Közösség

Szerelmem, Pécs

1252

Nehéz egy olyan embernek objektíven írni egy városról, aki szerelmes Pécsbe. Ahogy járkálunk az országban, sok csodaszép helyet láthatunk, de az emberek kilencvenkilenc százalékának az a legszebb, ahol született, hisz azt a helyet ismeri a leginkább, oda kötik a barátok, az emlékek, az első és második szerelmek, a csalódások és a családja.

Ha Budapestről indulunk neki, autóval, a mediterrán városnak, akkor menjünk végig a hatos úton, felesleges autópályázni, drága és hosszabb is, a hatos pedig egyenesen levisz Pécsre. Útközben mindenképpen érdemes megállni egy kávéra, ha épp ebédidő van, akkor halászlére Pakson, a Halászcsárdában. Utána legyen egy rövid sétára időnk a Duna-parton, és hagyjuk el a helyet, induljunk el a dimbes-dombos Tolna megye felé. A cél Pécs, de mindenképpen érdemes betérni a szekszárdi pincékhez, egy jó üveg fehérborra, itt az a legfinomabb, mivel a helyiek termelik a szőlőt, bort, ezért ne számítsunk égbeszökő árakra. Egy két literes kanna el sem éri az ezer forintot, mégis minőséget kapunk, olyan ízt, ami csak erre a tolnai dombságon termett szőlőre jellemző. Persze ezt kihagyod, ha vonattal mész. IC-vel majdnem három órát kell utazni, ami azért érdekes, mert a kilencvenes évek elején, ez még csak kettő óra húsz perc volt.

Szekszárdtól már csak egy órás autókázásra van Pécs. Érdemes az utazásunk előtt több hotel, panzió, hosztel, turistaszálló, esetleg kollégium szobaajánlatát és az árait végig mustrálni, hiszen a kettőezer-ötszáz forintos ártól egészen a tizenhatezer forintosig minden megtalálható egy éjszakára, egy főre persze. Mivel a szálláson töltjük a legkevesebb időt, hát szerintem felesleges a sokcsillagos szállodában megszállni, hacsak a cég nem fizeti mint hivatalos utat. Mivel nekem nem fizette, én a vasútállomáshoz közeli Delta Szállodát választottam. Mivel ez korábban munkásszállóként üzemelt, se medence, se napernyős terasz, de még csak elnöki lakosztály sincs. Egy-, két-, háromágyas szobákat adnak ki. Alig több, mint háromezer forint egy éjszakára egy fő részére, ezért van ágy, a szobában zuhanyfülke, vécé, szóval, amivel el lehet lenni. Nem mondom, hogy a legmodernebb, hiszen kőkemény szocreál épületről van szó, de legalább tiszta és a célnak épp megfelel. 

Ritmus

Miután lepakoltok, érdemes felfedezni a környéket. Ha nem törte fel a cipő a lábatokat, akkor gyalogszerrel, tíz-tizenöt perc alatt elérhető a történelmi belváros. Itt napokat el lehetne tölteni, anélkül, hogy egyetlen percig is unatkoznátok. Ahhoz, hogy felvedd a város ritmusát, mindenképpen ki kell ülni egy kávézó teraszára egy-két órácskára. Itt jól figyeljétek meg, hogy a pécsi emberek nagyon lassan mennek, nincsenek sietős lépések, úton-útfélen, megállnak, csacsognak pár szót a szembejövő ismerőssel, és mennek tovább vagy nem, hanem beülnek az épp mellettük lévő kávézóba, vagyis inkább az utcán lévő teraszára, hiszen beülni vétek.

Fiúk és lányok

Nos a pécsi lányok híresen szépek. Állítólag. Ja, én is. A fiúk, nos hát a fiúkkal az a helyzet, hogy nagyon szeretnek hódítani, csábítani, aztán férfiasan tovább vadászni. De ezért nem lehet rájuk haragudni, ha egyszer szerelembe esnek, onnan nehezen jönnek ki. Fontos - nekem -, hogy nagyon kultúráltak és műveltek az itteniek. Bizonyára nem véletlen, hiszen sok karú egyetem van a városban, több mint harmincezer diákkal. Szóval, ha itt pasizol be, az biztosan szórakoztató lesz!

Egy kis töri

A kelta és pannon törzsek lakta vidéken a II. század elején a rómaiak alapítottak várost Sopianae néven. Pécs a IV. században már virágzó tartományi székhely volt. Mai neve kelta nyelven gyönyörűséget jelent. Zegzugos utcái, februárban már virágzó mandulafái, a mindenfelé termő fügebokrai és hamisíthatatlan hangulatú mediterrán város, ezt meg is érdemli. A korai kereszténység jelentős központja volt Pécs, ebből a korból származik az ókeresztény temetői építményegyüttes, amit az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2000 decemberében felvette a világörökségi listára. 1367-ben Nagy Lajos király Pécsett hozta létre az első hazai egyetemet. A középkori Pécs virágkora a XV. század második felére tehető. Ekkor élt Janus Pannonius pécsi püspök, a magyar humanizmus legnagyobb költője is. No, de ugorjunk! A háború után addig soha nem látott mértéket öltött Pécs fejlődése. A város Magyarország egyik ipari központjává nőtte ki magát. Hatalmas méreteket öltött a bányaipar fejlesztése, az országban egyedül Pécsen bányásztak a vas- és acélgyártás számára nélkülözhetetlen kokszolható feketeszenet. Ezen túl a 60-as évek elején megkezdték az uránérc kitermelését, a 80-as évekre öt bányaüzemben. A város lakossága emiatt jelentősen megnőtt. Az 1980-as években már száznyolcvanezer lakója volt. A rendszerváltás utáni idők Pécset érzékenyen érintették, az ipari üzemeket a gazdaságtalanságra hivatkozva szinte kivétel nélkül bezárták, az új ipartelepítések jelentéktelen szinten maradtak a korábbiakhoz képest, a munkanélküliség hatalmasra nőtt. Az 1990-es években a délszláv háború közelsége a turizmust is jelentősen visszavetette.

 Mi van ma?

Pécs manapság fellendülőben van. A reptérről nemzetközi járatok indulnak közép-európai országokba. Pécs nyerte el 2005. október 19-én a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa címet (megelőzve Miskolc és Eger városát), melyek keretében hatalmas projektekkel látott neki a város önkormányzata a fejlesztésekhez. A Pécsi Országos Színházi Találkozó - a POSZT - az ország egyik legjelentősebb kulturális eseménye és jó ott lenni, a POSZT-on. Nem csak a színielőadások miatt, hanem az off programokért is. Az a rengeteg koncert, a borutca a Janus utcában, a Szent István tére, az a rengeteg spicces fiatal, mindenki nevet és meleg van. . Szóval Pécs jó hely, épülőben van az M6-os autópálya, mely Pécset Budapesttel köti össze, í]y még egyszerűbb lesz lekocsikázni, persze drágább is, szóval, aki vigyázni akar a pénzecskéjére ,az menjen csak a hatos úton, az is nagyszerű.

Legyél turista!

Oké, a ritmus megvan, van némi fogalmunk a történelemről, most lehet turistáskodni. Az első és leginkább szembeötlő épület zöld kupolájával a Széchenyi téren a Dzsámi, amit Gázi Kászim pasa hagyott itt még a török időkből, kicsit több mint háromszáz éve… Ha esteledik, a téren található Hunyadi lovas szobornál már lehet, hogy nagy a tumultus, ezen nem kell meglepődni. Ha pécsi vagy, és felhív az egyik barátod, hogy találkozzatok, az esetek kilencven százalékában, a helyszín, ahol bevárjátok egymást, az a „ló”. A Széchenyi tér jobb oldalán van a Mecsek cuki, a város legjobb cukrászdái közé tartozik, már közel ötven éve. Azért a Király utcába is érdemes betérni a színház után, a szemközti oldalon szintén van egy cuki, ahol akkora gombócokat, pontosabban lapátokat kapsz a tölcséredbe, hogy egy bőven elég... A kultúra fővárosa Pécs. Tehát múzeumban, kiállítóterekben nincs hiány. Sorolom: Csontváry Múzeum - a hatalmas és végtelenül magányos cédrussal -, Vasarely Múzeum - igen Viktor pécsi születésű-, Martyn Ferenc Múzeum, Modern Magyar Képtár, Telegaléria, Mecseki Bányászati Kiállítások - ez nagyon mókás, lent van a föld alatt, kicsit félelmetes is -, Zsolnay Múzeum, Amerigo Tot Kiállítás, Janus Múzeum, Postapalota, Néprajzi Kiállítás, és sok-sok időszaki kiállítás. Szóval itt magadba szívhatod a kultúrát.

Ki a természetbe!

Mecsek anyánk jótékonyan védi a várost és maga a hegy izgalmas, gyönyörű helyeket rejt. A Misina-tetőn ágaskodik a mindenhonnan jól látható tévétorony, 198 méter magasan, ahol páratlan kilátásban lehet részünk, akár az étteremből, akár a felette lévő Kiss József kilátón. A Pécs környéki, mecseki kirándulásra mindeképpen szánjatok egy napot. Kihagyhatatlan, Abaliget, a cseppkőbarlangjával, az orfűi tavak, a Zengő, a Hármas-hegy és sok minden más. Nem kell túrafelszerelés, elég egy kényelmes cipő, némi víz, és élelem.

Buli van!

"Akik élnek, délnek mennek" Nem véletlen ez a Lovasi idézet, a Kispál és a borztól. Csak sorolom, mert annyi van: Café Dante, vagy Dante pokla? Volt idő, amikor többet voltam itt, mint otthon. A Csontváry múzeum alatti terekben zene, barátságok és szerelem, fülledt erotika a zárt kertben, hatalmas fák között, leander bokrokkal körbevéve. Gyönyörű és felejthetetlen. Térj be. Oké, most már tényleg sorolom: Hard Rák Café, emblematikus szórakozóhely, kicsit kisebb fénnyel, mint évekkel ezelőtt. Toxik, Kino Café, Trafik, Labor, de leginkább Pécsi Est a kézbe és nyakba a láb! Pécs az a hely, mint Seattle, rengeteg zenészt, művészt dob ki magából. Véletlenül pont testvérváros a kettő. De kiket is ismerhetsz. Kispál és a Borz, 30Y, Takáts Eszter, Kamarás Iván, Gróf Balázs és rengeteg Dj, akiket már a pesti éjszakában is jól ismertek: cOp, Bodoo vagy épp Bergi. 

A pécsiséget nehéz megfogalmazni, de átélni annál könnyebb. Csorba Győző - akiről a kedvenc könyvtáramat nevezték el -, azt mondta: "Nekem: A VÁROS mindörökre." A délies hangulat, a szabadtéri fesztiválok, a zöldellő, majd aranyló gesztenyefák alatt, a város ódon terei, a lejtős utcái, a mindig szembe fújó, langyos szél és az aranyló napsütés, hát ez mind Pécs, a szerelmem.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások