Közösség

Csabai napok

1311

Amikor főiskolára kerültem, sokan kérdezték, hogy honnan jöttem. Mikor azt feleltem, Békéscsabáról, és csak nagy kerek szemek néztek vissza rám, akkor mindig rögtön hozzátettem: ott Románia mellett, a Viharsarokban. Békéscsaba nem világváros (így nem sértő, ha nem tudják, hol van), nem is az ország legfrekventáltabb pontján található, de én mégis nagyon szeretem. De miért is szerethető ez az Alföld közepén elterülő, nem túl régi városi múltra visszatekinthető megyei jogú település?  

Egy kis homok, egy kis víz

Jó dolog, hogy Békéscsaba ezen a Körösök által átszőtt területen helyezkedik el, így nyaranta valamelyik Körös partján elterülő strandra mindig ki lehet ugrani a haverokkal, csak fel a fürdőruhát, összedobni benzinre a pénzt, útközben feltankolni jó sok sörrel (nehogy bárki is kiszáradjon a napon), és indulhat is a feel the sunshine. Nyáron érdemes autóval, biciklivel vagy akár busszal is kimenni a Békéscsabától nem több, mint tizenhat kilométerre a Fekete- és Fehér-Körös összefolyásánál található Szanazug nevű üdülőfalucskába. Homokos part, szép víz, fagyizók, éttermek és kiskocsmák várják a strandolni vágyókat. Másik előnyös adottság a város tökéletes mérete. Mivel lakossága körülbelül 70 000 fő, ezért minden megtalálható benne, ami kell: számos középiskola, mozi, múzeum, pláza és sétálóutca. De a város nagyságából adódik az is, hogy nem túlzsúfolt, nincsenek dugók, és szombat éjjel nyugodt szívvel végigsétálhatunk mondjuk a négy sávos Bartók Béla úton, mert szinte egy lélek sem jár arra olyankor, tehát csend és nyugalom uralkodik mindenhol - kitűnő hely a pihenésre.

A hangulatot látnod kell!

A város alaphangulatát a nemrég elkészült sétálóutca adja meg, amely a Csaba Centerbe torkollik. A Csaba Center néhány éve készült el (második ütemét jelenleg is építik, ha elkészül a vidék legnagyobb ilyen jellegű létesítménye lesz), és egyből új kulturális központtá vált kávézóival és a Jankay Tibor képzőművész hagyatékát bemutató Jankay Galériával. Sok, Békéscsabára látogató szerint mediterrán életérzést kölcsönöz a városnak a sétáló utcán  található számos kiülős kávézó, söröző és az utcazenészek. A teraszos kávézók minden korosztály kedvencei, egymás melletti asztaloknál ücsörög a középiskolás emo csapat, a főiskolások, de még a szüleik korosztálya is, kicsi a város, itt mindenki ugyanoda jár. A belvárosi tereket, utcákat az elmúlt években felújították, és számos régi szobor újraalkotásával díszítették, ilyen az Angyalos kút és Halászlányos kút is. Mindkét kút régebben is megtalálható volt a városban, aztán a Világháborúk és a történelem zavaros időszakai folyamán eltűntek. Ezen artézi kutak újjáépítése az önkormányzatban fogalmazódott meg, a kivitelezést pedig Mészáros Attila, a város egyik szobrászművésze végezte.

A sétáló utca és a pár éve megszaporodott szobrok mellett néhány látványossággal is büszkélkedhet városunk. Például a Munkácsy Mihály Múzeummal, amely a Békéscsabán gyerekeskedett festő munkásságát mutatja be. A múzeum mellett érdemes megnézni az Evangélikus Gimnázium - régen Rózsa Ferenc Gimnázium - épületét, az evangélikus kis templomot, a katolikus templomot (ezek mind a Kossuth tér környékén találhatóak) és a Városháza épületét. A Kossuth téren, az evangélikus templommal szemben található az evangélikus nagytemplom, amelynek érdekessége - és minden idelátogató ismerősömnek viccesen eldicsekszem ezzel az eget rengető ténnyel - , hogy ez Közép-Európa legmagasabb evangélikus temploma. A város a nagyszámú szlovák lakosság miatt Szlovák tájház és szlovák nyelven oktató általános iskolával is rendelkezik.

Szép időben sokan sétálnak, a szerelmes párok pedig megbújnak valamelyik padon a Kossuth tér mögött található Ligetben - itt május 1-jén a városi majálist szokták megrendezni -, vagy a városon végighúzódó Élővíz csatorna partján. Én a legjobban azt szeretem, hogy olyan kicsik a távolságok, és olyan ritkán járnak a buszok, hogy értelmetlen rájuk várni, és még egy eldobom a hajamat buli után is szépen haza lehet sétálni a Körös parton (a KP-n, ahogy sok fiatal hívja), és közben még kellemesen ki is józanodik az ember. A sétálás mellett a városon keresztülfolyó Körösön tavasztól őszig, de főleg a nyári hónapokban sokan horgásznak, a partján pedig kocognak. Ott edzenek például, a minden éveben megrendezésre kerülő, Békéscsaba - Arad - Békéscsaba szuper maraton békéscsabai résztvevői is.

Fiatalság, diákélet

A városban sok középiskola található, a környékbeli településekről is sokan járnak be gimnáziumba, szakközépiskolába, így év közben hatalmas a diákélet. Minden ősszel megrendezik az úgynevezett Garbonciás napokat, amikor egy héten keresztül a középiskolák és jelöltjeik versengenek egymással a diák-polgármesteri címért. Hétvégente megtelnek a kocsmák, a legnépszerűbb az Árpád - az Árpád soron van, innen a neve -, a Gólya, amelynek egy gólyafészek van a  tetején és a Street Corner, amely pedig azért nagyszerű hely, mert öt méterre van a város legnépszerűbb diszkójától, a Babylontól.
A Babylonon kívül még  Narancsba és az egyes források szerint most átalakított Eldorádóba, vagy a havonta egyszer megrendezésre kerülő el Ritmo nevű breakbeat buliba lehet táncolni menni esténként. A barátaimmal a legutolsót részesítjük előnyben, igényes zene, jó társaság, a Narancsban, a Babylonban több, mint 1 éve nem voltam/voltunk, az Eldorádóba pedig soha be sem tettem a lábam. A városban zajló egyéb rendezvényeknek, koncerteknek, sör- és kolbászfesztiváloknak pedig a Sportcsarnok vagy az Ifjúsági Ház ad helyet.

Kirándulás, aktív pihenés

Ha a kulturális programokon, a bulin és a vásárláson kívül mással szeretnénk elütni az időt Békéscsaba városában, akkor a legjobb program, ha elmegyünk az Árpád Fürdőbe, a város strandjára. A nemrég felújított és átalakított strandon van gyógyfürdő, uszoda, gyerekmedence és csúszda is, így mindenki, minden korosztály megtalálja a neki tetszőt. Az árak is barátiak, felnőtt napijegy csak 1200-Ft, amely tartalmazza többek között a szauna és a pezsgőfürdő használatát is. Ha aktív pihenésre vágyunk, akkor irány lovagolni valamelyik lovardába, bejárni valamelyik túraútvonalat gyalog vagy biciklivel, de akár repülhetünk is egyet sárkányrepülővel a város sportrepterén, ahol a levegő szerelmesei miatt mindig pezseg az élet. Amennyiben több időt töltesz a városban, érdemes a környéken is kirándulásokat tenni. Békéscsabától különböző irányba, tíz kilométerre található Póstelek és Gerla is, mindkét helyen kellemeset sétálhatunk és megnézhetünk két, sajnos eléggé romos Wenckheim-kastélyt is. Ha egy jó állapotban lévő Wenckheim-kastély szeretnénk megcsodálni, akkor Szabadkígyós felé kell venni az irányt. A szabadkígyósi kirándulást érdemes összekapcsolni a közelben található Körös-Maros Nemzeti Park bejárásával is. 

A körülbelül tizennyolc kilométerre található Gyula is kitűnő kirándulási cél. Gyulán megtekinthető egy a XV. században épült gótikus téglavár benne múzeummal, de a vár melletti tóban vízibiciklizhetünk vagy csónakázhatunk, és ellátogathatunk a méltán híres gyulai Várfürdőbe is. A téglavár nyaranta várszínházként funkcionál, ahol a gótikus falak között jobbnál jobb darabokat láthat a közönség. A Gyulára történő kirándulás előtt érdemes tájékozódni, mert a vár körül nyáron, szinte minden héten valamilyen porgrammal várják az odalátogatókat, ilyen például a Végvári Napok nevezetű programsorozat.

Szokatlanul jó!

Ha unod már a szokásos magyarországi úti célokat, és kedvet kaptál Békéscsaba megismeréséhez, akkor pattanj fel a Keletiből induló valamelyik vonatra és „röpke” három óra alatt itt is lehetsz. Megdöbbentő lehet ez a három óra, de nagymamám meséli mindig, hogy mikor neki udvarolt a nagyapám, akkor bizony még hat órába telt a vonatút a fővárosból az Alföld ezen szegletébe.
Szállást a városban mindenki talál a pénztárcájának megfelelően: az Arany János Kollégium nem az egyetlen hely, amely diákbarát árakkal várja a vendégeket, de a Fenyves Szállóban vagy a Hotel Fiumében már 10.000-Ft alatt  kaphatunk szobát egy főre.
Hangulatos kisváros, Körös part, jó kiskocsmák, partihelyek, aktív pihenés és számos más vár minden idelátogatóra itt az Alföldön!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások