Divat

Láttuk Cavallit

1279

Korábban megígértük, hogy elmegyünk a Nation & Fashion divathétvégére, és jól megnézzük, hogy kell kinéznünk, amennyiben trendérzékenyek vagyunk. Nos, május 24-25-én sokan kíváncsiak voltak a nagy olasz tervezők tavaszi/nyári kollekcióira, hiszen Magyarországon ritkán - szinte soha - nem lehet belefutni mondjuk egy Just Cavalli divatbemutatóba. Leginkább a női szekcióra voltunk kíváncsiak, így a szombati napot választottuk ki arra, hogy részletes beszámolót készítsünk. Láttuk Patrizia Pepe idei kollekcióját, Moschino-t, M Missoni-t és persze, amit annyira vártunk, Just Cavalli ruháit. De mielőtt belemennénk a ruhákba, márkákba, előtte mindenképpen kell néhány szót ejtenünk a rendezvényről.

Kifejezetten üdítő volt a helyszín monumentális tereivel, így a három termen keresztül átívelő, több mint harminc méteres kifutó igen jól mutatott ebben a térben. Minden sallangtól - értjük ezalatt a dekorációt - mentes volt a helyszín és maga a kifutó is, tehát minden lehetőség adott volt, hogy kizárólag a modellekre figyeljünk. Ők szintén nem okoztak csalódást, vagy ha mégis, hát csakis pozitívat. Örömmel konstatáltuk, hogy nem tizenhat éves, teljesen nőietlen fruskák mutatták be a bennünket, felnőtt nőket - és nem tiniket - érdeklő ruhákat. Szép lábak, keskeny, de kerek csípők és darázsderekak vonultak végig előttünk. 

Patrizia Pepe

Az első kollekció, Patrizi Pepe 2008-as őszi/téli kreációiból állt. Nagy általánosságban elmondható a teljes kollekcióról, hogy nagyon nőies, elegáns tengerparti öltözékekből állt. Sok modellnél asszociáltunk Monacóra, a hatvanas évekre, Sophia Lorenre. A prét á porte bemutató legkedveltebb darabjai a magasított derekú szoknyák és nadrágok voltak. Szabásban különösebb meglepetéssel nem szolgáltak Patrizia Pepe darabjai: overall, hagymaszoknya, körkörös formák, magas derék, maxi ruhák, bő szárú nacik, vagy épp skinny fazon.

Kattints, nézz!

Moschino

Magyarországon talán a legismertebb tervező csoport a Moschino, így nagyon vártuk, hogy tudnak-e valami meghökkentőt mutatni. Nos, azt kell, hogy mondjuk: nem. Legalábbis a ruhákban nem, viszont az összeállítások, a stylist ízlése igencsak meghökkentő. Talán az volt a cél, hogy mutassunk meg minden ötletet egy modellen?! Voltak itt csíkok, pöttyök, aprók és szélesek, pirosak, sárgák és kékek, és mindezek vegyítve. Eklektikus, bohó és fiatalos kollekcióba láthattunk bele. A legnagyobb kombó a vastag piros csíkos, fehér skinny - mint régen a punkokon - hozzá az apró mintás, csipkebetétes kis trikó és a Chanell klasszikus rövidke kabátját hozó kiskabát. Na, ettől készen is lettünk. 

Csíkos, pöttyös, katt!

M Missoni

Nagyon vártuk M Missonit is, mivel vajmi kevés ismeretünk volt a tervezőkről és kreálmányaikról. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a trendtől eltérően teljesen más fazonokat, más színeket és anyagokat látunk. Egyáltalán nem volt olyan érzésünk, mintha ez a nyári kollekció lenne: földszínek, kötött kelmék és hosszú ujjak voltak mindenkin. Tovább figyeltünk, majd arra a megállapításra jutottunk, hogy a föld közeli, etno stílus biztos annak köszönhető, hogy nem is olasz a Missioni, hanem brit, főleg néhány Mary Poppins-os pepitaminta miatt. De mellényúltunk! Súlyosan mellé! Ugyanis az M Missoni volt az egyetlen, ami nem az idei tavaszi és nyári cuccait vonultatta fel, hanem előremutatóan a 2008/2009-es őszi és téli rucikat láthattuk.

M Missonit nézel itt

Just Cavalli

Biztosan nem véletlen, hogy a Just Cavalli bemutató maradt a végére. Borzasztóan várta mindenki, a Műcsarnok megtelt, és árgus szemekkel figyeltük a kifutót. A mellettem ülő hölgy megjegyezte, annyira várja, hogy fél csalódni fog. Csalódott. A tervező, amikor megálmodta ezeket a ruhákat, bizonyára a dzsungelben kirándult, mert rengeteg kígyó, ocelot és állatminta volt, bár a legtöbb ruhán csak stilizálva. A műbőr és a csillogós, fényes óriás minták, a nyári ruhák szabásai kicsit kínai piacosak voltak. A férfi kollekcióban már láttunk némi fantáziát, igazi nagyvárosi ficsúrok vonultak előttünk. Egyébként a Cavalli bemutatón vonultak végig először fickók a kifutón, amit kisebb, de annál örömtelibb zúgolódás és némi taps kísért a közönség részéről, amely közel száz százalékban csajokból állt... 

Cavalli, pasik

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
máj
27
clover írta:
imádom cavallit!!az egyik kedvencem!de sajnos nekem túl drága..:S
17:57
2
máj
27
booooooooo írta:
hogy tudom sajnálni a divatfüggőket.....
19:31
3
máj
27
clover válaszabooooooooo írására:
attól még,hogy tetszenek a ruhái nem feltétlenül leszek divatfüggő...
19:49
4
máj
28
pillango írta:
Patrizia Pepe ruhái tetszenek és a fiúk is nagyon csinik... :D
13:10
5
máj
29
roncsika írta:
A fiúk csinosak? Én csak a hosszúhajú borostást vinném haza. A többi nyáltenger... Sorry
18:22
6
máj
29
roncsika írta:
A Lacroix nagyon szép darabokat is tud..
18:24
7
máj
29
roncsika írta:
Köszi, h. adtok öltözködési tanácsokat is a csajoknak, nagyon soknak borzalom ízlése van. pld. a telitalpú cipő harisnyával...na neeee!!! És amit nem győznek elégszer hangsúlyozni...csípő gatyát ne vedd fel kilógó úszógumival, nagyon kiábrándítóóóóó!
18:34
8
máj
29
CissyMoon írta:
az M Missoni cuccok többsége nekem nagyon tetszett, olyan kis aranyos :) szerintem :)
20:09
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés