Lélek

Öncsonkítók

1297

Az állat, ha menekülni akar, képes leválasztani valamely testrészét, amennyiben külső veszély fenyegeti. Sőt, egyes állatok ezeket a csonkított testrészeket újra ki tudják növeszteni. Tudjátok, a gyíkok is ilyen állatok. Sajnos az emberek között is vannak öncsonkítók, csak náluk épp hegesedéssel jár.

Az öncsonkítás és a szuicid hajlamok akkor kerültek szóba, amikor néhány szemfüles olvasónk észrevette, hogy Sofia Boutella karját barázdák ékesítik, és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek öncsonkítás eredményei. Aztán, ahogy kotorásztunk az emlékeink között, egyre több példát tudtunk felsorolni magunk körül olyan emberekről, akik bántalmazzák magukat testileg és lelkileg. Eszembe jutott az is, amikor iszonyú lelki fájdalmam volt, és addig vertem a fejem a falba, amíg el nem ájultam. Hát igen, volt ilyen is. Könnyebb elviselni a lelki gyötrelmeket, ha testi fájdalom ér? Ki tudja. Mindenesetre vannak olyan szituációk az életben, amikor koordinálatlanul jönnek elő ezek a ténykedések önmagunkon.

De mit nevezünk öncsonkításnak?

Pszichés hatások, folyamatok miatt a feszültséget, az indulatokat saját magán vezeti le az ember. Megvágja a bőrét, csonkítja a végtagjait, megégeti magát. Persze ez nem mindig tudatos. Sok esetben véletlenül lel rá az ember erre a megoldásra. Dühöng a konyhában, pattog, hisztizik kenyérszelés közben, és egyszer csak nyissz, már ömlik is a vére. Onnantól kezdve - talán a fizikai fájdalom, vagy a vér látványa - elpárologtatja dühét. Furcsa hatás, de sokak esküsznek rá, sőt alkalmazzák is, sajnos. A több szempontból is nagyszerű film, a Titkárnő az alá- fölérendeltségi viszonyon és ennek szexuális vonatkozásain túl az öncsonkítást is igen érzékletesen példázza.

A kétségbeesés és a szorongás, a lelki fájdalom, a gyötrődés és leginkább a tehetetlenség váltja ki az emberekből ezt a cselekvési formát, ami számukra már-már létfontosságú, hiszen megnyugtatja őket. Sokan arról számolnak be, hogy egyáltalán nem éreznek fájdalmat, miközben a testüket bántalmazzák. Mivel megnyugtatja őket, ezért jobban is érzik magukat utána, így nemhogy nem fáj nekik, de még jó érzéssel is tölti el őket. Mivel nagy részük ezeknek a betegeknek - igen, betegségről beszélünk - titokban csinálja az öncsonkítást, nem kérkednek a hegekkel, a metszett csíkokkal, az égési sérülésekkel, nyilván tisztában vannak azzal, hogy ez beteges cselekedet.

Szuicid hajlam?

Nem biztos, hogy aki él az öncsonkítással, az egyben meg is akar halni. Mivel biztosra lehet venni, hogy a háttérben önértékelési problémák és depresszió van, mindenképpen szakemberhez kell fordulni, mert előfordulnak öngyilkosságok is az öncsonkítók körében. Mivel nagyon nehéz észrevenni a tüneteket, mert tudatosan titkolják, takargatják, ezért egy ujjatlan ruha, egy rövidebb szoknya, ami alól kivillannak a hegek, egyfajta segítségkérésként definiálhatók. Mindenképpen beszéljünk erről, ha a környezetünkben találkozunk ilyen emberrel. Viszont azt tudatosítsuk magunkban, hogy egy "Jaj, ne csináld már, ez rossz" kijelentés nem segít a betegen, mindenképpen javasoljuk neki, hogy keressen fel egy lelki gondozót.

Lányok, lányok, lányok... 

Hogy miért pont ujjatlan ruhát és kis szoknyát említettem? A felmérések szerint leginkább lányok, tizenhét és huszonhét év közöttiek a veszélyeztetettek. Ebben a korban hirtelen sokasodni kezdenek a problémák, az elvárások, a megfelelni vágyás, túl nagy falatnak tűnhet a kitűzött cél elérése, sőt, sok esetben még a cél meghatározása is. Az iskolák befejezését követően nehéz munkát találni, nehéz párkapcsolatokat kialakítani, viszont párhuzamosan egyre több az elvárás: mikor lesz már diploma a kézben, mikor lesz már tartós párkapcsolat, mikor tud családot alapítani, hogyan tudja megteremteni az anyagi biztonságot. Számtalan olyan kérdés merül fel, ami sokszor megválaszolhatatlannak tűnik, és egy érzékeny lelket ez bizony keményen megdolgozhat.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások