mindenáron szexet akarnak vagy legalábbis sokszor a provokáció az, ami felbátorítja őket, gyakran a csajok viselkednek úgy, hogy felkínálják testüket, a pasik pusztán élnek ezzel a lehetőséggel. Ebből lesz az alkalmi szex.

De mi van azokkal a lányokkal, akik egy piáért vagy fűért vagy akár kis pénzért képesek megalázni magukat? Akárhogy is nézzük, a szexuális szolgáltatás nyújtása pénzért vagy valamilyen fizetségért cserébe prostitúciónak minősül. Azok a lányok, akik felkínálják magukat, értelemszerűen nem a partnerüket kívánják meg, hanem azt, amit kérnek. Sör, bor, pálinka, némi pénz vonatjegyre, és hasonlók, de az is lehet, hogy maga a sztori az, amit hajtanak, hisz.aztán lehet ezzel dicsekedni, vagy épp szégyellni, aztán ahogy a nyár lezárul, lehet szépen rendezetten visszaülni az iskolapadba.

Na de tényleg, mi is ilyenek voltunk?

Mivel mindezek nemcsak a szabadtéri szórakozóhelyekre érvényesek, hanem a fesztiválokra is, s emlékszünk, hogy volt olyan Sziget, ahol szinte minden bokorban történt valami, több sátor rengett, és ez minden más fesztiválra is igaz. Ezeket látva józan pillanatokban elgondolkodunk, hogy vajon mi is ilyenek voltunk? Vagy ezt csak most csinálják a fiatal lányok és ez pár éve még nem ment? De igen, valószínűleg majdnem ugyanígy ment, csak akkor a mi társaságunkból volt valaki, aki ezt tette vagy egy ismerősről hallottuk, hogy mit művelt, amin akkor jókat nevettünk, hogy mekkora hülye és idióta. Valahogy más szemmel néztük mindezt.

(A fentebb vázoltak természetsen a hímneműekre is igazak, csak ők mindezt kicsit máshogy csinálják, más a motiváció, az elismerés és a megítélés.)

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások