Szépség

Ő dö kolony

1379

Mindenki tisztában van az illat fontosságával, azaz a karakterünket, egyéniségünket milyen parfümmel tegyük hangsúlyossá. Fontos, hogy ne legyen gyilkos a megjelenésünk, mert a legfinomabb és legdivatosabb illat is tud orrfacsaró bűz lenni, ha olyan mennyiségben alkalmazzuk.

A parfüm kihat érzelmi világunkra, hangulatunkra, így nem mindegy, mit választunk saját illatnak. Körbekérdezve ez a saját illat dolog is teljesen szubjektív. Van aki akár tíz éven át ugyanazt azt illatot használta, még a testápolót és testpermetet is, míg másoknak egyáltalán nincs igényük ilyen bázisparfümre, inkább sokféle illatot beszereznek és hangulattól, évszaktól, ruhától függ, melyiket teszik magukra.

Újabb parfümök

A parfümök illatát három illatanyag halmaza határozza meg: fejillat, szívillat és alapillat. A fejillatot érezzük először, amikor próbáljuk, teszteljük a parfümöt, néhány perc elteltével a szívillat lepi el az orrunkat, végül az alapillat leng körbe egy, másfél óra múlva. Ez utóbbi az, ami aztán órákon keresztül, akár egész napon át is tarthat. 

Perfume extract (Extrait)

Az illatanyag húsz és negyven százalék közötti ebben a parfüm fajtában, azaz az oldószere (alkohol) ekkora hányadban tartalmazza az illatkoncentrátumot. Átlagosan nézve huszonöt százaléknyi parfümolajat tartalmaz egy ilyen üvegcse. Elképesztően tömény, így akár allergiás reakciókat is kiválthat, migréneseknek egyáltalán nem ajánlott. A piacon ezekből kevés van, és persze iszonyú drágák, ám jóval tovább tartanak, mint más parfümfajta. Ennek higításából állítják elő az eau de variációkat, azaz a parfümvizet.

Eau de Parfume (EdP)

Ez a legtöményebb, legtovább tartó parfüm típus, mely nagy mennyiségben igazán irritáló lehet. Ez az illatfajta nyolc, tizenkét, akár tizenöt százalékban tartalmaz illatesszenciákat, így ezek a legdrágábbak és ezek tartanak a legtovább, hiszen kellően erős illatanyagot varázsoltak beléjü. Megfelelő tárolás esetén (hűvös, nedvességtől zárt) ez a legggazdaságosabb, sokáig megmarad, így értelemszerű, hogy ezt a parfümfajtát nem szabad közvetlenül a bőrre fújni, vagy ha igen, minimum 25 cm-ről fújjuk magunkra. Ajánlatos inkább a levegőbe spriccelni, és úgy belesétálni, ahogy azt már filmekben láttuk - ezt egyébként Estée Lauder módszernek is hívják. 

Érdemes csuklóval külön belesuhintani a permetbe, s figyeljünk arra is, hogy ha eau de parfume-öt használunk, akkor más formában - például testápolóval- ez az illat ne kerüljün a testünkre, mert az már sokkal több lesz a befogadhatónál. Ha a parfüm használatakor fejfájást tapasztalunk, akkor erre érzékeny az orrunk, sokkal kisebb mennyiségben permetezzük a bőrre, s ha mód van rá, pár napig kerüljük a használatát. A parfüm-púderek kilenc, a parfüm-krémek nyolc, a testápoló krémek három-öt százalék illatesszenciát tartalmaznak.

Eau de Toilette (EdT)

Ebből találunk a legtöbbet a polcokon, ez a parfümfajta öt-nyolc százaléknyi illatesszenciát tartalmaz, így fele olyan tömény, mint az Eau de Parfume. Egy parfümből sokszor nem ugyanaz a toilette és a parfume verzió, így nem kell megijednünk, ha kedvenc illatunkat máshogyan érzékeljük. Általában mindkettő azonos karakter, és a töményebb verzió a feminimebb, szexisebb, alkalmibb, így ezt szem előtt tartva válasszunk! Ezt a különbséget jól érezhetjük például a Chanel Allure-nél. Az Eau de Toilette-et is érdemes úgy használni, hogy a levegőbe permetezzük, majd belesétálunk, ám ezt a parfümfajtát bátran kiegészíthetjük a választott illat testpermetével (Bosy Mist), testápolójával és tusfürdőjével is, sőt, ajánlott vizes hajra is permetezni belőle rögtön hajmosás után, mert fantasztikusan megtartja az illatot, és sokkal tartósabb, mint a bőrünk.

Eau de Cologne (EdC)

Azaz magyar nevén kölni, mely a legkisebb olyan illatkoncentráció, ami jellegzetes, és sokáig érezhető, mindez három és öt százalék közötti parfümolajának köszönhető. Ezt sem szabad közvetlenül a bőrre locsolni, és csak azoknak ajánlatos, akik az illatokat enyhébben szeretik viselni. A főerekre érdemes koncentrálni, úgy mint combok belső része, nyak, halánték, dekoltázs, csukló, boka azaz minden olyan terület befújhatunk, ahol pulzus lehet, mert ezeken a területeken kiválóan érezhető az illat. Ha jól használjuk, akár nyolc-tíz órán át kiszimatolható, még a kölni is. Anno a parkókákat is ezzel a fajtával illatosították.

Eau de...

Splash Cologne azaz, Eau de Fraiche, magyarul frissítő víz, kölnivíz, mely oldószerében a legkevesebb illatkoncentrátumot tartalmazza (egy-három százalék között). Gyerekeknek és tinédzsereknek ajánlott, mert még kevesebb illatkoncentrátumot tartalmaz, mint a kölni. Főként nyári időszakokban üdítő használni, nagyon illékony, ezért akár többször is fufukázhatjuk naponta. Ehhez hasonló a testpermet, azaz Body Mist és az Eau de Tonique Corp, melyek egész testfelületünkön alkalmazhatóak. 

Napozáshoz és úgy általában nyáron nem ajánlatos erős illatkoncentrátumú parfümtípust használni, mert foltossá teszik a bőrt, és egyáltalán nem jó, ha az alkohol és a bőrünk a tűző napon találkoznak. A naptejek és napozószerek szintén tartalmaznak illatanyagokat, így azokkal sem érdemes kevernünk a parfümöt.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások